×

Asztal vagyok

műfajtalankodás

Ferdinandy György

2015 // 12
Ide, hozzánk minden Amerikából érkezik. A paradicsom és a kolorádóbogár, Amerika hangja és a boogie-woogie. Minden a maga idejében. A hatvanadik évforduló küszöbén az öregmagyarok.

Lám, még Franci, a szomszéd fiú is beállított. Végigsétált az utcán.

– Oké, öreg – veregette meg a vállam. – Látom, túlélted te is! Beadtad te is a derekad.

És sétáltunk tovább, a patika és a kisközért között, aminek most valami más neve van.

– Hát megjöttél! – állapítottam meg én is.

– Méghozzá nagy tervekkel! – bólintott Franci titokzatosan. – Megírtam – súgta a fülembe – a Forradalom igaz történetét. Lesz itt nemulass – tette hozzá –, ha én ezt közreadom!

Bólogattunk. Hát igen, annak idején én is elkezdtem összeírni az emlékeimet. Nem fejeztem be, és az, hogy kiadassam, eddig eszembe se jutott. Most azonban – tényleg, miért ne! – felmentem a padlásra, és előkerestem azokat a poros kéziratokat.

– Színdarabot írjál! – ajánlotta egy filmes barátom. – Őtvenhat? Drámát még nem írt belőle senki…

Vagy vígjátékot! – fordult meg a fejemben. Nagyidát. Végül is Franci komikus alak!

És sétálgattunk tovább, a patika és a kisközért között (aminek most valami más neve van).



Asztal vagyok! – áll azon a fél évszázados szövegen.

– Jó cím! – bólintott a barátom. Egy jó cím nem kis dolog.

Abban a régi szövegben ugyanis bridzseznek. Elolvasom, tetszik. Értem már, hogy miért nem adtam le valamelyik folyóiratnak. Annak idején botrányos lett volna, hogy Budán bridzseznek, miközben bent a városban harcolnak a fiatalok.

Aznap valaki rám zuhant egy tüntetésen. Haza kellett mennem, a cipőm leszakadt. Amikor végigsántikáltam az utcán, Franciék előtt Maca néni söprögetett.

– És a többiek? – kérdeztem.

– Blattolnak! – legyintett a százéves nagymama. – Tőlük összedőlhet a ház!

Itt, ezzel a jelenettel kezdődhetne a darab. Menet közben majd csak kialakulna valami. Lennének felvonások, szereplők. Párbeszédek. Barátom, a filmes szerint ezenkívül jellemek. Hát itt, az én esetemben ez lesz a legnehezebb.

Arról nem is beszélve, hogy az én írásaimban nem történik soha semmi. No, mindegy. Elkezdem másolni ezt a réges-régi szöveget.

I. FELVONÁS

„Asztal vagyok. Azért vagyok az, mert bridzsezünk. Pontosabban, a többiek bridzseznek, én meg nézem. Lapomat az asztalra fektetem, és bámulok, mint a moziban. Gyakran vagyok asztal, de nem bánom. Még örülök is neki: legalább nem kell törnöm a fejem. Soha nem lesz belőlem dzsentlemén.

A többiek néha összenéznek, de nem szólnak. Időnként még dicsérnek is: hát ezt meg hogyan csináltam? Nagyon kell nekik a negyedik.

Nyugtom csak ilyenkor van. Számolgatom a rézkarikákat Franciék függönyén, olvasom a rádió skáláját: Brunswick, Stettin, Hilversum. Ploesti, Brno, Ankara. Ilyen jó dolog ez az asztal.”

És így tovább. Annak idején, ötven éve így írt novellát az ember. Első személyben és ilyen játékosan.

„A rádió – Maca néni birodalma. Az ablak Pipó bácsié. Hajnal óta ott topog előtte: arca-keze nyomán párás, maszatos az üveg.

– Mi a helyzet? – kérdezzük néha komolykodva.

– Tessék? – Pipó nagyothall. – Hogy mi a helyzet? Semmi. De semmi. Túl messze vagyunk a várostól. Mindig mondtam nektek, hogy a Fő utcai házat kellett volna megtartani.”

Zsenge írás, huszonévesen írtam. Például azt, hogy hajnal óta, honnan tudom?

„Az előszobában cseng a telefon. A néni lehalkítja a rádiót, kicsit tétovázik, hová figyeljen. Egyformán izgatja mind a két masina.

– Ki volt az?

– Lammelék.

– Mit mondanak?

– Mintha páholyban lennének!

– Semmit. Fáznak. Az ablakokat kivitte a légnyomás.

– A légnyomás!

– Bezzeg mi itt, az Isten háta mögött!

– Minden rosszban van valami jó! – ver a vállamra Franci. – Legalább megtanulsz bridzsezni!

Választ se vár, fütyörészik, kever.

– Um Gottes willen, Franci! – zsörtölődik Maca néni.

Megrázza fürtös fejét, hófehér kezét lágyan előreejti. Mintha zongorázna, emel. Indul az újabb parti.”

A szereplők színre léptek. Vannak már párbeszédek is. Persze, a kártyázók menet közben mást is mondanak. Mindenféle varázsszavakat. Pikk, kőr, káró. Király, dáma, bubi. Utána kellene néznem. Nem mindegy, hogy passzt, kontrát vagy rekontrát mond be valaki. Ha már, akkor hadd legyen hiteles a szöveg!

„Délben Maca néni visszafoglalja helyét a rádió mellett. Gyakorlott, erélyes mozdulatokkal keres.

– Amerika? Bébécé?

– Legalább első kézből tudjuk meg, hogy mi van! – Franci vigyorog.”

Kossuth, Szabad Európa. Brit repülők Alexandriát bombázzák. A pápa személyes szerencsekívánatai. Statárium.

„– Füst! – lelkendezik Pipó. – Füst! – táncol, toporzékol az ablak előtt.

– Pont most?!

Némán hallgatják a híreket.

– Nézzétek, de nézzétek már! – nyűgösködik Pipó.

A telefon is megszólal. Háromfelé szaladunk, igazi forradalom. Még szerencse, hogy Kata, a nagylány bejelenti: tálalunk!

– Hol a füst, golyhó? – Maca nagyot cuppant Pipó pirospozsgás ábrázatán. Mindnyájan az ablakban állunk. Emésztünk. Tényleg nincs fikarcnyi füst az égen.

Az utcán viszont! Alattunk valaki rohan. Megáll egy kapuban, rázza a rácsot. Az utca üres, csillog a sár. Már elállt az eső, sűrű gőz gomolyog.

– Rágyújtasz? – kérdezi Franci.

Gyufa sercen, az alak fut tovább. Most alánk ér:

– Csönget! – Valóban, rázza a csengőt.

– Húzódjatok el az ablaktól! – sziszegi Szepi bácsi. – Fel van fegyverezve!

– Mi lesz velünk?

– Semmi.

Az alak fut tovább. Az utca üres.

– Hölgyeim! Urak! – Az asztalon kávé gőzölög.

Franci kever. Egy negyediket kérünk! Mindenki elfoglalja a helyét.”

Eddig tartana az első felvonás.

II. FELVONÁS

„A kártyázók felugranak, körülállják a rádiót. Kiabálás, pisszegés, izgalom. A Szabad Európa bejelenti: győztünk! Győzött a forradalom!

A (már szabad) Kossuth Rádió hírei: Kós Péterről, a magyar ENSZ-megbízottról kiderült, hogy valódi neve Lev Konduktorov. A hercegprímás nyilatkozata a sajtó és a rádió munkatársainak:

– Most még csak tájékozódom…

Kovács Béla, a Kisgazda Párt főtitkára:

– A grófok, bankárok és kapitalisták világa végérvényesen letűnt!

Szepi bácsi:

– No-no, lassan a testtel!

Maca néni:

– Fiam, ezek még csak tájékozódnak!

A rádió:

– Kína mellettünk van! Üdvözöljük a Kínai Népköztársaságot!

Szepi bácsi:

– Hát ez azért ugye…

Franci:

– Asztalhoz, uraim! Osztok, keverek!

Pipó:

– Miért nem figyeltek?! Figyeljetek!

Szabad Kossuth Rádió:

– A keréknyomokat követve elfogták a Madách téri autótolvajt! Heves harcok Egyiptomban! Föld alatti börtön a budapesti kommunista pártház alatt!

A magyar légierők repülőtereit a szovjet hadsereg körülvette abból a célból, hogy biztosítsa az országban tartózkodó szovjet csapatok légi úton történő elszállítását!

A Szabad Kossuth Rádió vidám műsora:

– Látta-e már Budapestet széjjel?

Pipó bácsi:

– Légi úton szállítják el a tankokat!

Mindenki visszaül az asztalhoz. A játékosok licitálnak, húznak egy-egy lapot. A legnagyobb lapot húzó az osztó. A legkisebb kimarad. A bemondás két szóból áll. Mi van, ha valaki nem mer bemondani?”

Folyik tovább a csata. A kézirat:

„Lassan belejövök a játékba. Ma először nyertem. A nap is kisütött.

– Javul a helyzet! – telefonálnak Lammelék. – Már nem lőnek…

– Ha nem lőnek – morogja Szepi bácsi.

– Akkor?

– Akkor akasztanak.

Maca néni:

– Herr Gott im Himmel! Nem tud valami szebbet mondani?!

Szepi bácsi:

– Szebbet!

Pipó csalódott:

– Ilyen hamar vége van?

Észbe kapunk: még lemaradunk valamiről!

– Nem hagyhatjuk magukra a fiúkat! – jelenti ki Franci.

– Bemegyünk körülnézni! – indul a mosdó felé.

Egy hang:

– Foglalt!

Az asszonyok sírnak, Szepi bácsi tanácsokat ad. A cserepek sosem esnek a fal tövébe! – mondja. Kicsit reszket, de tudja, így kell történnie a dolognak. Be kell magunkat biztosítani erről az oldalról is. A néni meleg alsót erőltet ránk. Huzavona.

Egy vidéki adó:

– Az ENSZ-csapatok felsorakoztak az osztrák–magyar határon!

Szepi bácsi:

– Szinte látom őket!

Kezéből ellenzőt formálva figyeli az ablakot.

Franci babakocsit tol be a szobába:

– Ezzel? – kérdezem.

– Ezzel, igen. Gyerekekre nem lőnek az oroszok!

Maca néni:

– Csak ne kövessék a keréknyomokat!

Toljuk a kocsit. Mind az ablakban állnak: integetnek.

Szepi bácsi kihúzza magát: forradalmár lett a fia!

Maca néni:

– Apa!

Szepi:

– Mit akarsz?

– A kaliforniaiak! Írni kellett volna nekik!

Szepi bácsi:

– És feladni: ne nevettess! Már egy hete nem jár a posta!

Pipó:

– Micsoda állapotok! Mindig mondtam, hogy a Fő utcai házat…

Maca néni:

– Gondolod, hogy visszajön?

Szepi:

– Miért ne jönne! El sem búcsúzott!”

III. FELVONÁS

„Beesteledett. A család körülüli a rádiót. A parti félbeszakadt.

Kata vicceket mesél: a forradalom humora.

– Na, és tudjátok, ki várta a legjobban a Mikulást?

– Sztálin! Már októberben kitette a csizmáját a térre!

Néma csend, senki se nevet.

Pipó bácsi:

– Októberben kaszálják a nádat…

Szabad Kossuth Rádió:

– Nagy Imre, a minisztertanács elnöke és megbízott külügyminiszter magához kérette Andropov urat…

– Magához kérette! – Maca néni felzokog.

– Nem jön vissza, érzem!

Ismeretlen adó:

– Magyarok! Polgárok! Budapest lakói! Dunántúl népe veletek van!

Szabad Kossuth Rádió:

– A szocializmus vívmányait, a földosztást, a gyárak, a bányák és a bankok közösségi tulajdonba vételét meg kell óvni!

Hajnalodik. Franciék a rádió körül alszanak. Hirtelen, recsegve-ropogva beindul az adás:

– Csapataink harcban állnak… a kormány a helyén van… azzal a nyilvánvaló szándékkal…

Nagy Imre november 4-i rádiószózata.”

Barátom, a filmes szerint itt már le is mehetne a függöny. Szerintem hátravan még a kézirat utolsó oldala. Franci és az elbeszélő az osztrák határon dagasztja a sarat:

„Amíg mi így caplatunk, az a hír járja, hogy Budapesten helyreállt a rend. A rádióban indulók váltják fel a kilencedik szimfóniát.

– Brunswick, Stettin, Hilversum!

– Ploesti, Brno, Ankara! – visszhangozza Franci.

Talán éppen ez itt a határ.

– Miénk az élet!

Kerülgetjük az őrtornyokat.

– Szerencséd, hogy megtanultál bridzsezni!

Megrázkódom, élesen, az agyamtól a gyomromig.”



Hát igen. Valahogyan így. Vígjáték lenne? Dráma? Nem biztos itt csak a cím. Az, hogy most, hatvan év után is asztal vagyok.

Persze még nincs elveszve minden. Hozzánk minden Amerikából érkezik. Most, az évforduló küszöbén, lám, még Franci is beállított. Franci, a forradalmár. Az ’56-os. Ő majd megmondja! Asztal? Neki talán már más, jobb címe akadt.

És sétálunk tovább, a kórház és a temető között. A kisközértnek megint valami új neve van.

– Tényleg! – jut eszembe. – Hová tetted a babakocsidat?



– Ennyi? – csóválja a fejét a filmes.

– Ennyi! Nem lett belőle színdarab.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben