már hetek óta
búcsúzó édesanyám
idegen kórház
rideg kék fényében
egyetlen pohár nem sok
annyi vizet sem vettél
magadhoz
tán a nővérek sem
tehettek róla míg
a fehér köpenyes orvosi kar
az infúzió mellett döntött
már hetek óta
haldokló édesanyám
idegen kórház
rideg kék fényében
egyetlen szót nem sok
annyi szót sem ejtettél ki szádon
ám mikor föléd hajoltam megszólaltál mégis
szeretlek Bandikám
a hosszú menetelésben
egyre többen dőlnek ki
mellőlem
egyre-másra húzom
ki nevüket
telefonkönyvemben
víg cimbora volt
az egyik
visszafogott volt
a másik
már csak álmomban
találkozom velük
teliholdas éjjeleken
vannak velem
beszélnek hozzám
nem tudok válaszolni
némán
tátog csak a szám
tudom hogy itt vannak velem
reggelre kelve
elfog a félelem
hány tavaszt látott már
hó törzsű nyírfánk
hányszor hajlították derekát
goromba viharok
hányszor sárgultak meg
élet zöld lombjai
hányszor várta ki
jeges telek végét
hányszor rajzolta lelkünkbe
újabb remények
színes virágszirmait
Kitalálunk szavakat
kitalálunk szavakat hogy elfedjük velük a valóságot
szövegeket szerkesztünk magunk és mások megnyugtatására
teleírunk minden papírt nehogy fölöslegesen forogjanak a papírgyártó hengerek
világokat építünk hamis vagy pontatlan szavakból és rátukmáljuk gyermekeinkre
bosszankodunk ha ők másféle világokat raknak össze maguknak másféle jelekkel írt
másféle szavakkal
ki tudja mit jelent a falfirkák nyomasztó sokasága
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
