Áthajlás az őszbe

Jékely Zoltán-motívumokra

Elfakult a nyár. Szürkén kondul át
hegyen a harang. Ez búcsúszó már.
S én csak állok a nagy út fordulóján,
minthogyha várnék valami csudát.

Ezt itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
Fűszálon megcsillanó förtelem,
ami ezt az idillt most szétrázza.

Kívántalak. S elvágytad magad tőlem,
ködökbe rejtetted tekinteted,
és eldobtad a hírt, ha jött felőlem.

Ülök az őszben, a kezem remeg,
lépked a táj fölött, akár egy gólem,
a pusztulás. Ne bánd, mi lesz velem!

Ne bánd, mi lesz velem! A pusztulás
a táj fölött lépked, akár egy gólem.
Kezem remegve kap a nyár után,

bár eldobtam a hírt, mi jött felőled.
Ködök közt bolyongok bénán, bután,
Nap süt, de minden gyönge, erőtlen.

Ami e vad idillt most szétrázza,
fűszálon megcsillanó förtelem.
Akartál látni szép halált velem?
Ez itt a hervadás tündér-világa.

Minthogyha várnék valami csudát,
én csak állok a nagy út fordulóján.
Hegyen a harang – ez búcsúszó már –
szürkén kondul át. Elfakult a nyár.