Juhász mesternek, hódolattal
Milyen volt rőzsesége, nem tudom már,
De rőzse-rézsűtől erős a Tisza-part;
No és a lángja!… Ha sehol semmi nem lobog már,
A fagyhaláltól ez még visszatart.
Milyen volt laskasága, nem tudom már,
De némely gombák, tudom, mérgezők;
S ha figyelmeztetőleg jókor nem huhogtál,
Gyomorgörcsömben újra érzem őt.
Milyen volt rackasága, nem tudom már,
De nála jobb legföljebb Teri vót;
A … gyapja … filces bár, de lelki békét rongál,
És megszégyenít minden merinót.
Mint aki győzni indul el
Kapu döndül nyomában
Kivételt nem tesz senkivel
Szívébe’ csak homály van
Halk dallam, bágyadt pentaton
Görget pár régi holmit
Mint ottfelejtett kertvadon
A széleken kifoszlik
Végiggörög a falvakon
Zöldes káromlástócsák
(Hová botorkálsz félvakon??)
Az ősz szines bohóság
Esélyutánzat-pirkadat
Ötölt farsangi fánkot
Előretolt hajtáshadak
A függöny elparázslott
Két katica a serpenyőn
Köcsögszárítón pendely
„Van még húsz deka tetterőm”
Nincs-több-repeta menhely
Ami emlék csak odagyűl
Hüppög keserű gyöngyöt
Szétrág’, mihez csak foga fűl
Lepókhálózott ördög
Éji ágyásban félelem
Veréb száradt a drótra
Céllövésből elégtelen
Téged sem vált valóra
A hegygerinc mögött, árnyékban jár az év.
Vigyázz, vigyázz, egy rossz szó elitél.
Dér gyűrűje kórók és fák bokáján –
utcától térig országol a tél.
Sötét a hajnal, az a reggel is.
Gyér fény szitál a borzas verebekre.
Az ember kedvetlenül kortyolja a kávét;
nem szól, csak krákog berekedve.
Komor s lassú a Duna, mint a Sztüx,
nincs túlpart, csak a köd;
csak öregség és szürkeség van, cél nincs.
De várj, majdcsak akad.