×

Füst Milán Chopint játszik

(barbár szonettek – részlet)

Szepesi Attila

2016 // 10

 

 

 

„…nem néztem: vaksi lámpás vet-é utamra fényt?”
(Rimbaud)

Ördögszekér

Kandi kölyökkoromban
hányszor elnéztelek: pusztán át, ködfoszlányon át,
bíbicvijjogáson meg pacsirtafüttyön át veszettül
pörgő-forgó, ki-tudja-hol-áll-meg
ördögszekér, ahogy a nekibőszült
dob- meg trombitamuzsikás szélvihar sodor és a
hetykén fütyörésző szarvas-patás kancsal ördög, tán
maga a fő-fő Durumó csimpaszkodik rajtad és kajlán
figurázik odafönn a billegő
vágtától. Tanultam eljövendő sorsom, ahogy a
korai verőfényben bátortalanul
bimbót fakasztó som- és kökénybokroktól meg a
lecsupáltan is habos virágba boruló
zelnice- és mandulafáktól.

Tükörszobák

Éjszakai tükör mélyén önmagukat sokszorozó
félálomi szobák. Mintha föl-le bolyongana bennük
valaki arcát veszítve. Háta görbülete
apámat idézi. Kormos árnyéka ide-oda
téved – egyszerre száz alakban. Dünnyög, csetlik-
botlik szobáról szobára, mintha önmagát
keresné, akit nem sikerült megtalálnia hosszú és
hányt-vetett életében. Lim-lomok közt
botorkál, meg-meghőköl. Kihúz egy fiókot, bele-
kotor, közben legyintve vissza-visszanéz, aztán újra
nekilódul, mintha tartana valahová, de az
árnyéka egyre homályosabb. Végül eltakarják a táruló
szobák egymást összekaszaboló
visszfényei.

Füst Milán Chopint játszik

Szüleim válófélben voltak
’51 őszén, ezért operaénekes nagynénémnél
lábadoztam szemműtét után. Anyám napközben
dolgozott a könyvtárban, apám már reményteli
új családja körében élt. Egyik este az ebédlőben
vendégsereg gyülekezett, én pedig az oldalsó
szobában Donászy Ferenc indiánregényét, a
Villámsugár t olvastam. Áthallatszott a vidám
zsibongás, tán Rákosi-viccet mondott valaki. Aztán
csönd lett hirtelen és megszólalt a zongora. Átszellemült
zene hallatszott odaátról, merengő
taktusok. Másnap nagynéném elmesélte: egy
híres költő, Füst Milán játszotta kedvenc
Chopin-noktürnjeit.

Porfelhőben

1956 ködös októberében
ledőlt a Szabadság téri szovjet
emlékmű. Nagyot reccsenve ezer darabra
hullottak márványlapjai meg az aranyfestékkel
pingált cirill betűk. A flaszterre omló obeliszk körül
körtáncot ropott az összekapaszkodva hahotázó, ön-
feledten rikoltozó utcanép. A közeli
Amerikai Követség erkélyéről egy középkorú
férfi lefilmezte a karneváli jelenetet. Szeretném
látni azt a filmet, ahogy – esztergályosinasok, kalauz-
lányok, kalapos-öltönyös urak, fehér köpenyes
fodrászok és seprűnyéllel hadonászó házmesterek közt – a
porfelhőben ott járom magam is tizennégy
évesen a kerge örömtáncot.

Zakatolók

Feltorlódott a tüntető tömeg az Arany
János utca és a Bajcsy-Zsilinszky út
találkozásánál, ahol egy sóderrel felszórt grund állt a
háborúban lebombázott házak helyén. Néhány diák-
lány kiállt a sorból és „zakatolni” kezdett: körbe-
körbe forogtak párban összefogódzva, és énekelték a
„Hegyek között, völgyek között” dalt. Ám a sokaság
füttyögésére és hurrogására abbahagyták a kerge ugra-
bugrát, mert ez a mutatvány korábban a kincstári
ünnepek kísérője volt, és rendre a Népek Tanítójának mondott
kaukázusi postarabló éltetésébe fulladt, akinek előző
nap döntötték le a Városligetben álló bronz-
kolosszusát, amit az elkobzott templomi harangokból és a
szentek szobraiból készíttettek Rákosiék.

Fekete rókaprém

A harcra buzdító, átszellemült fűzfa-
versek társaságában néha meghökkentő
hirdetések tűntek fel a forradalom szabad
szelében kiadott, sokszor még nyomdafesték-illatú
újságok hasábjain, a kirakatok üvegére
ragasztgatva, vagy a foszló kérgű körúti platánfák
kérgére szögezve. Alig olvasható betűkkel, kopott
indigóval másolt szövegek: bizonyos címen jutányosan
lehet bőr- és csontgombot, fekete róka-
prémet vásárolni. Egyik szomszédunk, Bicó Jóska, aki négy
évet ült államellenes összeesküvésért, azt
állította: ezek kódolt üzenetek. Talán a közeledő
amerikai csapatok értesítik alvó ügynökeiket, talán az
Ávó próbálja összeterelni szétszéledt martalócait.

Jób könyve

Azon a novemberi napon elkomorultak a pillantások, feketére
váltak a szavak. A tükrök hazudtak. Görbülten
bicegtek az előbb még büszke árnyékok. A fájdalmas
hegedűdallamoktól elpattant a húr. A vég-
ítélet gebéi poroszkáltak vérző felhők alatt. A lélek
sivatagába száműzöttek otthontalanul
ténferegtek az alkalmi sírokat rejtő tereken, ahol
gúnyosan fütyörészve pernyét sodort a szél. A teremtő
igék belső lángja hunyorgott, aztán kialudt. Kopáran
kongott a távoli tegnapot idéző lázbeszéd. Elnémultak a
harangok. Rémálommá züllöttek az álmok. Halottakra
ereszkedtek némán a reggel még dalos
madarak. Az a nap, ahogy az ördög-büntette Jób
mondta nyomorúságában: legyen maga a sötétség.

Bütyök

Csak decemberben, az iskolai szénszünet után toppant be
az iskolába Bütyök. Jobb lábára bicegett – egy el-
tévedt repesz-szilánk megsebezte a térdét a Parlament
előtt, ahol a holttestek árnyékában bújt meg, amikor a
háztetőkről lőni kezdett az Ávó. Amúgy valami nyomorult
pincelakásban tengődött hírhedt kocsmatöltelék anyjával, aki
takarítónő volt a Hold utcai piacon. Mindig lyukas
zokniban járt, és a szünetekben kiflivéget meg alma-
csutkát kunyerált. Állítólag börtöntöltelék nagybátyjával még
valami zongoralopási ügybe is belekeveredett. Azt mesélte: a
forradalom bukása után hetekig faggatták az Ávó Gyermek-
védelmi Osztályán, mert felismerték egy titkos ügynökök által
készített fényképen, ahogy nyakában davajgitárral vigyorog a
Tompa utcai forradalmárok között.

Elefántcsont billentyűk

A gyászhírek hónapjaiban, a forradalom bukása után
jelent meg a Nagyvilág oldalain Kassák és Pán Imre sorozata: A
modern művészeti irányzatok története.
Osztálytársammal,
Tamással ki is próbáltuk rögtön az izmusok furfangjait. Újságból
kivágott portrékból és címszavakból kubista festményeket
fabrikáltunk, bár csak iskolai rajzlapunk volt, vízfesték meg
ragasztónak magunk-kotyvasztotta csiriz. Kalapba dobált és
véletlenszerűen kihuzigált szavakból dadaista költeményeket,
sőt, Apollinaire nyomán képverset is férceltünk, bár anyám
Remington írógépén nem volt könnyű kikopácsolni egy-egy
emberformát, szálló fecskét, halat. Tamás a zongorájukon még
expresszionista zenebonát is produkált: ököllel püfölte az
elefántcsont billentyűket, míg Brahms harmóniáihoz
szokott szülei véget nem vetettek a rémes kakofóniának.

Sérült Gyerekek Otthona

Zuglóból jött főiskolai évfolyamtársam, az ígéretes festő
mesélte egy szegedi csehóban: a forradalom vég-
napjaiban megrohamozták a Városliget szélén álló épületet, ami
hivatalosan Sérült Gyerekek Otthona volt, bár nem láttak ott
soha egyetlen gyereket sem. A ki-be járó autókból viszont
arra gyanakodtak: az Ávó fészkelte oda be magát. Könnyen
behatoltak, senkit nem találtak. A nagyteremben állt egy
óriásmasina, egyik mérnökhallgató társuk szerint: rádió-
zavaró állomás. A lefüggönyzött szobákban halomba rakott
gránátok meg kézifegyverek társaságában márkás italok,
veres meg szőke parókák, frakkok, kunkori ál-
szakállak, és orgiák mindenféle kellékei: rafináltan ki-
lyuggatott kombinék, átlátszó
selyembugyik, műfalloszok.

Illés-napi zápor

Végigballagok a gyerekkori utcán, becsöngetnék egy-egy
csukott kapun, de nincs kinek. Sehol a négykerekű
deszkán guruló hadirokkant, a görbült órásmester, aki
szemére csippentett nagyítóval leste naphosszat a csillámló
rugókat meg a rakoncátlan fogaskerekeket. Sehol a csihi-
puhi szódáskocsis meg a sakálként vonító handlé. Sehol a
siheder, aki színpadra vágyott, de kamaszként elnyelte az al-
világ. A hórihorgas férfi sem caplat összehajtogatott
szárnyait cipelve, aki sárkányrepülőn keringett a bércek
fölött, míg egyszer alányaklott a szélben. Nyoma veszett a hír-
harang néninek is, csak a kirakatok tükrén kísért valami messzi
karnevál: utcaseprőké, börtöntöltelékeké, maszkába bújt
bolondoké, verkliseké meg tenyérjósoké, akik árnyék-
táncot járnak, míg szakad az Illés-napi zápor.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben