Az olvasót (legyen szó filológusról vagy egyszerű érdeklődőről) mindig is foglalkoztatta a szerző személyisége, magánélete. Annak ellenére, hogy mindenki ismeri a követendő szabályt – az elbeszélő nem tévesztendő össze a szerzővel –, az érdeklődés az idő folyamán sem lankadt ez irányban. Az MTA – ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport immár második kötetét jelentette meg az Újhold folyóirat köréről. A „…mi szépség volt s csoda” Lakatos István-idézetet címül választó kiadvány betekintést enged az alkotás elő- és hátterébe egyaránt.
A változatos témájú, eltérő perspektívájú tanulmányok alapos szerkesztői gondra utalnak. Olvashatunk az Újholdon kívüli folyóirat-tervről, Lakatos István műhelytitkairól, Ottlik Iskola a határon című regényének megfilmesítési kísérleteiről. Nemes Nagy Ágnes kapcsán többet kínál a kötet. A költőnőről szóló írások összekapcsolhatóak. Egyrészt írásainak magánéleti vonatkozásai is helyet kapnak, de ugyanolyan mértékben érvényesülnek versei, esszéi befogadói értelmezései is. Ez a fajta koncepció több irodalomelméleti iskola arany középútját mutatja, ami talán új irányt ad a jövőbeli elemzéseknek. A tanulmányokon kívül szövegközlések (Nemes Nagy naplói), illetve képmelléklet is található a kötetben.
Az Újholdat sokan a Nyugat utódjának tekintik, de talán kevesen tudják, hogy ez a „fióknak író generáció” (az ÁIK e témakörbeli első kiadványa éppen a publikáció nehézségeiről, hiányáról ad részletesebb ismertetést) egy másik folyóirat létrehozására is törekedett (Magyar Orfeusz), de ennek terve meghiúsult. Lényegesen másként kezeljük a sikertelen próbálkozás tényét, ha látjuk a háttérben magát az embert, aki sokadjára is próbálkozik, és nem távolodik el a tenni akarástól, magától az alkotói munkától a legnagyobb nehézségek közepette sem. Jelen kötet esetében főként Nemes Nagy Ágneshez juthat közelebb az olvasó. Nemcsak művei elemzését, az általa művelt műfajok, motívumok szemléltetését kapjuk, hanem mintegy ráadásként önértelmezéseivel is szembesülhetünk. Fontosnak tartom kiemelni egy örök érvényű meglátását, miszerint „csak az tud igazán formabontó lenni, aki pontosan tudatában van annak, milyen formákat és műfajokat épít le, alakít át”. Meglátásom szerint kortárs költőink, főként a feltörekvő nemzedék, mintha nem ismernék vagy legalábbis elfelednék e tételt. Sok esetben szemet szúr, hogy nem azért használják a szabad formát, mert éppen az felelne meg a gondolat kifejezésének, a téma fekvésének, sokkal inkább az indokolja a választást, hogy nem merültek el kellőképp a formák ismeretében.
Ugyancsak Nemes Nagy Ágnes kapcsán merül fel a műfordítás mint saját értelmezés, alkotói folyamat kérdése. Jóllehet sokkal kötöttebb, a keretekhez jobban alkalmazkodó tevékenységről van szó ebben az esetben, mégis a korabeli sejtelmes, köztes létben (erős cenzúra, publikációk hiánya) akár szabadságként is értelmezhető, az idegen nyelvű irodalom így mintegy szabadságot adna a saját irodalomnak. A brüsszeli és az amerikai napló lapjait olvasva az új (külföldi) utak nem kizárólag az idegenség tapasztalataként jelennek meg, sokkal inkább lehetőségként. A különböző élethelyzetek, környezet mégis ugyanazt a napjairól beszámolót író személyt tükrözik. Rövid mondatok, terjengősségtől mentes közlések, ennek ellenére tömörségükben részletesek, akárcsak lírája. Könnyen az az illúziója támadhat a befogadónak, mintha ő is azt látná, érezné, amit a sorok írója. A még teljesebb valóságélményhez az alaposan gondozott szöveg lábjegyzetei segítenek hozzá. (Nem kevésbé fontos, hogy a korábban közölt naplók szövegeinek félreolvasása is korrigálva van e kötetben.) A nevek, helyszínek, kiemelt látványosságok magyarázata, a néhol homályos utalások feloldása az olvasó tényleges utazásérzetét eredményezik.
Lakatos István kapcsán hangsúlyosabb teret kap az alkotás folyamata. Munkanaplója sokat elárul arról, hogyan születik a konkrétumból egy letisztult alkotás. Továbbá használható módszerként is szolgálhat játékos taktikája: a szótagszám, ritmika, rím szerint gyűjtött szavak nagymértékben megkönnyíthették a kötött formában való írást.
A kötet nem mellékel egyértelmű receptet, hogy miben kellene látni az Újhold körében a szépséget és csodát,ez a feladat az olvasóra marad, viszont tartalma egészével bemutatja a lehetséges választásokat. Lesznek, akik a naplókban, lesznek, akik a fényképekben, kéziratokban találják meg az esztétikumot. Olyanok is, akik számára a szövegek értelmezése módosítja a befogadói magatartást, vagy a magánélet ismerete közelebb hozza az alkotót. A közös pont minden esetben ugyanaz: a kötet elkezd együtt élni az olvasóval, rámutatván, hogy alkotó és olvasó, szerző és értelmező között milyen kicsi is lehet a távolság. (Ráció Kiadó, 2015)
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
