×

Cantus firmus

(barbár szonettek – részlet)

Szepesi Attila

2017 // 05

 

„Jött egy fakó ló, és a rajta ülőnek neve Halál,
és a pokol követte őt, és ezeknek hatalma volt a
föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhséggel,
döghalállal és a föld vadállataival…”
(János jelenései)

Kísértetek

Mintha a túli világból érkeznének
álmom hívatlan vendégei, az elesettek meg a
nyomtalanul eltűntek. Mindegyikükben magamra
ismerek, bár a mozgásuk aszimmetrikus, ha jobbra hajlok, ők
szeszélyesen balra imbolyognak. Félszeg kísérteteim:
némelyiküknek arca sincs, két füstölgő lyuk a
tátongó szemüregük. Bizonytalanul betoppannak a meg-
nyíló falon át, mint aki nem sejti, vissza-
parancsolják-e. Nem tudom őket
azonosítani. Ez a libegő lehet akár a sürgönyt hordó
legényke, amaz tán a fapapucsban csoszogó jeges vagy épp
a Bocskai-sipkás énekes-koldus, aki sakál-hangon gajdolva meg-
megállt az udvaron, vagy épp a gumikerekes és virágokkal telepingált
masináján ócska kuplét kattogtató kintornás.

Harmatszedéstől bőgőtemetésig

Jó volna ismerni a plánták lelkét, ahogy egy-egy
hajdani, erdőn-mezőn bóklászó, fogatlan
javasasszony, aki fűzkosarába gyűjtötte az illatozó
mentát, a pöttöm boglárka-gumót, a marti-
lapu kunkorgó gyökerét, az ánizst, meg a
poszogó pöfeteget. Közben szavak nélkül el-
társalogni somkóróval, kamillával, ádáz nadragulyával, ingó-
bingó borbálafűvel. Derűre tanítani a Luca-napi
ostorpattogtatókat meg a húshagyói
maskarásokat. Harmatszedéstől bőgő-
temetésig fürkészni az évszakok forgó körét. Meg-
hőkölni egy-egy sziporkázva aláhulló meteor alatt, mit sem
tudva, de lélekben folytatódva a görbe fákban meg a
titkokat súgó szélben.

Komédiások

Két korgó gyomrú, ágrólszakadt öreg
járta az utcát – egykor tán jobb napokat látott
komédiások. Be-betértek a félhomályos belvárosi udvarokba. A
karikalábú férfi püfölt egy bádogdobot, az asszony falsul
kornyikált. Aztán következett a meg-megnyakló
produkció: a nénike szánalmas-sután fel-
kapaszkodott férje vállára, meg-megbillent közben – aztán jobbra-
balra imbolyogva figurázott, járta kecsesnek-szánt
légi balettjét. A körfolyosóra gyűlt publikum
kacagva dobált le néhány
újságpapírba csomagolt húsz- és ötvenfillérest. Szegény
öregek szedegették a földről, néha félénken körbe-körbe
sandítva, mert nagy úr a zordon viceházmester, de még
nagyobb az éhség meg a ringy-rongy nyomorúság.

Vita brevis

Kósza lövés sebezte halálra 56 októberében a kelekótya
kölyköt, akit a környékünkön kis idétlennek csúfoltak. Igazi
jampec szeretett volna lenni, jampibb a jampiknál, akik cső-
nadrágot és kockás inget hordtak, svájcisapkájuk
antennájára fűzve lyukas kétfillérest, a bicepszükre pedig vértől
csöpögő szívet tetováltak. A nénje is jampi volt, állítólag a
köldöke alatt ez állt egy lefelé mutató nyíllal: meg-
kaphatod. Ott állt a kis idétlen a pékség előtt a sorban. A távoli
lövések miatt falhoz lapulva várták a friss kenyeret. Egy röpke
pillanatra kiszökkent a sorból és a járdaszélen jampizott fel-
húzott vállal. Ekkor érte a golyó. Azt hitték, megbotlott, ezért
bukott orra bolond figurázása közben. Alumínium fillérei
szertegurultak. Tán épp egy divatos slágert dudorászott: az
Ancsa-Ancsát, vagy a Jön a luk-, jön a luk-, jön a luxusvonatot.

Cafka Bözse

Ávós-kurvának, Hoppsza Macának vagy épp Cafka
Bözsének csúfolták a bizonytalan korú,
örökké pacsulitól illatozó tenyeres-talpas asszonyt, aki
tintanyaló vagy takarítónő volt a gyűlölt és rettegett
ügyosztályon. Az volt a szavajárása: kisapám, kis-
anyám. Állítólag ő is részt vett korábban a ki-
telepítettek lakásának fosztogatásában. A villanyszerelő, aki
járt a lakásán, azt mesélte: tele van az mindenféle mű-
kinccsel. A fáma szerint volt két lelencházba adott zabi-
gyereke. A forradalom után kézilányként
dolgozott egy kocsmában. Egyszer napokig nem ment
dolgozni. Feltörték a lakást, amit feldúlva, őt meg vérébe fagyva
találták. Nyoma veszett a patinás festményeknek, barokk
vázáknak, óarany kösöntyűknek.

Pincebogarak

Öreg barátom hagyatékából kerültek elő a fénykép-
negatívok, melyeket ő készíthetett a forradalom
napjaiban, és pincéjében rejtette el egy kézitáskában. A pillanat
lázát őrző felvételek csak nehezen értelmezhetőek, de homályos és
töredékes jeleneteik hitelesebbek minden akkurátus dokumentumnál.
Láthatsz egy fél-arcot – szemében iszonyat. Falnak döntött
létrát, melyről aláhanyatlik valaki. Négykézláb mászó
asszonyt. Égre kalimpáló kezet. Döglött lovat. Oldalkocsis
motoron három sihedert. Odébb két görbült figura cipel
valami zsákfélét – lehet benne krumpli, de emberi tetem is. Kopár
fáról akasztott fityeg. Lángoló ablakból
segélykérően integet valaki. Némelyik képről azt sem tudni,
mit ábrázol. A fakult mozdulatokat eltakarják a penész-
foltok meg a döglött pincebogarak.

Panyigai

Kutyák és macskák barátja, panyigai
Sándor, micsoda szőrmók
regiment gomolyoghat térded körül a mennyei
margarétás réten. Oda-
gyűlik a félszemű, fogahullató
csipás komondor, régi komád, a bandzsi vizsla, a boka-
kapdosó, Leánka-parti puli, a sárcsimbókos
kuvasz meg a misinai tacskó, aki hátsó lábán billegve
törleszkedik hozzád. Sorra az egész törvényen túli
falka, Isten éhenkórász és gyülevész serege. És mind a régi
cirmosok, csöngeiek, csontsovány indiaiak, kaukázusi
miákolók, vagy félig-beomlott
római katakombák bujdosói, dorombolva
hempergők és ősi titkokat tudók.

Csigakürt

Néha leveszik unokáim porlepett
polcom limlomjait: a Dunából
kikotort – tán avarkori – csigakürtöt, az
indonéz düb-düb bőrdobot, a lapuló
jaguárral díszített perui cserép-
csöngettyűt. Vagy épp a páros
sárkánnyal kipingált tibeti réz-
gongot, a pánsípot vagy a
rovátkákkal cirkalmazott somogyi
pásztorfurulyát. Kerekedik csimm-bumm
hangzavar: mákonyos sámánok, rikoltozó
kanászok, dünnyögő buddhista boncok, csillag-
fürkész indiánok egyszerre ős-
világi és időn túli zenebonája.

Cantus firmus

Hová igyekszem hetvennégy évesen, nem tudom. Talán
egy fűszál hegyén billegő birodalomba, talán a
cserefa kérge alatt megbúvó vagy a kikeleti
széllel sodródó szárnyas animulák közé, akik
maguk az idő emlékezete. Kavarognak egy menta-
illatú ösvény oldalán, forrás tükre fölött figuráznak a
légben, maguk a parttalan és emléktelen
tudás. Talán a puszta szélbe, mely az idők
kezdete óta sodorja a hangokat, hangzás maga is, sodró
pataké, hegyomlásé meg vulkán-
kitörésé, rég elporlott lelkek imáit idéző, halottlátók és
gyökéren tengődő remeték varázsigéit, melyek
évmilliók távolából is nekem dunnyognak az
elsüllyedt ősvilágról.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben