Helymeghatározó

Novella a virtuális világból

A történet nem valós, a szereplők kitalált személyek.
A valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.
A Facebook, a Youtube valós. A Vad Fruttik is…
Nekik külön köszönet a felhasznált versrészletekért!

A történet a lelki nyugalom megzavarására alkalmas!

Csak ült a lány, teljesen összetörve, a kedvenc a foteljában. Egykedvűen nézte a hírfalon a néha-néha frissülő híreket. Olykor unottan elnyomott egy lájkot, de úgy érezte, még ehhez sincs igazán kedve. Semmihez nem volt már kedve. Elege lett a világból. Ám képtelen volt kilépni az oldalról. Képtelen volt bezárni és egyszer s mindenkorra elfelejteni. Elfelejteni az egészet.

Várt valamire. Valami hírre. Csak egy jelzésre. Hogy nem szakadt meg a kapcsolat. Hogy létezik még egy láthatatlan szál, amely összeköti az ismeretlen, mégis annyira ismerős fiúval. Akihez annyira hozzászokott az elmúlt pár napban. A frappáns, okos gondolataihoz. A kedvességéhez. Ami annyira hiányzott már neki.

Egyszer csak, a következő frissítéskor megjelent a várva várt poszt. A hely­meghatározó automatikusan generált üzenete, kis térképpel, céllal, rajta a gépi üzenettel.

•

Tücsök egy teljesen átlagos, mégis nagyon helyes lány volt. Már elvégezte az egyetemet, dolgozott is, igaz, csak olyan állásokban, amelyekhez nem kellett feltétlenül egyetem. De nem érezte magát haszontalannak. Persze túl hasznosnak sem, de legalább fizettek érte.

Még egyetemista korában nyitott egy fiókot a Facebookon, és ott tartotta a kapcsolatot a barátaival. És ott tette közzé a fotóit is. Tücsök hobbifotós is volt, és a munkája mellett, ha tehette, az erdőket és mezőket járta. Apró virágok után kutatott. Szerette őket lefotózni és megmutatni úgy, ahogy senki más nem tudta. Hajnalban, a derengő fényeknél. Naplementekor az esti félhomályban. Igaz, az erdők mélyén egész nap derengő fény és félhomály van, ezért Tücsök a városszéli erdőbe bármikor elmehetett egy-két fotóért, ha éppen nem esett az eső.

Tücsök sokat lógott az interneten. Volt egy ütött-kopott laptopja. Kicsit lassú volt már, főleg a Photoshophoz, és az akkumulátora se nagyon bírta, de a képernyője hibátlan volt. Rendben volt a fénye, jók a színei, és remek a felbontása. Széles, nagy képernyő volt, így a fotóit, ha nehézkesen is, de szépen meg tudta rajta csinálni. Nem sok fotót dolgozott ki, naponta egyet-kettőt, volt úgy, hogy egyet sem. Ehhez elég volt ez a gép is. Pénze amúgy sem nagyon volt korszerűbbre.

Tücsök ezt a gépet használta netezéshez is. Már amikor nem az okostelefonját. A villamoson, munkába menet mégsem vihette a laptopot, főleg hogy az akkuja egy órát sem bírta volna. De egy laptop nem is lenne praktikus átszállás közben vagy a buszra várva.

A munka és a fotózás Tücsök szinte minden szabad idejét elvette, így csak esténként volt ideje a netre bejelentkezni. Vagy hétvégén, ha esett, és nem tudott elmenni fotózni. A munkahelyén tiltva voltak a közösségi oldalak, így ott csak a munkájára koncentrált. Néha, ha nagyon kellett, elővette a telefonját, de az erre nem igazán volt alkalmas. Csak rövid üzenetekre. Ha volt a munkahelyén némi szabad ideje, inkább azon mélázott, mit kellene a következő hétvégén lefotózni.

Tücsök modern lány volt. Úgy gondolta, hogy egy kapcsolat nem kizárólag a fiúk kezdeményezésén múlhat. Egy lánynak is lehet beleszólása, kivel akarja összekötni az életét, és nem csak annyiban, hogy kiknek ad kosarat. Tisztában volt azzal is, hogy elmúltak már azok az idők, amikor a lányok úgy találtak párt maguknak, hogy elmentek a táncházba kéretni magukat. Épp ezért is regisztrálta magát a közösségi oldalon. Nem akart társkeresőn ismerkedni. A társkereső oldal olyan nyers. Nincs semmi romantikája. Biometrikus paraméterek egyezése alapján keresni párt? Milyen dolog ez? Beírod, hogy 30-35 év közötti, független, fiú, „heteró! ma már ez is fontos” – nyomta meg magában a hangsúlyt némi mosollyal, legalább 180 centi magas, hogy ne kelljen szégyellnie mellette a magas sarkú cipőjét. És ha lehet, ne legyen mackós. Persze túl sovány se, nehogy elvigye a szél.

Tücsök nem így gondolkodott. Hitt abban, hogy mégiscsak van az a meglátni és megszeretni pillanat. Még a közösségi oldalakon is. Miért is ne? Amikor valaki nem kizárólag a mérhető paraméterei alapján tetszik meg. Kiszámolod, belefér-e a megadott kritériumokba. Esetleg a gép egyből megszűri neked. Listába szedi, mint az árukészletező program a munkahelyén. Még sorba is rendezi. Magasak vagy a fotóval rendelkezők előre.

„Pfúj!” – villant át Tücsök agyán a korszerű, számítógéppel támogatott ismerkedés matematikailag hibátlan, precíz, de a lélek rezdüléseire teljesen érzéketlen algoritmusa. A gondolattól is kirázta a hideg.

Itt, a közösségi oldalon más a helyzet. Inkább egy klubra hasonlít, ahova mindenféle emberek járnak mindenféle céllal. Nem akarsz semmit, csak nézelődsz, beszélgetsz. Ránézel egy képre. Csak úgy. Még mindig nem akarsz semmit, mint egy társkereső oldalon. Csak nézelődsz. Olvasol. Beszélgetsz. Mégis látod, ha egy fiú őszintén elmosolyodik. Belenézel a fotón a szemébe, még mindig nem akarsz semmit, de úgy érzed, pont téged néz. Mint az életben. Vagy elolvasod egy spontán üzenetét, ismerkedésről szó sincs, de úgy érzed, éppen neked szól. Vagy neked is szólhatna. Meghallgatod a kiposztolt zenéjét, amit te is kitennél. És akkor tudod, hogy van már valami közös. Valami, ami nem centikben, kilókban, években mérhető össze. Valami, ami nemcsak szex közben, de utána is leköti a figyelmet. Nem úgy, mint a kigyúrt mellkas vagy a feszes fenék.

„Zene, zene, zene” – motoszkált Tücsök fejében újra az előbbi gondolata. „Azt hiszem, a zene a legjobb előszűrő!” Posztolni kellene valami jó zenét, gondolta Tücsök. Ki tudja! Átkapcsolt a Youtube-ra. Előkereste kedvenc együttesét, a Vad Fruttikat, és rábökött egy dalra, amit korábban még nem hallott. Élvezte az andalító, kellemes, dallamos muzsikát, miközben a gondolatai messze kalandoztak. Aztán hirtelen pár sorra lett figyelmes.

Egymást követve fagynak el
a kimondott szavak.
Szilánkokra törnek, aztán
szertefoszlanak.

Tücsök szinte beleborzongott a hallott sorokba. Újraindította a zenét, hogy ismét meghallgassa, immár figyelmesen követve minden sorát.

Egy pillanatra szorongatóan rossz érzése támadt. Úgy döntött, ezt a dalt most nem osztja meg. Pedig nagyon tetszett neki.

•

Tücsöknek egyáltalán nem volt szerencséje a netes ismerkedéssel. Hiába gondolta ő, hogy a neten is működhet a meglátni és megszeretni varázsa, az ő esetében valamiért ez mégsem működött. Vagy nem akart működni. Talán mert túl válogatós volt. Talán ő is többre tartotta magát.

A legtöbben olyan fotókat tettek fel magukról, hogy azokat meglátva az élettől is elmegy az ember kedve. Ő mint fotós ezt különösen értette. Beleszeretni sötét, zajos, életlen, igénytelen szelfikbe? Amelyek egyetlen értéke, ha érték ez egyáltalán, hogy a készítőjük már járt az Eiffel-toronynál? Vagy Pisában? Ahogy éppen kitámasztja a tornyot? Tücsök egymillió ilyen fotót látott már, untatta is az ilyesmi. Netán megállni egy percre Londonban, a Big Ben előtt? Ilyenbe beleszeretni? A francba! Akkor már inkább senkibe!

Vagy a sportkocsijukkal villogó, napszemüveges, arctalan senkikbe? Lehet, hogy nem is azé a kocsi, aki a képen látszik, hanem egy haver kocsija. Csak nekitámaszkodott egy fotóért, amit lehet, hogy a korábbi barátnője csinált egy vacak telefonnal. Befeszített izmokkal meg erősen behúzott hassal arra a pár másodpercre? Ilyenbe beleszeretni? A francba! Akkor már inkább senkibe!

A Tücsöknél próbálkozó férfiak többsége amúgy se valódi kapcsolatot akart, hosszú távra. Inkább egyéjszakásat. Vagy még azt sem. Csak napközben szexelni egyet, hogy fel se tűnjön a feleségnek. Ebédidő alatt egy félórás légyottot, hibátlan alibivel. Egy instant magömlést, csak legyünk túl gyorsan rajta. Ilyenbe beleszeretni? A francba! Akkor már inkább senkibe!

Persze, ha ezeket a próbálkozásokat visszautasította, akkor jöttek a finomabb, néha meg a durvább szemrehányások. „Mennyi a tarifád?”, „Minek kínálod itt magadat, ha nem is akarsz semmit?” Vagy: „Persze pénzért eljönnél, mi? Te kis ribanc!”, „A többi ribanc is bármire kész egy kis pénzért!”

Tücsök hiába magyarázta, hogy ő egyáltalán nem a többi ribanc, és hogy ő nem pénzért akar dugni. Sőt, egyáltalán nem dugni akar. Szeretkezni szeretne, és nem félórában, amibe a vetkőzés, az öltözés és az ágy rendbetétele is benne van. A déli szünet alatt, amíg a feszes munkarendű multinál ki lehet ugrani ebédelni a Mekibe vagy a sarki kínaiba.

Tücsök olyan pasit szeretne, aki este, munka után is vele lehet, és utána nem kell hazamennie a feleségéhez és a két gyerekéhez. Olyat, aki állandóan vele lenne, hogy végre esténként félretehesse azt az átkozott laptopot. Olyat, aki éjjel is vele lenne, magához ölelné, úgy aludnának el, és reggel ő hozná a habos tejeskávét az ébredéshez. Együtt reggeliznének, együtt indulnának munkába. Csókkal búcsúzva.

De Tücsöknek egyáltalán nem volt szerencséje a netes ismerkedéssel. Pedig már hónapok óta nem volt senkije. Sőt, lehetett az már egy év is. Ő pe­dig esténként, amikor mindent megcsinált a lakásában, újra és újra bekapcsolta a laptopot, szinte gépiesen bejelentkezett a közösségi oldalra, és várta a szerencsét. Néha kiposztolt valamilyen párkapcsolati okosságot Coelho stílusában. Vagy megosztott ilyeneket más netezőktől, gyakran a forrást sem ismerve. Aztán várta, hogy valaki talán felfigyel a gondolatokra. Pedig Tücsök érezte, hogy azok nem egészen az ő gondolatai, csak olyanok. Mintha azok lennének. Talán a hosszú egyedüllét kicsit lustává tette az agyát. Lusta volt gondolkodni, és kézenfekvőnek tűnt a bevált közhelyeket újraosztani. Mert a közhelyek biztosan működnek. Legalábbis az emberek többségénél.

Néha lecserélte a profilképét, nehogy a potenciális érdeklődők megszokják és átlépjék. Ám az új képeit is valamiért mindig ugyanazok dicsérték. Akik egyszer-egyszer már korábban is ágyba vitték volna. „Jaj, drága, milyen szexi vagy ezen a képen is.” Vagy „De jó ez a kép!”, „Csini vagy”, „Olyan jó a hajad!”, „Te kis szexbomba!” és hasonlók. És ugyanazok a körök a privát cseten, amelyek a harmadik, negyedik üzenetnél már kétséget nem hagynak afelől, hogy elsősorban szimpla dugásról lenne szó. Miközben dicsérik a képét, a szépségét, a mosolyát, egyfolytában csak a dugáson jár az eszük.

Tücsök persze többet szeretne, nem csak dugni. És ha ezt közli, akkor vége is a kedves beszélgetésnek. Vagy kilépnek, vagy jönnek a szokásos szemrehányó beszólások, a ribancozás, a lekurvázás. Tücsök az ilyeneket egy időben még letiltotta, de aztán rájött, hogy az egésznek semmi értelme. Mindig lesznek újak és újak, vagy a régiek új regisztrációval. És mindig ugyanazok. Akik csak egyet dugnának napközben az elunt feleségük mellett.

Így aztán Tücsök egy idő után feladta, hogy ezeket letiltsa. De próbálta őket fejben tartani, hogy többé még csak beszélgetésbe se elegyedjen velük. Nem mindig sikerült. Túl sok volt a próbálkozó.

•

Balázs egy multicég üzletkötője volt. Középkategóriás, gazdagon felszerelt szolgálati gépkocsijával járta az országot, és a cége árukészletét terítette. Igen hatékonyan dolgozott. Egy komplett iroda volt a kocsijában. Laptop, okostelefon, GPS és még egy vele utazó állandó wifi hotspot is. Így bárhol megállt egy kis időre pihenni vagy tárgyalni, ha kellett, csak bekapcsolta a gépét, és már végezhette is a munkát. Mintha az otthoni irodájában ülne. Még akár ebéd közben is, ha valahol vidéken megállt egy házias bográcsgulyásra. Ilyenkor bejelentkezhetett a Facebookra.

A napi munkáját és az utazásait is gépen tervezte meg. Néha több hétre előre. A telefonján láthatta, mi a következő helyszín, ahova el kell mennie. Naponta három-négy üzleti partnert is meglátogatott, ha nem kellett túl nagy kört tennie. Jól keresett. Megengedhette magának, hogy jól éljen. Ezt persze a nők is megérezték rajta. Válogathatott.

Balázs adott a megjelenésre. Magas volt, ha ideje engedte, sportolt, haját divatosan rövidre nyírta, főleg kétoldalt, és naponta zselével állította be ideálisra. Farmer és fehér ing volt a kedvenc viselete, amelyhez havonta vásárolt nadrágot. A farmer mégiscsak jobban viseli az állandó autózást, és ha nem kopott, jól is mutat. Üzleti partnerei elnézték neki, hogy sportosan öltözik, hiszen pontossága, megbízhatósága, választékos beszéde és az, hogy nem ismert lehetetlent, szinte minden kérést teljesített, de legalábbis megpróbálta teljesíteni, megbocsáthatóvá tette, hogy nem vasalt pantallóban és elegáns zakóban, ingben, nyakkendővel jelenik meg a tárgyalásokon. Persze egy sportos zakó vagy könnyű sötét bőrkabát mindig volt a kocsijában, amit akkor vett fel, ha valamelyik helyi vezérnél volt jelenése.

De a kedvence az egy-két alkalommal mosott, éppen csak bejáratott farmer és feltűrt ujjú fehér ing volt. Ebben egyszer le is fotózta magát. Lazán, karba font kézzel, kicsit megfeszítve a karját, hogy kiemelkedjenek a szolidan kidolgozott izmai. „Ezek hatnak a nőkre!” – gondolta. Az ingnyakát, mint mindig, szigorúan két gombig kigombolta, hogy a mellén még éppen ne látszódjék a tetoválása. Laza kifejezéssel, előreszegett, határozott tekintettel, éppen csak kicsit mosolyogva nézett a kamerába. Így a fotó megfelelt az üzleti partnereknek is és a barátoknak is. Az előbbieknek még éppen nem túl hanyag, az utóbbiaknak még éppen nem túl merev.

Balázs nem cserélgette a profilképét. Ami jó, azon nem kell változtatni. Úgy gondolta, hogy az aktuális profilképe éppen jó. Elég macsós, de egyben kellően menedzseres is ahhoz, hogy ne kelljen változtatni rajta.

Balázs a közösségi oldalon gyakran kapott lányoktól olyan egyértelmű üzeneteket, amelyekből világosan érezte a lányok érdeklődését. „Milyen jó az inged!” vagy „Szép a mosolyod!”, „Jól áll neked a gyúrás!”. Balázs azonban pontosan tudta, hogy ezek a hízelgő lányok mást sem akarnak, mint egy hétvégi kalandért ingyen leugrani a Balatonra, vagy bejutni vele egy jó koncertre, meghívatni magukat egy diszkóba és végiginni a koktélválasztékot. Netán egy elegáns étteremben vacsorázni, hogy aztán egy telefonnal készítsenek semmitmondó, üres szelfit, és feltegyék a közösségi oldalra. Hadd irigykedjenek a barátnők, hogy micsoda menő helyen is vacsoráztak. Balázs szerint ez sok lánynak megért egy franciát.

Néha többet is. Pontosan tudta ezt Balázs is. Így aztán szabadon válogathatott az érdeklődők közül.

•

Tücsök fáradtan érkezett haza a munkából. Nehéz napja volt, teljesen kimerült az irodai robotban. Semmi kedve sem volt rendet rakni a lakásban, így inkább kibontott egy narancslevet, és szokása szerint letelepedett a kedvenc foteljába. Gépiesen előszedte a fotel mellől a laptopját, bekapcsolta, és bejelentkezett a kedvenc közösségi oldalára. Egykedvűen lapozta végig a napi hírfolyamot.

Egyszer csak megakadt a szeme egy poszton. Rövid és frappáns volt az egész.

BALÁZS: Az idő a szorgalmas embereket jobban szereti a tehetségeseknél… ;-)

A gondolat szöget ütött Tücsök fejébe. Elgondolkodott ezen. Valóban milyen furcsa, hogy olykor briliáns tehetségek vesznek el, mert nem elég kitartóak, miközben számtalan sikeres vagy a siker látszatát mutató ember kizárólag a kitartásának, könyöklésének köszönheti az elért eredményét. „Miért nem lehetnek a tehetséges emberek kitartóak, és a tehetségtelenek lusták? Vagy a tehetségtelenek kitartásukkal kompenzálják a tehetségük hiányát?” – tette fel magában a kérdést.

Ahogy Tücsök így elmélázott az elé került gondolaton, az egérpadon tétován játszadozó keze alatt az egér mutatója ráúszott a posztoló linkjére, és előugrott a névjegye. Tücsök tekintetét szinte mágnesként rántotta oda a férfi előreszegeződő mosolygós, de mégis némi agresszivitást tükröző, metsző tekintete. Fölényesség sugárzott a képről, ami zavarta őt. Tücsök mégsem tudta levenni róla a tekintetét. Rákattintott az adatlapra, majd megkereste a profilképet teljes méretben. Nézte egy darabig. Próbálta megfejteni, bár nem egészen tudta, mit is akar valójában megfejteni. „Egy életem, egy halálom!” – gondolta magában, és megjegyzést fűzött a képhez.

TÜCSÖK: Szia Balázs! Bocs, hogy így ismeretlenül írok a képedhez. Tetszik…

És három ponttal zárta le, mintha egy „de” lenne a folytatás. Ám nem volt bátorsága tovább írni. Azt gondolta, inkább megvárja, reagál-e Balázs, és ha igen, mit. Visszalépett a hírfalra, és böngészte tovább a híreket.

Balázs épp csak hazaért a munkából. Vidéken járt, messze a fővárostól. Ma csak két partnert tudott felkeresni, mégis nagyon fáradt volt a több száz kilométernyi autózástól. De lehet, hogy a fáradtsága oka a melegfront volt. Ledőlt a kanapéra, és szinte azonnal elszundított. Egyszer csak azt érezte, hogy a szíve felett a bőrzakó zsebében rezeg az okostelefonja. Jóleső, kellemes bizsergés járta át a mellkasát. Ám nem volt ereje megnézni az okát. Aztán kis idő múlva meg is csörrent a telefon. A csengőhangból tudta, hogy a főnöke hívja, ezért erőt vett magán, kitörölte az álmot a szeméből, felült, és felvette a telefont. A főnöke érdeklődött az aznap elvégzett munka felől.

Balázs pár szóban vázolta, mire jutott. Hol járt, mit csinált, kivel tárgyalt. Majd finoman jelezte, hogy a munkaidőnek régen vége. „A mai világban soha nincs vége a munkaidőnek” – válaszolta nevetve a főnöke, de egy rövid köszönéssel letette a telefont. Balázs csak bambán nézte az eltűnő hívásképernyőt. „Mi az, hogy nincs vége soha a munkaidőnek?” Aztán elmosolyodott, és egy biccentéssel igazat adott a főnökének. Ahogy letette volna a telefont az asztalra, szemet szúrt neki a kijelzőn maradt értesítő: A Tücsök nevű felhasználó írt a profilképedhez.

„Nem ismerek semmilyen Tücsök nevű felhasználót” – gondolta magában Balázs, de végül rábökött az értesítésre. Megjelent Tücsök profilképe az üzenettel.

TÜCSÖK: Szia Balázs! Bocs, hogy így ismeretlenül írok a képedhez. Tetszik…

Balázs elmosolyodott. Átgondolta, mi a hétvégi programja. „Semmi”. Akkor egy hétvége a Balatonnál jó műsor lesz. Ráhúzta az egeret Tücsök linkjére, ránézett a fotójára, és csettintett egyet. „Igen. Egész jó!”

Visszaírt a kép alá.

BALÁZS: Örülök, hogy tetszik. Te is jól nézel ki.

Elégedetten dőlt hátra. Elindított egy újabb ablakot a böngészőben. Nekiállt megszervezni a hétvégét. „Első lépés egy kellemes szállás az északi parton, valami diszkrét helyen” – gondolta magában. Elindította a keresőt. Beírta a kulcsszavakat: „Szállás”, „északi part”, „Balaton”

Pár másodpercnyi mélázás után leütötte az Entert, és a keresőmintát elküldte a szervernek.

Tücsök izgatottan nyitotta meg az értesítőt. „Balázs válaszolt” – mosolyodott el magában. Talán nem is olyan fölényes a fickó, mint amilyennek a fotója mutatja.

Megnyitotta Balázs regisztrációját, és privát üzenetben válaszolt. „Mégsem tartozik innentől másokra, miről beszélünk” – gondolta Tücsök. Hízelgett neki, hogy Balázs egyből megdicsérte a külsőjét.

TÜCSÖK: Bocs, hogy így ismeretlenül írtam a képedhez. Tetszik, tényleg. De az az érzésem, hogy nem vagy a képen természetes. Talán valamiért túl rámenős vagy fölényes a tekinteted, nem is tudom. Picit talán mesterkélt. Gondoltam, elmondom. Mégiscsak fotós vagyok, tanultam pár dolgot a portréfotózásról. Szerintem sokkal szimpatikusabb képet is lehetne rólad csinálni. Több van benned. Remélem, nem haragszol :-)

Tücsök

Egy mosolyt szúrt a végére, hogy tompítsa a közlendője élét, majd alábiggyesztette a nickjét, és elküldte az üzenetet. Érezte, hogy a homlokát kiveri a veríték. Muszáj volt zsebkendővel megtörölnie.

Balázs épp letette a telefont. Egy szobát foglalt a hétvégére egy északi parti panzióban, nem messze Tihanytól, a hegyoldal Balatonra kifutó lankáin. „Micsoda látvány lesz reggel, hm! Amikor a viharos éjszaka után kiállok a teraszra. Előtte egy kávé. Utána egy cigi!” Elmosolyodott, hiszen nem is dohányzik. „Na, jó, előtte is egy kávé, és reggel is egy kávé.” Elégedetten dőlt hátra. Már érezte, milyen fülledt lesz a szombat estéje. Egész délután furikázás a céges kocsival, jó zenével. Este vacsora egy hangulatos csárdában, utána valami buli, tánc, majd meghitt séta a tóparton. Aztán reggelig dagasztják a matracot.

„Ilyenek ezek a csajok, egy ingyenes hétvégéért, egy jó kocsiért, egy romantikus vacsoráért… reggelig egyfolytában sz…” Megzizzent az értesítő. Ez kizökkentette Balázst a gondolataiból. Rákattintott. Tücsök volt az.

Balázs elolvasta az üzenetet. Hirtelen mintha megrázta volna az áram. Egy pillanatra félretolta a laptopot. Aztán magához húzta, és még egyszer elolvasta. Megtörölte a szemét, és elolvasta harmadszor is. Bár egyedül volt a lakásban, mégis hangosan felkiáltott, hosszan, szótagonként hangsúlyozva:

– Mi az, hogy több van benned? Ki a picsa ez a nő? És mi az, hogy több van benned?

Balázs ismét félretolta a laptopot, és mint amikor a kollégái felhúzzák valami ostoba kérdéssel, elkezdett magában számolni… „1, 2, 3… Nem írhatok neki azonnal, mert abban nem lesz köszönet, vazze! Számolj el százig, Balázs!”

Tücsök hiába várta a választ, az nem érkezett meg. „Ezt elszúrtam, a francba! Biztos valami öntelt hímringyó ez a Balázs, akinek nem lehet olyat mondani, hogy öntelt” – itt Tücsök elnevette magát, „Meg mesterkélt. Ennek annyi!” Nézte még egy darabig a képernyőt. „Későre jár, tizenegy elmúlt. Le kell feküdnöm, holnap nehéz napom lesz.” Kikapcsolta a gépet, és lefeküdt aludni.

Álmában többször is hallani vélte a telefonja zizegését.

•

Tücsök reggel szokatlanul korán, bár kissé fáradtan ébredt. Első dolga volt megnézni a telefonját. Tucatnyi értesítője érkezett. Szinte mind Balázstól.

Izgatottan kapcsolta be a laptopot. „Csinálok magamnak gyorsan egy habos kávét, amíg feláll a rendszer.” A kávéval a kezében visszakuporodott az ágyra, törökülésben, az ölébe vette a laptopot úgy, ahogy csak egy lány tudja és megnyitotta az üzeneteket. Balázs írt. Nem is egy sort. Sokat. Tücsök szíve a torkában kalapált.

BALÁZS: Kedves Tücsök, ha már nem tudom a rendes nevedet, és bemutatkozni is elfelejtettél, megteszi a nicked is. Tudod, kicsit megleptél… Nekem még senki nem mondta azt, hogy több van bennem… :-) De biztosan igazad lehet. Én is így érzem, több van bennem. Ezért gondoltam, megkérdezem, te mire gondolsz pontosan… Balázs

Tücsök némi fölényeskedést érzett a szövegből. Pont úgy, mint a képből. Ott bujkált a sorok között.

Néhány perces követéssel újabb üzenet következett, ám ezek hangneme érezhetően megváltozott.

BALÁZS: Remélem, nem alszol még, kicsi lány :-)

Majd újabb, és újabb, szinte egy-két percenként.

BALÁZS: Ugye nem alszol? Válaszolj, légy szíves!

BALÁZS: Tücsök, merre vagy?

BALÁZS: TÜCSÖK! Hahó! Ugye, nem alszol? Ébredj már fel!

BALÁZS: Tücsök, megsértődtél? Kérlek válaszolj! Megharagudtál rám? Válaszolj, kérve kérlek… :’)

BALÁZS: Kislány! Te ott messze! A nevedet sem tudom, mégis könyörgök, nem hagyhatsz most itt. Megőrülök, ha nem jelentkezel…

Végül, pár perc késéssel, Balázs csak egy sornyi szmájlit küldött. Csupa szomorúságot, lebiggyesztett szájjal.

BALÁZS: :-( :-( :-( :-( :-(
Aztán nem jött több üzenet.

Tücsök megnézte az óráját. Még hat óra sincs. „De korán ébredtem” – gondolta magában. Aztán ránézett Balázs első üzenetének időbélyegére, és hirtelen úgy érezte, mintha megdöfték volna egy gombostűvel a halántékát. „Tíz percet sem kellett volna ébren maradnom. Hogy én milyen egy hülye liba vagyok!” Elmosolyodott.

Leült a laptopja elé, és gépelni kezdett.

Balázs a telefon ébresztőjének csörgésére ébredt. Lehetett már fél hét is. A nap élesen besütött az ablakon. Hamarosan vidékre kell indulnia. A szokásos kör a Dunántúlon. Három-négy cég, unalmas rutintárgyalások, új prospektusok oda, rendelések ide, korábbi szállítások elszámolása. Kicsit unta is már. „Új állás után kellene néznem!” – merengett az ágyában. „Ennél a cégnél, amit lehet, már elértem. Szerintem én többre vagyok képes, na!” – és elmosolyodott. Ekkor megzizzent a telefon értesítője.

Balázs úgy pattant ki az ágyból, mint akit a villám csapott meg. Ránézett a telefonra. Látta, hogy Tücsök jelentkezett. Azonnal elindította a laptopot. A cég nem sajnálta a támogatást Balázstól, mert jól vitte az ügyeket. A laptop gyors volt, négymagos processzorral, SSD-vel, szinte másodpercek alatt felállt a rendszer. Balázs idegesen matatott az egérpadon. Most ez a gép sem volt neki elég gyors. Azonnal írni akart Tücsöknek. Szinte zihálva vette a levegőt.

Végre volt net is, Balázs belépett a privát üzenetekhez, és sietve megnyitotta Tücsök üzenetét.

TÜCSÖK: Kedves Balázs, Elnézést kérek, de tegnap nem tudtam sokáig várni, ezért lefeküdtem aludni. És az elnézésedet kérem azért is, hogy ismeretlenül rád rontottam, és kérés nélkül nekifogtam elemezni a profilképedet. Nem kellett volna. Ne haragudj rám. Tücsök / Anita

:_*

Odabiggyesztette a keresztnevét is végére a nevét, majd még egy digitális puszit is odaszúrt a neve alá.

Balázs szíve olyan hevesen kalapált, mint aki négy dupla kávéval indította a napot. Számtalan lánnyal volt már dolga, többségükre nem is emlékezett, mégis soha életében ilyen hevesen nem vert a szíve. „Tücsök még a valódi nevét is elárulta. Ez a bizalom jele. Már ha ez a valódi neve.” Elmosolyodott. „De miért akarna átverni?”

Gyorsan válaszolt is Tücsöknek. Remegő kézzel, idegesen, el-elvétve pötyögte be a sorokat.

BALÁZS: Kedves Tücsök, Örülök, hogy válaszoltál, tényleg nagyon tetszel. Már azt hittem, elrontottam mindent. Azt hiszem, igazad volt. Új fotó kéne. Olyan, amilyennek te szeretnél látni. Nem fölényes, nem túl magabiztos. Éppen csak kedves. Olyan, amit ki tudsz hozni belőlem. Puszi, Balázs

Elküldte az üzenetet. Előkotorta a telefont, visszakereste a híváslistából a balatoni panzió számát, és lemondta a foglalást. „Azt hiszem, ebben a kapcsolatban ez korai lenne. És túl rámenős!” – gondolta magában.

•

Tücsök izgatottan nyitotta meg az üzenetet. Elolvasta, és elégedetten dőlt hátra. „Megvan a pasi!” – összegezte magában, és kuncogott egyet. „Azt hiszem, már csak rajtam múlik, mit hozok ki belőle!”

Beindult közöttük a véget nem érő beszélgetés. Cseteltek reggel, ébredés után, és cseteltek este, munka végeztével. Még napközben is, bár ilyenkor Tücsök csak a telefonjáról tudott írni. Persze, az nem volt túl praktikus a hosszú üzenetekhez. Tücsök egyébként is gyűlölte az ékezetek nélküli írást, ami tovább nehezítette a telefonon történő kommunikációt. Ám egy puszi vagy egy mosoly elküldése nem okozott neki gondot. Nem is sajnálta. Küldte őket számolatlanul.

Balázsnak szinte egy csapásra megváltozott az élete. Ha korábban unatkozott a végeláthatatlanul araszoló dugókban, és esetleg telefonon tárgya­lásokat egyeztetett előre, vagy csak zenét hallgatott, és ujjával dobolt a kormányon, úgy mostantól inkább üzeneteket pötyögött be Tücsöknek. A távoli, ismeretlen lánynak, aki olyan szelíden tudta szembesíteni túlzottan magabiztos önmagával, ezzel tulajdonképpen éppen a magabiztosságában bizonytalanította el.

Ha tárgyaláson ült, és megzizzent a telefonja, amint tehette, megnézte. Ha Tücsök írt, legalább egy mosollyal, az a telefonján mindössze egy gombnyomás volt, azonnal nyugtázta.

Még a piros lámpák egy-két perces szüneteit is arra használta, hogy egy szmájlit küldjön a kedves ismeretlennek. Virtuális puszik tömkelegét egy lánynak, akit még nem is látott, a kezét még nem fogta meg, arcát még nem érintette. De digitálisan már ezerszer megpuszilta. Úgy érezte, teljesen megbolondult, hiszen korábban lányokkal ilyesmiről nem csetelt. Csak megbeszélték az időpontot, hol találkoznak, mennyi idejük van egymásra, és vége volt a csetelésnek. Egy menedzsernek nincs ideje hosszú, üres fecsegésre. Csak szigorúan a lényegre szorítkozott. „Este hétkor a Mákvirág panziónál. Szexi fehérneműben legyél! Köszi.”

Tücsök azonban más volt. Titokzatos. Aki nem hízelgett. Aki nem azt mondja, amit a másik hallani szeretne. Hanem elsőre őszintén megmondta neki, mit gondol a képéről. Ha nem jó, akkor nem jó. „Utólag átgondolva, Tücsöknek száz százalékban igaza volt. Új képet akarok. Olyat, ami mások szerint áll jól nekem, és nem olyat, amilyennek én akarom, hogy lássanak.”

Balázs mostantól alig várta, hogy hazaérjen a vidéki útjairól. Éppen csak bevásárolt, hogy ne legyen üres a hűtője, hazament, lerúgta a cipőjét, és beült a számítógépe elé, hogy ha csak virtuálisan is, mégis együtt lehessen az ismeretlen Tücsökkel. Akit ily váratlanul küldött elé a sors. Még a reggeli vécét is úgy intézte el, hogy vitte a laptopot, és a térdén kifeszített alsójára és a combjaira fektette mint asztalra, és közben gépelt. Egy percet sem akart elveszíteni, amelyben gondolatban Tücsökkel lehetett.

Teltek-múltak a napok. Tücsök úgy érezte, mintha száz éve ismerné Balázst. Olyan sok közös pont tűnt fel az életükben, hogy az az érzése támadt, mintha az elmúlt sok-sok évet, mióta felnőtt lett, Balázzsal együtt élte volna le. Sőt, talán a középiskolás időket is. Csak nem látták egymást. Mintha mindketten egy-egy burokban lettek volna, amiben éppen csak a másik nem látja őket. Így számtalanszor elmentek egymás mellett, ugyanazon koncerteken voltak, ugyanabban a moziban, talán még ugyanazokat a könyveket is olvasták. Láthatóan ugyanabban a kulturális élménytérben szocializálódtak.

Talán a gyúrást leszámítva. Tücsök inkább a könnyed fitneszt kedvelte. „De azért egy férfi ne csak okos legyen!” Tücsök nem szerette se a kripli, se a szétfolyós férfiakat. „Legalább egy félórát bírjon ki egyfolytában az ágyban anélkül, hogy megfulladna a légszomjtól!” Tücsök elmosolyodott. Egy pillanatra úgy érezte, mintha forróság öntené el. Mintha beindultak volna a nedvei. Régen érzett hasonlót.

Gyorsan elővette a telefonját, és pötyögne kezdett.

TÜCSÖK: Drága Balázs, Annyira szeretnék neked egy jó portrét csinálni. Nem olyat, ami kinn van az oldaladon, hanem egy olyat, ami szívből jön. Mit szólsz hozzá?

Alig kellett várni pár pillanatot, meg is érkezett a válasz.

BALÁZS: Igazán? Ez annyira kedves tőled :-) Máris szervezem, hogy szabad legyek a héten valamelyik délután :-) Egy tárgyalást lemondok, és kettő körül hazajövök. <3

Tücsök úgy érezte, elönti a boldogság. Adhat-e ennél szebb ajándékot? Küldött Balázsnak egy szívecskét, majd még egyet, és még egyet.

TÜCSÖK: <3

TÜCSÖK: <3

TÜCSÖK: <3

Mámorosan tette félre a telefont. Úgy érezte, révbe ért.

•

Tücsök az egyik reggelen arra ébredt, hogy az értesítő szerint Balázs hamarosan 32 éves lesz. Teljesen izgalomba hozta a dolog. „Talán ez jó alkalom lesz, hogy végre találkozzunk. Nézek is neki valami meglepetést, amire biztosan nem számít.” Elhatározta, hogy vesz egy üveg minőségi italt, és rágravíroztatja a 32-es számot jó nagy méretben, mintha 32°-os lenne az ital, de a fok helyére Balázs monogramját gravíroztatja.

Annyira jó érzés járta át a lelkét, hogy ennyire eredeti ajándékot sikerült kitalálni, amivel meglepheti Balázst, hogy még a reggeli kávéjáról is megfeledkezett. Munkába menet megvette az italt, egy Blenders Pride-ot. Nem nagyon értett a minőségi italokhoz, az ára után elég jónak találta. De főleg praktikusnak az üveget. „Jó nagy betűket lehet rágravírozni, akár háromcentiseket is!” Beadta az üveget a munkahelyétől nem messze levő bevásárlóközpontban működő gravírozóba.

Tücsök soha ilyen izgatottan még nem tért be a munkahelyére. Elégedettséggel töltötte el, hogy máris egyenesben van az ajándék, és égett a keze alatt a munka. Délre szinte az egész napi munkát elvégezte. Kicsit zavarta, hogy ma még nem jelentkezett Balázs, de biztosan sok a feladat, ezért nem akarta zavarni. Csak egy mosolyt küldött neki egy kérdéssel.

TÜCSÖK: :-)

TÜCSÖK: Hol maradt a mai jóreggelt puszim? ;-)

Aztán dolgozott tovább, ki sem látszott a számítógépéből. Már elszaladt fél óra is, amikor feltűnt, hogy Balázs nem válaszolt. „Vajon mi lehet vele? Se piros lámpa? Se araszoló kocsisorok?” Elmosolyodott. Újra ráírt Balázsra.

TÜCSÖK: Drága, azért nehogy balesetet szenvedj! Tudod, hogy vezetés közben tilos az sms! Inkább ne írj semmit, csak épségben érj haza…

Majd egy perc szünettel utána küldött egy sort és egy mosolyt is.

TÜCSÖK: Csak egy pici mosolyt kérek, az csak egy gombnyomás. Naaa… lécci, lécci, lécci… :-)

Aztán visszatért a munkához. Folyamatosan dolgozott. Aztán elérkezett az ebédidő. Ránézett a telefonra, de semmi. „Ez a piszok nem ír. Nincs talán valami baj?” Összepakolt az asztalon, és lesétált a büfébe. Egy zöldségsalátát kért sajtos kiflivel, és egy pohár narancslevet. Végre megzizzent a telefonja. Izgatottan húzta elő, de csak az egyik barátnője írt, Zsuzsa.

ZSUZSA: Mi van veled, Tücsök? Sokkal kevesebbet látlak a falon :-(

Tücsök azonnal válaszolt, mintha ezzel pótolná a Balázzsal kimaradt beszélgetést.

TÜCSÖK: Á, semmi, sok a munka ;-)

Kisvártatva jött is a válasz.

ZSUZSA: Hiszi a piszi! Mindig sok a munkád. Szerintem pasi lehet a dologban. Mesélsz? ;-)

Tücsök kedvetlenül válaszolt.

TÜCSÖK: Á, dehogy. Nincs pasi.

De aztán egy újabb üzenetben megtoldotta.

TÜCSÖK: De még az is lehet belőle. Pszt! ;-)

Ettől maga is felvillanyozódott. Nemsokára meg is érkezett Zsuzsa válasza.

ZSUZSA: Oké! Tudtam én! Szorítok neked. Ha utána mesélsz… ;-)

Tücsök erre csak egy mosolyt küldött, jelezve, hogy már nem akarja folytatni a beszélgetést. Megette az ebédjét, amikor újra megzizzent a telefonja. Balázs válaszolt. Tücsök majdnem kiejtette a kezéből a telefont, annyira felizgatta az értesítő. Gyorsan meg is nyitotta az üzenetet.

BALÁZS: Bocs drága Tücsök, Éppen úton vagyok. A csütörtök a legnehezebb napom. De este leszek, megbeszéljük. Meg szervezem a szülinapomat is, péntekre.

Tücsök valamelyest megnyugodott. Igaz, zavarta, hogy egy árva mosoly sem került a szöveg végére, de a születésnap szervezésére utaló bejegyzés kellően felvillanyozta. „Szóval nem marad el. Balázs rendes fickó lehet, biztosan az utolsó pillanatban közli, hogy hol lesz. Az lesz az ő meglepetése nekem.” Tücsök hosszan elmosolyodott, és egyre erősebben szorította a telefont. Az szinte felmelegedett a tenyerében.

Tücsök egy rövid mélázás után úgy döntött, hogy válaszol. Ám alig kezdte el a pötyögést, jött még egy üzenet Balázstól. Így inkább törölte, amit megkezdett, és elolvasta az újabb üzenetet.

BALÁZS: Kicsit el vagyok havazva, nagyon összetorlódtak a dolgok, a hétvégém is nagyon zavaros lesz, ki sem látszok a munkából. De tudod, hogy kedvellek, téged nem felejtelek el. Egy percre sem. :_*

Ez végre megnyugtatta Tücsök lelkét. Újra megzizzent a telefon, gyorsan megnyitotta, de csak Zsuzsa írt újra.

ZSUZSA: Naaaa… mesélj már? Légyszi ;-)

Tücsök gondolkodott pár percet, hogy megossza-e a hírt az új pasiról a barátnőjével. Általában nem, de ebben kicsit babonás volt. Azt gondolta, hogy ha elmeséli a még be nem teljesült kapcsolatot, akkor az azelőtt megszakad, hogy az első csók elcsattanna. De végül legyűrte a babonás félelmét. „A világ haladása nem függhet a babonáktól!” Ezen jót mosolygott magában, majd kinyitotta a telefont, és írni kezdett Zsuzsának.

TÜCSÖK: Pasi, igen, jól érzed. Olyan izgi. Igazi macsó, de közben okos is. Már annyira várom a találkozást. Szerintem a hétvégén lesz valami. Érzem. Akkor tudok többet mondani. Légy türelemmel <3

Szinte azonnal jött a válasz. Soronként, hogy gyorsabb legyen.

ZSUZSA: Jaj, annyira izgulok! :-)

ZSUZSA: Már annyira megérdemelnél egy jó pasit!

ZSUZSA: Mesélj, hogy néz ki, vagy dobd át a regisztrációját, hadd nézzem meg… Na, lécci :-) Jaj, ez olyan izgi! :-)

ZSUZSA: Írj már valamit! <3

Tücsök mélázott egy percet. Várta, ír-e még Zsuzsa. Aztán, hogy nem jött több üzenet, röviden válaszolt.

TÜCSÖK: Nyugi van, Zsuzsa! Mindent elmondok, de most hadd ne mondjak többet. Babonás vagyok, nem akarom elkiabálni… érted? Téged meg szeretlek <3 :-)

Zsuzsa azonnal válaszolt. Talán jobban izgult, mint Tücsök. A kíváncsisága bizonyosan erősebb volt.

ZSUZSA: Oké. Szorítok! Légy jó! Én is szeretlek! <3

Tücsök az üzenet olvasván mosolyra biggyesztette a száját.

•

A péntek nagyon nehezen kezdődött Tücsöknek. Csütörtök volt az első este, hogy nem kapott üzenetben jó éjt puszit Balázstól. Nem is értette, annyira megszokta az utolsó napokban. Inkább volt, hogy több is jött egy este, de el sosem maradt. Tücsök azzal nyugtatta magát, hogy Balázs valószínűleg sokáig dolgozik és fáradt. Vagy csak későn ér haza, és ő reggelre kapja meg, amit estére várt. „Végül is, mi különbség van egy jó éjt puszi és egy jó reggelt puszi között?” – mosolyodott el magában. „Az égvilágon semmi. Mindkettő ugyanaz a két karakter. Egy kettőspont és egy csillag…” Tücsök hangosan felkacagott.

Jót tett neki a kacagás. Könnyített az aggodalommal teli lelkén.

De bizony a várva várt jó éjt puszi reggel sem érkezett meg a telefonjára. És jó reggelt puszi sem jött. Már régen a munkahelyén ült, de még mindig semmi. Dolgozni sem volt kedve.

„Merre lehetett tegnap Balázs, hogy nem volt ideje egy mosolyt sem küldeni? Létezik, hogy ennyire elfoglalt?” – tette fel magának számtalanszor ugyanazt a kérdést Tücsök. És képtelen volt megválaszolni. Hiszen pár nappal korábban nem tel el egy óra, talán az éjszakai alvásokat nem számítva, hogy ne kapott volna tőle valamilyen üzenetet. Néha csak egy szót. Néha csak egy mosolyt, egy puszit vagy szívecskét. De valamit mindig kapott. És olyan jó érzés volt látni, hogy egy férfi őrá figyel, ő pedig ott van a férfi gondolataiban.

És épp ilyen kegyetlen volt szembesülni azzal, hogy immár valamiért nem figyel rá. „Talán fontos dolga lehet? Talán nagyon elfoglalt? Hónap végi hajtás? Talán más vonta magára Balázs figyelmét?” Tücsök itt megtorpant egy pillanatra. „Balázs eddig korrektnek tűnt, bár az interneten nem szabad megbízni senkiben!” – foglalta össze magában. – „De Balázs biztosan szólna, ha ejtené őt.” Kinézett az ablakon, és figyelte az elhaladó villamost a Körúton. „Hogyan is merülhet fel bennem, hogy Balázs ejtett? Hiszen nem is ígértünk egymásnak semmit. Csak beszélgettünk abban a tudatban, hogy ő fontos nekem, én fontos vagyok neki. Küldözgettünk szmájlikat, de azok ikonok, semmi több. Pont mint a szavak, csak kevesebbet kell írni.”

Tücsök úgy érezte, ki kell mennie a toalettre. Az volt az érzése, hogy teljesen belebetegszik a kombinálgatásba. Hogy eljutott máris a megcsalásig, miközben tulajdonképpen nem is volt abban a helyzetben, hogy bárki megcsalhatná őt. Balázzsal nem vallottak egymásnak szerelmet. Az üzenetben küldözgetett digitális puszi nem azonos egy szenvedélyes csókkal a valóságban. A szívecske csak egy apró ikon, nem szerelmi vallomás. Kikapcsolod a gépet, törlődik a memória, és már nem is létezik.

Tücsöknek jót tett, hogy kisétált a folyosóra. Valamennyire kiszellőztette a fejét. Elhessegette a rossz gondolatokat. „Mi lesz veled később, Tücsök, ha már most féltékeny vagy? Lehet, hogy minden oké, Balázs dolgozik, te pedig már azon agyalogsz, kivel csal meg. Bolond vagy?” Elnevette magát, és egy kicsit megnyugodott.

Visszasétált az irodába. Egykedvűen körülnézett. Sok kedve már nem volt dolgozni, de közeledett is a munkaidő vége. Még egyszer megnézte a telefonját, jött-e valami, de semmi. Lezárta a nyitott feladatokat, kikapcsolta a számítógépet, összepakolt. A telefont a frontkamerával tükörnek használva megigazította a sminkjét és a haját, bedobta a telefont a táskájába, és kilépett az irodából.

A Körúton az emberek sietve jöttek-mentek. „Ezeknek fogalmuk sincs arról, milyen az, ha egy napig nem válaszol egy pasi! Csak futkosnak itt a piti problémáikkal, mint pók a falon.” Tücsök elmosolyodott magában.

Úgy döntött, nem villamossal megy. Úgy okoskodott, hogy ha sétálva indul el az Oktogon felé, majd onnan a Belvárosig, akkor elég sokat marad a városban. Onnan még mindig mehet metróval, ha nem is a szokásos úton. „Ha Balázs megüzenné, hogy hol ünnepli a születésnapját, akkor az biztosan a környéken lesz. Mégis ez a város szórakozónegyede, errefelé van a legtöbb étterem és kávézó.”

Végigsétált a körúti üzletek előtt. Megállt szinte minden kirakat előtt, hátha ezzel is telik az idő, és amíg nézelődik, megjön a várt üzenet. De semmi. Az Oktogonnál a kedvenc fagyizójában vett egy fagylaltot. Egy ideig nyalogatta, de valahogy most nem ízlett neki. A felénél kidobta tölcsérestől az utcai szemetesbe.

A térnél az Opera felé vette az irányt. Végigsétált az Andrássy úton, egy percre megállt a Balettintézet romos épülete előtt. Talán csak ez a ház volt olyan elhagyatott, mint amilyennek Tücsök érezte magát ezen a délutánon. Nézte egy darabig az omladozó épületet, a természetellenesen bedeszkázott ablakokat, aztán továbbsétált a Belváros felé. Egykedvűen nézegette a luxusmárkák kirakatait, közben félpercenként elővette a telefonját. „Talán most, végre!” De nem. Nem kapott Balázstól egyetlen üzenetet sem.

A séta tarthatott egy jó óráig is. Máskor ennyi idő alatt Tücsök bőven hazaér a munkahelyéről. „Most meg itt lézengek a városban, és valójában azt sem tudom, mit akarok.” Ezen elmosolyodott. Aztán eszébe jutott, hogy még az ital sincs nála, de közben azt várja, hogy meghívják egy vacsorára, és ő ugrásra készen ott legyek a közelben.

„Ennyire bolond mégsem lehetek!”

Tücsök hirtelen gondolt egyet, és mint akinek sürgős dolga támadt, sarkon fordult, és sietős léptekkel elindult a metró felé.

•

– Szia, Péter!

– Szia!

– Készen vannak a képek?

– Igen – válaszolta egykedvűen a telefonba Péter.

– Megtennéd, hogy netes méretben átdobod az elektronikus postámra?

– Balázs! Nem akarsz te egyszerre túl sokat? – kérdezte morcosan Péter.

– Haver! Na! Hadd tegyem ki profilképnek! – kérlelte tovább Balázs. – Egy Guinness az Ír Macskában a hétvégén a fáradozásodért. Ezt nem hagyhatod ki! – tette hozzá Balázs nevetve. – Fontos! Punci van a dologban – és titokzatoskodva elhallgatott.

– Na, jó, most az egyszer megcsinálom! – válaszolta Péter, majd megnyomva a hangsúlyt hozzátette: – De két sör! – és hosszan nevetett a telefonba.

– Áll az alku! – vágta rá gyorsan Balázs, mintha attól félne, hogy Péter meggondolja magát.

Aztán elköszönt, majd kinyomta a telefont.

Közben Balázs megérkezett a Nagyvásárcsarnok mellé. Befordult a parkolóba, letette a kocsit, dobott pár érmét az automatába, a blokkot kirakta a szélvédő mögé, bezárta az ajtót, és egy dalocskát dúdolva elindult a csarnokba.

Sárga Zsiguli, nyáron ez a tuti,
nem kell berúgni, jöhet még egy-két buli…

– Csókolom a kis kezeit, Böbe néni!

– Balázskám, de jó kedve van! – válaszolt a virágárus nő.

– Igen! Ma találkozok egy kedves lánnyal! Együtt vacsorázunk! – Egy pillanatra itt Balázs megtorpant, de aztán folytatta. – Böbe néni! Készítene nekem egy szép csokrot? De szépet ám! Pénz nem számít, csak nagyon jól mutasson. Legalább tíz szál rózsa legyen benne!

– Balázs úrfi nem tudja, hogy egy hölgynek mindig páratlan számú virágot adunk? – és egy huncut mosoly jelent meg a szája sarkában.

– Jól van, Böbe néni, jól van. Tudja, hogy tudom. Csak azt akartam mondani, hogy tíznél több szál virág legyen benne, de magára bízom. Felőlem lehet tizenöt is! – és harsányan felnevetett, mint aki csak az édesanyjával beszélget. – Amíg elkészül a csokor, elvégzem a dolgomat. Még hosszú lesz a mai nap.

A virágárusnő munkához látott, komótosan szedegette a rózsaszálakat csokorba. Balázs elsétált a mellékhelyiségek irányába.

– Háromezer-hatszáz lesz az egész, Balázs úrfi!

Balázs előhúzott a zsebéből egy köteg papírpénzt, sosem hordott hagyományos pénztárcát, kihúzott két ezrest és egy kétezrest, majd átvette a csokrot.

– Böbe néni! Ez a csokor fantasztikusan szép! – Megnézegette minden oldalról, majd odaadta a pénzt a virágárusnak. – Köszönöm. A többi a magáé!

A virágárus elégedetten mosolygott. Balázs egy csókot hintett felé, majd elviharzott a kocsija irányába.

– Halló! A főpincért kérem!

Balázs kikanyarodott a Körútra, miközben a telefonban a főpincért várta.

– A főpincér vagyok. Parancsoljon!

– Egy asztal kérnék ma estére egy meghitt részén az étteremnek. Hölggyel leszek.

– Igen uram! Ahogy parancsolja!

Balázs letette a telefont. A körúti forgalomirányító lámpák éppen pirosra váltottak. Kényelmesen lassított, majd a lámpa előtt megállt.

A Körúton az emberek sietve jöttek-mentek. Elégedetten szemlélte őket, miközben mindkét mutatóujjával a kormányon dobolt.

Sárga Zsiguli, nyáron ez a tuti,
nem kell berúgni, jöhet még egy-két buli!

„Ezeknek fogalmuk sincs arról, milyen az, ha az ember egy kedves lánnyal készülődik vacsorázni. Csak szaladgálnak itt fel-alá a problémáikkal.”

Közben megzizzent a telefonja. Megérkezett Pétertől a kép. Meg sem nézte, csak gyorsan letöltötte, és feltette az oldalára profilképnek. Pár gombnyomás az egész. Aztán a lámpák zöldre váltottak. Balázs gázt adott, és mint akinek sürgős, csikorgó kerekekkel gyorsítva, sietősen elhajtott Buda irányába.

•

Tücsök enerváltan nyitott be a lakásába. Szerette a lakását. Kényelmes, kellemes kis odú volt, de most valahogy nem volt semmi kedve hozzá.

Kipakolt a szatyorból a hűtőbe, majd, ahogy esténként szinte mindig, gépiesen elindította a laptopját. Előkereste, majd kitette az asztalra a Blenders Pride-ot. Még egyszer szemügyre vette rajta a hatalmas 32-es számot. Eszébe jutott, hogy be kellene csomagolni. Szépen, ahogy egy pasinak italt illik átadni. „Nem, nem csomagolhatom most be!” – csitítgatta magát. „Akkor tuti nem lesz rá szükség. Majd akkor csomagolom be, ha szükség lesz rá. Majd becsomagolom, ha már indulni kell!” Elmosolyodott. Miközben általában nem hitt a babonákban, rájött, hogy minden lényeges lépését a babonák irányítják. Legalábbis párkapcsolati ügyekben.

A laptopja lassan kelt életre, és megjelent az értesítő. Tücsök úgy érezte, remeg keze, lába. A szíve ismét a torkában kalapált. Mint azon az első reggelen. Nekitámaszkodott a falnak, és előkotorta a táskájából a telefonját. Azon is ott volt az értesítő. Talán tíz perce érkezhetett. „Biztos a liftben voltam, azért nem hallottam.”

Furcsa érzés kerítette hatalmára. Ránézett újra az italra. Elidőzött egy pillanatig a 32-es számon, majd tekintetét a telefonra irányította, és megnyitotta az értesítőt.

A Balázs nevű felhasználó új profilképet töltött fel.

Mellette apró, kivehetetlen bélyegképen az új kép. Tücsöknek úgy tűnt, mintha nem is változott volna semmi. „Biztos Balázs feltett valami vacak képet, aztán meggondolta magát, és visszatette a régit” – gondolta magában. „Az értesítő persze nem törlődik. Nagyon gyenge még ezeknek a rendszereknek az intelligenciája! Alulról súrolja a szőke nőkét” – mosolyodott el magában Tücsök.

Úgy döntött, tölt magának egy pohár narancslevet, és csak utána nézi meg, mi ez a zavar Balázs profilképe körül. Egyébként se ezt az értesítőt várta. Hanem valami üzenetet. Hogy megtudja végre, hol lesz a születésnap.

Kiment a konyhába, és egy pohár itallal tért vissza. Szokása szerint lekuporodott az ágyra, ölébe vette a laptopot, belekortyolt az italba, majd letette a poharat a padlóra. Megnyitotta a képet. Egy pillanatra elakadt a lélegzete.

– Ez meg mi? – kiáltott fel hangosan.

Nézte döbbenten Balázs új profilképét, és úgy érezte, hogy egy rövid időre megáll a szívverése.

– Ez meg mi? – kérdezte mintegy magától újra, jó hangosan. – Balázs! Nem ezt ígérted! – kiáltotta, majd elhallgatott egy pillanatra, mint aki választ vár. – Nem azt ígérted, hogy megengeded, hogy lefotózzalak? Hogy én foglak lefotózni? Mi ez a kép itt?

Tücsök elhallgatott. Nézte egy darabig a képet, mint aki nem hisz a szemének. Majd mintha valaki állna mellette, és annak magyarázna, jó hangosan és széles gesztusokkal, néha rábökve az ujjával a képre, magyarázott.

– Nézd meg! Ez ugyanaz a kép. Kicsit más a testtartás, másik az ing, de a tekintet, az arckifejezés ugyanaz! – Rábökött a képre. – Ugyanaz az előreszegeződő fölényes, kissé lenéző és mesterkélt, agresszív tekintet. Szakszerű, de lelketlen kisipari munka!

Tücsök ültő helyzetében hirtelen felegyenesedett. Majd mint aki rádöbbent, hogy társaságban hangosan beszélt magában, óvatosan körülnézett. Aztán megértette, hogy egyedül van otthon a lakásában, újra ráhajolt a monitorra. Csak ekkor értette meg, hogy Balázs ezt a képet valószínűleg azután készíttette, hogy megismerkedtek. Talán elolvasta az ő gondolatait, és megpróbált ennek alapján új képet csináltatni. Tücsökön eluralkodott a döbbenet.

„Szóval ezért nem ért rá Balázs tegnap délután. Biztos a fotósnál volt, és próbált egy új képet csináltatni az észrevételeim alapján” – bosszankodott magában. „De az kevés! Mert a lélek hiányzott a jó képhez. Nincs benne szeretet! Érted, Balázs?” Majd szótagolva, hangosan is megismételte.

– Nincs ben-ne sze-re-tet!

Tücsök a könnyeivel küszködött. Úgy érezte, Balázs máris becsapta. Megcsalta valami ócska, lelketlen kisiparossal. „Remélem, legalább férfi volt a fotós!”

Félretolta a gépet, és végigdőlt az ágyon. Legszívesebben már átaludná ezt az estét. Hátha holnap csak egy rossz álomnak bizonyul az egész.

•

Balázs lassan, komótosan gurult be az étterem parkolójába. Első dolga volt bekapcsolni a GPS-t, elindítani a helymeghatározást, majd engedélyezni a becsekkolást. Hadd lássák a kollégák, hol is van ő most éppen. Főleg, hogy hamarosan nem egyedül lesz, hanem egy lánnyal. „Dögöljetek meg az irigységtől!” Hangosan felnevetett, és újra a kedvenc dalocskáját kezdte dúdolni:

Sárga Zsiguli, nyáron ez a tuti,
nem kell berúgni, jöhet még egy-két buli…

„Most jöhet a lány!” – csettintett elégedetten. Előkereste újra a telefonját.

•

Tücsök összerezzent. Mintha jelzett volna a telefonja. Hirtelen kiszökött az álom a szeméből. Nem tudta megbecsülni, hogy éppen csak elszenderedett, vagy hosszabb ideje aludt már. Gyorsan felült, majd áttelepedett a foteljába, nehogy újra elaludjon. Ismét eszébe jutott Balázs új profilképe, és újra erőt vett rajta a szomorúság. Úgy érezte, megcsalták. Nem az ágyában, hanem a lelkében.

Teljesen elment a kedve mindentől. Egykedvűen lapozgatta a falat, de maga sem értette, miért teszi. „Pótcselekvés! Még egy telefonszámom sincs Balázshoz, hogy megkérdezzem, merre jár, vagy mi lesz ma este.” Felsóhajtott. „Milyen nyomorúságos állapot is ez! Várok egy pasira, itt van neki egy ajándék, és még csak azt sem tudom, minek vettem meg, vagy mi lesz a sorsa!”

Csak ült Tücsök, teljesen összetörve, a kedvenc a foteljában. Egykedvűen nézte a hírfalon a néha-néha frissülő híreket. Olykor unottan elnyomott egy lájkot, de úgy érezte, már ehhez sincs igazán kedve. Semmihez nem volt már kedve. Ám képtelen volt kilépni az oldalról. Képtelen volt bezárni és egyszer s mindenkorra elfelejteni. Elfelejteni az egészet.

Várt valamire. Valami hírre. Csak egy jelzésre. Hogy nem szakadt meg a kapcsolat. Hogy létezik még egy láthatatlan szál, ami összeköti az ismeretlen, mégis annyira ismerős fiúval. Akihez annyira hozzászokott az elmúlt pár napban. A frappáns, okos gondolataihoz. A kedvességéhez. Ami annyira hiányzott már neki az utóbbi időben.

Egyszer csak, a következő frissítéskor megjelent a várva várt poszt. Vagy majdnem az. A helymeghatározó automatikusan generált üzenete, térképpel. Tücsök a fél Balatont vélte rajta felismerni. Egy kis térkép a céllal, és felette a gépi üzenettel. Lassan betűzte, mert megeredtek a könnyei.

Balázs itt tartózkodik: Tihanyi Skanzen és Étterem – vele:…

De hogy kivel, azt már képtelen volt elolvasni. Könnybe lábadt a szeme. Egy pillanat alatt leperegtek előtte az elmúlt napok eseményei. Ahogy megtalálta Balázs fotóját, ahogy megpróbált bátorságot meríteni, hogy írjon alá, ahogy Balázs kereste vele a kapcsolatot éjjel, miközben ő már aludt, aztán ahogy reggel egymásra találtak a virtuális térben. Aztán ahogy elképzelte, milyen portrét készít Balázsról, az üvegpalackba gravírozott hatalmas 32-es szám, ahogy reménykedett, hogy Balázs meglepetésként meghívja a születésnapjára, a millió apró ikon, szívecskék, csókocskák, mosolyok, a sok-sok jó éjt és jó reggelt puszi, amelyek egy csapásra semmivé váltak. Eltűntek nyomtalanul, mint az azokat jelentő bájtok a számítógép memóriájából, ha elmegy az áram.

Tücsök imbolyogva, apró lépésekkel, a combjához szorítva a gépét, átült az ágyra. Az ölében megigazította a laptopot. Próbálta megkeresni újra Balázs regisztrációját, de képtelen volt rá. Még egyszer látni akarta a fotóját. Mindegy melyiket. De már a betűket sem volt képes elolvasni, annyira potyogtak a könnyei. Próbálta tapogatózva megtalálni az egérrel Balázs nevét. Talán felugrik a névjegy, ha megtalálja a linket. De a könnyeitől már az egérmutatót sem látta. Feladta a próbálkozást.

Becsukta a szemét. Csak a Vad Fruttik dalát hallotta a fülében lüktetni:

Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok – ott, ahol voltam – egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.

Az utolsó sornál úgy érezte, minden bánatát azonnal ki kell üvöltenie magából. Ökölbe szorította a kezeit, és hangosan, ahogy a torkán kifért, felsi­kított. Olyan hosszan, ameddig csak levegővel bírta a tüdeje, miközben eszelősen rázta a fejét. A lakásában megremegtek a képek a falon. Ahogy elhalt a sikolya, dühösen rápillantott a százszor elátkozott számítógépére. Vadul félrelökte. „Nincs helyed az ölemben!” – sziszegte magában. Sírva végigdőlt az ágyon. Arcát a párnájába temette, két tenyerét oldalról az arcához zárta, hogy még véletlenül se érje el semmi fény a szemeit, és zokogva egyre csak ismételgette:

Végül minden végső helyére kerül,
maradok – ott, ahol voltam – egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.

www.facebook.com/mernyo