×

Lénárd Sándorról

Kabdebó Tamás

2016 // 02

A Bécsi Naplóban megjelent 2015-ös cikkre reagálok. Személyesen „ismertem” Lénárd Sándort; 1969 karácsonyán Landy Dezső São Paoló-i könyvke­reskedésében találkoztunk. Akkoriban a guyanai egyetemi könyvtár vezetője voltam, Georgetownból repültünk le – riói átszállással – São Paolóba, ahol feleségem rokonai laktak.

Landy Dezső jól ismerte korábbi írásaimat, bankettet rendezett nekem. Másnap elvitt hétszobás könyvüzletének egyik helyiségébe, ahol Lénárd egy enciklopédiát lapozgatott. Bemutatott mint szépreményű magyar írót. Lénárd a nevét motyogta, kezet nem nyújtott nekem. Pár percig voltam ott Landyval. Kérdéseket tettünk föl Lénárdnak, aki egy-egy szóval felelt, feltehetően zavartuk köreit.

Ellépkedve onnan Landy elmondta, hogy a Lénárd által latinra fordított Micimackó Landy-kiadás volt. Kétszáz példányban jelent meg. Ez volt tehát a későbbi világsiker gyökere. Itt kezdett aztán Lénárd latinul levelezni Robert Gravesszel, akitől én is kaptam egy goromba levelet. Olvastam Lénárd Sándor másik két nagyszerű könyvét is. A Völgy a világ végén című klasszikust és a Római konyhát, amelyben szakácsként mutatkozott be.

Akkoriban egy római grófnő volt a kedvese. Kitűnően orgonált, a kedvence Bach volt, a linzi dómban elmesélték nekem, mikor ott jártam, milyen gyönyörűen zenélt. Brazíliában megnyerte a „Lascia o radoppia” helyi nagydíját, mert többet tudott Bachról, mint a kérdező. Nyereségéből vette dél-brazíliai birtokát, ahol főleg patikuskodott. Nem tudom, volt-e érvényes orvosi diplomája.

Lénárd Szerb Klárival való kapcsolatáról az öregedőben is csinos és okos hölgytől tudok, aki egy emelettel alattunk lakott a Madách úton. Szerb Antal halála után Klárinak egyéb kapcsolatai is voltak, fia is született.

Ha azt mondanám, Lénárd Sándor mogorva ember volt, valószínűleg nem lenne igazam, mert kedves is tudott lenni, előadni is jól tudott, Amerikában volt vendégtanár. Lénárd mindenképpen zseniális ember volt. Rá is illik a „reneszánsz ember” kifejezés, akár több más magyarra, mint például Ferdinandy Mihályra, Határ Győzőre és Cs. Szabó Lászlóra is.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs áprilisi száma

Bővebben

Az előző lapszám letöltése pdf-ben