×

Tóth Sára: Táncol a por

Varga Mária

2017 // 06

Nietzsche provokatív címadása – Korszerűtlen elmélkedések – jutott eszembe Tóth Sára kötetét lapozgatva. A német filozófus korának olyan, szerinte lényegi kérdéseit kívánta vizsgálni az említett könyvben, amelyeket kortársai figyelmen kívül hagytak. Korszerűtlen módon értekezik összegyűjtött esszéiben Tóth Sára is, amennyiben a kereszténység, a Biblia összefüggésrendszerében ír hitről, spiritualitásról, művészetről. A spirituális élményekre éhezők ugyanis ma sokkal inkább tájékozódnak a keleti vallások, filozófiák, a mai ún. ezoterikus szerzők, divatos pszichológiai iskolák, mint a keresztény vallás irányában. A keresztény nézőpont és tematika Európában ma sokszor üresnek és elcsépeltnek hat, szűk és zárt réteg érdeklődését kelti föl. A szerző kifejezését kölcsönözve: gettóba szorult, illetve szorította magát.

Tóth Sára bibliai történeteket, irodalmi és filmes alkotásokat, saját életének válságos vagy éppen felemelő eseményeit tekinti át ebből a már-már elfeledett nézőpontból, tanulságokat keresve a mai ember számára.

A ma emberét a média, a látványcivilizáció születésétől kezdve szélsőséges énközpontúságra, önrendelkezésre, önmegvalósításra – azaz önzésre és elszigetelődésre – neveli. Nemigen tudna mit kezdeni például azzal a krisztusi felszólítással, hogy „Tagadd meg önmagad, vedd fel a kereszted, és kövess engem!”; „…a korszellem zsigerből elutasít minden olyan utat, amely küszködéssel, akárcsak morzsányi önmegtagadással jár. Inkább azt sugallja, hogy az ember meneküljön az olyan helyzetekből, amelyekben nélkülöznie kell vagy megsebződik” – mondja a szerző Szex és szentség című írásában.

A ma embere a „maga módján” vallásos: jó fogyasztóként különböző hitrendszerek elemeiből, internetes oldalakon keringő bölcsességekből válogat össze személyre szóló vallási csomagot, fabrikál magának tetsző (és magával egylényegű) Istent. A vallás lényege – irányt, formát, transzcendenciát adni az életnek, a személyiségnek – így tökéletesen elvész. Az ember benne marad önmagában, és önmagát imádja. „Nekem senki ne mondja meg, milyen Istent imádjak!” – hallani nemegyszer az öntudatos felkiáltást. Istent leginkább egyfajta segítőnek képzelik/képzeljük el, aki – megfelelő ráhatással – kedvező hátszelet biztosít a saját célok megvalósításához. A New Age korában nincs szükség szenvedésre, erőfeszítésre, ne adj’ isten önfeláldozásra, sokkal inkább bizonyos hasznos praktikák elsajátítására kell törekedni.

Az önimádat légkörében a korszellem szöges ellentétben áll a keresztény tanítással. A magát kereszténynek valló egyén ritkán mer kiállni nézetei mellett, ritkán vagy talán sohasem mer Istenről beszélni. Vagy nem elég bátor, vagy pedig nem tudja, hogyan lehetne ezt hitelesen és korszerű módon tenni. Az Európám évszázadok alatt végigsöprő eszmék relativizálták a keresztény hitet, megingatták az identitást, elbizonytalanították és gyámoltalanná tették a hívőket. Persze tegyük hozzá, hogy egyetlen korban sem volt könnyű hiteles keresztény életet élni

Tóth Sára írásait olvasva arra is kereshetjük a szerzővel együtt a választ, hogyan lehet ma a kereszténységet mint esszenciális létformát hitelesen, korszerűen és szélsőségek nélkül megélni. Emellett siránkozás és másokra mutogatás nélkül. Igehirdetők gyakori szokása, mondja, hogy keményen megbélyegzik saját korukat, és nosztalgiával vágyódnak vissza a múltba, amikor még jobb idők jártak a keresztényekre. „Divat például a posztmodernizmus, a posztmodern filozófia ostorozása, folyik a siránkozás a számítógép és az internet térhódítása, az írásos műveltség háttérbe szorulása, gyermekeink megrontása, az úgynevezett gender­ideológia stb. terjedése miatt.”

Tóth Sára nem sírja vissza azokat az időket, amikor a kereszténység egyetlen és megkérdőjelezhetetlen világértelmezésként működött.Isten felrázó működése: a posztmodern keresztény szem mel című írásában a következőket olvassuk: „A nagy átfogó világértelmezések megkérdőjelezése, az etnikai sokféleség, az eszmék és spiritualitások áradata rémísztő bizonytalanságot eredményez. A line­áris, ésszerű gondolkodás háttérbe szorulása és a vizualitás előtérbe kerülése összefügg az emberi butaság, felületesség, manipulálhatóság elburjánzásával, a már-már napi tapasztalatként jelentkező újbarbársággal.

Mégis pont ez az orientációvesztés kínálja fel a kereszténységnek a megtisztulás és a megújulás lehetőségét. Egy olyan kereszténység lehetősége kínálkozik, amely önkritikus, alázatos, ismeretelméleti értelemben kevésbé magabiztos, közösségi.” Talán a jelenlegi orientációvesztést Isten felrázó működéseként kell értelmezni, amellyel kimozdíthat minket kényelmesen berendezett és belakott értelmiségi konstrukcióinkból, gettóinkból. A válság, a bizonytalanság fellazíthatja a bezárkózó, megmerevedett gondolkodási és viselkedési sémákat.

„Nem lehet kikerülni, még ha egyeseknek irritálóan hangzik is: a felnőtt keresztény, aki érzékenyen él saját korában, felvállalja a kétely feszültségét. A megingathatatlan dogmák betonbiztos elemeiből semmi más nem épül, csakis Bábel-torony. Az igazságait harsogva hirdető, kételymentes vallásosság nem más, mint bálványimádás: saját dogmaépületem, Istenismeretem istenítése” – írja a Bizonytalanság kora – a kereszténység felnőtté válása című esszében.

A bevezetőben említett Nietzsche szerint az emberi teljesség kibontakozását leginkább a kereszténység akadályozza. A német filozófus nyomdokain (is) járó New Age-szellemiség szerint saját isteni erőnk megtalálása révén válhatunk teljesebb emberré. A keresztény felfogás ezt a fejlődési folyamatot az isteni kegyelemmel való együttműködés útján vallja lehetségesnek, és alapvetőnek tartja a Bibliát mint külső fogódzót.

Akik e második úton járnak, vagy éppen utat keresnek, sok segítséget és élményt találnak majd Tóth Sára könyvében. Olyan útravalót, amely a tu­datosan megélt kereszténységről ad hírt imponáló teológiai, irodalmi, művelődéstörténeti tudással felvértezve, ugyanakkor az emberi, a személyes gyötrődéseket, kételyeket, illúzióvesztéseket is felmutatva. Nagyon emlékezetes a Jób identitásvesztése című írás, amelyben bemutatja, hogy az erőteljes isteni „érzékenyítés” során hogyan mállik le a bib­liai hősről az evilági elemekből felépült identitása, s a világi lenullázódással párhuzamosan hogyan lát egyre tisztábban a lelki szemeivel, míg végül, minden maszk és kapaszkodó híján szemtől szemben látja meg az Istent.

A szenvedés, a kétely mellett mindvégig ott van az életben az öröm, a bizonyosság is, vallja a szerző T. S. Eliot Négy kvartett című versét idézve. „Van, amikor csak a port látjuk. A port, a halált, a mozdulatlanságot, a halott anyagnak való kiszolgáltatottságot. Melyik a valóság? Ez, vagy Isten élete, túláradó öröme, az öröm táncai? Amikor »váratlanul egy napsugárban« meglátjuk, hogy »táncol a por«.” (Harmat, 2015)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben