×

Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Zsolnai György

2016 // 01

Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy Térey Jánost sajátos vonzódása a társadalom egy bizonyos földrajzi vagy éppen szociológiai értelemben körülhatárolható szeletének bemutatásához, a zenei betétekhez, a jelenetezéshez, a vágási technikához és egyéb speciális effekthez (és így tovább) korunk egyik első számú magyar filmsorozat-forgatókönyvírójává avatja. Ezzel nem lebecsülni, sőt, inkább magasztalni szeretném a szerzőt: az unásig ismételt formák meghaladásának kísérlete, a szabadvers-sorokba tördelt mondatok alá kevert zenei világok, a fel-feltűnő dalszövegbetétek, a hiperrealista közeget, beszédmódot kifacsaró látomások egyaránt a legújabb filmsorozatok világának formanyelvéhez közelítik Térey művét. Nem állítom azonban, hogy A Legkisebb Jégkorszak egy az egyben forgatókönyvként lenne használható, de azt igen, hogy a szerző intenciói között kiemelt helyen szerepel a filmszerű megformálás igénye.

Melyek azok a jegyek, amelyek a sorozatszerűségre, a valódi series-szerűségre utalnak Térey művében? Ilyen jegy például az, hogy jelen kötet tulajdonképpeni protagonista nélkül maradt. Amíg A Legkisebb Jégkorszak előzményeként olvasható Protokoll meglehetősen konzervatív módon egy világosan azonosítható főhőst, Mátrai Ágostont helyezett a fókuszába, addig jelen kötet esetében csak egymás körül kavargó, valódi szándékok és célok nélküli figurák tűnnek fel. Laza egymáshoz kapcsolódásuk a közösség hálóján túl az a jól körülhatárolható budapesti negyed, ahol a mai fogalmaink szerint a felső tízezer él. Mátrai Ágoston visszaminősül egyszerű, még csak nem is túlságosan érdekes szereplővé, és helyét nem is más szereplő veszi át (erre talán még az Asztalizenében megismert Labancz Győző lenne a legalkalmasabb), hanem a szereplők közötti véletlen struktúrája – ki kinek az ismerőse, szeretője, főnöke, beosztottja, erőszaktevője. Ebből a szempontból a Térey által felállított facebook-struktúra nagyban hasonlít ahhoz a strukturális kísérlethez (igaz, eléggé elnagyolt módon), amelyet Nádas Péter valósított meg a Párhuzamos történetek című művében. Egyszerű ismeretségek, elágazások, gráfokká rendezhető, csomópontonként azonosítható kapcsolatok, amelyeket a véletlen (vagy ha úgy tetszik: a sors) esetenként köteteken átnyúló ereje képes csak értelmezni. A hegyvidéki társaság egyetlen tagja sem értelmezhető önmagában, csakis a társaság többi tagjához való viszonyrendszerén keresztül. Sznob karakterek, nemcsak gesztusaikban, affektálásukban, hanem ontológiájukban is. Ebbe a társaságba érkezett meg Mátrai, a Protokoll kívülálló protokollfőnöke, és ebben a társaságban vegyült el, oldódott fel végleg. A Protokoll híres kétfelé ágazó lezárásán egészen A Legkisebb Jégkorszakig lehetett tanakodni. Ez a cliffhanger azonban új értelmet nyer A Legkisebb Jégkorszak évadjában: Mátrai mint Mátrai végső soron nem élte túl a Protokollt, hanem átvedlett olyan újgazdaggá, akikkel szemben korábban megtartotta a három lépés távolságot, akikről gúnyosan és iróniával beszélt.

Aztán ott van a series-eszköztár egyik rendkívül jellemző példája, a zenehasználat. Egy filmsorozat epizódjában nincs annyi lehetőség körülírni egy lelkiállapotot, elmélyíteni egy karaktert, árnyalni egy helyzetet, mint az írott műfajokban. Ezért a jelentéssűrítés szinte követelmény, amelynek képi és hangi eszközei lehetnek: például egy szereplőről úgy tudhatjuk meg, milyen érdeklődéssel, ízléssel rendelkezik, hogy az autójába szállva milyen rádióállomásra teker, illetve milyen zeneszámot indít el a lejátszón keresztül. A megfelelő soundtrack kiválasztása a megfelelő eseménysorhoz egyben egy digitális kódként is működik, hiszen azokat a narratív tartalmakat, amelyeket a narrátor nem tud hitelesen vagy egyszerűen nem akar elmondani, zenévé kódolva közölheti a befogadóval. Hogyan másként lehetne közölni ironikusabban az olvasóval azt, hogy csakugyan „kizökkent az idő”, anélkül, hogy ki kellene mondani ezt az egykoron jól hangzó, de ma már banális félmondatot? Úgy, hogy például A Legkisebb Jégkorszak kétségkívül korszerűtlen miniszterelnökének, Radák Zoltánnak a temetésén a hangszóróból szűrődő, kötelező Bachba némi Portishead vegyül. Vagy úgy, hogy épp az otthonról a semmibe tartó Binder Gyula protokollfőnök (szintén az előzmény regény alakjának) autórádiójában a nyolcvanas évekből szólal meg a New Order „borús, színjózan” World című száma. Térey zenéhez való, tudatos viszonyát remekül jellemzi egyébként az a mini betétesszé, amit Szemerédy Alma nevű figurája fogalmaz meg Lana Del Rey mint énekesnő-jelenség kapcsán, mintegy mellékesen.

És a történet, jutunk-e egyről a kettőre? Szigorú értelemben nem. Az egyetlen történés a befagyás, a jégkorszakba való átlépés. Minden ehhez képest értelmeződik, és végső soron nem bizonyul még ez az apró glaciális sem alkalmasnak arra, hogy szétdúlja a valóságunkat. A magyarra belső ellenség tör, ha ironikusan akarnánk fogalmazni: a kertek alatt szöszmötölő magyar fundamentalisták, akik az utolsó könyvre teljesen szétdúlják a 2020-as év politikai kereteit. Igaz, ők nem többek papírmasé bábuknál, akiknek nincsenek valódi szándékaik, elképzeléseik, inkább csak ösztöneik. Megformálásuk elnagyolt, ábrázolásuk skicc-szerű, már-már parodisztikusnak mondható. Térey bizonyára szándékoltan alakítja a fundamentalistákat félhülyékké, jelezve, hogy a történések folyását nem lehetnek képesek ténylegesen alakítani. Fájó viszont a felismerés, hogy a kötet végén feltűnő diszkómészárlás és a 2015 novemberének közepén lezajlott párizsi terrortámadás között csak a történelem jelenlegi folyásába kódolt érzületek teremtenek kapcsolatot, valójában ugyanis semmiféle konkordancia nincsen a fiktív és a valóságos történés között. Érdekes, hogy a szélsőségek megerősödésének problémája mennyiben foglalkoztatja Téreyt, és hogy miként fogalmazza meg ezt szinte Michel Houellebecq Behódolásának hangulatához egészen közel eső módon ma, Magyarországon, egy képzeletbeli jövőbe vetítve a problémát. 2019–2020 nincsen olyan messze, de valóban a politikai sci-fi világába tartoznak a robbantgató, merényletet elkövető magyar fundamentalisták talán éppúgy, mint a 2018-ban felálló jobbközép–baloldali/liberális nagykoalíció létrejötte is. De ez tényleg az író szabadsága; a ma leginkább égetőbb kérdése inkább az lehet, hogy mik azok az ideggócok, feszültségek, amelyek egy, a társadalom legapróbb rezdüléseire is oly fogékony alkotót arra késztetnek, hogy extrapolálva azokat egy terrorba hajló, véres szcenáriót vázoljon előttünk.

Visszatérve a történetességre: éppen annyira nincsen jelentősége egyik-másik epizódnak a kötet során, mint azoknak a betétjeleneteknek, amelyeket Labancz Győző rejtélyesen hallucinál hol visszavonuló szovjet katonákról, hol Eichmannról, hol Jókai asztaltársaságáról. A hely szelleme csupán ez a néhány jelenés, mondhatjuk, éppen úgy szellemek, mint a Normafa, Németvölgy, Istenhegy, Zugliget és a Svábhegy tipikus alakjai. Indifferens az egyes emberek sorsa, a társadalmi mobilitás oda-vissza ugráló görbéje mentén ki hol helyezkedik el aktuálisan, és végső soron Térey is e felismerés mentén, szenvtelenül, már-már defetistán tudósít kötetein átnyúló szereplőinek státusáról, legyen az az ellenszenves Kovács a Protokollból (aki pár sor erejéig itt is feltűnik), Tompa Henrik kritikusról az Asztalizenéből (aki kvázi-hajléktalanként remeteéletet él egy viskóban) vagy éppen Labancz Győzőről, aki vendéglős karrierjét konyhabútor-stúdió vezetésére cserélte. Hasonló indifferencia figyelhető meg magában a jégkorszak mint ötlet felhasználásában is, ami ráadásul remek zsánerképző erővel rendelkezik (és a Fargo című filmen, illetve sorozaton keresztül ugyancsak bír „popkulturális” konnotá­ciókkal). A tél, a fagy, a fehér hó mint közeg nemcsak extrém helyzeteket, hanem emberi extremitá­sokat is kitermel magából. Elég csak a kö­tetbeli Franci botcsinálta túszejtésére gondolni, vagy a már említett politikai szélsőségek elharapódzá­sára.

Térey könyörtelen teremtői cinizmusa végiggörög ezen a köteten is, éppen úgy, ahogyan a jégkorszak. Hidegfejű ítélete korunkról, amelyből ez a 2019–2020-as állapotfelmérés csíráztatható, olyan metsző, mint A Legkisebb Jégkorszak fiktív csodatele. (Jelenkor, 2015)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben