×

Holmi 6.

Meddig tart a verseny?

Thimár Attila

2015 // 09
Évtizedekig komoly verseny folyt a természettudományok és a társadalomtudományok között, hogy melyik tud több újat felmutatni, melyik fejlődik „jobban”. Noha a két terület összehasonlítására sosem született egzakt mérőrendszer, mégis vannak olyan paraméterek, amelyek vizsgálatával jelentős különbségekre lelhetünk. Ilyen jellemző például az egyes területek finanszírozása, ahol sokkal nagyobb és jobb eredményeket érnek el a természettudományok, akár állami támogatásokról, akár ipari befektetésekről van szó. Hivatkozhatnak az eszközigényre, a kísérletezések nagyobb befektetési tőkéjére vagy bármi egyébre. De akár van mögötte hivatkozás, akár nincsen, a természettudományos területek innovatív fejlesztésére nyolcszor-tízszer annyi pénz jut, mint a társadalomtudományokéra.

A két nagy tudományos területen belül vannak olyan tudományágak, amelyek szimbolikusan jelképezik az adott tudományterületet, bár kétségtelen, hogy ezek kijelölése sematikus leegyszerűsítésekhez vezet. Mint amikor például a filozófiát választják ki a társadalomtudományok reprezentáns megjelenítőjévé. Meglepődve olvastam például Stephen Hawking és Leonard Mlodinov könyvében az alábbi kijelentést: „Hagyományosan ezek a filozófia körébe tartozó kérdések. A filozófia nem tartott lépést a modern természettudomány fejlődésével, legfőképpen a fizikáéval nem. Ezért aztán a természettudósok váltak a felfedezés fáklyavivőivé a tudás megszerzéséért folyó küzdelemben.” (A nagy terv, 2011, 11.) A nagy horderejű kijelentésen annyira meglepődtem, hogy rögtön megnéztem az eredeti angol kiadást is, hátha félreértés csúszott be for­dítás közben. „Traditionally these are questions for philosophy, but philosophy is dead. Philosophy has not kept up with modern development of science, particulary physics. Scientist have become the bearers of torch of discovery in our quest for knowlegde.” (The Grand Design, 2007, 9.) A „filo­zófia halott” formula meglehetősen hatásvadász, Nietzsché­re emlékeztető mondata jól érzékelteti a szöveg hangulatát, irányultságát A quest szó, amely felkutatást, küldetést jelent, nem olyan erősen idézi meg az agresszivitást, mint a magyar küzdelem.

Azt hiszem, ezek nem pusztán stilisztikai kérdések, sokkal inkább tudományszemléletiek. A tudásért való küldetésben, kutatásban kizárólagos dominanciát feltételezni a természettudományok számára meglehetősen kirekesztő szemléletre utal. A második és talán ennél is érdekesebb kérdés, hogy miért használnak ilyen jelentős tudósok, mint a könyv szerzői, egy olyan fogalmat, amit „a tudás”-ként definiálnak. A mondatból úgy tűnhet, mintha a tudás egy homogén szerkezetű, egynemű dolog volna, és csak egyféle létezése, egyféle megnyilvánulási formája/tartalma volna lehetséges. Úgy vélem, egy ilyen tudásfogalom meglehetősen idejétmúlt jelenség napjainkban. Valószínűbb, hogy tudásokról, több különféle típusú tudásról, tudásszerkezetről érdemes beszélni, gondolkodni, még akkor is, ha olyan témáról szólunk, mint az ember és az univerzum kapcsolata vagy univerzum története.

A filozófia lépéshátrányát megállapítani meglehetősen erős és eléggé furcsa állítás. Kétségtelen, hogy a fizika és a filozófia különbözőképpen alakult át az utóbbi száz évben, ám az biztos, hogy mindkét tudományág rendkívül nagy változáson esett át, és ez nagymértékben befolyásolta világképünk általános jellegét. Nem gondolom viszont azt, hogy amit Einstein relativitáselméletének elterjedése hozott a fizikában az 1920-as évektől, ahhoz hasonlót, teljesen más alapokról indulva, a filozófia ne produkált volna, akár Wittgensteinre, akár később Heidegerre, majd Jaussra gondolunk. A kozmológiai, antropológiai elvek és a recepcióesztétika nézetei lényegében ugyanazt mondják: a vizsgált anyagról alkotott képünk elsősorban a vizsgáló szubjektum minőségétől, korábbi tapasztalataitól függ, s nem az elemzett objektumtól. Hozzátehetném még ehhez, hogy a filozófia (vagy egy speciális válfaja, az irodalomelmélet) szintén nem a természettudományos elvekre alapozva fejtette ki a nyelvi megelőlegzettség elvét, vagyis azt, hogy az, amit a világról gondolunk, nagymértékben függ attól, hogy annak a nyelvnek, amit használunk, milyen a szerkezete, minősége, elemkészlete. Ez azt jelenti, hogy problémaszemléletünk, kérdésfelvetéseink vagy akár világszemléletünk keretét a „nyelv” már azelőtt rögzíti, mi­előtt egyik vagy másik témáról gondolkodni kezdenénk.

Nem célom cáfolni Hawking és Mlodinov könyvének tételeit, szemléletét, de bennem szinte minden oldal elolvasása után kétségek és kérdések merültek fel. Ők, a fizikusok olyan jelentős mértékben leegyszerűsített világképpel vagy világérzékenységgel dolgoznak – főképpen a nyelvi kifeje­zési módot illetően –, hogy nem nagyon hihető, hogy érvényes leírásokat, összefüggéseket tudjanak felmu­tatni a kozmológia legújabb eredményeiről. A 2+2=4 egyenletnek volna-e értelme, jelentése és igazságtartalma, ha nem létezne bármiféle emberi nyelv, azaz nem létezne az ember sem? Azaz minden természettudományos tétel, megfigyelés és hipotézis csak addig érvényes, amíg az emberi környezetet mint keretfeltételt vesszük alapul. De még ez is pontatlan így, mert a természettudományos meg­figyelések eredményeit, az ebből következő összefüggéseket az „emberiségnek” csak egy kisebb része, a „természettudósok” fogadják el minden kétséget kizáróan alkalmasnak a valóságmodell leírására. A nagyobbik közösség a számára nem megtapasztalható tényekkel szemben meglehetősen nagy kétségekkel viseltetik. Az emberi vonatkoztatási rendszer kérdése azért nagyon érdekes napjainkban, mert elég jó úton haladunk abba az irányba, hogy az emberi civilizáció szépen lassan kipusztítja önnön faját mint biológiai létezőt, tehát újból eljöhet egy olyan korszak – mondjuk, a csótányok és skorpiók kora (ők képesek túlélni a nukleáris sugárzást) –, amikor megint nem létezik majd olyan emberi nyelv, amely megelőlegzi a 2+2=4 állítását. Abban persze még reménykedhetünk, hogy ez az állapot nem erre a századra esik.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben