×

Ferdinandy György: Álomtalanítás

Haklik Norbert

2016 // 06

 

 

 

Ferdinandy György Álomtalanítás című kötetének egyik darabjában írja: „…minden idegenbeszakadtnak nem két, hanem három hazája van. Nemcsak ez az ország, és nemcsak a másik, amit választott magának. Az a réges-régi, virtuális is, amit annak idején elhagyott.” Az író műveiben rendre viszatérő gondolat példás tömörséggel fogalja össze a Ferdinandy-féle látásmód esszenciáját. Az 1956-ban kivándorolt, majd franciaországi és tengerentúli állomásokat követően ismét Magyarországon élő szerző könyveit forgatva ugyanis rendre e három haza folyamatos párbeszédéből csenhet el foszlányokat az olvasó.

Folyamatos párbeszéd ez, ugyanis az emlékezés aktusa Ferdinandy munkáiban nem narrációs eszköz, amely átjárást teremt a különféle idősíkok között, sem pedig tudatos nyomozás velejárója, amely valamiféle múltbéli titkot próbálna feltárni. Ferdinandy műveiben az emlékezés önkéntelen aktusként, a jelenvalóság megtapasztalásának és értelmezésének legelemibb, reflexszerű eszközeként történik meg. Kettős tükör, amelyben az életút külhoni állomásain megesettek és a Magyarországon történtek folyamatosan egymás kontextusában értelmeződnek, s mint az ideák árnyképei a platóni barlang falára, úgy vetülnek rá minderre egy harmadik, régen volt valóság képei: azé a Magyaroszágé, amelyet az író 1956-ban hátrahagyott, és amely anélkül változott át évtizedek során önmaga jelenkori variánsává, hogy annak az alkotó a tanúja lett volna.

Halk szavú a három hazának ez a Ferdinandy-féle diskurzusa. Nem csupán azért, mert a nosztalgiához nem a harsány, hanem a visszafogott hang illik inkább. Ám Ferdinandy takarékossága nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az érzelmességet példás fegyelmezettséggel óvja meg attól, hogy érzelgősségbe csapjon át. A szerző ugyanis a cselekménnyel is óvatosan bánik: bár témái igencsak megkönnyítenék a dolgát, nem fest évtizedeken átívelő történelmi tablókat, országhatárokon átnyúló sorstragédiákat. Tablók helyett inkább szkeccsek ezek az írások, és éppen ez a takarékosság, visszafogottság és szűkszavúság garantálja szuggesztivitásukat. Ferdinandy úgy építi fel történeteit, mint egy remek arányérzékkel megáldott filmes, aki mintha a vágóasztalnál még inkább otthon érezné magát, mint a rendezői székben. Anélkül teszi a történetet átélhetővé, hogy teljes egészében elmondaná azt, ehelyett inkább a drámai fordulópontokra összpontosít, és a szereplők sorsát, valamint a különböző idősíkokat összekapcsoló motívumok hálózatával kívánja összetartani a kompozíciót.

Ferdinándynál például az ötvenes évek életútrombolását nem fejezethossznyi korrajz mutatja be, hanem egy sezlonon zajló párbeszéd, amelynek női szereplője koronaőrből váltókezelővé deklasszált apjáról kijelenti: „Piszok nagy szerencséje van!”, elvégre egyenruhás maradt (A koronaőr lánya). Az emberi élet mulandóságáról, valamint az emlékekben továbbélés ideiglenes voltáról pedig nem filozófiai eszemfuttatások vallanak, hanem a Nagyapa című novella, amely a Budapest elleni légitámadások áldozatául esett nagyszülők életének és halálának történetéhez odabiggyeszti annak aprólékos leírását is, mi történt maradványaikkal, a bombatölcsérbe temetett holttestek exhumálásától kezdve egészen odáig, hogy az állam által eladott temető új tulajdonosa leromboltatja a kriptát, ahol addigra a néhai nagyszülőkből csupán egyetlen lábszárcsont maradt. Arról pedig, hogy a szarajevói pisztolylövésekkel kezdődött 20. század az országhatárokkal együtt hogyan szabdalt szét családokat is, nem nagyrealista családregényben vall Ferdi­nandy, hanem A baumeister családja című kisprózában, amely családi pletykák, külföldről küldött képeslapok, fényképek és egy posztumusz levél alapján vázolja fel a kontinenseken átnyúló szétszóratás vaktérképét. E takarékos vonalakkal építkező korrajz színárnyalatainak hitelességét pedig olyan, az ábrázolt időszakra nagyon is jellemző, ma már anakronizmusként ható szavak szavatolják, mint a „drukker”, a „háré” a „csőnaci” vagy éppen a „krepptalpú csuka”.

Az Álomtalanításban arra is akad példa, hogy akasztják a hóhért: a szülőhazájába visszatért elbeszélő a trópusokról magával hozott hitves beilleszkedési kísérleteinek példáján keresztül vizsgálja az emigráns bájos-esetlen botladozását egy újszerű, idegen világban (Daily [Déli] News), míg Az utolsó esély egy, a kubai feleség és francia vendégek társaságában tett párkányi kirándulás ürügyén világít rá arra, hogy közép-európai nosztalgiáink és tragédiáink mennyire értelmezhetetlenek lehetnek a távolról jöttek számára. Szintén a közép-európaiság élményének novellába fogalmazására tett kísérlet az Öff mélándzsé, amely egy bulgáriai írói fellépés apropóján, Kosztolányi A bolgár kalauz című klasszikusát újrahangszerelve idézi fel az elbeszélő életútjának bolgár szereplőit. A novelláskötet második, Hová lesz a menés? című ciklusa az imént idézett három darabon túl is bővelkedik olyan szövegekben, amelyek éppen az utazás aktusa révén teremtenek alkalmat arra, hogy a narrátor újabb perspektívából tekinthessen vissza kalandozásaira a három haza között. A kötet – hogy Ferdinandy saját szavaival éljek – „műfajtalankodásába” pedig az is belefér, hogy egy franciaországi felolvasókörútról szóló beszámolóban az első emigránsévekről szóló visszaemlékezés mellett a Kukorelly Endre Országházi divatok című könyvéről szóló reflexiók is helyet kapjanak.

És közben mindezek a látszólag saját életüket élő szálak összeállnak egyetlen élettörténet-szövedékké. Ferdinandy ugyanis mintha novellákként írná meg saját monumentális önéletrajzi regényét, és az Álomtalanítás ehhez tesz hozzá egy újabb fejezetet. A Ferdinandy György életművében járatos olvasók számára akár az is izgalmas szellemi kalandot jelenthet, hogy összeolvassák az új novelláskönyvben szereplő darabokat az azonos történéseket felidéző korábbi írásokkal. Az Álomtalanítás erre is számtalan lehetőséget kínál (mint például amikor a Sweet home zárlatában az író felidézi azt a történetet, amely a három évvel korábban megjelent, a Pók a víz alatt című novelláskönyv címadó darabjának témájául szolgált).

Az Álomtalanítás révén tehát újabb állomáshellyel és lehetséges átszállási ponttal gyarapodott a Ferdinandy-művek hálózata. Újabb felvétel ez a három haza folyamatos párbeszédéről, amelynek hangjai mind többek számára lehetnek ismerősek a magyarság ismét külországok felé táguló univerzumában. (Magyar Napló, 2015)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben