János éppen a számítógép előtt
ücsörgött, mikor úgy félvállról apja
megkérdezte tőle, hogy hány kiló is
valójában, nem tudott hazudni, így
egyenes választ adott, mire apja
ráfelelte, milyen kicsi a világ,
a férfi, aki a szobában vele
együtt alszik, pontosan ennyit nyom, az
az igazság, hogy János az, aki ott,
a szobában együtt alszik vele, de
apját nem hagyta nyugodni a dolog,
szajkózta, még formázzátok is egymást,
bár engem ám nem könnyű egykönnyen be-
csapni, sötétben elválik a szar a
májától, diómintás pizsamában
nem annyira hasonlít rád, fiam, még
mondd, hogy nem a ruha teszi az embert.
János a temetőbe anyai nagy-
szülei sírjára vitt virágot, pont
százhét éve született a mama, a
síron a levelek, mint a lepkék, épp
kipihenték a szél fáradalmait,
Őrangyalok napja volt, kétségkívül,
gondoltam, jó, hogyha valaki ezen
a napon látta meg a napvilágot,
bár Juli szerint, amikor a nagyi
született, az Őrangyalok szent napját
bizony még szeptemberben ünnepelték,
a síremléken mindamellett észre-
vettem Jézust a feszületen, aztán
megérintettem az orrát, ahogy a
kisgyerek, aki ezek után, ha majd
visszatér, mindig ezt fogja csinálni.
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
