×

Fehér Béla: Tengeralattjáró Révfülöpön

Tar Patrícia

2016 // 12

A Tengeralattjáró Révfülöpön – a szerző nyilatkozata szerint – Fehér Béla utolsó kötete. Búcsúintés az olvasónak, méghozzá Örkény István emlékének ajánlva. A könyv címe – Fehér biztosra megy – eleve megidézi A sátán Füreden atmoszféráját, Örkény alakjaival, létértelem-kereső abszurdjával együtt, nem lesz ez másként a kötet darabjainak többségénél sem. Az első novella apokaliptikus médiareakciói, a világ pusztulása után özvegy Varsányiné ikonikus figurája tűnik fel, „Egérirtáshoz használt szalonnát veszek” feliratú dobozkával.

Az egyperces novella ­– vagy Fehér terminusával élve, a „rövidnadrágos novella” – műfajának való tiszteletadás, azaz a műfajjal való próbálkozás nem ismeretlen az Örkény utáni magyar irodalomban, de valljuk be, eddig kevés sikerrel járt. Jobb és kevésbé jó stílusimitációk születtek ugyan, örkényi sémákat passzítottak novellányi történetekhez, s az abszurd is megvalósítható – hiszen zsebben van a közhely, miszerint világunk is az –, de azt a borzongató mélységet röhögve megnyitni, és úgy, ahogy Örkény tudta egy „pöcökhöz” vagy éppen egy paprikakoszorúról szólva, eddig nem tudta más. S a másik, ami veszélybe került az egyperces aktualizálásakor: a novella műfaja, a szövegek a publicisztika, leginkább a tárca vagy a glossza felé tolódtak el. Ne legyünk szigorúak, az írói kvalitásra nem foghatunk mindent, itt van persze még világképünk változása, sekélyesedése, a globalizációtól a vizuális túlingereltségig megannyi más. A kérdés, mit várjunk egy egyperceskötettől, s hogy megvalósul-e ez Fehér könyvében.

A Tengeralattjáró Révfülöpön novellái a címük szerinti ábécésorrendben követik egymást, kivéve a már említett nyitó szöveget (Várható időjárás: világvége), amely előhangként is szolgál az egyébként legkisebb számban megjelenő, 21. századunkat kifigurázó darabokhoz, amennyiben a fogyasztói társadalom, a média elhülyülése, pontosabban hülyesége hivatott a humor forrása lenni. Kevés szöveg sorolható ide: tehát az aktualizálás – még akkor is, ha ez éppen a világ azonosságának nem, illetve csak külsőségeiben változásának bemutatását célozza is meg – mint az örkényi műfaj újraírásának lehetséges oka nem túl meggyőző. S ez kiegészül azzal a ténnyel, hogy ezek a „posztmodern” témájú darabok a gyengébbek közé tartoznak: az Egy gonddal kevesebb a biológiai tulajdonságok önkényes változtatásával ironizál (egy magyar férfi a SZBKH-ban kapott utasítások alapján fekete négygyermekes nőként folytatja életét), az Első emelet, 117-es ajtóban pedig a NEBEH, a Nemzeti Betegségelosztó Hivatal kedélyes bürokráciája tárul fel. Az Im­promp­tu 2. sajtócikkeket imitál, amelyben a házikedvencek más állatokká való átoperálásától a sajtó elírásoktól, tévedésektől és alaptalan állításoktól generált mechanizmusáig több dolgon élcelődik a szerző. A Reklámblokkból kirajzolódik a televíziós vásárlások, valóságshow-k, a Tarzan online-ból a közösségi oldalak sivársága, de be kell látnunk, ez utóbbiak lerágott csontokkal bíbelődnek, s a szövegek színvonala sem indokolja előásásukat. Az egész kötetnek kedvezett volna a novellák szelektálása, valamiféle feszesség, mértéktartás, ami hangsúlyt adott volna az egyes daraboknak, például kihagyható lett volna az egyféle alapötletet variáló írások egy része, ilyen például azUtcakeresztelő a XXVI. kerületben, aHajgató Ákos esete az egércsapdával, hasonló A mandulacsók száz arca: az email-váltások az egymás mellett elírásból, félreértésből, szétfutó kommunikációból nyernék humorosságukat. A Nem árusítható a Vörös Rébékben dobókocka helyett konzerv került a társasjátékokba, a „hibás áruk fóruma” témája is többször felbukkan, ahogy unalommal fenyeget az előző csoporttal némileg rokon sajtóbeli elírások helyreigazításaira, a „tudományos” adatok javításaira épülő írások bősége is ( Tévedésektől sújtott család, Töredékek Berettyó Gyula szellemi műhelyéből stb.), illetve a könyv vége felé egymás mellett található három szöveg (Új nap kezdődik, Vasárnap, hullámzó paplan alatt, Veresvízi látogatás), amelyek zavarba ejtően vázlatnak, ötletnek tűnnek csupán. Többször felbukkannak valahonnan már ismerős történetek, ilyen például az eltévedt halál története (Járvány Nigériában) vagy a Hagymás virsli tavaszi estén, amelyben Gizi, a prostituált úgy oldja hősünk magányát, hogy az megfőz, megvacsorázik társaságában.

A kötet legsikerültebb darabjai viszont igazán jó Örkény-imitációk, ahol az aktualizálás szándékának semmi nyoma. Színtiszta stíluskövetés tehát: nosztalgiával tölti el az olvasót a megteremtett atmoszféra, a 21. századot – főként a várost, kisvárost, például a szerző által kitalált Vastavát – idéző (bece)nevek és karakterek, a nyelvhasználat (amelyet talán csak a szókészlet billent néha ki felénk), a társalgási szófordulatok és a kedélyes narrátori hang, mellyel Örkény szólt hajdan: „Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm.” Szórakoztatóak az abszurd egypercesek klasszikusait újraíró, öntudatra ébredt tárgyak: Két felhívás címen olvashatunk először a nyugdíjas Hűvös Kálmántól megszökött, eredetét, rokonait felkutatni vágyó harmincdekás parizerről, majd a bűnözővé lett, meglehetősen antropomorf Frici sertés esetéről. Hasonlóan jó a Beszámoló a Gonzales autósnadrág gyógyulásáról, amely Fehér kiváló portréalkotó tehetségét dicséri: klarinétművész, villanyszerelő, fogtechnikus, pincér, háziasszony s még sok egyéb arckép bontakozik ki egy-két (nyelvi-stilisztikai) vonásból Fehér tolla alatt. Azt sem bánjuk, ha örkényi témavariációk ezek, s valójában nem hoznak újat az irodalomba, mert Örkény jó, s Fehér témaválasztásai igazán méltók az egyperces hajdani mesteréhez. Az Ébredés hajnali háromkor-ban Érseléndi, a pincér kölcsönadja szerelemtől szenvedő szomszédjának a feleségét; a Cserbenhagyásban Brezinai Mohó István zoológus zaklatja az állatkert látogatóit, hogy szabadítsák ki a majomketrecből, hová tévedésből került; a Pedig a szerelem még el sem kezdődött morbid humorával is az igazán jól sikerült novellák sorát gazdagítja. A Könny csak az italom, kenyerem a bánatot pedig lehetetlen nem szeretni: a Gloomy Sunday társasjáték szabályai szerint aki hatost dob, Seress Rezső felejthetetlen dalát hallgatva azonnal kiugrik az ablakon, különben a többiek megvetése övezi. A játék azért jó, „mert minden mozzanatában ott fénylik, lobog, hódít a melankóliától feszülő magyar lélek, amelytől annyian beugrottak már a nagybőgőbe”: s ugyanezt a magyar melankóliát tudja Örkény, Fehér is megírni úgy, hogy az olvasó felröhög.

Ahogy a fentebbiekből kiderül, Fehér Béla kötetének gyengeségei ellenére erénye az a könnyed nyelvi játék, amellyel visszaidézi az egypercesek nagymesterét, nosztalgiával töltve el az olvasót. Varsányiné örök, Örkény örök, és magunkra eszmélni jó, akkor is, ha dr. Tókerti Róbert lefolyóban rekedt egyetemi tanárhoz hasonlóan sóhajtunk fel a végén: „Miért, miért e percnyi öntudat, hogy lássuk a nemlét borzalmait?” (Helikon, 2015)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben