×

Czakó Gábor: Juliánusz barát ajándéka

Lami Pál

2015 // 09
Köztudott, s az irodalomban is, elsősorban Kodo­lányi János regényében feldolgozott történeti tény Julianus barát 1235-ben, majd egy évre rá tett keleti útja, amikor volgai magyarokra lelt, akikkel jól megértették egymást. Bár a 19. század második felében, a dühödt ugor–török nyelvészeti háború idején Vámbéry Ármin tagadta a domonkos barát útját, ez azért mégsem állítja Czakó Gábort Vámbéry ellenfeleinek, Hunfalvy Pálnak és Budenz Józsefnek a pártjára. Czakó elszánt és néhol ironikus hangot megütő vitát folytat a nyelvrokonság kérdésében egyeduralkodóvá vált vagy tett finnugor nyelvészeti iskola ellen, amelyet egyirányúnak és elégtelennek lát.

Könyvének első fejezete A megújuló magyar őstörténet-kutatás reményéről címet viseli. Reményről beszél tehát, arról, hogy a genetika, az embertan, a régészet eredményei, a nyelv, a regék, a mesék, a zene, a tánc, általában véve a néplélek elmélyült vizsgálata más vagy árnyaltabb eredményt fog hozni. „A meggyőző bizonyítékok összegyűjtésén még sokat kell dolgozni. Meglesz. Ha kell, szóról szóra, dalról dalra, regéről regére szállva egyenként fogjuk bizonyítani, hogy a magyar–finnugor rokonság híre igaz, de nem úgy, ahogy százhatvan éve terjesztik. Azért nem, mert nem úgy, nem akkor és nem ott keletkezett, miként eddig vélték” – vallja.

A vita fő ütközőpontja nyelvészeti. Tudjuk, hogy nyelvünk-népünk kétezer-ötszáz év óta önállóan él, s ennek első, nagyobb részét vándorlással töltötte; a finnektől és az észtektől (a családfa legtávolabbi ágaitól) mintegy hatezer éve szakadt el. A nyelvtudomány eljutott egy kikövetkeztetett finnugor ősnyelvhez, ill. egy alapszókincshez. A Lakó György szerkesztette A magyar szókészlet finnugor elemei. Etimológiai szótár (1967–78) nyelvünk uráli, finnugor és ugor eredetű szókincsét kevesebb mint hétszáz szótőben állapította meg, igaz, ezek a tövek képzéssel és továbbképzéssel megsokszorozzák önmagukat. A magyar nyelv történeti-etimológiai szó­tára (szerk. Benkő Loránd, 1967–76) a finnugor nyelvek elsőbbségére tekintve szócikkeinek mintegy húsz százalékában ismeretlen eredetűnek nevezi a felvett szavakat.

Czakó ezt sokallja, de ennél fontosabb, hogy nyelvi gondolkodása merőben más. Kiindulópontja a Czuczor Gergely és Fogarasi János által készített A magyar nyelv szótára (1862–74), amely szóeredetet is feltüntető, de elsősorban értelmező szótár, s az Arcanum Adatbázis Kft. jóvoltából lemezen, de a világhálón is olvasható. A páratlan szorgalmú szerkesztők (Czuczor 1849 után a kufsteini börtönben is a szótáron dolgozott) hatalmas munkája nem tudott a nyelvtudományban kellő súlyt, hatást elérni. Czakó több könyvében (Bevezetés a magyar észjárásba, Beljebb a magyar észjárásba, Eredeti magyar nyelvtan, Szabir titok) és publikációjában saját szavával „nyelvrégészként” mutatja fel a szótár értékeit.

A Czuczor–Fogarasi-szótár (de előzőleg már Kresznerics Ferenc és mások is) gyöknyelvnek tekinti anyanyelvünket. Első helyesírási szabályzatunk, a Magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai (1832) is azzal érvel a szül-jön, ad-jon típusú írásmód mellett, hogy „a gyöknek soha nem szabad megrontatnia”. A gyökrend nyelvünk természeti hang- és alakutánzó sajátossága; a gyök leggyakrabban két-három hangnyi szókezdő elem, amely önmagában is jelentéshajlammal bír. A gyökökből (a CzF több mint kétezer-háromszázat sorol fel) szócsaládok, jelentésmezők jönnek létre. (Szerzőnk más kategóriákra szintén régebbi terminológiát használ: önhangzó, igeirányító, értemény stb.).

Czakó a gyökökben hangszimbolikát érez, s mikor idézi Kosztolányi Ilona, ill. Kölcsey Huszt című versét, megállapítja, „hogy már maguk a hangok is képszerűséget, mintegy jelentés-kezdeményt sugároznak a szóba”. Hozzátehetjük, hogy erről Erdélyi József is gondolkodott 1939-ben: „Mit jelentenek a hangok szótól függetlenül, önmagukban. Lehetetlen, hogy ne volna értelmük… A mai nyelvtudomány nem kutat az ősgyökökön, az ún. etimonon túl, csak összehasonlít.” Ami az összehasonlítást illeti, Czakó a belhasonlítás, tehát a nyelv saját „észjárásából” történő kiindulás híve.

Lássunk két példát. Szív szavunk a TESz-ben két külön szó, egyrészt ige, másrészt főnév; a CzF-ben ellenben igenévszó, melynek gyöke a szí, hiszen szívünk működésének lényege a szívás, a vér szivattyúzása. Jelentéskörébe tartozik a szipogás, a szipirtyó, a szivacs, a szivar, a szipka, a szipolyoz, a mai nyelvből a szippantós (kocsi), a szipuzás. Az eltérő gondolatmenet másik példája. Kereszt szavunkat a TESz szláv, ill. görög eredetűnek tartja, a CzF a latin crux-ot és átvételeit említi, de nem foglal állást. Ugyanakkor megjegyzi, hogy „magyar elemzés szerint annyi volna mint körös, melynek részei egy középpontból indulnak ki, mint a köréi”. S valóban, egy egyenlő szárú kereszt köré kör írható, mint azt számos kultúra tér-idő jelképként használta.

A Juliánusz barát ajándéka alapvetően, de nem kizárólag nyelvi szempontokkal járul hozzá az őstörténet-kutatás megújításához. Hogy miért a nyelv az első? Ennek indoklására érdemes Kristó Gyula mondatait végiggondolnunk: „A magyarság […] minden időben és minden körülmények között meg tudta őrizni nyelvét. Annál inkább nyomatékosan kell ezt hangsúlyozni, mivel nyelvrokonaitól elszakadva, teljesen idegen nyelvi közegben, igen gyakran sokszoros számbeli kisebbségben sem vesztette el a nyelvét. Ez a hallatlan erős kötődés népesség és nyelv között eredményezte azt, hogy a magyar nyelv igen nagy történelmi régiségbe vezet vissza bennünket.” (Magyarország története az ősidőktől 2000-ig, Pan­no­nica, 2002.)

Czakó nem elsősorban a nyelvrokonság elterjedt álláspontját vitatatja, hanem az átadás irányát is. „A dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis – írja a Hitel februári számában – nem annyira kaptunk, mint amennyire adtunk nyelvi és kulturális: mondai, zenei stb. javakat a finnugoroknak.” Ebből a szempontból is szép és alapos elemzését olvashatjuk a csodaszarvashoz fűződő eredetmondánknak, illetve ugor változatának. Czakó e könyvében is kitér a korábban, a Szabir titokban kifejtett gondolatmenetére, miszerint őseink meghatározó törzse, népe volt a Kr. e. 1800-tól 800-ig virágzó andronovói, jórészt iráni, de a terület északi részén ugor jellegű kultúrcsaládnak, sőt az esetleges későbbi szabir azonosítás is innen ered. László Gyula A „kettős honfoglalás” (1978) című könyvében ezt írja: „Én feltételezéseket fogalmazok meg – nem bizonyosságokat. Hiszem, hogy feltevéseim közelebb visznek minket az egykori valóság megismeréséhez. Ez a hit ad tartalmat munkámnak.”

Czakó Gábor munkásságának ismeretében elmondhatjuk, hogy mély belső hittel és szenvedélyes nyelvszeretettel fáradozik a magyar őstörténet-kutatás megújításán. Kívánjuk, hogy legyenek támogató hívei és igazságkereső vitapartnerei. (Cz. Simon Bt., 2014.)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben