×

Muszka Sándor: Magányos nőknek, bukott fiúknak

Bányai Tibor Márk

2015 // 12
Muszka Sándor számára a szélesebb olvasóközönség előtti (el)ismertséget az a 2012 végén megjelent Sanyi bá című rövidprózai munka hozta meg, amely elég vegyes kritikai fogadtatásban részesült. Leginkább azért, mert a székely egypercesekként aposztrofált elbeszélésfüzér nem annyira az irodalom, mintsem a stand-up comedy berkeibe kalauzolja olvasóit. A szándékolt szórakoztatás ilyenformán könnyen a saját kardjába dől, és az öncélú szabadszájúság, a vaskos altesti humor áldozatául esik. Ennek a székely(es)kedő közönségeskedésnek nyoma sincs Muszka ötödik könyvében.

A Magányos nőknek, bukott fiúknak tisztán verseket tartalmaz 154 oldalon. Muszka kritikai recepciójában könnyen válhat majd vízválasztóvá, a „beérett” költészet dokumentumává ez a nagyon tudatosan tagolt kötet. A versek kettős megszerkesztettséggel ellenpontozzák egymást: egyfelől két nagy ciklusba sorolódnak, másfelől két, határozottan elkülönülő típusba tartoznak. Az első ciklus (Hazamegyek) jellemzően egy olyan markáns énlírai beszélő köré szerveződik, aki – mint a Mi nem lóg ha áll kötet (2007) Muscariculum című prózaciklusában – a szerzővel életrajzilag szorosan megfeleltethetően ad számot mindennapi tapasztalatairól. A Levél a párthoz ciklus még kevésbé fikcionális, lévén meghatározó benne a „képviseleti” beszédmód és a – székelységet illető sztereotípiákra nagyon is építő – közösségi-közéleti tematika. E megkülönböztetés mellett formailag is kirajzolódik egy éles határvonal a tipikusan felező nyolcasokban megírt, népdalszerűen egyszerű és az áttételesebb (kötöttebb vagy ellenkezőleg, szabadversbe hajló) darabok között.

A sanzonos hetykélkedések némelyike, tekintettel a kötet egyébként egységes színvonalára és bőséges terjedelmére, nyugodtan kihagyható lett volna: A semmiről, Hallgató, Arany-este, Bujdosó (a zenei feldolgozás se menti), Földközel, Csendidő. Az egyszerűség azonban, ha fegyelmezettséggel társul, erénnyé is tud válni: „Nagyapám hallgat lábszárcsontjából / farag magának vándorbotot” (Nagyapám hallgat), „Az asztalon számlák kávékörök / Villanyt gyújtok odaülök” (Magánlevél), „Zöldül a fű a lomb tűnik az avar / Miért maradna ki menni akar?” (Ádám). A rafináltabban megírt darabok is könnyedén futnak: és éppen e regiszterváltogató nyelvi sokrétűségben rejlik Muszka költészetének sodró ereje. A legnagyobb poétikai hozadékot a letisztult, összegző igényű költemények adják, amelyek szoros rokonságot mutatnak Sziveri János és Domonkos István költészetével. Katartikus hatású a pictura és sententia arányos elegyítése, ami legtöbbször egy konkrét, reális környezeti látvány és egy ütős, velős mondás összekapcsolása révén jön létre: „Szaporodnak a tálban a csikkek / Nyomát sem lelem magamban a hitnek / Ónos eső veri a cserepet / Elvitte végleg az asszony a gyereket” (Éjeső), „Legyek bagzanak a viaszosvásznon / Elmúlt hogy elmúlt ifjúságom!” (Epilog). Az Éjeső mellett a Partraszállást tartom – őszinte, de mértéktartó vallomásossága miatt – a kötet legszebb alkotásának: „Nincs szavam rá botlik a mérték / Állok a seszínű ég alatt / Mit adtak cigánymód visszakérték / Falak vannak csak újabb falak”.

A nyelvi megformálásban kiemelt szerepe van a kihagyásos szerkezeteknek, ezek azonban nem keltik a töredékesség hatását, sőt tovább fokozzák – figyelemfelhívó éllel – a szövegekre egyébként is jellemző élőbeszédszerűséget: „Mert embertelen mindaz mit ember” (Reggelek a Grossmutterben), „Jöjj haza mondják nincs ki magányunk” (Őszi sorok), „Szememre sűrű köd” (Dobozok, angyalok), „Ne gondolj másra csak ami ott” (Kötéltánc), „S nincs miért versét németül svédül” (Egy vidéki entellektüel feljegyzései), „Édesanyádnak álmában baglyok” (A madarakról), „Alig várja hogy végre már képben” (Fű alatt). Az elliptikus technikák fordítottjával is találkozhatunk, amikor a jelző szerepét egy egész (akár összetett) mondat veszi át: „Meg se próbálta feladta egyből / Férfias férfi” (Ha írnék mert írni).

A kötet egészét önironikus, elégikus hangvétel uralja, amely nem pusztán naturalista érzékletességgel lefesti a lecsúszottság kellékeit, hanem képes a – provincialitással szorosan összefüggő – kiszolgáltatottság érzését is felkelteni. A pesszimista alaptónushoz visszatérő motívumként társul egyrészt a sírva vigadó nosztalgia: „Az elveszett hont megtalálni” (Visszaúton), „S az öreg barackfa az udvaron / Ott áll-e még már nem tudom” (Alma és barack), másrészt a bódítószerekhez fordulás: „Ráiszunk a nyugtatóra” (A tőke), „Elhagyja szép eszét az ember / Tölt iszik tölt és újra rendel” (Kaptafák), „A sört a bort sosem ittam magára / Pirulákat nyeldestem le utána” (A fehér cigány).

A folyamatosan fenntartott önirónia keser­édes humorral oltja be a szerző-beszélő önazonosítási kísérleteit. Sosem az elkeseredettség, hanem a derűs kiábrándultság válik meghatározóvá az egyéni identitásnyilvánításokban: „A népet amelyről családnevem kaptam / Zseniális írói és elmebeteg gyilkosai tették ismerté / Országukban nem jártam nyelvüket nem értem / Mégis valahányszor haldokló embert látok / Mindig dalolni támad kedvem” (Nevem), „Zúg a vérben felmelegít a vodka / Mért nem raknak engemet is vagonra / Megtántorodsz a szívedet kérdezed / Azt dobolja fehér cigány a neved” (Megy a vonat), „Hogy ki vagyok nem tudja az internet” (A fehér cigány), „Csajod sem volt már mindjárt egy éve / Nem tudni lassan nem vagy-e köcsög” (Ólommadár), „Csak magában bízhat ki mélység fölött jár” (Kötéltánc), „Az vagyok miről beszélek tehát / Kötéltáncos ki lenéz a mélybe / Szédül s alatta se háló se légzsák” (Könnyű menet). A székely csoportidentitást tekintve mindvégig hangsúlyos a viccelődve együtt érző, részvételt-részvétet tanúsító szerep: „Mi vagyunk a híres-neves székelyek / Nyugtatóból reggel este egy felet / … / Nem tanultunk semmit így nem felejtünk / … / Úgy ismernek de csavaros az eszünk / … / Gyermekeink szanaszét a világba’ / Mosogatnak új hazát Ang­liába” (Országhűlés).

A Bibliától („A langyosakat kiköpi az Úr” – Kodein) az oprettbetétdalig („Én és a kisöcsém” – A tőke) terjedő szövegközi kapcsolatok garmadája szolgál a kanonikus költőelődökhöz intézett hommage-ként, és mint ilyen a lírahagyományba való hiteles belépést célozza. A címével Parti Nagyot idéző Parafrász egy teljesen formahű Születésnapomra-átirat. Az Egy vidéki entellektüel feljegyzései pedig a Reménytelenül kreatív parafrázisa: „Az ember mert van belátja végül / Szavaknál többet ér fokos / S nincs miért versét németül svédül / Ha mindenki hülye s csak ő okos.” Muszka leggyakrabban József Attilától kölcsönöz (lásd még Nincs ki szerelmem, Visszaúton, Kaptafák). A szó szerinti idézés olyan közismert műveket érint, mint a Nem­zeti dal (A kintornás ember énekel) vagy Radnóti 3. Razg­lednicája (Kegyelme folytán). A Csáth címet viselő szonett Sziveri János ikonikus nagyversét, a Bábelt idézi: „Üregek mélyen üregek vannak.” A Búcsú a szolgaságtól a Szózatból veszi sorkezdő refrénjét: „Az nem lehet hogy menedéke nincs.” A Faludy Györgynek ajánlott A nagy G. egyrészt a Tanuld meg ezt a versemet-tel áll párbeszédben („Dalolod velem e versemet”), másrészt az „Ágyban párnák közt” kitétellel az ismert Petőfi-versre, az Egy gondolat bánt engemet…-re, s egyúttal Pilinszky Mire megjössz-ének zárlatára utal. Szintén Pilinszkyre hajaz a Mindenszentek „Micsoda vágyak hitek szerelmek / Feszülnek itt az örök sötétnek” sorpárja: „És tudjátok, miféle fájdalom / tapossa itt az örökös sötétet” (Apokrif). A Peremvidék egy komplex intertextuális gesztussal egyszerre játszik rá Weöres Sándor Haláltáncára, Szilágyi Domokos Római murijára és Kovács András Ferenc Jack Cole gyászdala önmagáért című versére: „Jég alatt alszik a város / Álma nemléttel határos / Fagyott erdők / Fagyott utak / Mélyen hallgatnak a kutak.”

Muzikalitásuknak köszönhetően a versek szinte kínálják magukat a megzenésítésre. Az Evilági együttes CD-mellékletével csak nyert a kötet; legtöbbet a Forog a Nap című dal. Lehet, hogy a Hajnali éneknél leküzdhetetlen Ghymes-utánérzésünk támad, vagy a Transzilván látleletet rappelő Orbán Ferenc hangja és A szalonnához refrénje Sziámi-számokat idéz fel bennünk (vö. Szexikon-lexikon), ám az eleven humor, amely a Lorcát is megtoldotta, bőven kárpótol mindezért: „Babrálgatok egy ócska román … egy ócska román … egy ócska románcon.” (Orpheusz, 2014)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben