×

Adieu, fájdalom; Vezeklőn; Mint aki hallgat

Dobozi Eszter

2016 // 05

 

Adieu, fájdalom

Eldobom, akár a rongyot,
és mondom, adieu, fájdalom,
elintegetlek, csak menj el,
holnap már nem leszel velem,
nem velem leszel, elkotródsz
valamerre messze, ördög
fiába bújsz, szétmállasz
talán egy porlepte sutban,
mint vedlett bőr, olyan leszel,
báb, melyből kiszállt a lepke,
elfelejtem szúrásaidat,
emlékeimből kihull
észveszejtő szaggatásod,
elengedem őt is, ki fáj
belőlem, mint nyűtt gúnyát,
hajítom ki, s hagyom magam
így újjászülődni menten…

Vezeklőn

Égi akkumulátorom, ki fejtett le Rólad?
Rád csatlakozó kábeleimet ki tépte szét,
hogy testestül-lelkestül erőtlen roskadozzam?
Ki volt, aki közéd-közém tolult, hogy el nem ér
Hozzád egy sóhaj sem, imáim félbeszakadnak,
s nem jön se jel, nem jön a várton várt jó sugallat
sem, nem üzensz, csak a fájdalom küldözgeti rám
vérebeit, hogy marjanak, szaggassanak. Ki vám-
szedői az álomi s álmon inneni rémek?
Távoztasd el tőlem őket, vezeklőn így kérlek.

Mint aki hallgat

Ferenczy Károly: Napos délelőtt

Akkor még voltak ilyen délelőttök.
Akkor még volt fény, mely nem éget, táplál
csupán, megvilágít, míg árnyat szőttök
a tárgyak túlsó felén, ti, sugárkák.
Akkor még volt derű: nem kellett hozzá
semmi. Egy tálnyi gömbölyűség sárgán
s piros alma fenséges alkalommá
váltja mindazt, ami itt meglátható
a fehérlő abroszon, s közben lombbá
tobzódja magát a zöld, és mint hajó,
úszik az abrosz síkjában madarat
formázó árnyával a kancsó. A jó,
mi létezhet, itt együtt van. S ide tart,
ami szép. Asztalnál kerti szék. Kettő.
Egy férfi: laza tartásban az alak –
megdöntve kissé. Szemközt velünk egy nő.
Háttal a férfi, de odafordulván
félig a hölgyhöz. Kalapja, mint ernyő,
félárnyékban tartja az arcot. Pusztán
azért, hogy a szem zavartalan fusson
a betűsoron. Percét meg nem unván
e könnyű jelenésnek talán ujjong,
mert a dal most fölizzik a kezében
tartott könyvben. A varázs ki ne hunyjon,
a lapok, mint a nap, olyan fehéren
világítanak. A női arc talán
távolba merítkezik, talán réved.
Egyik kéz a karfán, másik áll alá
támasztva. Mint aki hallgat. A teste
nyakáig, a csuklóig – s a szoknya bár
nem látható −, a bokáig lefedve,
mégis tárva, s készen arra: átfolyjon
rajt a szó, a szó, a szó! S csak a csipke,
a ruhaujj lobogása, a fodrok
jelzik finom rezgését levegőnek,
az élő tűznek, mely a mondatokból
megképződik…

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben