×

Pünkösd; elveszni a…; ez az a fa

Murányi Zita

2016 // 02

 

Pünkösd

mint a pünkösdi királyok egy napra újra
piros palástot kapnak a száraz muskátlibokrok
tenyeredbe fogod a potyogó virágot kezedben
vörös szirmok vetnek lángot ma
nem bántod a világot föntről olyan alacsonyak a
bokrok míg a tavasz derekába kapaszkodsz
fáradtan konstatálod két házzal arrébb korábban
megvirradhatott de üres a rét s
a szél ziláltan lép odébb a tegnapi sáros lábnyomokon
hogy a fény végigfolyjon és
vörös árba boruljon amikor fogást
talál a tüzes korongon két szobán és túl
az ablakokon
a nap feje ismét előrebukik és áthajol a felhődúcon
kiterjeszteni a szívekben őrzött lángot vagy fű fa virág
ölére fonni egy eltévedt sugárnyalábot
mielőtt húsvét után az 50. napon utoljára még rózsát
bont arcodon ez a friss tavaszi fájdalom
ami túljutott a megbocsájtáson
feledékenységből hagyod nyitva az ajtót a teraszon
vagy direkt kitámasztod és a szádon egy késői
alkony még végigömlik az aggodalom.

elveszni a…

mint egy fa aminek nincsenek gyökerei
úgy akarja az életnedveket fölszívni
a költöző madarakon a toll mint az érkezés
egyetlen barikádja szélként feszülni
az első és legutolsó szárnycsapásra
lebegni súlyként mint vágyaink belső
ellenállása reszketni nyáron és kimelegedni
ha az isten havas lábnyoma fölöttünk száz eget is
betakarna
rágondolni a földben elrothadt magokra
amikor eljön az aratás időszaka lenni feszes héjon
a seb eldobott almacsutka két rés között a holtterek
fenséges magánya és tavasszal amikor az erdő is megvastagodna
zöld leveleket hullajtani a dombra hogy ne legyen a
lombok kolonca elveszni a csöndbenamit
kitölt a fűszálak roppanása.

ez az a fa

átlagos szerda délutánnak indult
csak a szél sípolt hangosabban mint szokott
hallod a kattanást ahogy mindenütt
egyszerre csukják be az ablakot
egy ajtó marad nyitva a teraszon
három emelet magasába fröcskölik föl
a vizet a buszok aztán az a reccsenés
ahogy rádől a fa a gyep morfológiája
hasad fűszálakra és értelmét veszti a rét fogalma
reggelre két csöpp víz csüng a
korláton a túloldalon újra vörös háztetők
világítanak mára kimenőt kér a nap
az égre szürke felhőfátylak barázdálnak
egy férfi hátán viszi a letört ágakat
felsőteste mintha folytatása lenne
a törzs maradványainak amikor odaát fölpattan az első
ablak térdeiben a roppanás derékszögbe hajolhat
a kék pólód is csontszáraz és a rugós cipőtalpak
ebben a halk surrogásban léptekké egészülnek
hogy egymás nyakára hágjanak akár a dallamvonalak
egy sietős fúgában a csönd szegődik mellé társnak
hogy szünetjelnek álljon
a vihar kódájában ez az a fa aminek jövő
tavaszra gyökerei friss lombot hajtanak.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben