×

Kocsis István: A királynő aranyból van

Baliga Violetta Lilla

2017 // 06

„Az Élő Égi Igazság Isten önvédő megnyilvánulása. A legnagyobb Erő, a legszilárdabb Hatalom.” E megállapítás tükröződik Kocsis István legújabb drámagyűjteményének minden darabjában.

A kötet előszava a szerző visszaemlékezésével kezdődik. Egy szatmári éjszakán, a hetvenes években, amikor a romániai fasiszta kommunizmus éppen fénykorát éli, Ács Alajos színigazgató házában gyűltek egybe a házigazda mellett Kovács Ferenc, Kovács Ádám és Gyöngyösi Gábor színházi rendezők, Zsoldos Árpád, Nyiredi Piroska és Boér Ferenc színművészek, Paulovics László festőművész a díszlettervezők és Kocsis István a drámaírók képviseletében. Rajtuk kívül jelen volt a társaságban az elismert orvos, Lőrinczy Dengezics és Szatmárnémeti legbölcsebbnek tartott tanára, Csillag Antal, aki kiváló meglátásaival és hihetetlen színházszeretetével kitűnt minden színikritikus közül. Beszélgetésük során felmerült az Élő Égi Igazság Kocsis által olyannyira boncolgatott kérdése.

A beszélgetés elején Zsoldos Árpád a „Nincsen többé szeretett király” frázis eléneklésével adta meg a diskurzus alaphangját, de mivel mindenki tudta, hogy a magyar létre és a magyar színházra rontó diktátort, Ceauşescut igyekszik „megidézni” szavaival, ezért igyekeztek elhallgattatni, ám nem jártak sikerrel. Énekét követően az asztalra csapott, majd ezt kiáltotta: „A zsarnok meg akarja ölni a színjátszást. Velünk akarja meggyilkoltatni!” Ezt követően hozzátette: „Semmi esélye a sátánfinak, mert a színházat megvédelmezi a katarzis.”

De vajon mi is ez a katarzis? Zsoldos szerint egy Színház Út, amely egyaránt vezethet a mennybe vagy a pokolba, attól függően, hogy az úton végighaladók hamis papok, avagy valódiak. Elmondása szerint színházi előadásai közben ő maga is látta az Ég Kapuját. Abban a pillanatban a tér és az idő fizikai valóságában megszűnt létezni. Minden addig elhangzott szó értelme megváltozott. A koldus és a király között többé nincs különbség. Elképzelhető, hogy a koldus a király. Ha az életet elveszítik is az emberek, az élmény által kapott katarzis a halhatatlanság itala. A színház a helyszíne az ezáltal megtörténő csodának, ami a nézők és a színészek lelkében is megteremtődik. A legnagyobb csoda pedig mindezek között az Igazság megpillantása. A színház a katarzis által megvilágosíthatja a nézőket. A megvilágosodott ember pedig – önmaga és a mulandóság felett is – győzedelmeskedik. A katarzis maga a tisztítótűz. Ács Alajos színigazgató véleménye szerint azonban a katarzis a mindenki által ismert nem szócska. Ezt az egyszerű megállapítást támasztja aztán alá Csillag Antal megnyilvánulása is, aki azt mondja, hogy a katarzis egyetlen nagy döntés csodatevő ereje által jön létre, mégpedig a sátán szolgájává válás megtagadásával és az Isten iránti feltétlen hűséggel.

A drámakönyv írója szerint a katarzis során az ember „a szédítő biztonság érzését” tapasztalja meg. A katarzis tehát az Ég Színház általi megtapasztalása. Nézete bővebb kifejtése során aztán nem azokról a színpadon látható drámai helyzetekről beszél, amelyek segítségével a néző valódi katarzist élhetne át, sokkal inkább azokról a valós drámai helyzetekről, amelyeket az erdélyi magyarság élhetett át azokban az időkben.

A drámai helyzetekben – véleménye szerint – megtapasztalható a szédítő biztonság érzése. Annak az Erőnek a felismerése, ami visszatartja az embereket az elkárhozástól. Ez az Erő értünk van jelen, és ezt a jelenlétet érzékelhetjük a súlyos drámai helyzetekben, amelyek azonban nemcsak a test, hanem a lélek megsemmisítésével is fenyegetnek. Ez a legerősebb és legnagyobb földi hatalom, azaz egy Égi Lény, amelyet ugyan nem tudunk megnevezni, de azt tudjuk, hogy soha senki sem volt jelenvalóbb és élőbb, mint ez az ismeretlen. Nevezhetjük őt Őrangyalunknak vagy Égi Énünknek. De lehet, hogy általa egy sokkal hatalmasabb égi személyiség siet a segítségünkre: az Élő Égi Igazság.

„A kötet történelmi drámáinak hősei (Hunyadi Mátyás, Stuart Mária, Bocskai István és a többiek) csak abban hasonlítanak egymásra, hogy nehéz drámai helyzetekben küldetéstudatuk egyre erősödik: hittel hiszi mindegyikük, hogy talán ő lesz az, aki helyretolja a kizökkent időt: aki megnyitja országa fölött – és talán az egész keresztény világ fölött – az Ég Kapuját. Nem csoda, hogy nem tudnak úgy uralkodni, mint koruk machiavellista uralkodói. Ha a Föld csodás káprázatai elfedték volna az ő látásuk elől is a valódi fényt: az Ég fényét, s az Eget képes lettek volna megtagadni, akkor úgy éltek volna ők is, mint a gátlástalan zsarnokok: jelentéktelen földi sikerekre cserélve fel az örökkévalóságot. De ők nem kötik meg minden idők legrosszabb üzletét: nem hajlandók Istenre emelt fegyverrel megölni saját lelküket. Vereségükben így diadalmaskodnak” – olvasható a mű hátsó borítóján.

Ebben a drámai helyzetben „könnyű” dönteni. A drámai helyzet nem is lehetne világosabb: a szereplőknek választaniuk kell a jelen idejű én és az Időtlen Égi Én között. A helyzetből csupán azok kerülhetnek ki győztesen, akik átlátják, hogy az adott pillanatban milyen választás nagy drámai helyzetét élik át. Jelmondatuk: „Az életem nem választható az Életem helyett, mint ahogy a perc nem választható a milliárd év helyett, a garas nem választható a tonna arany helyett. Ha számukra mindez minden másnál fontosabb, akkor valóban átélhetik a szédítő biztonság érzését, ami az Ég megtapasztalása.”

E drámai helyzetekben általában két szereplőt találunk. Egyikük a törvénytelen, tehát az agresszív hatalmat képviseli, aki közli a vele szembekerült szerencsétlennel – szánalommal, gyűlölettel vagy éppen közömbösen –, hogy be kell állnia a sátán hadseregébe; ha ezt nem teszi, akkor az sújt le rá: tönkreteszi az ő, de talán családja életét is. Tehát közli a kiszolgáltatottal választási lehetőségeit: szolga lesz vagy áldozat. A kiszolgáltatott szereplő ezáltal megérti, hogy nincs választási lehetősége. Ezzel párhuzamosan felvetődik a kérdés: ha a kiszolgáltatott szerencsétlen tisztában van saját helyzetével, akkor az agresszív hatalmat képviselő szereplő számára vajon rögtön világossá válik, hogy nem győzedelmeskedhet áldozata felett? Ha ugyanis ez bekövetkezik, akkor teljesen megváltozhat az események alakulása.

Az erőviszonyok nem azonosak: míg a hatalom képviselője a megfélemlítés számtalan eszközét vetheti be, fegyvere is van, addig a szemben ülő, legaljasabb életformára kiszemelt áldozat nincs védve még törvény által sem. Ha megérti, hogy nincs választási lehetősége, az mindent megváltoztathat, hiszen akkor számára már csak egyetlen mondat létezhet: Nem. Ez az egyetlen biztos pont, mert ez jelenti számára az Életet, az Örökkévalóságot, magát Istent, minden más jelentéktelen semmiség.

A „kiszolgáltatottat” biztonságérzet, fölényérzet tölti el, ezáltal eljut a szédítő biztonság érzéséig. Ebben a drámai helyzetben még egy fontos kulcsmondat szerepel: „Nem voltam hajlandó Istenre emelt fegyverrel megölni saját lelkemet, és ezért boldog vagyok.”

Csillag Antal szerint a katarzisban érvénytelenné válnak világunk törvényei. A tér megváltozik, nem létezik a gravitáció, és nem érvényesek az ismert fizikai törvényszerűségek sem. A katarzisban megnyílik az Ég kapuja, az idő megáll, a tér pedig, amelyet megszoktunk, nem létezik. De mit jelent az idő és a tér legyőzése? Létezik átjárás a valós és a szent idő és tér között? A szent tér vásznon is ábrázolható. Elmondható-e ugyanez a szent időről is?

A katarzisnak tehát láthatóan nincs szokványos meghatározása. Ez azt jelenti, hogy a színházban olyan katarzis születik meg, amelyről beszélgetni is tilos. A katarzisteremtő színész ezek alapján a szakrális király méltó helyettesítője abban a korban, amikor az csupán rejtőzködve létezhet. Ennek nem a magyarázatára van szükség, sokkal inkább varázslatra. A katarzis által Kocsis szerint a színház az elvarázsolás ősi tudományát tanítja, amelyhez a társulat tagjainak kell kiválasztaniuk a megfelelő teret és időt. Abban a térben és időben élni lehetetlen, amelyben a színház tagjai élnek, ezért a valódi művészet segítségével a színészek elvarázsolhatják a teret és az időt. Mi ennek legfőbb titka? Csak azok a dolgok valóságosak, amelyeknek van előképük. Ha a földi dolgoknak nincs előképe, akkor minden történés csupán rémálom, ál-állam, ál-határ, ál-színház, mindez pedig ál-időben megvalósulva. (Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút, 2016)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben