×

Történeti koncepció, narratíva és allegória

Cseres Tibor Vízaknai csaták című regényében

Rózsafalvi Zsuzsanna

2015 // 11
Cseres Tibor születésének századik évfordulóján kínálkozik az alkalom, hogy feltegyük a kérdést, mennyire aktuális az életmű, az író szövegei miként működnek korunkban. A Vízaknai csaták újraolvasásakor magam is megfogalmaztam ezt a kérdést. Tudjuk ugyanis, hogy a nagyregény megjelenésekor, 1988-ban óriási könyvsiker volt, a Könyvhéten tizenhétezer példány kelt el belőle, s a majdnem azonnali újranyomást követően hozzávetőleg negyvenezer került az olvasókhoz. A korabeli recepció is az életmű csúcsaként hivatkozott a Vízaknai csatákra. Az új kiadással párhuzamosan a Nyitott könyv című televíziós sorozat önálló adást szentelt a regénynek, további példányszámfogyást generálva.1 A siker hátterében nemcsak a nagy sikerű, filmes adaptációt és zajos irodalmi és politikai diskurzust kiváltó Hideg napokkal beérkezett író népszerűsége, a közel három évtizedes alkotói múlttal járó ismertség állhatott, hanem benne rejlett a megjelenés idején a közbeszédben mindig is aktuális, de a hivatalos irodalmi és politikai diskurzusban még kényes kérdésként jelen lévő Erdély-problematika mint témaválasztás is. Ugyanakkor a korabeli recepció is az életmű csúcsaként hivatkozott a Vízaknai csatákra. A kortárs kritika egyetértett abban is, hogy nehéz műalkotással találja szemben magát az olvasó. Ennek egyik lehetséges oka éppen az, ami ma is korszerűvé és nem „kor”-szerűvé teszi ezt a regényt: történelemkezelése, a történelmi téma narrációvá szerkesztése lényegében megelőzte annak a mára már közismert belátásnak a hazai köztudatba kerülését, amely a történelem, illetve a történelem elbeszélésének narratív aspektusait feszegeti, gondolok itt Hayden White megfontolásaira.2

Cseres a Vízaknai csatákban egy, az életműben is újszerű és a kortárs prózapoétikában is előzmények nélküli történetmondással kísérletezett: nem lineárisan előrehaladó, hanem megszakításokkal élő, évszámokat kiemelő, de iteratív, ciklikusan bővülő narrációt, a családtörténet és a történelmi regény elemeit forma tekintetében is látványosan vegyítő elbeszéléstechnikát hozott létre, hangsúlyozva a történelem megismerésének és elbeszélhetőségének problematikusságát. Hogy Cseres mennyire kedvelte a történelmi tematikát, rámutat Bori Imre gondolata, amely az Én, Kossuth Lajos című regényről írott interpretációjának nyitó mondata: „Cseres Tibor írói figyelmét a történelem tartotta fogva.”3 Cseres a magyar történelmi regény hagyományát követte, de a tradícióval egyúttal kísérletezett is. Csak néhány példát említenénk. A tatárjárás idején játszódó Ezüstpajca a Kőmíves Kelemen balladára alludál: nemcsak a történetmondásban, hanem a prózanyelvben is jelen vannak a ballada archaikus műfaji elemei. Hasonlóképpen rendhagyó munka műfaji értelemben az Én, Kossuth Lajos, amelynek szövege autobiográfiaként tünteti fel magát, ráadásul egy, a főhős szólama által keretezett, lineáris-regresszív narrációval élve. A Vízaknai csaták is az innovatív narratívájú vonulatba sorolható, narratológiai szempontból – az Őseink kertje, Erdély mellett Cseres Tibor legösszetettebb regénye.

A regényidő kilenc évtizedet fog át, az 1848-as szabadságharc erdélyi eseményeitől az 1940-es évek második bécsi döntéséig, mindeközben Erdély történelmének, valamint a Kossuth és Jászi Oszkár által vizionált konföderáció és Erdély autonómiájának eszméjét mutatva be a Moldován család igencsak szerteágazó, három generációt átölelő históriáján keresztül. A konföderáció, a dunai népek megbékélése Cseres Tibor több művében is visszatér – pl. a Kossuth-regényben vagy az Őseink kertje, Erdélyben –, de legnagyobb teret a Vízaknai csatákban kap. Cseres nyilatkozataiból, műveiből is jól látható, hogy a meg nem valósult „keleti Svájcban” látta volna az író a térség nemzetiségi konfliktusainak elkerülhetőségét.4

Közép-Európa kollektív és individuális változásai a regény narrációjában a makro- és mikrotörténet dialektikus egybeszövése révén plasztikusan rajzolódnak ki: a család története – egyes tagjainak cselekedetei révén – Erdély történelmének alakulásába szervesen, a lehető legszorosabban, egymást befolyásolva ágyazódik bele.

E meglehetősen összetett szerzői intenció formabontó struktúrába rendeződik: a közel 850 oldalas regény 18 számozott és címekkel ellátott fejezetre bomlik. A fejezetek zöme – családregényről lévén szó – egy-egy regényhős nevét is tartalmazza, főként a regény első felében. A harmadik fejezet címe: György, Georgica, Gyurica, Gyurika Pavlika, Lika, Pável, Pál; az ötödik: György és Aszpázia. A fejezetek egy-egy évszám által tovább strukturálódnak. A család és a kollektívum fontosabb eseményei a nemzeti identitás és történelem szempontjából hangsúlyos dátumok alá rendeződnek. Éppen az identitás idő- és térbeli alakulástörténete szempontjából fontos a többnyelvű névvariánsok jelenléte a szöveg egészében, amelyet a fejezetcímek is nyomatékosítanak. Olykor megismétlődnek a dátumok mint alfejezetcímek, hiszen 1870 mást jelent a két testvérnek, Györgynek és Ká­rolynak. Az 1916-os év Románia Magyarország elleni hadba lépése következtében kulcsfontosságú, és szinte minden regényhős történetében megjelenik: György Vízaknán követi a hadi eseményeket, fia, Csongor a Kárpátokban harcol, leánya, Tünde hadiápolónő, mostohatestvére, Aszpázia udvarhölgyként a román uralkodóház eseményeiről tudósítja fivérét. A ciklikus-iteratív szerkesztésmód, főként a harmadik generáció életeseményei révén, fejezetről fejezetre tágítja a regényidőt és -teret egészen 1940-ig, a főhős haláláig. Ez az évszámokkal tagolt forma az annalesek műfajával tart – Genette fogalomhasználatát idézve – architextuális kapcsolatot, ám csupán visszautalva a műfajra, hogy intertextuális játékba hozva meghaladja azt: az évek történései nem statikusak, hanem újra, másként, újabb történésekkel kiegészítve térnek vissza, mondatnak el újra. A megszakításokkal élő, ciklikus-iteratív, bővítő-narratív megoldás az annales-struktúra játékba hozásával jelzi: nincs zártan, folyamatosan elbeszélhető történet, történelem. Két ellentétesen mozgó struktúra dialektikáján alapul tehát a szöveg. A megszakítottság implikálja: az individuum számára más-más éveknek, eseményeknek van jelentősége. Az elme és az emlékezet működésének természetes megoldása ez. Az új fejezetek új évszám alá rendezett textusai a (más) látószög fontosságára és esetlegességére utalnak. A szövegtextus ilyetén elrendezése tehát a történelem és a történetmondás – Hayden White által is hangsúlyozott – narratív természetét és ezáltal végső soron szubjektív mivoltát nyomatékosítja.

A bravúrosan megalkotott regényszerkezetet, a kompozíció egészét a Vízaknai csaták első fejezetének részletezőbb szemrevétele jól illusztrálhatja. A nyitó fejezet a Háborúk között – Huszárok sóban – Meddig érdemes? címet viseli, s a történetegész főbb pilléreit jelöli ki, mintegy origóul szolgálva a kompozícióhoz. Lineáris szerkezetűvé egybeolvasva, rekonstruálva az eseményeket: a Bem erdélyi hadjáratában részt vevő huszár, Hozsvárt Károly és szállásadója, Szaplonczay Ágota rövid szerelméből született fiú fogantatását ismerhetjük meg, valamint a fiú születésének törvénytelenségét palástolandó, a magyar nemzetiségű Szaplonczay Ágota és a jóval idősebb román bíró, Moldován Ion között köttetett házasság mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást.

A regényszerkezet azonban nem lineárisan halad előre. A fejezet szövege hét alcímmé kitün­tetett évszám köré szerveződik. Az első 1916: az egykori sóbányászatáról és fürdővárosi rangjáról ismert Vízaknán a nagy esőzés a világháború hadi eseményei, robbanásai következtében huszár­tetemeket hoz a felszínre, amelyek között Moldován György felismeri vér szerinti atyját, Hozsvárt Károlyt. A következő, 1848 címet viselő alfejezetben a negyvennyolcas erdélyi események elbe­szélésével a regényidő legkorábbi pontjára ugrunk vissza: a nagyrészt háromnemzetiségű város nemzetőrseregének megalakulása és a balázsfalvi román nemzeti gyűlések (főként május 15.) ese­ményei rajzolódnak meg. E gyűlés tétje a román egyenjogú képviselet a törvényhozásban, és a magyar–erdélyi unió újratárgyalása román képviselők részvételével. A makrotörténelmi események (a lakosságot ért atrocitások, vérengzések) a mikrotörténeti eseményekkel dialogizálva (Moldován Ion lánykérése s Szaplonczy Ágota családjának vonakodása) jelennek meg a szövegben. A következő, 1849 című fejezet történeti tablója az 1848–49-es szabadságharc sorsfordító ütközete, a ’49 feb­ruárjában lezajlott vízaknai ütközet, amely során a Bem József vezérőrnagy által irányított haderő súlyos vereséget szenvedett Puchner Antal császári seregétől. Az ütközet nem, csupán annak előzményei, majd a vízaknai emberek életére gyakorolt hatásai ábrázolódnak szövegszerűen. Így pél­dául a Mátyás-huszár Hozsvárt Károly és Szaploncay Ágota megismerkedése és fiuk fogantatása. A következő alfejezetekben, a szabadságharc bukását követő négy évtized felvillantásakor a szövegben a kollektívum eseményei már nem jelennek meg, inkább a család történetéről olvashatunk. 1872-ben Moldován Ion halála kapcsán értesülünk Ágota asszony feleségi és anyai életútjáról: Ion első, még Ágotával kötött házasságát megelőző frigyéből született lányáról, Aszpáziáról, a törvénytelenül fogant gyermekről, Györgyről, valamint a közös gyermekekről: Erzsébetről és Károlyról. Az 1874-es szövegrész a vér szerinti apára, Hozsvárt Károlyra a megszólalásig hasonlító Moldován Györgyről készített fotográfia készülését és abszurditását mutatja be. Az 1890-es szöveg újra Moldován Ion, az 1892-es textus Ágota asszony halálát beszéli el. Majd csak az 1917-es alfejezetben kapcsolódnak össze ismét a makro- és mikrotörténet eseményei: az első világháború hadmozdulatai és politikai egyezkedések közepette a híres jogásszá és a metropolita jogtanácsosává lett Moldován György a román és a magyar nép érdekeinek kiegyenlítésén fáradozva találkozik Tisza Istvánnal. A konföderáció mint lehetséges megoldás támogatását a miniszterelnök elutasítja, mint ahogyan a regény folyamán minden alkalommal (Jászi javaslattételekor is) hasonló történik. Az első fejezet hangsúlyos zárófejezetében futnak tehát össze a magán- és közéleti szálak, hogy aztán újra és újra, más utakon működésbe lépjen Moldován György és az általa képviselt megoldási javaslat, más szereplők szemszögéből nézve, de mindvégig elutasításra találva. A végső kudarc, a második bécsi döntés, amely megosztja a két ország között Erdélyt, a főhős életének utolsó eseménye, az eszme kudarca.

Két műfaj ötvöződik a Vízaknai csatákban: a történelmi és a családregény. A mű első felében a családtörténeti szál a domináns. A műfaji hagyományokat követve a családregény három generáció életútját követi nyomon, ám ezúttal a nemzedékek története – nyugati műfaji variánsokkal ellentétben – nem a felívelés–megtartás–hanyatlás hármas egységét és alakulástörténetét mutatja fel, hanem sors- és identitástörténetet. (Megkockáztatnék következésképpen egy sorsregény megjelölést is az interpretációkban felbukkanó műfaji meghatározások mellett.) A főhős, Moldován György mellett főként féltestvérei, Aszpázia, Károly és Erzsébet életeseményei, illetve a család harmadik generációjának, valamint a törvényes és törvénytelen gyermekeknek sorsa csak mozaikszerűen bon­takozik ki. A szövevényes családtörténeti szálak nem csupán a történetszövés öncélú eszközei, hanem összekapcsolják az Erdélyben élő, az egymással hasonlóan szövevényes viszonyban álló nemzetiségek sorsát, bemutatva az életutakon, sorsokon keresztül a nemzeti identitás e térségben nem is olyan egyszerű kérdését. A János meg fiai: György és Károly – A Memorandum útja címet viselő fejezetben a görögkeleti érsek-metropolita és a regény főhőse, Moldován György beszélgetése e probléma metaforája. Az 1879-es, Trefort Ágoston minisztersége idején készülő XVIII. törvénycikk a magyar nyelv kötelező tanításáról rendelkezik (Corpus Iuris 1879:XVIII. tc., 86.). A metropolita, hogy az ehhez kapcsolódó véleménytervezetét elkészíthesse, azt kéri Györgytől, fejtse ki magyar és román aspektusból a készülő törvénycikk előnyeit és hátrányait. György az általuk folytatott diskurzusról beszámol édesanyjának, a magyar érzelmű Moldovánné Szaplonczay Ágotának. Az asszony lényegbevágó kérdésére különös választ ad: „– Aztán mondjad csak, Gyurikám, melyik lelkeddel értesz egyet. György csak nagy sokára felelt. – Azt hiszem, egyikkel sem.” Hasonló dilemmára bőven ad alkalmat a regény szüzséje, nem véletlen tehát, hogy a regény egyik első recenzense, Vasy Géza kétlelkű hősnek nevezi Moldován (Hozsvárt) Györgyöt. Cseres hősének lelke, nemzeti érzülete több­pólusú. Moldován Hozsvárt György magyar szülők vér szerinti leszármazottja; de nevelőapja, a vízaknai bíró a román nemzetiségi törekvés harcos támogatója; György szebeni, német nyelven folytatott középiskolai tanulmányai révén mindhárom nyelvet bírja, és nyitott mindhárom nemzetiség érzületére. Székely származású feleségétől, Csutak Júliától való gyermekei mellett két törvénytelen gyermeke is születik egykori román iskolatársától, Lenucától, valamint még egy a nem vér szerinti féltestvérétől, Aszpáziától. Valamennyi utód sorsát egyengeti is. Jogászként is a vallási és nemzeti tolerancia híve: a törvénytelenségek ellen és a szabadság, illetve a szabad véleménynyilvánítás mellett kötelezi el magát. György féltestvére, Károly a főhős ellentéte: románnak vallja magát, sokszor konfrontálódik az általa inkább magyar érzelműnek vélt testvérével, akivel meg is szakítja „annak magyar érzelmei miatt” a kapcsolatot. Károly ugyanakkor szász lányt vesz feleségül. György lánya, Tünde a magyarul még csak nem is tudó román nemzetiségű Traján felesége lesz, de egykori jegyeséhez, egy hősi halált halt erdélyi zsidó fiúhoz kötik csupán valódi érzelmek. A szereplők túlburjánzó magánéleti kapcsolódásait bemutató családtörténeti narratíva – amelyet a korabeli kritikusok egy része szóvá is tett – valójában a soknemzetiségű Erdély allegóriája.

A Vízaknai csaták nem csupán családregényként, hanem történelmi regényként is innovatív szöveg. A regényt előző paratextus, a Jasperstől idézett mottó is az egzisztencia és a történelem el­választhatatlanságát nyomatékosítja: „Nincs realitás, mely öntudatunk számára lényegesebb volna a történelemnél. A történelem elsajátítása által az örökkévalóságba vetünk horgonyt.” S miként Cseres Tibor nyilatkozataiból is kiderül, ars poeticája szerint a magyar írónak sorsa a hazájának történelmével való szembenézés. A Vízaknai csaták recenzensei szinte kivétel nélkül méltatták a történelmi hitelesség maximalizmusával írt narratívát. Pomogáts Béla egyenesen a háromkötetes tudományos munkával, az Erdély történetével vetette össze: „A Vízaknai csaták több pusztán regénynél: történelmi tudatunk épségének helyreállítását szolgálja olyan súlyos és – különösen manapság – olyan égető kérdésben, mint Erdély utolsó száz esztendejének története. Ebben a tekintetben szerepe alig marad el az elmúlt esztendők talán legnagyobb könyvsikere: a háromkötetes Erdély története mögött. Már csak annak következtében is, hogy a regénybe ágyazott történelmi ismeretanyag általában szélesebb körben képes szellemi hatást kifejteni, mint egy nagy terjedelmű tudományos monográfia.”5 Cseres történelmi ismereteit íróként a legmodernebb regényszerkezetben, korszerű nyelven artikulálta. A történelmi és a családregény műfajai, illetőleg azok tág asszociációs teret és bonyolult kapcsolódási lehetőséget megengedő narrációs technikája a politikai élet számos területét fogja át, a társadalmi berendezkedés alapos bemutatására is alkalmat ad, hisz a család tagjainak mozgástere széles szociológiai-társadalmi spektrumon helyezkedik el. György a metropolita tanácsadójaként bejáratos a görögkeleti egyházi körökbe, az ő szemszögén keresztül látjuk például az 1899-es főpapválasztás eseményeit. Tanácsadóként és a Román Nemzeti Párt tagjaként módjában áll tárgyalni Ferenc Ferdinánddal, Tisza Istvánnal, Bethlen Istvánnal. Moldován Károly előbb sebészként a román parasztlázadások idején nyújt orvosi segítséget, az ő aspektusán keresztül látjuk az erdélyi és a moldvai parasztság különböző helyzetét vagy a román katonaság belügyeit. Aszpázia befolyásos román férje révén bejáratos a román udvarba, ő maga udvarhölgy, így az ő elbeszélésein és férje naplójegyzetein keresztül az uralkodóház története, annak mindennapjai és a nagypolitika eseményei rajzolódnak ki. György fia, Mikes mint újságíró a trianoni tárgyalások szemtanúja, levelekben számol be apjának; Csongor katonatiszt lesz, sorsán keresztül a székely hadosztály hadműveletei elevenednek meg. György román iskolatársától született törvénytelen gyermekei közül az elsőszülött csendőrré, a másik görögkeleti pappá és egyúttal a sziguranca emberévé válik.

Cseres szövege tehát a korszak társadalmi berendezkedését, hierarchizáltságát, szociológiai és történelmi viszonyait konstruálja meg úgy, hogy nemcsak fikcióként, hanem hiteles történetként is definiálja magát. Cseres Tibor éppen ezért, s mivel hősei egy része valós történelmi alak, a történeti hűségre törekvés maximalizmusával (pl. forráshivatkozásokkal, vendégszövegekkel), de a históriai tudásunk szubjektivitásának belátásával alkotta meg művét. Fiktív alakjai is részben valós mintákhoz kötődnek: a regény főhősének atyja, Moldován Ion mintájául Ioan Moldovan, Vízakna 1848-as főbírája szolgálhatott. A regény nyitófejezete is a valóságból vett eseményt idéz: 1848 októberében a felkelő csapatokkal szemben Ioan Moldovannak, a román nemzetőrség parancsnokának közbeavatkozása mentette meg a vízaknai magyarokat: letétette a fegyvert a magyar nemzetőrség tagjaival, garantálva bántatlanságukat. Moldován (Hozsvárt) György alakja sok vonásban mutat hasonlóságot Moldován Gergellyel, a tudomány segítségével a magyar és a román nép megbékélésén fáradozó erdélyi etnográfus, irodalomtörténész egyetemi tanárral (miként erre Láng Gusztáv korábban rámutatott6).

A vízaknai konzerválódott honvédtetemek előkerülése is történelmi tény, többek között a Vasárnapi Újság is cikkezett róla.7 A szövegben megjelenő és cselekvő politikusok (Ioan Brătianu, Juliu Maniu, Nicolae Jorga), illetve a szebeni érsek-metropoliták tevékenységének jellemzése hűségre törekvő, a román nemzeti öntudat alakulásának jellemzése forrásokon (pl. Brătianu levelei, Alekszandru Marghiloman feljegyzései), korabeli újságcikken alapuló. A kisebbségi törvények vagy dialógusok témái, vagy a főhős kivonatolt jegyzeteiként jelennek meg a szövegben. A szöveg a szövegben, azaz a regény textusában vendégszövegeket működtető eljárás a históriai aspektus hitelességét nyomatékosítja. A dokumentumok hivatkozása ugyanakkor az események, történések értelmezhetőségének magyar és román olvasatát és azok különböző nemzeti-kisebbségi logikáját is felmutatja.

A szövegvilág már említett, lényeges vonása, hogy a regény második részében a családtörténeti szál halványodik, átadva helyét a történelmi, közéleti eseményeknek: már egyre kevésbé tűnnek fel a címekben a személynevek, megszaporodnak a politikai, hadászati és nemzetközi jogi események ismertetésére vonatkozó vendégszövegek. A személyes történelem a kollektívum eseményeinek rendelődik alá, szinte el is tűnik a magánélet, így egyre inkább a mű történeti vonatkozása mint narratíva kerül előtérbe. Ezek az intertextusok a hiteles történetmondás illúziója mellett kiküszö­bölhetővé tették az elbeszélő-író közvetlen (politikai természetű) értékítéleteinek artikulálását.

A regény szereplőinek, a Moldován családnak önmagára irányuló kérdései mindvégig összefonódnak a történetiség, illetve az időben és térben való élés problematikájával: a jelen felé haladva egyre inkább kiszolgáltatva a nagyhatalmi politika döntéseinek. Az egzisztencia a történelmi múlt okán kialakult soknemzetiségű közeg hatalomért folyó játszmájának, végső soron a román nacionalista törekvéseknek van kiszolgáltatva. Így válik fokozottan igazzá Cseres művére, ami a történelmi regényekről szólva általában is helytálló, hogy a történelem nem csupán hátterét adja a regényhősöknek, hanem azok életmenetét alakító tényezővé válik. A személyes történelem eltűnése tehát voltaképpen az individuum történelembe vetettségének élményét adja.

A Moldován család által bejárt utak, életpályák tágítják a regényteret, ám Vízakna mégis összetartja a szétfutó szálakat, a regény origója és központi szimbóluma.8 A család tagjai visszatérnek Vízaknára, Moldován György itt éli életét, csak hivatalos utakra megy el. Ide érkeznek a külvilág hírei családtagjain keresztül. Az ő elbeszéléseik nyitják ugyan a regény terét, de mindvégig visszamutatnak Vízaknára. A város a soknemzetiségű Erdély szimbóluma, ahol románok, magyarok és szászok éltek egymás mellett. A település története ugyanakkor jól mutatja Erdély román többségűvé válásának tendenciáját, ezért is válhatott szimbolikus regénytérré. A Vízaknai csatákból nem véletlenül hiányzik az, ami Petőfi Négy nap dörgött az ágyú... című versében vagy Dienes András Négy nap című regényében jelen van: a Bem és Puchner által vívott csata, hisz az író a következményekről kívánt szólni. Miként Alexa Károly írja recenziójában: „Vízakna a magyar történelem elidőtlenített szimbóluma. Centruma egy tájnak, amelyet a regénytér a Fehértemplom–Bécs–Kassa–Etelköz–Dobrudzsa–Bukarest névsorral karéjoz. Ebben a térben és a csaknem századnyi téridőben emberek milliói és nemzetek tucatjai éltek, nyomódtak be és haltak meg, köztük százak és ezrek olyanok, akik vagy tevékenységük, vagy státusuk révén, vagy csak lelki alkatukkal, mentalitásukkal, indulatszerkezetükkel, szerepükkel történelmi színt adtak a múló időnek.”9

Végső soron Cseres regénye tágabb értelemben azt tematizálja, hogy az individuum hogyan viszonyul a sorsául adott időhöz és teréhez, vagyis a történelem és egyén, a közösségi és egyéni sors egymással szembeni esélyeit mérlegeli kilencven év erdélyi közegében. Cserest származása és gondolkodásmódja is erre predesztinálta. Íróként pedig azt latolgatja, hogyan beszélhető el a történelem. Tartsay Vilmos utcai lakhelyének emléktábláján is szereplő meghatározása szerint: a Dunavölgyi népek megbékélésének szószólójaként formálta műveinek jelentős részét. Ennek az eszmének legkoncentráltabb megjelenése a Vízaknai csaták, amely az újra és újabb értelmezésekre váró irodalom formai szempontból is egyik legkorszerűbb, legmodernebb, ma is érvényes regénye.

Jegyzetek

1 Cseres Tibor regénye az új Nyitott könyvben. Vízaknai csaták, Film-Szinház-Muzsika, 1988. október 1., 14–15.

2 Vö. Hayden White, A történelem terhe, Osiris, Budapest, 1997.

3 Bori Imre, Én, Kossuth Lajos, Híd, 2002/8–9, 1131.

4 A konföderáció kérdéséről Vö. Pomogáts Béla, Regényeposz dokumentumokban, Új Írás, 1988/10, 105–109.; Láng Gusztáv, Történelmi káprázatok = Uő: Látványok és szövegek, Felsőmagyarország, Miskolc, cop. 2006, 135–143.

5 Pomogáts Béla, Olvasónapló, Magyar néző, Nyelvünk és Kultúránk, 1988/73, 99.

6 Láng, I. m.

7 Kremnitzky Armand, Honvédtetemek a vízaknai Nagy-aknában, Vasárnapi Újság, 1890, 33., 533–534.

8 Vízaknáról várostörténeti szempontból és mint fürdővárosról Vö. Magdó Eszter, A vizaknai fürdő, Korunk, 2009/8, 29–35.

9 Alexa Károly, A történelem elidőtlenített szimbóluma, Könyvvilág, 1988/5, 9.

A 2015. április 1-jén a budapesti Kossuth Klubban a család és a Magyar Írószövetség támogatásával Cseres 100 Emlékkonferenciát rendeztek. Az ott elhangzott előadásokból válogatva adunk közre jelen számunkban három tanulmányt.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben