×

Bartusz-Dobosi László: Füstvirágok

Kántor Zsolt

2017 // 06

A Füstvirágok átgondolt koncepció alapján szerveződött kötetté. Nemcsak a cigarettázás szinte rítus-szerű leírása és a kifújt füst kávéházi (motivikus) jelenléte miatt, mert ezek a dolgok kiemelten fontosak a szerzői én számára, és több írásban benne foglaltatnak, hanem a novellák szereplői, beszédmódja is egymásba illeszthető puzzle-darabokként áll össze organikus tablóképpé. Tehát a történetek szőnyegmintája is összetéveszthetetlen textúrájú. Azoknak a szerzőknek a szellemisége hatja át a könyvet, akikhez íródtak, akiknek ajánlva lett a huszonnégy írásmű: Karinthy Frigyes, Nagy László, Tolnai Ottó, Csengey Dénes, Lázár Ervin, Galsai Pongrác, Tüskés Tibor, Csorba Győző és Bertha Bulcsú. És ezek csak a legismertebb nevek. Mert nincs olyan írás, ahova ne lenne írva név, s ez is jelzi a szerzői világszemlélet hovatartozását, ami már előre leszögezhető, összhangban van az auktor beszédmódjával. (Allegorikusan úgy lehetne fogalmazni, hogy Bartusz-Dobosi tudja, hogy selyemre csak tussal, pergamenre meg „vérrel” [valósággal] illik írni.) Ebből következően az értékszemlélet kidomborodik, de úgy is aposztrofálhatnánk, hogy bele van szőve a stílusba. S mi ez a probléma, kérdéskör, amit körbejár az írói képzelet? Az Immanuel Kantnak címzett novella árulja el. (Kant is jól illik a névsorba.) Maradjunk-e Königsberg falai között? Virágozzunk ott, ahová ültetett bennünket az Úr? Ahol a gyökereink már tudják az utat a patakhoz?

„Az én világom nem emocionális, hanem in­telligibilis világ” – állítja Kant. Tehát intuíció által veszi birtokba a világot, nem a tapasztalatokra fókuszál. A novellák címei erről a leleményesség-központú életfilozófiáról tanúskodnak. A Prímszámok, a Virág utcza 3.,A törzsvendég, a Pegazus, az igásló, Az étkezőkocsi, A könyvek illata mind-mind egy valóság­elvo­ná­si terápia.

Kant híressé vált megállapítása szerint Leibniz intellektua­lizálta a jelenségeket, míg Locke szenzualizálta az értelemből fakadó összes fogalmat. Majd Kant megfogalmazza alapvető kifogását mind a racionalizmussal, mind az empirizmussal szemben. Bartusz-Dobosi László is ezt teszi. Távolságtartása üdítő momentum. Az étkezőkocsi és a Pegazus, az igásló a két kedvence a recenzensnek. Ízük és sajátos, egyedülálló jellegük van. Állaguk értékálló lelki textúrát sejtet a háttérben. Világképet. A találó jellemrajzok és a párbeszédek egymásba integrált gondolatok áramkörein futnak.

Magyarra fordítva ez annyit jelent, hogy fogalmiság nincs szemlélet nélkül, és világnézet sincs a létforma artikulációja nélkül. A gondolat mélyén tehát az a föltevés húzódik meg, hogy a dolgok és a jelenségek nem biztos, hogy olyanok, amilyennek mi látjuk és megfogalmazzuk őket. De ettől még valahogy regisztrálni és katalogizálni kell a világ ügyeit, és a tematizálás maga is önnön keblében hordja az értelmező személyiségjegyeit, hozzáállásának vízjelét. Ez a bölcseleti megközelítés járja át a szövegeket, amitől annyira más a könyv, mint megszokott kánonunk újabban megismert s ünnepelt prózái. Bartusz- Dobosi veretes stílusa nemcsak olvasóbarát, hanem sajátos akusztikája, nyelve van.

A szerző egy realisztikus, ugyanakkor mégis szürreális írói univerzumot teremt. Jó birtokba venni, vérbeli próza. Fehér Béla és Temesi Ferenc jut az eszünkbe róla.

Kik ennek a groteszk és abszurd világnak a profetikus szereplői? Mélyvizy, a rokonszenves értelmiségi, aki következetesen tud reagálni a sors újfajta kihívásaira a posztmodern korban. Zoltánfi, a káosz rezignált hírnöke, aki nem tudja, mit akar, de a pillanat olykor fölemeli egy-egy jó gondolat erejéig, hogy azután a sötét bugyrok mélységeibe ejtse vissza. Miklós, a láncdohányos illatszakértő, megszállott töprengő, aki szellemesebb és intelligensebb az átlagnál, mégis depressziós. Sajátosan viszonyul az átlagemberekhez. A kiábrándultság és az apátia azonban csak ideig-óráig uralja le, mindig van valami reményt keltő fejlemény, kiútként felfogott extrém gesztus, ami továbblépésre motiválja. A helyszínek legtöbb esetben nosztalgikus kávéházak, ahol még szabadon áradhat a gondolat és a cigarettafüst. Megoldás, válasz azonban csak egy szavakon túli dimenzióban körvonalazódik.

A konklúzió Kant dilemmája. Maradni Königs­bergben egész életünk idejére, és ki sem mozdulni onnan, mert a tapasztalatok ugyanúgy megkeresnek bennünket egy helyben, mint másutt? Vagy menni, kimozdulni, hajszolni az újdonságpszichózist, és le sem állni egészen az utolsó lélegzetvételig? A válasz: mindenkinek önmagát kell ismernie. Lehet jó út mind a kettő. Mert a hit, a morál, a kegyelem és a törvény, vagy egyszerűbben szólva: a boldogulás kritériumai egyetemesek.

A feleségének ajánlott írás, a Néhány oszlop úgy katartikus, hogy közben mai. Sőt több, ebben az esetben az írás élni tanít. Nem csak gondolkodni. Nem billen el az érzelem–intellektualitás egyensúly egyik végletbe sem. Van benne önkritika, s ez távolságtartással párosul, hajszálpontos méretarányosság érvényesül: alkotói distancia.

A kávéházi füst és az írásművészet összefügg, azaz alkotókedv nélkül az egész munka semmit nem ér. A kellékek a mentalitás gravírozódását is látják. Mint a lélek körgyűrűi a kivágott fatörzs karikáin, a sorok között ott a sors.

Bartusz-Dobosi László könyve is bizonyítja, hogy senki sem különálló sziget, ahogy Ámosz Oz írta a Hogyan gyógyítsuk a fanatikust? című regényében. Inkább félsziget-létben él minden szellemi ember. Egyszerre tartozik a kontinenshez, a földhöz és az óceánhoz, a vízhez és az éghez. Kötődik a családhoz, a nemzeti tradíciókhoz, a nyelvhez, ugyanakkor a másik fele egyedül akar maradni és nézni az óceánt. Tulajdonképpen az Istenben gyönyörködik, s ahogy az Úr megpillantja önmagát a teremtményében, hajnalodik. S ez a novella titka. (Magyar Napló, 2016)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben