×

Szakolczay Lajos: Nagybányától Picassóig

Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút, 2015

Mayer Erzsébet

2016 // 04

 

 

 

„Mi, magyarok a kegyelem bal oldalára születtünk.
Még a mosolyunk is nyikorog.”
(Szalay Lajos)

Figyelmeztetnem illik az olvasót: Szakolczay Lajos művészeti írásainak válogatott gyűjteménye ezer oldal, a névjegyzékben közel másfél ezer név szerepel, ha tárgymutató is tartozna a kötethez, akár meg is duplázódhatna ez az adathalmaz, a kötet súlya közel két kiló. Mindebből következik, hogy az intellektuális nagybirtokon való tájékozódás komoly kihívást jelent.

Megkísérlem. Módszertani útmutatóként érdemes kijelölni – többnapos olvasás után van is erre esély – a koordinátákat. Az írások térbeli tengelyét a Brassó–Kolozsvár–Budapest–Bécs–Berlin–Párizs útvonal képezi, a vertikálisét pedig a földet és az eget összekötő – értve ezalatt az anyag átszellemítésének szándékát és megvalósítását – alkotói készség, vagyis a profán átfordítása a szakralitásba, emelkedettebb hangnemben fogalmazva: az ige meghallását jelenti, ami magában rejti a magányból, a szenvedésből való kijutás erkölcsi erejét.

A kötet műfaja: esszé-kritika, interjú, kiállítás­megnyitó, portré, emlékkép. Valamennyiük közös jegye a szubjektív, személyessé átlényegített viszonyulás a témához, ami egyúttal veszélyt is hordoz magában, ugyanis a felsorolt – elsősorban szóbeli és alkalmi – megnyilvánulások igazodnak az aktuális beszédhelyzethez. Esterházy Péter sarkított meg­fo­galmazásában valahogy így: „A kiállítás­meg­nyitó nem az őszinteség temploma.” A felsorolt műfajok a beszéd tónusát és hangnemét is meghatározzák. Szakolczay mint irodalmi vénájú, érzékeny ember vonzódik a mély empatikus képességről tanúskodó elégikus hangnemhez. Az általa jelzett emberi, szakmai nehézségeket ódai magaslatba emelve viszi az elviselhetőség és valamiféle megoldás felé. A szárnyalás, a belső hit esetenként rapszodikus szenvedélybe megy át. Aztán néha ki-kivillan a sorokból erőteljes iróniája, majd kritikája élessé válik különösen akkor, amikor a szovjet képző­művészet „röhejes” alkotóiról és alkotásairól szól.

Szakolczay világ- és művészetszemlélete kontúrosan van jelen az egész kötetben. A történelem vétkei minduntalan előbukkannak írásaiban. A címben feltüntetett Nagybánya egyszerre történelmi tény és fontos művészeti csoportosulás, költői képként: a Trianon által elorzott fényhaza. A trianoni gyötrelem mellett felsejlik a kelet-közép-európai sors, a hozzájuk kapcsolódó tragikus élethelyzetekig: hadifogság, kitelepítés… Kós András szobrász szavaival: „Sok azoknak az éveknek a száma, melyekre a történelem kérdezés nélkül rátette a kezét.” A tanulmányok hátterében érződik a szocializmus, a rendszerváltás, valamint napjaink posztmodernjének sötét és felemás világa, ahogy utal erre a mottóként idézett szöveg is. Szakolczay érzékelteti, hogy a történelmi helyzeteket stabilizáló intézményi rendszer miként szolgálta ki „a fejlődés gerincvonalát” (sic!), miként verte béklyóba az eredeti tehetségeket. Láttatja azt is, hogy az egyenarcot miként váltja fel a festővagányok és az intézményi vagányok tevékenysége. Különösen zavarja az az „esztétikai” elvárás, miszerint az a jó mű, ami beleillik a nemzetközi festészet kontextusába.

Az alkotók, szerzők életművét is ebbe a viszonyrendbe helyezi el és ebben láttatja. Az alkotóktól, szerzőktől elvárja a belső békét, azt, hogy önmaguk legyenek, hogy értékrendjük tapintható és áttetsző legyen alkotásaikban. Tömören megfogalmazva: azt, hogy hiteles személyiségként álljanak életművük mögött. Nem véletlen, hogy kulcsszóként szerepel tanulmányaiban az organikus világ szószerkezet, a műalkotásokkal kapcsolatban pedig a rendszer, a vonalháló organikus világa. A kérdés persze az, hogy egy anorganikus világban miként lehet organikus életet élni és organikus művészetet művelni. Szakolczay talán éppen emiatt firtathatja a külső és a belső világ disszonanciáját, az idő mozgását és tartamát. Tágabb összefüggésbe állítva a problémát rámutat a természettől való el- és kiszakadás gondjára, a tartógyökerek kifordulására a megtartó és tápláló földből, a paraszti múlt homályba veszésére s a kozmikus kötelékek eltűnésére. Érdeklődéssel figyeli és érzékeli az alkotók személyiségvonásait, akik többnyire magányosak, találékonyak, különcök, bátrak, önmegvallók, vagy éppen a kínos hallgatás fojtja őket. A nagy személyiségek előtt főhajtással tiszteleg. Fülep Lajos, Németh Lajos, A. Tóth Sándor, Barcsay Jenő neve kívánkozik ide. A kritérium az ő esetükben mindig ugyanaz, a jellem, az elhivatottság, a rendszerszerű gondolkodás, organikus világkép, a tárgyak szellemiségének életre hívása. Csíkszent­mi­hályi Róbert neve is a zseniális alkotók között szerepel. Az indoklás némiképp eltér a többi nagyra becsült alkotóétól, őt ugyanis azért tiszteli, mert „meri elengedni magát”. Nem lebecsülendő személyiségjegy.

A művészeti irányzatok közül írásaiban előtérbe kerül az expresszionizmus, a francia vadak, a futurizmus sebességimádata, az aktivizmus, az organikus konstruktivizmus. A posztmodern szélsőséges megnyilvánulásait fenntartással kezeli. A barbár szépségeszmény, a felfokozott nőiség és erotika, a furcsa erők egyensúlya, a közízlés és jó ízlés határainak áthágása idegen tőle. A kötet lapjain torlódnak a különböző művészeti műfajok, szóba jön a fametszet, litográfia, rajz, rézkarc, grafikák, fénykép, szitanyomat, montázs. Majd az illusztráció, ahol eszméket, hitet kell szemléletessé tenni. Ebben a vonatozásban kitüntetett hely illeti Karátson Gábort, Kondor Bélát, Nagy Lászlót, akik képzőművészként és költőként is szerepelnek. Szakolczay művészetfigyelő és -értékelő tevékenységében külön hely jut a különböző művészeti ágak kölcsönhatásának. Korniss Dezsőnél Bartók mély szellemisége működik, Kohán Györgynél Beethoven világszenvedése és szenvedélye válik alkotói energiává, a színek pedig dalként hatnal Emil Noldénál. Szellemi ősként tűnik fel Hamvas Béla, inspiratív erőként Weöres Sándor és József Attila költészete.

A kötet utolsó fejezetében megismerkedhetünk a névkártyák történetével. Eljátszottam azzal az ötlettel, hogy milyen lenne Szakolczay Lajos névkártyája. Elképzelésem szerint az alaptónus vörös lenne. A kártyán az alábbi cím szerepelne: Kozmosz, Kárpát-medence Régió, Emmauszi út, Facsúcs házak 1. A bélyeg középen lent helyezkedne el, amiről a megajándékozott tudni fogja, hogy a szerző találkára várja a még felmerülő intellektuális kérdések tisztázására. Éljenek vele!

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben