Túlélni Petőfit (26) nem nagy kunszt.
Az embernek még kötete sincs:
neki is csak néhány volt, vigasztalja magát.
Később majd lesz idő bőséggel behozni,
persze szigorúan mennyiségileg.
Ágyban, párnák közt, boldog szerelemben
múlik az élet, s valósággal
úgy kell keresni a csatatereket.
Túlélni József Attilát (32): kötelező gyakorlat.
Az ember, még innen a nagy bravúrokon,
de egyben-másban már túl is rajtuk,
időt rabol a kisded családtól,
kötelező szülinapos parafrázist körmöl,
lépést és rendszert vált, ha úgy adódik,
s igazából még hessentenie se kell
a kósza szuicid gondolatokat.
Túlélni Adyt (41) már komoly fegyvertény.
Az ember Marcus Aurelius módjára mérlegel,
kibotorkál a nagy sötétlő erdőből,
be-betéved még sötétebbekbe,
de nincsenek többé szivárványos illúziói.
Egyik kötete olyan, mint a másik,
kapaszkodik a szeretteibe, barátaiba,
s üdvtanná formálja a megváltó Írást.
Túlélni magam (54) angyalias élmény.
Túl immár testi és lelki halálokon,
de még csak kétharmadán a valószínű útnak,
porózus testtel, rongyolt lélekkel,
mágnás múlttal és koldus jövővel,
bögrényi hittel és tenger reménnyel
roskadozom könyvtárnyi súly alatt,
s nincsen szavam a holdvilágos égre.
Mintha a légkör sírna-rína
Könnyeznének a mínuszok
Alattad pulzál népi Kína
Felhők alatt gyilkos szmogok
Ringatva lelked Ázsiáit
Tőzsdei forradalmakat
Bölcsőjében vak élet ásít
És felzabál és meghalad
Három dében térkép e táj
Meghódíttatik ím Kitáj
Túlnan vár könnyűvérű Sanghaj
Mocorogván korhadt keresztjén
Mihez kezdjen itt egy keresztény
Inkognitóban egy alangyal