×

Cantus firmus

(barbár szonettek – részlet)

Szepesi Attila

2017 // 05

 

„Jött egy fakó ló, és a rajta ülőnek neve Halál,
és a pokol követte őt, és ezeknek hatalma volt a
föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhséggel,
döghalállal és a föld vadállataival…”
(János jelenései)

Kísértetek

Mintha a túli világból érkeznének
álmom hívatlan vendégei, az elesettek meg a
nyomtalanul eltűntek. Mindegyikükben magamra
ismerek, bár a mozgásuk aszimmetrikus, ha jobbra hajlok, ők
szeszélyesen balra imbolyognak. Félszeg kísérteteim:
némelyiküknek arca sincs, két füstölgő lyuk a
tátongó szemüregük. Bizonytalanul betoppannak a meg-
nyíló falon át, mint aki nem sejti, vissza-
parancsolják-e. Nem tudom őket
azonosítani. Ez a libegő lehet akár a sürgönyt hordó
legényke, amaz tán a fapapucsban csoszogó jeges vagy épp
a Bocskai-sipkás énekes-koldus, aki sakál-hangon gajdolva meg-
megállt az udvaron, vagy épp a gumikerekes és virágokkal telepingált
masináján ócska kuplét kattogtató kintornás.

Harmatszedéstől bőgőtemetésig

Jó volna ismerni a plánták lelkét, ahogy egy-egy
hajdani, erdőn-mezőn bóklászó, fogatlan
javasasszony, aki fűzkosarába gyűjtötte az illatozó
mentát, a pöttöm boglárka-gumót, a marti-
lapu kunkorgó gyökerét, az ánizst, meg a
poszogó pöfeteget. Közben szavak nélkül el-
társalogni somkóróval, kamillával, ádáz nadragulyával, ingó-
bingó borbálafűvel. Derűre tanítani a Luca-napi
ostorpattogtatókat meg a húshagyói
maskarásokat. Harmatszedéstől bőgő-
temetésig fürkészni az évszakok forgó körét. Meg-
hőkölni egy-egy sziporkázva aláhulló meteor alatt, mit sem
tudva, de lélekben folytatódva a görbe fákban meg a
titkokat súgó szélben.

Komédiások

Két korgó gyomrú, ágrólszakadt öreg
járta az utcát – egykor tán jobb napokat látott
komédiások. Be-betértek a félhomályos belvárosi udvarokba. A
karikalábú férfi püfölt egy bádogdobot, az asszony falsul
kornyikált. Aztán következett a meg-megnyakló
produkció: a nénike szánalmas-sután fel-
kapaszkodott férje vállára, meg-megbillent közben – aztán jobbra-
balra imbolyogva figurázott, járta kecsesnek-szánt
légi balettjét. A körfolyosóra gyűlt publikum
kacagva dobált le néhány
újságpapírba csomagolt húsz- és ötvenfillérest. Szegény
öregek szedegették a földről, néha félénken körbe-körbe
sandítva, mert nagy úr a zordon viceházmester, de még
nagyobb az éhség meg a ringy-rongy nyomorúság.

Vita brevis

Kósza lövés sebezte halálra 56 októberében a kelekótya
kölyköt, akit a környékünkön kis idétlennek csúfoltak. Igazi
jampec szeretett volna lenni, jampibb a jampiknál, akik cső-
nadrágot és kockás inget hordtak, svájcisapkájuk
antennájára fűzve lyukas kétfillérest, a bicepszükre pedig vértől
csöpögő szívet tetováltak. A nénje is jampi volt, állítólag a
köldöke alatt ez állt egy lefelé mutató nyíllal: meg-
kaphatod. Ott állt a kis idétlen a pékség előtt a sorban. A távoli
lövések miatt falhoz lapulva várták a friss kenyeret. Egy röpke
pillanatra kiszökkent a sorból és a járdaszélen jampizott fel-
húzott vállal. Ekkor érte a golyó. Azt hitték, megbotlott, ezért
bukott orra bolond figurázása közben. Alumínium fillérei
szertegurultak. Tán épp egy divatos slágert dudorászott: az
Ancsa-Ancsát, vagy a Jön a luk-, jön a luk-, jön a luxusvonatot.

Cafka Bözse

Ávós-kurvának, Hoppsza Macának vagy épp Cafka
Bözsének csúfolták a bizonytalan korú,
örökké pacsulitól illatozó tenyeres-talpas asszonyt, aki
tintanyaló vagy takarítónő volt a gyűlölt és rettegett
ügyosztályon. Az volt a szavajárása: kisapám, kis-
anyám. Állítólag ő is részt vett korábban a ki-
telepítettek lakásának fosztogatásában. A villanyszerelő, aki
járt a lakásán, azt mesélte: tele van az mindenféle mű-
kinccsel. A fáma szerint volt két lelencházba adott zabi-
gyereke. A forradalom után kézilányként
dolgozott egy kocsmában. Egyszer napokig nem ment
dolgozni. Feltörték a lakást, amit feldúlva, őt meg vérébe fagyva
találták. Nyoma veszett a patinás festményeknek, barokk
vázáknak, óarany kösöntyűknek.

Pincebogarak

Öreg barátom hagyatékából kerültek elő a fénykép-
negatívok, melyeket ő készíthetett a forradalom
napjaiban, és pincéjében rejtette el egy kézitáskában. A pillanat
lázát őrző felvételek csak nehezen értelmezhetőek, de homályos és
töredékes jeleneteik hitelesebbek minden akkurátus dokumentumnál.
Láthatsz egy fél-arcot – szemében iszonyat. Falnak döntött
létrát, melyről aláhanyatlik valaki. Négykézláb mászó
asszonyt. Égre kalimpáló kezet. Döglött lovat. Oldalkocsis
motoron három sihedert. Odébb két görbült figura cipel
valami zsákfélét – lehet benne krumpli, de emberi tetem is. Kopár
fáról akasztott fityeg. Lángoló ablakból
segélykérően integet valaki. Némelyik képről azt sem tudni,
mit ábrázol. A fakult mozdulatokat eltakarják a penész-
foltok meg a döglött pincebogarak.

Panyigai

Kutyák és macskák barátja, panyigai
Sándor, micsoda szőrmók
regiment gomolyoghat térded körül a mennyei
margarétás réten. Oda-
gyűlik a félszemű, fogahullató
csipás komondor, régi komád, a bandzsi vizsla, a boka-
kapdosó, Leánka-parti puli, a sárcsimbókos
kuvasz meg a misinai tacskó, aki hátsó lábán billegve
törleszkedik hozzád. Sorra az egész törvényen túli
falka, Isten éhenkórász és gyülevész serege. És mind a régi
cirmosok, csöngeiek, csontsovány indiaiak, kaukázusi
miákolók, vagy félig-beomlott
római katakombák bujdosói, dorombolva
hempergők és ősi titkokat tudók.

Csigakürt

Néha leveszik unokáim porlepett
polcom limlomjait: a Dunából
kikotort – tán avarkori – csigakürtöt, az
indonéz düb-düb bőrdobot, a lapuló
jaguárral díszített perui cserép-
csöngettyűt. Vagy épp a páros
sárkánnyal kipingált tibeti réz-
gongot, a pánsípot vagy a
rovátkákkal cirkalmazott somogyi
pásztorfurulyát. Kerekedik csimm-bumm
hangzavar: mákonyos sámánok, rikoltozó
kanászok, dünnyögő buddhista boncok, csillag-
fürkész indiánok egyszerre ős-
világi és időn túli zenebonája.

Cantus firmus

Hová igyekszem hetvennégy évesen, nem tudom. Talán
egy fűszál hegyén billegő birodalomba, talán a
cserefa kérge alatt megbúvó vagy a kikeleti
széllel sodródó szárnyas animulák közé, akik
maguk az idő emlékezete. Kavarognak egy menta-
illatú ösvény oldalán, forrás tükre fölött figuráznak a
légben, maguk a parttalan és emléktelen
tudás. Talán a puszta szélbe, mely az idők
kezdete óta sodorja a hangokat, hangzás maga is, sodró
pataké, hegyomlásé meg vulkán-
kitörésé, rég elporlott lelkek imáit idéző, halottlátók és
gyökéren tengődő remeték varázsigéit, melyek
évmilliók távolából is nekem dunnyognak az
elsüllyedt ősvilágról.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben