×
Tovább a kapcsolódó galériához

Rajzkönyv a Drótszigetről, 1893

Sümegi György

2015 // 11

„Ezen könyv tele rajzoltatott 1893 év nyarán a városligeti drótszigetre járó következő művészek és művész bojtárok által:

Horti Pál

Janicsek Sándor

Jászay

Knopp Imre

Márk

Somssich József gr

Stetka Gyula

Tóth László

Ujváry Ignácz

Vágó Pál

Zala György”

Kissé kopott fedelű 194×244 mm nagyságú lapokat tartalmazó füzet borítójának belső oldalán szerepel ez a ceruzával bejegyzett eligazító. A bekarikázott évszám fölötti jegyzés: 80 lap, a bal fölső sarokban pedig egy szám: 14239. Néhány lapot láthatóan kitéptek, és a használatban jó néhány meglazult, elengedte a kötés. Utólagos számozásommal (ceruzával, a lap jobb fölső sarkában) a rajztéka összesen 61 számozott lapot, valamint egy előzék- és egy hátlapot tartalmaz, ezek közvetlenül a borító után, illetve előtt vannak.

A rajzkönyv korabeli és hiteles meghatározása már az első rápillantáskor kérdéséket vethet föl a rajzok tanulmányozójában. Hol volt a ma már nem létező Drótsziget a Városligetben? Miért járt oda a megnevezett tizenegy képzőművész, kik ők egyáltalán, s milyen rajzaik lelhetők föl a füzetben, amely általuk „tele rajzoltatott”?

A Drótsziget keletkezése az 1880 körüli évekre tehető, amikor kiásták a Városligeti tavat, és a kiemelt földből szigeteket alakítottak ki: a Mocsár-szigetet (a mai Széchenyi fürdő helyén), a Drótszigetet1 (később Széchenyi-sziget) és továbbiakat (Páva-, Hattyú- és Nádor-szigetek). A Drótsziget a budapesti Városligetben az a „sziget, amelyen a Vajdahunyad vára áll”,2 vagyis a helyére építették föl a Vajdahunyad-várat 1896-ban. A definíció a szigetet az eltűnésével, a beépítésével határozza meg: mindez része volt a Városliget millenniumkor történt nagyméretű fejlesztésének és átalakításának.

A szobrásszá lett Róna József felnőtt fejjel így idézte föl egy gyermekkori, a Drótszigethez kapcsolódó emlékét: „A »drótszigethez« értünk, amelyhez fahíd vezetett a tó vízén át. A csónakokban éneklő, mulató emberek eveztek. […] A szigeten vasból való kioszk állott, amelyen az asztalok körül rengeteg ember üldögélt, s hallgatta a cigányzenét. […] Körülsétáltuk a szigetet, s szájtátva álltunk meg az uzsonnázó asztalok közelében. Mindenféle finom dolgot szolgáltak föl a pincérek. Fagylalt, jegeskávé, habtejszín cukorral, sütemények, csak úgy csurgott a nyálunk.”3

A művész asztaltársaság megnevezett tagjai tehát a város fölkapott kirándulóhelyén, a természetben, a Drótsziget zöldvendéglői asztalánál találkozgattak, és ki-ki kedve és friss benyomásai szerint jegyezgetett a rajzfüzetbe. A füzet 61 számozott lap, összesen 126 oldal (= 122 oldal; 2 előzék = 4 oldal). Ebből üresen hagyott 9 oldal (két előzék hátsó, azaz b oldala, valamint a 4., 5., 9., 12., 13., 35b., 61.), így a berajzolt oldalak száma: 116. A rajzok száma oldalanként változó, hiszen egy fej sziluettje, egy állat (madár, kutya, macska) vázlatos rajza vagy egy férfiprofil, asszonyarc elnagyolt, elmosódó képe is egy, azaz önálló rajzi egység. Önállóságukat mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy gyakran két egymás melletti rajz más-más szignóval van megjelölve. A megrajzolt motívumok, az önálló rajzi egységek száma 346, s ebből egészoldalas kompozíció, vagyis bizonyosan egy és ugyanazon kéz alkotása: 49 (+1 oldalpárra kiterjedő, összesen tehát: 50).

A szignatúrák alapján azonosítani lehetett az alkotókat és a hozzájuk tartozó rajzokat, de nagyszámú a jelöletlen is. A szignatúrákhoz s azok föloldásával az alkotókhoz köthető rajzok oldalanként, illetve a számozottak jelöletlen b, azaz hátoldalain:

Horti Pál = H: 11.

Janicsek Sándor = J: 37., 37b., 47b., 49b.

Jászay (vagy Jászai) József = Jászay: 43.

Knopp Imre = K: 45b.

Márk Lajos = M: 7b., 23., 23b., 24., 24b., 25., 25b., 26., 27., 28., 28b., 29., 54b., 55., 55b., 59.

Somssich József gr = SJ: 12., 16.

Stetka Gyula = St: 3b., 17., 22., 47., 56b., 57., 58., 59.

Tóth László = T: 8b., 22b., 28b., 34b., 39., 41b., 42., 42b., 58b.

Ujváry Ignác = U: 1., 2., 4., 11b., 15., 17b., 18., 19b., 21., 29., 29b., 30b., 31., 36., 37b., 51., 51b., 52., 58.

Vágó Pál = Vágó, V: 10., 12., 14., 43.

Zala György = Z: 5., 6., 6b., 11., 18., 18b., 19., 49., 50., 54b.

A rajzkönyv keletkezésének évét egyetlen kompozíció előzi meg, amely más, erősebb papírra készült, és a kezdő lap után található. Somssich József4 1887-es szuggesztív szembenézeti fejtanulmánya egy pörgekalapos, bajuszos cseléd- vagy parasztemberről.5 Id. Somssich József a drótszigeti rajzok készülése évében nyolcvanegy éves volt, ám 1887-től haláláig a főrendiház tagja, így elképzelhető, hogy az élete utolsó éve előtti nyáron még föl-föllátogatott a fővárosba, és leült a drótszigeti asztaltársaihoz. Elvileg az is fölvethető, hogy a drótszigeti rajzolókhoz generációsan közelebb álló, hozzájuk korban jobban illeszkedő gr. Somssich József (1864–1941) politikus, diplomata e rajzok alkotója. Ám ő ausztriai és budapesti középiskolai és egyetemi tanulmányai befejezése után, 1888 és 1892 között belügyminisztériumi alkalmazott, de 1892 tavaszán visszavonult a birtokaira, és majd csak 1898-tól lép diplomáciai szolgálatba. Így ő az 1893-as nyáron akár rajzolgathatott volna a Drótszigeten, és az 1887-es fejtanulmány is lehetne a huszonhárom éves fiatalember reményt keltő tanulmánya, de rajzi készségéről nem maradt följegyzés. Ezért a festői praxisáról a családnál szélesebb körben is ismertté vált id. Somssich József6 festővel tudjuk pillanatnyilag azonosítani az S. J. monogrammal ellátott rajzokat. Ezek egyike az 1887-es kompozícióhoz hasonlóan egy idős hölgy szembenézeti portréja, valamint két kalapos, ülő férfi – háttal. Ez utóbbi már a rajzolás helyszínéről tudósíthat két, asztalnál ülő férfi megmutatásával. Valószínűleg ugyancsak az ő, Munkácsyt másoló kezével hozható kapcsolatba Munkácsy Mihály Milton leányainak az Elveszett Paradicsomot diktálja című kompozíciójának központi figurájáról készített vázlat (26b)7 és úgyszintén Munkácsy inspirációjára megrajzolt vázlatos Krisztus-fej, amely lehetne a Somssich által eredeti méretben lemásolt Krisztus Pilátus előtt című festmény Krisztus-arca, csupán annyi eltéréssel, hogy Somssich szembefordította (a 61. oldal után, az előzék hátoldalán).

A rajzfüzet az 1960-as évek végén Babócsán, az ottani Somssich-kastélyból kerülhetett ki a második világháborús szétszórattatás, a kastély kifosztása után az e sorokat író tulajdonosa előtti birtoklójához, tehát a Somssich-összefüggés egyértelmű. Valószínűleg Somssich Béla (1868–1921) babócsai házában őrizhették családi értékként. Somssich Béla felesége, Coreth Erzsébet (1879–?) a férje halála után nőül ment az őt korábban Pesten rajzolni tanító Merész Gyula festőművészhez,8 aki a házasságkötést követően Babócsára költözött, és a továbbiakban ott folytatta képzőművészeti tevékenységét. Tehát az ő és képzőművész felesége9 környezetében megbecsült helye lehetett a Somssich családhoz is kapcsolódó drótszigeti rajzkönyvnek.

A rajzkönyvben szereplő alkotók művészettörténeti ismertsége szempontjából kétségtelenül Zala György (1858–1937) áll az élen, a rajzolók közt egyetlen szobrász, Lendva szülötte. Horti Pál (1865–1907), Vágó Pál (1853–1928), Márk Lajos (1867–1940), Knopp Imre (1867–1945), Stetka Gyula (1855–1925), Tóth László (1869–1895), Ujváry Ignác (1860–1927), tehát a tizenegyből nyolc alkotó munkásságát ismerteti a korszak monográfiája.10 A legutóbbi művészeti kislexikon azonban csak Zala munkásságát tárgyalja.11 Lendván, szülővárosában az átlagosnál bizonyosan jobban, részletesebben ismert az ő munkálkodása, amely elsősorban is, ab ovo szobrászművészeti. A 19–20. század fordulója, a historizmus szobrászatának – Fadrusz János és Stróbl Alajos mellett – megkerülhetetlen életművű alakja. Legkiválóbbnak tartott köztéri munkáját, Andrássy Gyula lovas szobrát12 1893-ban állították föl, s még az évben karikatúrán is megidézték: az Andrássy monumentum című kompozíció kérdése: Melyik az aere perennius?,13 a rajz bal oldalán fölállított nagyméretű könyvet (fölirata a gerincén: „Andrássy Gyula országgyűlési beszédei”) Lederer Béla kisméretű figurája tartja kétségbeesetten, jobbra pedig az Andrássy-lovasszobor makettjére támaszkodik a Léderernél kétszer nagyobb, őt lenéző, önelégült Zala.14 Ugyancsak ebben az ismert élclapban15 jelent meg a két, akkor leginkább foglalkoztatott szobrászról, Zaláról és Stróbl Alajosról egy versike:

Sok ember néha irigy és léha
Konkolyt hint mindenütt.
Szája s pennája – mert szíve néma –
Álnok tövist sok szívbe üt.

Zalát dicséri – nem, hogy dicsérje
Igaz lélekkel ezt.
Hanem hogy
Stroblt bántalom érje
S az és ez mindig rajta veszt.

Pedig e kettőt egy-az a múzsa
Csókolta homlokon.
S egymás nagyságát le sose zúzza
E két derék szellem-rokon.

Hogy ketten vannak: a mi szerencsénk,
Párostul jobb a kincs.
Ne bántsuk őket, meg hadd teremtsék
Szobrászatunkat, ami nincs.


A művészek versengéséről Márk Lajos rajzolta csoportképen a „Műcsarnok felé vezető út” föliratú táblát vivő művésztársaság elején Zala (akkor lett az Országos Képzőművészeti Társulat választmányának tagja és szobrászati előadó, zsűritag) és a drótszigetiek közül Stetka, Knopp, Horti, Tóth, Vágó vonul, vagyis a tizenegy művészből heten drótszigetiek. Zala tekintélyes, vezető szobrász ez idő tájt, az aradi emlékmű (1890) országos hírre emelte. Köztereken fölállított szobrainak száma 23, köztük – talán a legnagyobb közép-európai monumentum – a millenniumi emlékmű.16 A szegedi múzeumban őrzött Zala-rajz mellé továbbiakat lehet azonosítani a drótszigeti könyvben. Rajzainak többszöröződése így önmagában is jelentős eredmény, noha ettől természetesen még nem lesz Zala György a magyar rajzművészet fontos alakja. E munkái azonban kiegészítik, árnyalják, gazdagítják a művészetéről eddig kialakított képet. Drótszigeti rajzai gyakorlott, három dimenzióban megjeleníteni tudó, plasztikai alakításban járatosnak mutatják, akitől a humor, a karikaturisztikus jelleg hangsúlyozása érdekében a torzítás, a formai túlzások sem idegenek, például a vadászt ábrázoló szöveges karikatúráján (13.). A vadász szúnyoglábaihoz hasonlókat rajzolt kardos, köpenyes, lengedező darutollas egészalakos figurájának is (18.). Ugyanakkor önmagát is tudta ironikusan szemlélni: krumpliorral, hatalmas pörge bajusszal, hegyes szakállal jelenik meg önarckép-rajzain (18b., 19., 54b.). Ugyanarról a bajuszos, erőteljes figuráról (talán Horti Pálról készített gúnyrajz) rajzolta a két profilképet (11., aláírás: szamár). Hosszú szipkával cigarettázó, kalapos férfifejei elmélyültebb tanulmányok (5., 50.), ahogy a lehunyt szemű is (11.). Három verzióban (egyszer kalappal) is megrajzolt egy szakállas, kopasz öregembert – az idős, elesett ember iránti együttérzéssel, érzelmi azonosulással (6., 6b., 49.). E rajzaira is áll a kisebb plasztikai alkotásaira vonatkozó művészettörténeti értékelés: „arcképeiben, kisméretű életképi csoportjaiban vált igazán megkapóvá”.17 Zala gyerekkorától szeretett rajzolni, már tizenhárom évesen ő tanította társait, majd bécsi akadémista éveiben (1879–1880) a bécsi műegyetemre járó magyar diákoknak díjazásért oktatott szabadkézi rajzot. A szobrászok legjobbjai rajzolni is igényesen tudtak. Például kortársa, vetélytársa, Strobl Alajos egyéves önkéntes katonai szolgálata idején, 1877-ben három skicckönyvet rajzolt: a katonai élet jellegzetes jeleneteit, társait, parancsnokokat és önarcképeket. Az 1878-as Zumbusch-albumot annyira sikeresnek tartotta, hogy azt bécsi mesterének ajándékozta.18

Zala önmagát vadászként megjelenítő karikatúrája (akkori kifejezéssel: élcrajza) és a rajztéka hasonló darabjai fölvetik a műfaj meghatározásának szükségességét: „Gunyoros, eltúlzott, a lényeget humorosan, a jellemző részek túlzásával kiemelő művészi ábrázolás.”19 Művésztársaságokban, kávéházakban, művészasztaloknál általános volt az ugratás, a jó szándékú vagy gunyoros kritizálás, az anekdotázás szóban és rajzban egyaránt. Így volt, így lehetett ez a Drótszigeten is, hiszen ráadásul két ismert és kipróbált tréfa- és gúnyrajzmester is volt közöttük: Márk Lajos és Tóth László. Ők már korábban Münchenben, a Café Minervában, majd a Café-Lohengrinben Hollósy Simon asztalánál gyakoroltak, ahol „nem is szűnt meg sohasem a jókedv, amelynek élesztői elsősorban Tóth László és Márk Lajos20 voltak”.

„Tóth László müncheni időzése alatt mindennap látogatója volt a Hollósy-körnek, ott rendkívül kedvelték jókedve, friss elméssége és tehetsége miatt. Ő volt a főmestere a tréfának, az ugratásoknak, borús napokon életet és kedvet hozott a társaságba” – írta müncheni élményei alapján Lyka Károly.21 „Márk és Tóth voltak a korlátlan jókedvnek képviselői. […] Tóth Laci volt a nagyobbik tehetség. […] Sebbel-lobbal állított be a kávéházba, s egy-kettőre ott volt az asztal márványlapján Nécsey vaskos vagy Beödi Balogh ábrándos karikatúrája. Ezek állandó áldozatai voltak. Márk Lajos úgy menekült az efféle kipécézésektől, hogy önmagáról rajzolt karikatúrákat huszárönkéntesi egyenruhában,22 görbe O-lábakkal, nagy orral. Nagyobb fülek már el sem fértek volna a papíroson, mint amilyenekkel ő ékesítette magát ilyen rögtönzésein.”23 A Lykáéhoz hasonlóan közvetlen és élményszerű beszámoló nem áll ugyan rendelkezésünkre a drótszigeti együttlétekről, de ott is bizonyosan hasonlóképpen lehetett, mint a müncheni Hollósy-asztalnál. Talán még fesztelenebb is, hiszen itthon voltak, nyár volt, a vakáció ideje. A drótszigeti asztaltársaságban lehetett csevegni, egymást ugratni, tréfálkozni, eszmét cserélni művészeti, képzőművészet-közéleti ügyekről – a millennium előkészületi ideje adhatott számos aktuálist. Kikapcsolódni, pihenni jártak oda a művészek, látni az akkori idők Pestjének ismert politikusait, művészeit, polgárait, de szépasszonyokat ugyanúgy, mint idős matrónákat vagy a bohémvilág tagjait, ahogy erről a rajzok tanúskodnak. S ez még akkor is így van, ha az egyes arcokat nem tudjuk nevekkel, személyiségekkel azonosítani.

Márk Lajos (=M) és Tóth László (=T) azonosítható rajzai, karikatúrái egyértelműen ezt a jókedvű, gondtalan rajzolgatást, rajzok sorozatával történő élcelődést mutatják (M: 23., 23b., 24., 24b., 27. 29., 54., 59. T: 34b., 41b., 42. és a 28b oldalon Márk és Tóth ugyanarról). Sőt, gúnyt és öngúnyt is megje­lenítenek. Márk Lajos Lyka általa megidézett önkarikatúrája több változatban föllelhető a lapokon (M: 25., 25b., 55., 55b., talán a jelöletlen 33. és 48. is), míg Tóth elmélyültebb arcképtanulmányokat is rögzített (22b., 39., 42b., 58b.). Horti Pál24 tanulmányértékű, töprengő arcképrajza mellett Zaláé (11.), Jászai József (1869–?) vázlatosan fölrajzolt, kalapos, ülő női figurái (43.) és Knopp Imrének asztalnál ülő, oldalról ábrázolt fiatal, várakozó nője a helyszín, a drótszigeti zöldvendéglő vendégei, vagyis a kéznél, azaz közelben, karnyújtásnyira lévő modellek eleven megjelenítései. Ugyancsak ilyenek, ám kevésbé jellegzetesek Ipoly (Janicsek) Sándor (1857–1902)25 rajzai (37., 49b.). A sziget konkrét környezetét asztalokkal, gázlámpával, növényzettel s az asztaloknál ülő vendégekkel Vágó Pál rajzai mutat­ják legjobban (V: 10., 14.). Valószínűleg ugyancsak ővele, lovas kompozíciók ismert alkotójával hozható összefüggésbe két mesteri rajz lovakról (44b.). A többi, a városligeti környezetben látott állatokról készített skiccek is jelöletlenek maradtak (előzék, 10b., 38b., 60b., 61b.). Ujváry Ignác rajzai között arcképvázlatok, profilrajzok (1., 2., 4., 11b., 15., 19b., 21., 29., 29b., 31., 37b.) ugyanúgy vannak, mint karikatúrák (17b., 18. Zala hasonló figurájával párban, 30b., 36., 51., 51b., 52., 58. és talán az ugyanerről a figuráról rajzolt nagyobb verzió is: 57b.). Stetka Gyula26 fejtanulmány rajzpárja (St: 3b.) közeli rokonságot mutat a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményében található Tanulmány­rajzok harcos figurához című, 1880 körülire datált rajzával.27 Stetka további rajzai egyszerűsítő formaötletek (17.), vázlatok (22., 47., 57., 58.) és egy karikaturisztikus vonásokat magára öltő fej.

A Drótszigeten rajzolgató alkotók kapcsolati hálója sajátos szövésű. Jászay József, Márk Lajos, Tóth László, Zala György, Vágó Pál és Stetka Gyula is tanultak Münchenben. A másik összekötő kapocs lehetett a Mintarajziskola és/vagy Benczúr Mesteriskolája (Horti Pál, Ipoly [Janicsek] Sándor, Knopp Imre, Ujváry Ignác) s természetesen az együttdolgozás (a Feszty-körkép festésében Vágó és Ujváry Ignác is részt vett), a személyes kapcsolatok, az egymás iránti szimpátiák. Közvetlenül a millennium előtti időszakban a várható, sok és jelentőségteljes képzőművészeti eseménnyel és programmal (addig nem látott hatalmas kiállítások, állami megrendelések, állami vásárlások stb.) kapcsolatos egységes föllépésük, érdekképviseletük miatt a művészek az Országos Képzőművészeti Társulatba tömörültek. Ez a szakmai egyesület a korábbiaknál határozottabb céh- és érdekvédelmet (pl. a zsűrizésekben) igyekezett megvalósítani. Ezt segítették a társaságok, művészasztalok, kávéházi törzsasztalok. A korábban Zala György műtermében is dolgozó Telcs Ede szobrászművész például 1894-ben csatlakozott egy társasághoz: „azt gondoltam, hogy hasznomra lesz, ha a közeli Vampetics vendéglőbe járok ebédelni, ahol összejöhetek és megismerkedhetem több magyar művésszel. […] A Vampeticsnél ismerkedtem meg az idősebb szobrászokkal, Donáthtal, Tóth Istvánnal, Róna Józseffel, Ligeti Miklóssal és másokkal.”28 A Városligetben, nem messze a Drótszigettől 1894-ben megnyilt Vampetics vendéglőről Márk Lajos frissen rajzolt karikatúrát: Az Állatkerti vendéglőben (Felvétel természet után a Vampeticsnél) című kompozícióján az asztaltársaság – nyilván a saját művésztársai – fölött/mögött elefánt, zsiráf és páva.29

Bizonyosra vehető, hogy a drótszigeti rajzolók körébe egymást ismerők, egymást megbecsülő művészek jártak, és adták kézről kézre a rajzkönyvet, hogy ki-ki éppen a kedve és érdeklődése szerint vagy az őt foglalkoztató kompozíciós kérdések megközelítésére használja a rajzceruzáját. Természetesen egy nyár vendéglői asztalnál megszületett rajztermése nem mérhető a korszak leg­magasabb színvonalú hazai rajzművészetének csúcsdarabjaihoz, hiszen nem is ilyen céllal készült. A jókedvnek, a derűnek, egymás ugratásának és élcrajzok készítésének adott keretet 1893 nyarán a Drótsziget, a rajzolók szabadban fölállított művészasztala, együttléte. Még azt is hozzá kell tennem, hogy a Drótszigeten talán valamivel kötetlenebbül történtek a dolgok, mint a müncheni vagy pesti kávéházi asztaloknál. Itt jól megfértek egymással a „müncheni realizmust Magyarországra importáló művészek”, akik ezt a müncheni realizmust „Párizs, a Julian-iskola segítségével próbálták modernizálni” (pl. Márk Lajos, Tóth László), a „hivatalos akadémikus festészet mesterével”,30 Stetka Gyulával vagy a konzervatív műcsarnokiakkal (Knopp Imre, Ujváry Ignác, Vágó Pál). Mindannyian az 1850-es, ’60-as évtizedben születtek, zömmel tehát fiatalok. Zalát kivéve még alig ismertek, a pályájuk elején járnak, de már kiállító művészek, túl az első sikereiken, harmincvalahány évesek voltak 1893-ban (a legidősebb – gr. Somssichon kívül – a negyvenéves Vágó Pál volt).

A művészek és művészbojtárok rajzaik, karikatúráik foglalatát, nyári együttléteik képzőművészeti emlékét hagyták az utókorra közösen rajzolt könyvükben.31 A drótszigeti rajzmappa későbbi rokonát a nagybányai Berger-cukrászda tizenhat festőtől származó, tizenhat rajzolt kompozíciót tartalmazó asztallapjában, rajzgyűjteményében vélhetjük megtalálni,32 ám a drótszigeti rajzolt könyv egyszeri, egyedülálló és eredeti a magyar rajzművészet történetében.

Jegyzetek

1 Állandóan élcelődtek a Városliget fejlesztésén és a Városligeti-tó vízmennyiségén. Mivel kevés a víz, ezért „a hattyútó jelentékenyen meg fog nagyobbíttatni. A drótsziget drótos tótokkal, a pávasziget pávákkal fog megnépesíttetni s a két sziget közt új híd építtetik. Az eddigi drótszigeti hidon a fölirat: »e hidon tilos a megállapodás« [vagyis a megállás – szerk.], a szimmetria kedvéért az új hidon egy tábla lesz e szavakkal: e hidon tilos a járás.” A Városliget szépítéséhez, Borsszem Jankó, 1871. január 29.

2 www.Drótsziget@Népszótár

3 Róna József, Egy magyar művész élete, I., szerző kiadása, Budapest, 1929, 96.

4 gr. Somssich József (Mike, 1812 – Kaposvár, 1894) tanulmányai befejezése után beállt a hadseregbe, a Nádor-huszárokhoz. Leszerelése után a birtokain gazdálkodott, pártfogolta a művészeteket. Kaposújlaki kastélyát olajfestményeivel díszítette. Lemásolta Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képét, a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyháznak két oltárképet festett.

5 Somssich József: Fejtanulmány, 1887, papír, ceruza, 251×175 mm. Jelezve jobbra lent: SJ 87 (alatta olvashatatlan névaláírás).

6 A kiterjedt Somssich családról érzékletes leírást ad egyik tagjuk: Somssich-Szőgyény Béla, Alaprajz, Holmi, 2005/7.

7 Vö.: Munkácsy a nagyvilágban, szerk. Gosztonyi Ferenc, Magyar Nemzeti Galéria – Szemimpex, Budapest, 2005, 40. kép.

8 Első egyetemi, tervezett szakdolgozatom témáját, Merész Gyula (1888–?) festőművész munkásságát kutatva jutottam el Babócsára az 1960-as évek második felében. A helyi hagyomány szerint a rajzkönyv más egyéb képzőművészeti alkotásokkal – pl. Rippl-Rónai-művekkel – együtt a kastély kifosztásakor kerülhetett a falu lakóihoz. Kutatásaimból szakdolgozat végül is nem, csupán egy tanulmány született: Egy elfelejtett somogyi festő (Merész Gyula), Somogy, 1971/2, 42–47.

9 Coreth Erzsébet 1924-től a Műcsarnok kiállítója volt.

10 Magyar művészet 1890–1919, szerk. Németh Lajos, Akadémiai, Budapest, 1981.

11 Magyar művészeti kislexikon – kezdetektől napjainkig, szerk. F. Almási Éva, Enciklopédia, Budapest, 2002, 419.

12 A Parlamentnél állították föl, de később eltávolították.

13 „Melyik tartósabb a levegőnél?” (melyik maradandóbb?)

14 Borsszem Jankó, 1893. november 12., XXVI/1348, 9.

15 Strobl és Zala, Borsszem Jankó, 1893. május 21., XXVI/1323, 5.

16 Borbás György, A millennium szobrásza Zala György 1858–1937, Kossuth, Budapest, 1999.

17 Dercsényi Dezső – Zádor Anna, Kis magyar művészettörténet, Képzőművészeti Alap, Budapest, 1980, 365–366.

18 A Zumbusch-album 13,5×22 cm, 78 rajzot tartalmaz. Strobl negyedik rajzkönyve úgyszintén 1878-ban keletkezett, amelyben főleg családi rajzok vannak. Stróbl Mihály, A gránitoroszlán Strobl Alajos, Holnap, Budapest, 2003, 20–28.

19 Művészeti Lexikon, II, főszerk. Zádor Anna – Genthon István, Budapest, 1966, 566.

20 Tüskés Anna, Márk Lajos élete és munkássága, Budapesti Történeti Múzeum (Tanulmányok Budapest múltjából XXXVI), 2009, 173–184.

21 Lyka Károly, Művészélet Münchenben, II, Budapest, 1963, 74., 81.

22 Márk Lajos 1890–91-ben önkéntes katonai szolgálatot teljesített.

23 Lyka Károly, Vándorlásaim a művészet körül, Budapest, 1970, 46.

24 Lyka Károly, Horti, Művészet, 1908, VII/2, 107–111., Koós Judit, Horti Pál élete és művészete 1865–1907, Akadémiai, Budapest, 1982.

25 Ipoly Sándor, Művészet, 1903, II/1, 46–48.

26 Elek Artúr, Stetka Gyula, Nyugat, 1925/20.

27 Zsákovics Ferenc, A rajzművészet mesterei 1896–1946, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2012, 11. Katalógus: 218.

28 Telcs Ede, Éltem, és művész voltam. Visszaemlékezése és útinaplói. Türr István Múzeum, Baja, 2011, 95.

29 Márk Lajos, Az Állatkerti vendéglőben (Felvétel természet után a Vampeticsnél), Borsszem Jankó, 1894. augusztus 12., XXVII/1392, 8. ugyanezen szám 5. oldalán: Márk Lajos Illusztrált hír című kariktúrája. Márk az 1893-as Téli tárlaton szereplő kollágái munkáiról is közölt karikatúrasorozatot: Téli Tárlat – Mutogatja és magyarázza: Márk. I.: Borsszem Jankó, 1893. november 26., XXVI/1350, 10–11., II.: 1893. december 3., XXVI/1351, 10–11., III.: 1893. december 10., XXVI/1352, 10–11. A kiállításon szereplő művészek (Hollósy, Ferenczy, Grünwald, Réti stb.) élcrajzokban bemutatott művei mellett a drótszigetiek, Horti Pál, Stetka Gyula, Tóth László, Knopp Imre, Ujváry Ignác munkáit is kipécézte. Érdemes megjegyezni, hogy a drótszigetiek közül 1894-ben még Vágó Pálnak jelent meg politikai karikatúrája a Borsszem Jankóban: Politikai műtárlat. Aláírás: „Ki a legény a csárdában” – alföldi tájban várakozó ökörcsorda előtt hatalmas, öklelő bikára fölírva: Szilágyi Dezső. Borsszem Jankó, 1894. december 16., XXVII/1410, 4.

30 Magyar művészet 1890–1919, i. m., 87., 227.

31 A rajzkönyv 2014-ben a lendvai könyvtár tulajdonába került (leltári száma: 0176467). A benne lévő Zala-rajzokat másolatban kiállították a 2014-es lendvai, Zala születésnapjára szervezett emléknapon. A megnyitón elhangzott bevezető: Sümegi György, Zala György előkerült rajzfüzete. Kiállítás a lendvai színházban, a művész születésnapján, Pannon Tükör, 2014. március–április, 19/2, 101–102. A rajztékából négy, Zalával kapcsolatos rajzot közöl: Szatmári Gizella, Fény és árnyék – Zala György pályája és művészete, Vitrin, Zalaegerszeg, 2014, 74. A restaurált rajzkönyvet kiállították a Szlovén kapcsolat című többrészes kiállítás Zala György (1858–1937) – a közterek klasszikusa tárlatában (Műcsarnok, Budapest, 2015. augusztus 7 – szeptember 27.). Az azonos címen megjelent katalógusban (8. old.) a rajzfüzet egy oldalnyi rajzát közlik pontatlan aláírással („Rajzok Zala György vázlatfüzetéből”).

32 Sümegi György, A nagybányai Berger-cukrászda asztallapja = Nagybánya művészete, szerk. Imre Györgyi, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1996, 357–366.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben