×

Huszka Árpád: Kontra Ferenc írói munkássága

Bence Erika

2017 // 04

A műfaj rugalmas imperatívusz. Sokan és sokféleképpen közelítették meg ezt a kérdést. Az idézett meghatározás Imre László viszonylag régi, 1996-ban napvilágot látott műfaj-monográfiája, a Műfajok létformája 19. századi epikánkban egyik hangsúlyos evidenciája.

A kérdést – létezik-e tiszta műfaj? – épp ezért szükségtelen volt Huszka Árpád részéről bevezető formájában „neuralgizálni”, nemcsak mert – miként a George Moore-mottó sugallja – „a bírálók csak róla fognak szólni”, hanem mert kioktató, az olvasó hozzáállását lekicsinylő hangvétele miatt eleve rossz hangleütéssel indítja a poétikai diskurzust: feltételezi rólunk, hogy a monográfiát, amit írni szándékozik Kontra Ferenc életművéről, eleve szabályos, kronológiailag rendezett, „kánonalkotó ténykedések” mentén haladó, úgynevezett életrajzi vagy írói monográfiaként tudjuk csak elképzelni. A 21. század elejére magának a monográfiának is nagyban módosultak a műfajalkotó sajátosságai és alapelvei. A legújabb írói monográfiák (ha egyáltalán ez még ugyanaz a műfaj!) nem befejezett, lezárult opusokról, hanem alakuló világokról szólnak. Az opus feltárása helyett a művek megértése, belső törvényszerűségeik, jelentéshálózataik, intertextuá­lis és -diszciplináris összefüggéseik felfejtése lett a cél. Ezért egyáltalán nem döbbenünk meg azon, hogy Huszka Árpád Kontra-könyve nem a Jelenések (1984) vagy a Fehér tükrök (1987) értelmezésével, nem is a Drávaszögi keresztek (1988) című első regénnyel indul, hanem a Farkasok órája, egy 2003-ban napvilágot látott mű elemzésével.

Huszka Árpád Kontra Ferenc írói munkássága című könyve, noha a monográfia műfaji sorába illeszkedik, a kutatás és a vizsgált anyag természetéből következően el is mozul tőle: az élet- és pályarajzkövetés időrendje helyett a „hermeneutikai felvázolás” (ezt még Gadamertől tudjuk!), a motí­vum­­olvasás, a hálózatfejtés és az interdiszciplináris összevetés eljárását követi.

A forrásvizsgálat és -elemzés, illetve az inter­textuális és -mediális szövegértelmezés domináns eljárása mellett szükségszerűen tárja fel, építkezik a Kontra-opus kiterjedt recepciójára; saját olvasási stratégiáját folyamatosan összevetve más értelmezésekkel, elutasítva, illetve beépítve azokat saját koncepciójába. Míg az előbbi mozzanat, azaz bizonyos kritikai személetek elutasítása többször csúszik át valamiféle fölényes, kioktató hangsúlyba (pl. a bevezető ilyen értelmű kitételeinek kizárólagossága), addig a saját szemléletét alátámasztó értékelések keresése nyomán nagyon jó érzékkel fedezi fel a Kontra-opus értékeire, poétikai működésére és jelentőségére mutató elemzéseket – nem mellékesen: feltárva előttünk és bemutatva az opus köré szerveződött nagy kiterjedésű recepcióhálót. (Azért fontos mozzanat ez, mert a vajdasági magyar hivatalos kánon inkább elhallgatni próbálta eddig az életmű jelentőségét, aminek egyik vetülete az, hogy az Újvidéken élő, dolgozó, műveit itt [is] megjelentető, opusában az itteni világra reflektáló és azt tematizáló Kontra Ferencet nem tartja számon a Vajdasági Magyar Irodalmi Lexikon 2016-os kiadása.)

Ha a kötet összefüggő, a vizsgált opusban folyamatszerűséget és hálózatos narratívákat értelmező tanulmányainak kulcsszavait, azokat a momentumokat emeljük ki, amelyekre a vizsgálat koncepciója épül, akkor azönéletrajziság/naplószerűség, afordulópontok/váltások ritmusa, illetve a zenei és képelemek dominanciája jelenségegyütteseit kellene említenünk.

Kontra Ferenc prózaírói opusának Huszka által történő értelmezése – talán – azért indul a 2003-ban megjelent Farkasok órája vizsgálatával (s nem a már említett, mind a megjelenés, mind az élettörténet kronológiai folyamata szempontjából „előbbi” kötetekkel), mert poétikai értelemben ez adja a legtöbb fogódzót az említett motívumháló kibontásához. Ehhez A főhőssé válás meséje című első fejezetben kezd hozzá, mintegy visszafelé haladva az önéletrajziság eljárásai, az én-elbeszélés technikái, a „főhőssé válás”, azaz a „vajon én leszek-e saját élettörténetem hőse” kérdései mentén értelmezve a típusba, illetve motívumkörbe tartozó regények, a Farkasok órája (2003), A kastély kutyái (2002) és a Gimnazisták (2002) jelentette narratívákat. Az első „nyom” e vonalon a „nincs visszatérés” motívuma: „A »no return« tehát, ahogyan számos más szövegben, a Farkasok órájában is a középpontba került. Innen el lehet indulni a regényen belül visszafelé, és további történések irányába is.” Maga a motívumháló felgöngyölítése is visszafelé halad tehát e regényen belül. Az utolsó rész argumentáltsága – négy olyan regényíró (Daniel Vian, Patricia Calvert, Robert Charles, Margit Sandemo) kerül felsorolásra, akik azonos címmel (The Hour of the Wolf) írtak regényt – legitimálja azt az értésünket, miszerint a Farkasok órája más regényvilágokat átsajátító és abszorbeáló elbeszélés, másrészt központi motívumának, a „hajnalváró éjszakai óra” ritmikus jelentésképzésének (mind a négy regényfejezet végén felbukkan az „új hajnal” motívuma az új kezdet, az új sorsfordulat értelmében) szerepére mutat rá.

Az ismétlődés és a folytatás/átcsúszás moz­za­na­ta a teljes regényírói opust áthatja és szervezi. A Da­niel Vian név – miként arra Huszka rámutat – „egy vékony, előrenyúló szálon” átvezet a következő, Wien, a sineken túl (2006) című regény elbeszélőjéhez, akit Wiannak hívnak. Még erőteljesebb a motivikus kapcsolódás az Ősök jussán és a Holtak országa című 1993-ban megjelent, illetve az Úgy törnek el (1995) és a Gyilkosság a joghurt miatt (1998) címmel napvilágot látott novelláskötetek világa között, amelyeket a monográfia – a Nagy a sátán birodalma (1991) című, a korábbi korszak gyűjteményének tekintett novelláskötet elemzését követően – „a kilencvenes évek novellásköteiként” egységes prózavonulatnak tekint: „egy kisebbségbe szorult nép [a drá­va­szögi magyarság] lírai enciklo­pediájának”. Itt a kapcsolódás elsősorban tematikus jellegű: a kilencvenes évek térségi háborúi indukálta szembenézés a drávaszögi ember tragikus sorstörténetével. Ennél specifikusabb az átbeszélés Kontra újrakiadott kötetei (a Drávaszögi keresztek, illetve a már tárgyalt önéletrajzi trilógia) esetében az első és az új kiadás között, lévén arról szó, hogy egyik esetben sem csak reprintről van szó, hanem az újraírás különböző változatairól. Különösen jelentős módosulás ez az önéletrajzinak nevezett, bonyolult szerveződésű három regény, a Farkasok órája, A kastély kutyái és a Gimnazisták Idegen trilógiává (2013) vált újraalkotása esetében, nemcsak azért, mert az író hozzáírt és átalakította a szöveget, hanem mert teljes egészében módosultak poétikai határai és szimbólumainak jelentéshordozása. Az önéletrajziság/naplószerűség és a hőssé válás motívuma helyett most az idegenség alakzatai váltak jelentésszervező erővé. Huszka Árpád Kontra-olvasatának e pontján, a vizsgált próza alkotta hermenutikai háló olvasásának, felfejtésének és értelmezésének utolsó előtti állomásán (az Idegen trilógia után az Angyalok regénye című mű zárja az elemzéssorozatot) lesz csak számunkra egészen bizonyossá, hogy nem tévedett a monográfus, amikor mindenféle kronológiai és műfaji rendet mellőzve kezdett a Kontra-opus olvasásába és motívumhálózatának felfejtésébe, mert csak egy ilyen látszólagos fordítottság és rendetlenség mentén, a motívumok transzformációinak nyomvonalán juthatott el lényegi felismerésekhez, ahhoz, hogy feltérképezhesse, milyen eljárások, gondolatok és összefüggések mentén, miféle kimenethez vezetnek el ezek az alakulások; történetesen ahhoz, hogy a „hőssé válás” regényeitől a főhős ide­genné válásának történetein át az alakulások végén egy – nem terjedelmi értelemben – „nagy kiterjedésű” műalkotás, a bonyolult kulturális kódokból építkezőAngyalok regénye (2014) áll. Nem véletlen az sem, hogy a Képeslapok a luciferológustól (Angyalok regénye, 2014) című fejezet a Huszka-könyv legbonyolultabb, műfaji és beszédmód tekintetében is a legsokoldalúbb elemzése; az értekezés hangvételétől a lirizált esszényelv karakterisztikáiig egyáránt megjelennek benne elemzői szólamváltások.

E „nem szabályos” monográfia első fejezetében elhangzik, miszerint a Kontra-regényekben és -novellákban „folyamatosan szól a zene”, a Farkasok órája kapcsán pedig, hogy négy másik szövegvilág szervesül a regényszövetbe – tehát már a pálya elején, majd a folytatásban is bonyolult művészetközi átjárások, intertextuális összefüggések alakítják ezt a prózát. Az Angyalok regénye ilyen szempontból a legbonyolultabb szövevény. Huszka Árpád – a „képeslapok” többes szamú és a színes kép jelentéskörét magában foglaló címbeli fogalomhasználata is ezt jelenti – egy „többdimenziós” jelentéshálót fejt fel e Kontra-regény értelmezése során, jócskán felhasználva és bőségesen (hosszú idézetekkel) hivatkozva a köré kialakult recepcióhálóra is. A matematikai képletektől (Fibo­nacci-sor) a látványképekig (Firenze-képek), a legendák világától (Perszeusz-legenda, Szent Eufémia-történet stb.) a látomásokon (angyal-jelenések) át a konkrét képzőművészeti alkotásokig (Cellini-, Michelangelo- és Bandinelli-alkotások, Dürer- és Vermeer-képek) tűnnek fel, épülnek be és alkotnak együtt jelentést e „nem látott képek és nem hallott dallamok” (Szegedy-Maszák Mihály). Leírásuk és elemzésük a Huszka-könyv legizgalmasabb részleteit képezik: a monográfus maga is „képalkotóvá” válik, például amikor a Fibonacci-sor regénybeli jelentésváltozatait írja le, a Kontra-próza által „létrehozott” Dürer-képek vagy Cellini-szobor látványképét rajzolja meg.

Azt hiszem, a Huszka-könyv (-monográfia) legontosabb hozománya épp ez: Kontra Ferenc prózaíró opusa működésének, az idegenség-alakzatok felé tartó mozgásának, jelentéshordozása ekképp történő variálódásának és egyfajta komplexitás felé építkezésének eljárásait gördülékeny, logikus esszényelv révén mutatja be és értelmezi számunkra. (Életjel, 2015)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben