×

Aknay Tibor: A Macskaistennő

Szakolczay Lajos

2016 // 02

A kortárs magyar széppróza, tisztelet a kivételnek, tele van valóságdarabokkal. Mintha az egyszerű vagy akár átszellemített szociográfiai valóság le tudná győzni a mesét, gyakran a szürreális helyzetekben is bővelkedő álmot. Az álmot, amely a képzelet bakugrásai révén logikátlan logikájával az abszurdot emeli élő valósággá. Természetesen itt nem, nem csupán a mindannyiunkra nehezedő Kronosz kijátszásáról – megregulázásáról – van szó (ez sem volna kis írói teljesítmény), hanem éppen az általa nyújtott élmény, végső ­soron az élet-halálkacskaringós kazamatáinak a föltárásáról.

A pszichikum hajtószíjára fűzött élmény kirobbanthatatlanul lakozik a falakban, mintha időtlen idő óta csak arra várna, hogy onnan kimozdítsák. Játékkal bírható lazulásra ez a kényesen büszke tégla, hiszen az idő lélekhintáján ülő bohóc szinte mindig vesztesként is megdicsőül. Az ember attól fogva ember, amióta megtanult játszani. Amióta a mesébe beszüremlő hiedelemvilág éppoly erős ponyva fölötte – a jégverésnek és a villámnak is ellenálló tető–, mint az acélvázas alkotmány, könnyű dolga van: ha magára rogyasztja is a világmindenséget, mindig nyílik menekülésre szabad ösvény. Van a tragédiákból kiút.

A hajdani álomlovagokjól tudták ezt, és jól tudják a maiak is. Közülük is Aknay Tibor, aki – mutatis mutandis – szegről-végről rokonaként tisztelheti Cholnoky Viktort. Ha eddig a fotóművészként és könyvtárosként megbecsült író nevét nem nagyon ismertük – jóllehet már dokumentumértékű családtörténettel, elbeszéléskötettel és meseregénnyel is jelentkezett –, A Macskaistennőcímű kisregényének megjelenése jelentős lépés ennek megváltozására. Minden bizonnyal lendíteni fog az író megbecsülésén.

Mert szokatlan szerkezetet (időhintát) választott az író? Mert hőse, Tycho és hősnője, Barbara álom és valóság azon vékony – hindumesével metszett, családi drámából boldogságforrássá kerekedő – ösvényén egyensúlyoz, amely a széppé tett bestiáriumból kiemelt macska-nőt és a polgári családot odahagyó művészkedőférfit mesén túli létigazságokkimondójává avatja? Ezért is, azért is.

De leginkább a földi létet szinte szakrális körökbe emelő csodaváró gesztus – elemi erejű varázslás – megteremtéséért. Ahogyan a népmesékben az igazmondó trón röpít – akár a király, akár az udvari bolond ül rajta – valaminő egyetemes törvény ég-magasába, úgy röpít ebben a valószerűtlenül hömpölygő, mert csaknem mondatról mondatra idősíkot váltó regényben a zöld zománcos vasládikában talált, gyémántokkal körberakott pecsétgyűrű is. Egy macska lökte ki az ablakon a gyanútlanul sétáló férfi elé a cserepes virágot, benne a kulcs, ami a ládikát nyitja. A macskából egyszer csak egyiptomi születésű hercegnő, később istennő lesz (Básztet-Barbara), aki gyermekkel fogja majd megajándékozni a családi múlt – vagyis önmaga – megismerésére kiéhezett, az élet megannyi labirintusát végigbolyongó férfit.

Ajtók, ablakok nyitódnak és csukódnak, a helyszínek változnak, a falon lévő festmény megelevenedik, a borotvált arcú néma zongorista – átéléssel, instrumentum nélkül – Chopint játszik. A jelenvaló egyszerre születik és meghal, hogy örök érvényűvé váljék a bizonytalanság. Mikor azt gondolnánk, hogy végre folytatódik a földi nyomozás, egyetlen ugrás, s máris kikötöttünk a mesék tengerén, az égben.

Tycho rengeteg álom- és valós kaland részese lesz. Amikor megkapja kedvesét („ma van a szerelem és a fiatalság ünnepe”), a hét kiválasztott lányt („mintha egy több ezer éves freskó alakjai lettek volna”) ugyancsak magáévá kell tennie. Ez az „elvarázsolt” területen, az illúziók boldogságszigetén zajlik. Ellenben amikor a hivatali munka végeztével a kulináris élvezeteknek áldoz – Barbara megirigyelvén kedvese étvágyát, leopárdmintás, zöld-sárga szemű macskává változva „átgyalogolt a borjúpörköltön, s rávetette magát az üdén illatozó tejfölös kovászos uborkára” –, azt gondolnánk, nagyon is valóságos a helyszín. Az egyedüllét örömét kínáló éttermi sarok igen, ám minthogy igéző csodapillanatok garmadájával van dolgunk, a pihenés körülményei nem. „A boxban, ahová betelepedett, rajta kívül – első pillantásra – nem volt senki, leszámítva azt a körülményt, hogy kései önmaga Barbarával az oldalán éppen vele szemben ült, és minden egyes korty után úgy nyalta meg a szája szélét, mintha ő is részesült volna a sörivás okozta élvezetből.”

A fönti egyetlen momentumból is kiderül, hogy a valóságos történések mögött (mellett) mindig ott vannak a képzelet – a lelkiismeret-furdalás? a mese boldogság-révületében való elmerülés? – körkörös játékai. Olyan regénnyel – sok van belőlük – már számtalanszor találkoztam, amelyben gyakorta változnak az idősíkok, de olyannal még nem, amely az olvasót is próbára téve szinte mondatról mondatra él ezzel az eszközzel. Az elbeszélő énderűjét s kellemét, ugyanakkor félelmét-riadtságát is tükrözi a módszer. Ám minthogy Aknay briliáns nyelvi közeget teremt eme furcsa libikóka– személyiség- és helyszínsokszorozás, önfeledt időjáték – számára, el tudja hitetni az olvasóval, hogy modern hősei – vagy azok alteregói – nem csupán korunk boldogsághiányát viselik magukon (ezért a méltó életért való küzdés,akár harlekini álarcok viselésével), de az elveszejtett ősökét is.

Tycho önkínzó kalandja arra irányul, hogy minél mélyebbre ereszkedhessék saját nyughatatlan személyisége és nem kevésbé kiismerhetetlen polgári családja, Ferenc (az apa) és Mathilde (az anya) érzelmi kútjába. Egy valóságos lényként is álomalak, Barbara forgatható gyűrűjének segítségével mindez sikerül. Ezzel a mindenki számára kényelmetlen, mert magát egy kissé megalázó, szüleit végső soron megvető oknyomozással derül fény a család tragédiájára. Minél erősebb talapzatra (megjátszott én-mentés) épült korábban a légvárként összeomló monstrum, annál döbbenetesebb lett Tycho fölismerése. Mit mondott az apa? „A többiek is dolgoznak, sőt nagyon is keményen, de mi visszük a vállunkon az egészet. Mert mi mások, mi különbek vagyunk. Érted, fiam?”

Az aktákat ide-oda rakosgató, rendezgető fiú – hivatali monoton munkája csaknem örkényi dobozolás – hamar rájön, hogy apja a jelentésekből gazdagodott meg. A megfigyelésekből. Így lett a semmi kis hivatalnokból főpénztárnok, amely emelkedéshez hozzásegítette a Margit kisasszonnyal (a mindenre ügyelő „főnővérrel”) folytatott szerelmi viszonya is. A fiú – minthogy a „főszabász”, a kéjnő lerohanta („jobb, mint az apja”) – akkor döbbent rá, hogy ugyanabban az édes lyukban merült meg, mint Ferenc. Csakhogy a fájdalom – Tycho múltat fölidéző, nyomozó, tragédiákat habzsoló önkínzása – akkor igazi fájdalom, ha a kis drámában ott van a nagy dráma is.

Aknay, az író ezt ügyesen – szinte krimit idéző késleltetéssel – rejtegette, de az apa hűtlenségének oka végül mégiscsak kiderült. Ferenc azért kényszerült idegen szerelmi kenyérre, mert felesége morzsát sem juttatott neki. Az asszony elhidegülése nem akármilyen sokk következménye. Tycho ikertestvérének halálával kellett fizetnie azért, hogy ő és másik fia – értsd: a boldogságfutam meseigazságát valódi értékké emelő főhős – megmaradjon.

Tycho a múltba visszakarikázva a varázsgyűrű segítségével meg nem történtté akarja tenni első szerelmének halálát. Krisztina azért nem ért át a túlsó partra, mert fölszállt a villamosra, és a híd fölrobbant. S noha az illúzió teljes volt – „a halott híd darabjai a szeme láttára nőttek ki a vízből, és állt össze újból a híd, s ment át rajta a villamos, és Krisztinát látta rajta, amint mosolyogva int” –, a káprázat nem azonos a valósággal. Az öncsalás iszonytató fájdalma akkor is éget – a varázsgyűrű elszállt, midőn befejezte hivatását, az istenasszonyból csak egyszerű Barbara lett, akinek Hajnal néven született gyermeke maga a jövő –, ha a képzelet igyekszik megszépíteni azt. Tycho morfondírozásában ott a kivihetetlen, ami egyben a csodavárók, a Macskaistennő és szerelmesének élet-elixírje: „Magammal vinném az idő egy kiragadott darabját, de nem úgy, ahogyan valóságosan végbementek az események, hanem úgy, hogy nem történt meg, ami megtörtént.” (Hungarovox, 2014)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben