×

Hétvári Andrea: A kert retorikája

Udvardy Zoltán

2016 // 05

Kezdetben vala a Kert. Az Íráshoz hasonlóan egy időn túli Kertet választ szonetteket tartalmazó, a Napkút Kiadónál megjelent kötetének témájául Hétvári Andrea. A negyven évet – a költő negyven évét – körüljáró negyven szonett úgy kapcsolódik a versgyűjteményhez, mint a címlapon díszelgő pitypang virágai a növény szárának végpontjához. Szabályos alakban, könnyed szerkesztéssel, megtartva a formát.

Mint a pitypang gömb alakú fején a kapaszkodó pihéknek, e költeményeknek sincs markáns szerkesztésük, szerkezetük. Csupán formájuk tartja egyben őket. Ha olvassuk, egy-egy újabb vers szabadul el, kezdi meg légi útját. A szerző ötletes felvételeivel gazdagított könyvecske címlapján láthatjuk a pitypangról készített fotót A kötet belső képanyagát lapozgatva is felbukkannak a hasonló tematikájú felvételek: madártoll lebeg, felhő száll a fotókon. A repülés, a lebegés élménye a versek visszatérő motívuma: „Madárnak rak majd össze vagy a szélbe / hajít magokkal együtt s repülök” (Üzenet).

A Kert körülzártságában, falaival és belső világával eleve magában hordja az enigmákat, a titokzatosságot. Hétvári kertje pedig tele van ilyen rejtélyekkel. Ezek a versek – bár olvasatuk egyszerű, ritmusuk könnyed – néha nehezen adják meg magukat. Kulcsaikat megtalálva viszont meghökkentő világokba vezetnek.

A legkönnyebb számomra talán a legelső, ráadásul szívemnek kedves utalás volt, a fénylő laboda. Jeszenyin Bokraink közt című költeménye („Bokraink közt már az ősz barangol / kóró lett a fénylő laboda”) a kötetbeli kert hangulatába illő természeti képpel indul. Kevéssé volt ismert előttem a szerző nagyapja, Dombay János munkássága, ám a reveláció erejével hatott, hogy a kötetben is megidézett, tekintélyes régész nevét egy tó is viseli.

Corradini szobra, a Fátyolozott igazság – mint egy másik szonett témája – még inkább feladja a leckét. Az allegorikus nőalakot a rokokó nyugtalanságának megfelelő, izgatottan fodrozódó fátyol fedi. Ez az arcát is eltakarja, mint az igazságét is oly sokszor az egymásnak ellentmondó események vagy akár a tudatos manipuláció. Corradini emberfeletti teljesítménye, hogy áttetszővé tette az egyik legszilárdabb anyagot, a márványt. Hétvári kissé „nyugatos” felütéssel, a rá jellemző, meglepetésekre képes fordulattal úgy látja, itt magát a halált rejti a megfaragott kő. Itt az utolsó szónak, ami a halál, különös jelentést ad a vers „nulladik” szava, a címe – az, hogy Sugárzik.

Megoldhatatlan volt viszont számomra a „Chapel of Nass”, a megválaszolhatatlan okból angol néven emlegetett portugáliai kápolna föllelése. Vajon miért emlegetnék angolul saját templomukat a por­tugálok? Valószínűleg az angolul Chapel of Nossa Senhora da Lapaként megnevezhető (portugálul: Santuário de Nossa Senhora da Lapa) kápolna lehet, ez valóban Portugália északi részén, Quin­telában található, de efféle felületességet Márainak is elnéztünk legendás Naplójában.

Fontosabb ennél a kötetbeli kert összessége – mit mondanak ezek a képek, a fotók és versek, mi történik ebben a kissé hideg és kiszáradt világban? (Nem véletlen az utalás: Kóró lett a fényes laboda.) Az enyhe képzavartól eltekintve (a szél nemigen formálja kívülről, belülről még úgy sem a száraz bambuszt) izgalmas az Ihlet című versben rejlő metafora. Üres mederként fekve, „kagylók s csigák közt végleg kiürülve” jön el az alkotás, a felismerés pillanata, a fényes szikra. És ekkor a „másik”, aki megteremtődik. Erről Rimbaud-nál már hallottunk: „Én, az mindig valaki más.” Csakhogy a színes lelkű gall „kertjeiben” még harmatos, telt növények ringtak. Kiürült, kiszáradt ez a világ azóta?

Ha egyedül marad is az ember – ebben a Kertben nem bukkan fel társ, igaz, a Kígyó sem túl gyakran csúszik-mászik elő, pedig talán kevéssé lenne steril ez a világ, ha gyakrabban fölsziszegne itt kísértése –, azért még vele van egy fölöttes hatalom. Megkapó tisztasággal és őszinteséggel sejti vagy keresi teremtőjét a szerző (különösen szép zenéje van ennek a sornak: „lenyúlok még magamban Istenig” – Levél a kertből). Külön érdeme a kötet szerkesztőjének, hogy szakít azzal a lassan hetvenéves dogmával, miszerint semmi szín alatt, gyakorlatilag sehol nem szedik nagy I-vel ezt a szót.

Közhely, hogy irodalmunkban viszonylag ritkább a női szerző. Éppen ezért érdekes és figyelemre méltó, milyen előképeket talál Hétvári egy ilyen önmagában, már témaválasztása által is markánsan nőies témakörhöz – a kerthez és annak „retorikájához”. A Madame Blavatskyra történő utalás számomra mindenképpen telitalálat. A teozófia, e bogaras, a kor naiv eklekticizmusát híven tükröző szellemi iskola komoly hatást gyakorolt Hamvas Bélára. A magyar irodalom elfelejtett csúcsteljesítménye, a méltatlanul nem ismert és nem idézett családregény, a Karnevál e nyughatatlan asszony bolyongásainak, útkeresésének is emléket állít. A vi­lágot bejáró asszony – mint Hétvári felidézi – két táskával járt, és az egyikből mindenhol elhintett néhány marék virágmagot (Ültetés). A versben idézett asszony cselekszik is beszéd közben. Ez a cseledet a magok elszórása, elültetése a Kertben.

Új világ létrehozása, teremtése – erre csak egy asszony vagy az Isten képes igazán. Adott tehát a Kert, ahol minden bizonnyal eltévedne Csiperi és Susulyka, a gyermekirodalomban jeleskedő Hétvári két mesehőse, hiszen ez a kert teli van ismert vagy csak félig ismert szobrokkal, amelyek a költő pályatársainak, az általa elismert alkotóknak tisztelegnek. Odaköszönhetünk Ködöböcz Gábor irodalomtörténésznek, és többször találkozunk Radnótival, sőt az örök szerelemmel, Fannival is – vajon neki szólnak a Fanni-szonettek az ismerős, eltört szilvafával? Felbukkan költészetünk egyik legszebb metaforája is, amelyben a kedves párnára hulló keze „elalvó nyírfaág”.

De mitől van retorikája egy kertnek, ahol csak árnyékok járnak, ahol csak a természet nyelve szól? Talán ha arra gondolunk, hogy a retorika az önkifejezés eszköze, közelebb jutunk a megoldáshoz. Hétvárinak az öröklétet keretbe foglaló hely, a mindig változó és minden nyomot megőrző Kert szolgált eszközként, hogy pitypangpehelyként szétterülő, de egyáltalán nem pehelysúlyú gondolatainak teret adjon. A keret tehát adott, és ha egy betűt kiveszünk a keret szóból, bizonyos értelemben mindnyájunknak megvan a maga kertje. Műveljük hát őket! (Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút, 2015)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben