Whisky-járat

Óh, süh! Pém! Piha!
Szotykon vatyorgó, páhás veckelem!
Zagyva egy beszéd volt,
süket vakogás, istenem, kedvelem,
merthogy szellemmel bírt,
és mint olyan, kellőképpen szemtelen

költőtlen mondat,
komolytalanul kong minden szava,
csak velőbe hasít,
hogy akkor épp nem érkeztem meg haza,
mert szétittam magam,
s ledöntött a whisky hányás-illata

valahol, s vágytam,
elérjek egy ágyig, mindegy hogyan,
s már párnák közt háltam,
soványka jövőm így lett bizonytalan,
meredtem magamból,
remegett a háló, s a pók nyugtalan

volt, holtra váltan
riadtam fel idegen szobában,
valaki megmozdult,
hogy elvágja a torkom, arra vártam,
s nem láttam arcodat,
csak combjaid ragyogtak a homályban,

be voltam szarva,
azt se tudtam, hogy kerültem ide,
vacogtam, szűköltem,
te leültél mellém az ágy szélire,
Óh, süh! Pém! Piha! – ezt
súgtad, vérzett a homály, szólt a zene,

de föllázadt belem:
szotykon vatyorgó, páhás veckelem!