Szeles Judit: Ilyen svéd

Szeles Judit 2003-ban telepedett le egy nyugat-svédországi kisvárosban, Strömstadban, a norvég határ mellett. Hat évébe telt elsajátítani a nyelvet, és ma már otthonosan mozog a norvég kultúrában is. Az Ilyen svéd – első verseskötetének – mutató névmása várakozást kelt a milyenség ábrázolása iránt. Az ilyen-olyan svédség jelentésmezején töprengő olvasót a Vándorlók című nyitó vers igazítja el: „Svédországban mindenki svéd” – a kereteket tehát földrajzi határok jelölik, habár svédek más országban is élnek, szükség van a pontosításra: „svéd az, aki svédül beszél”, tehát bárki lehet.

Bár én azt vártam, hogy a huszonnyolc versből álló könyv a bevándorlói lét témájára fókuszál, még a lírai én határait, nézőpontját sem körvonalazza. Helyette a keletkezéstörténetek (Genezis, Kalevala) mitikus hangján mesél valaki, talán a kollektív emlékezet, egy-egy szakasz erejéig: „a Skandináv-félszigeten kezdetben vala a jég / az utolsó jégkorszak végén olvadásnak indult”, majd hangnemet vált: „ezzel egy időben az európai kontinens felől / állatok jelentek meg”, s kissé ironikusan, néha cinikusan változtatja tárgyias lírává (valaki) megfigyeléseit vagy előítéleteit: „Svédországnak erdő szaga van / kivéve a szomáliaiak otthonát / ott pinaszag van / meg rizsszag” (Vándorlók). A szövegek „elbeszélője” kritikai távolságtartással közelít a svéd kultúrához, elemezi, bírálja, miközben saját személyiségének nyomait eltünteti, száműzi. Szeles Judit élesen látja az ellentmondásokat, lírája a paradoxonok felmutatásából születik.

A ráolvasásszerűen visszatérő sorok földrajzi adottságokra („Svédország húsz százalékát víz borítja”), növényzetre („Svédország nyolcvan százaléka erdő”), életmódra („a számik nyolcvan százaléka alkoholista / nyolcvan százalékuk az erdőben él”), étkezési szokásokra („Svédország bizonyos területein vérpalacsintát esznek”), hagyományokra („tavasszal máglyák égnek / boszorkányokat égetnek meg rajtuk”), a svédek lelki alkatára vonatkoznak: „egy maroknyi ember lehet csak / aki túléli a sarkvidéki teleket / és nem lesz öngyilkos”. Az információk részlegesek, de visszatérő együttesük állandóságot kelt. A vikingek világfája, a számik (lappok) mítoszai elhallgattatott szólamok maradnak, hiszen „Lappföld már csak a mesékben létezik” (Néma történet, Nagy Szapmi), és a vikingek is.

„Svédországban mindenki svéd” és „mindenki bevándorló”, hangzik fel mantraszerűen az ellentmondásos üzenet: svéd a kurd kebab, a jugoszláv hajógyári munkás, az orosz prostituált, a görög orvos, a franciakrémes, a svéd királyi család, a szomáliai bevándorló, a roma, a zsidó, a finn, a számi kisebbségi. Már a felsorolás sokszínűsége is hitelteleníti az állítást. Gyanakvással tölt el bennünket, hogy ez a nagy olvasztótégely bárkit befogad, persze a cigányság kivételével, mert nekik: „vérdíjat tűztek ki a fejükre / ezért folyamatos menekülésre kényszerültek”, egészen 2014-ig, amikor Fehér könyvet adtak ki a védelmükben (Szürke irodalom). Azért ne legyenek illúzióink: „A svédek fele beván­dorlás­ellenes / (habár) nyíltan beván­dorlás­elle­nesnek lenni nem szokás” (Vándorlók). Szeles Judit svédjei „szikla- és kő- / kemények, mint a gránit / nyaranként tangót táncolnak / a kőfejtők árnyékában” (Kő). Kilencvennégy százalékuk az interneten él: „technikailag a legfejlettebbek, de kulturálisan messze elmaradnak / a világszínvonaltól” (Virtuális élet).

A központozás nélküli szabadvers-szerűen áradó sorok szövegszervezője a gondolatritmus, bár a párhuzam gyakran látszólagos ellentétet rejt. Előfordul, hogy a kauzalitás szétesik, s az is, hogy az értelmetlenségig jutunk: „az istenek a jó mézsörben léteznek / a vikingek pedig már csak a mesében / a kőhöz nincs köze a pálinkának / a sziklavéseteknek a mézsörhöz” (Kopogtatás). Szeles Judit gyengén működtetett eljárásai közé tartozik a szavak elsődleges és másodlagos jelentésének felhasználási módja: „a fa tövébe rókáznak”; „a svéd halászok elől elhalásszák / a halat a norvégok”, „a svédek nem szégyellősek / kiteregetni a szennyest” a Mosókonyhában; továbbá az állandósult szószerkezetek közhelyessége: „ordítanak, mint a fába szorult féreg”, „a fülét hegyezi”, ezekről jobb lett volna, ha „nem szól a fáma”. Hatásosan él viszont a szórendcserével, a tiszta rímekkel, az ellentétek és a párhuzamok variálásával: Jég / amit a hó takar: befagyott folyó / ami a vastag jégréteg alatt van / a láthatatlan élet: lassan, lassan, nagyon lassan úszó lények / a fagy az életet jelenti / ha befagynak a vizek […] útra lehet kelni.” A Jég című versben a cím a szöveg első sorává lép, s az idézet mutatja, hogy Szeles Judit lényegében csak a vesszőt hagyja meg a központozásból, és csak ott, ahol elengedhetetlen.

A kötettel csodálatos szimbiózisban létező, Császár Norbert által alkotott illusztrációk felmutatják a svéd kultúra emblémáit: rókát, gombát, erdőt; a svédek gyűjtő- és gyújtogatókedvét; kávé-, alkohol- és pornó(film)függőségét, depresszióját. Szeles Judit kísérlete megidézi és ellenpontozza Oravecz Imre A hopik könyve(2007) című verseskötetét, míg Oravecz az észak-arizonai indiánok mítoszát teremti újra, ő a lappok őstörténetét utalja a statisztikai adatok birodalmába. Az ismeretek részlegessége egyrészt világtapasztalatot rögzít, másrészt elrejti a gyökereitől fel nem épülő egyéniséget, a fel nem tárt összefüggéseket. Az információk tömegében, a kötet retorikailag jól felépített szövetében eltűnnek a svédek. Nem látjuk sem az egyént, sem az egyedit, megbújnak az ilyen-olyan svédség rejtekében. (Fiatal Írók Szövetsége, 2015)