Szégyelltük meztelenségünk; Csak a szíved verjen!; A keresztvivő

Szégyelltük meztelenségünk

Ha áruvédjegy lesz az arcod
a testemet kölcsönadhatom
sorsot vethetsz rá, jelzálog lesz
mindig tudhatod, hol lakom

ahol a part szakad, a löszfalaknál
szeretem nézni a Dunát
fölszabadít és körbezár majd
akár egy rímpár, amit talált

valaki, és elveszítette
mielőtt övé lett igazán
ott tanult talán a kert végében
egy gyermekarcú ifjú pár

ő volt, te voltál, én lehettem
volna örökös kedvesed
de eljátszottuk szavainkat
mielőtt ránk esteledett

szégyelltük meztelenségünk
nem tudtuk, milyen gyönyörű
két test, külön-külön, és együtt
milyen selymes a kerti fű

szétfutottunk, két első ember
kikre az angyal rákiált
épp akkor kezdett nyiladozni
az ágyásban a másvilág

szeretnél újra megszületni?
lehet, hogy épp így kezdenéd,
de hol volna a régi kert és
hová homályosult az ég?

ha áruvédjegy lesz az arcod
a testemet kölcsönadhatom
nem tudom, mire használható még
de általad megtudhatom

Csak a szíved verjen!

Magadnak tartogasd meztelenséged,
amikor besötétedik,
ruhátlan járhatsz föl-le a lakásban,
a kutyákat az udvarra engedik,
nincsen utca, nincsen udvar többé,
az udvarlás órája véget ért,
nem építgethetsz orgonavirágból
babilon-tornyot a lányos ház elé,
az emlékek elhalványodnak,
a dimbes-dombos női test csoda,
gyalogolj vissza a gyerekkorodba,
jöjjön el a naivság kora,
az emberek ma nyelveket tanulnak,
világgá megy, akinek lába van,
lejárja lábát, aztán visszafordul,
se itt, se ott, nincsen otthona,
a lányos házak mára férjhez mentek,
el is váltak, az élet rendje ez,
elkergetik az akácfavirágot,
mindegy, nem mindegy, bármit tépegetsz,
verjen a szíved, verjen roskadásig,
ha ólálkodik is a fájdalom
a ház körül, a huzatos szobában
néhány emlék még akad valahol,
kiszínezheted az elalvásig,
ilyen, olyan, fontos, hogy szép legyen

A keresztvivő

A ministrálások jutnak az eszembe
nem a lépcsőima, temetésre menet
a legtöbbször a keresztet cipeltem,
mentem elöl, a másik két fiú
a füstölővel füstölgött, meg a szentelt-
vizet vitte, nem emlékszem
pontosan, milyen volt, hozzátartozott
a szenteltvízhintő eszköz biztosan

Háztól temettünk akkor még, fekete
anyaggal vonták be a kaput,
a halott ott volt fölravatalozva
az udvaron, körülötte a család,
a szomszédok, a rokonok, ismerősök,
szóval a gyásznép, könnyezve
és könnytelenül

itt találkoztam először
a halállal, ha ez találkozásnak mondható

Mentünk az úttesten,
én elöl, a kereszttel, az utcán levők
egy pillanatra, ha mentek, megálltak,
a halottaskocsit lovak húzták, a
pap mellett a kántor ballagott

Zuhogtak a göröngyök a
sírba, a sírásók gyorsak, a rend szerint
egyengették sírformára a földet

Akkor még nem tudtam
masnit kötni, eloldódott a cipőfűzőm újra,
egyszer a papnak kellett lekuksolnia
a temetésre menet, hogy megkösse
rendesen, s ne kelljen mindig
miattam megállni