Novák Valentin: Álomtourbina

Novák Valentin Álomtourbina című regénye mindössze 209 oldal, ám az olvasó egy nyomtatott univerzumot kap kézhez, ha jobban tetszik, egy szürreális Valentin-galaxist, amelyben a rengeteg kultúrtörténeti utalás, „apokrif bibliarészlet” (aus Novák) és nyelvi humor mellett egy hihetetlenül izgalmas krimit olvashatunk, ahol David Suchet átvedlik Poirot-vá (igazából nem kell neki, hiszen ő alakítja a sokak által ismert és népszerű filmsorozatban), hogy megoldja a Kovács család ellopott bringájának rejtélyét.

Mert biciklis regény is ez, a főszereplő Szilágyi Szilamér regénye, aki fogadásból teker fel Dobogókőre. A tét negyedmillió forint, a rá tippelők ócska Wartburgon, az ellene játszók kopott Ladán követik hősünket Pilisszentkeresztig, hogy aztán a lerobbant autókat és biciklistánkat magára hagyva együtt igyák el a nyereményt a helyi kocsmában. Velük és az ő nyegle „nyóckeres” beszédükkel nem is lenne érdemes annyit foglalkozni, ha nem képviselnék a társadalom lecsúszott részét, azokkal a vidéki figurákkal egyetemben, akik húsz évvel ezelőtt még tudtak falakat húzni, házat építeni, s a napi meló után és közben sok sört benyakalva hazakerekezni, s nem értik, hogy mi történt velük megöregedve. Hiszen gondolataik már akkor sem voltak, írja Novák, csak izmaik. Szó sincs itt elmarasztalásról, inkább együttérzésről beszélhetünk, vagy csak dokumentarista ténymegállapításról.

Mindazonáltal a szöveg inkább viccesen abszurd, mint komoly, ám az univerzumalkotás mégiscsak bizonyos komolyságot kíván. S a szerző nem is marad ezzel adósunk, hiszen a lét nagy kérdéseit feszegeti, látókörünket hol a naprendszer ötmilliárd évére, hol annál még nagyobb – az ősrobbanásig terjedő – időintervallumra tágítva. Ám a lét és nemlét értelmetlenségének-értelmének nem csupán időbeli dimenzióját vizsgálja, hanem a tudományét szintén, pontosabban a mindenhatónak kikiáltott tudománynak a nagy kérdések megválaszolásában tanúsított elképesztő kisszerűségét. Mégiscsak Isten az egyetlen megoldás, állítja Novák rengeteg részegség és suhanás között.

És lírai regény is az Álomtourbina, és – bár egyes kritikusai szerkesztetlennek gondolják – rendkívül tudatosan megalkotott mű (egy univerzum nem is lehetne más!). A tudatosságot jelzi a könyv egyes fejezeteinek végén megjelenő lepke, amiről eleinte azt hisszük, csupán az epizód költői lezárása. Csak a történet vége felé derül ki, hogy fényleányról, igazából – bár ezt Novák így nem mondja ki – őrangyalról van szó, olyan segítőről, aki önzetlenül és természetesen evilági lehetőségeket meghaladó módon segíti a főhőst.

A főhőst, aki a Pilis Tour de France-ban egy Mexikó nevű helyre ér (tessék megnézni a térképen, valóban létezik!), hogy aztán egy suhanással máris átlendüljön az azték időkbe, ahol „természetesen” biciklis labdajátékot kell űznie a megtestesült fénylepke (Lea) és egy Kruzónak nevezett csapattárs segítségével. Utóbbit nemrégen fogták ki a tengerből… (Ha valaki még nem jött volna rá, természetesen Robinsonról van szó, Defoe regényhőséről.)

A humor itt már nem csupán nyelvi, hanem a kitalált helyzetekből is adódik, időnként hangosan kell felnevetnünk olvasás közben, akárcsak az ellopott arany tandembicikli utáni nyomozás történetét követve.

Az igazi nagy írók fantasztikus érzékkel tudják ötvözni a komédiát a tragikummal, érzik, hogy a kettőt egymástól csak egy hajszál választja el, s hogy mit nézünk nevetségesnek vagy drámaian félelmetesnek, az csupán nézőpont kérdése. Valószínűleg nem véletlen, hogy a szövegben Novák két szerzőt említ név szerint, akik képesek erre a csodára, az orosz Pelevint és Bulgakovot. Sőt, A Mester és Margaritából ismert Behemót is megjelenik a regény lapjain mint a híres kerékpáros Marco Pantani áldozata, hogy aztán áldozatból rapid módon elkövető legyen. Pantani, a Giro d’ Italia- és Tour de France-győztes bringás pont február 14-én, Valentin-napon vetett véget az életének, ily módon ő valamiképpen maga a szerző, hogyha ezt nem is mondja ki senki a regényben.

Szóval a tragikomédia nehézségei. Hogy nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk. Aztán hol így, hol úgy. Novák a nagyokhoz hasonlóan képes erre a csodára.

Az összesen harmincnégy fejezetre rúgó regény egyes etapjai sokszor önállóan, magukban olvasva is élvezhető, létező műalkotások.

A könyv befejezése (A befejezhetőség dilemmái) sorsszerű, beleillik a közép-európai létbe.

Sokáig tologattam az asztalomon Novák Valentin Álomtourbináját. Féltem tőle? Vagy megsejtettem előre, hogy amennyiben elkezdem olvasni, magával kap a regénybeli suhanás, és nem tudom majd letenni? Lehetséges. Az is lehet, hogy egy szép napon újraolvasom majd. Vagy csak felkapok a bringámra, és elkezdek tekerni én is Mexikó felé a Pilisbe. Várom majd a fénytündért, s amikor megjön, csak egyszerűen átlendülök Tenochtitlán főterére. Ott találkozom majd a többiekkel, hogy megnyerjem én is az éppen zajló kerékpár-focis bajnokságot. Félnem nem kell. A főpap ugyan ráfektet az oltárra, de a szívemet már nem tudja kitépni. (Hungarovox, 2016)