×

Kristó Pista

Péter László

2015 // 07-08
Madách a nőről mondja, de minden emberi lényre érvényes: méz és méreg kevercse. Csak az arány nem azonos. Kristó Nagy Istvánról (1921–2010) sokan, még barátai is mondják, vallják, hogy az ártás kerekedett benne fölül. Én sem tudom ezt tagadni, mégis a kevesek közül való vagyok, akik érdemeit, tehetségét is méltányolják, és egyáltalán: látják benne a jobbik oldalát is. A kevesek közül való vagyok, akiről ő is csak jót mondott: szóban is, írásban is dicsért, írásaimat méltatta. De nem vagyok elfogult, látom hibáit, sőt bűneit, mégis meggyőződésem, hogy neve, szerepe Vásárhely, a szegedi egyetem, a magyar irodalom történetéből kiiktathatatlan. Ezért is érzem kötelességemnek, hogy – ha korlátozott lehetőségek között is – megemlékezzem róla, elmondjam, milyennek látom jelentőségét.

Bodrits István szentesi könyvtáros korában a tervezett helyi lexikon számára tőle is kért életrajzi adatokat. A kérdőívére kapott 1987. november 7-én kelt válaszai megkönnyítik Pista pályaképének fölvázolását.

Pályaképe

Dédapját, Kristó Nagy Jánost már emlegeti a helytörténetírás, „hasonnevű” nagyapjáról, Kristó Nagy Istvánról (1816–1900) úgy emlékezik meg, mint derék gazdaemberről, aki az 1860-as években a helyi református egyház főgondnokaként, 1872–1878 közt pedig Szentes polgármestereként sokat tett szülővárosáért. 1906 óta utca őrzi nevét.

Apja, szintén Kristó Nagy István (1894–1990) már értelmiséggé lett: ő volt először gyógyszerész. Feleségét, a jellemző vásárhelyi vezeték- és keresztnevű Kenéz Esztert (1899–1967) munkatársai közül szemelte ki. Később mégis elhagyta, és lányával Amerikába disszidált. Sándorfalván volt gyógyszertárjuk, amikor Pista 1921. június 16-án megszületett. De mire iskolába került, már ismét Szentesen voltak, Pista az ottani református elemibe, majd 1930-tól a Horváth Mihály gimnáziumba járt. Itt lett kedves tanára az átlagon fölül képzett, különc Mátyás Sándor, 1933-tól Vásárhelyen is, ahol később Németh László a kollégája és a barátja lett.

Pista 1939-ben érettségizett a vásárhelyi Bethlen Gábor gimnáziumban, és ősztől a szegedi egyetemre iratkozott gyógyszerészhallgatónak. Akkor még nem volt önálló gyógyszerészkar, ez a képzés a természettudományi karhoz tartozott. Pista egykettőre gyakornok lett a gyógyszerészeti intézetben.

A Szegedi Egyetemi Ifjúság (SZEI) Szent-Györgyi Albert rektorsága alatt, az ő támogatásával jött létre. Irattárát, mint 1945 után a Szegedi Egyetemi és Főiskolai Ifjúság (SZEFI) elnöke, az utolsó vezetőségi tagtól, a Szegedről Pestre költöző Koczkás Sándortól én örököltem. Szőregi házunk padlásán őriztem. 1947 hamvazószerdáján mint bűnjelet velem cipeltette be zsákban két nyomozó a szegedi rendőrkapitányságra. Ott aludtam a folyosón, padon. Másnap Komlós János – elegánsan, mandzsettás fehér ingben, zakóban – kihallgatott, azután hazaengedtek. Az iratoknak nyomuk veszett. Így a SZEI történetét hitelesen megírni nehéz lesz. Pedig ebben Kristó Pistának oroszlánrésze volt. Pontos tisztségét nem tudom, de a SZEI lapjának, a Szegedi Hídnak is szerkesztője volt.

Még kevésbé tudom fölidézni Pista szerepét a Kállay-kormány Nemzetvédelmi Minisztériumában minisztériumi előadóként. 1942 végétől a nyilas hatalomátvételig, 1944. október 15-éig dolgozott a gazdaságpolitikai szolgálatnak nevezett munkakörben. Három év egyetem után ekkor még oklevele sem lehetett. Nyilvánvaló, hogy a SZEI-ben, a „diák-egységmozgalomban” játszott szerepe képesítette erre a korai posztra. Minisztere, Antal István (1896–1975) hajdan maga is az egyetemi mozgalomból emelkedett politikussá: 1920-ban ő alakította meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövegségét, a MEFHOSZ-t, és első elnöke lett. Antalt a háború után a népbíróság szélsőjobboldali tevékenysége miatt halálra ítélte, és csak a köztársasági elnök kegyelme mentette meg életét, életfogytiglanra enyhítve büntetését. 1960-ban közkegyelemmel szabadult. Kállay Miklós miniszterelnöksége a magyar kormánynak a háborúból való kimenekülése felé próbálta az eseményeket szorítani. Alapos levéltári kutatás tudná megmutatni, mi szerepe volt Kristó Nagy Istvánnak ezekben az időkben a nemzetvédelmi minisztériumban. Szintén meg kellene vizsgálni, hogy mint a Hasznos Könyvtár című kiadványsorozat szerkesztője miket adott ki. Későbbi kiadói tevékenységéhez itt szerzett megfelelő nyomdatechnikai, tipográfiai tapasztalatot. A népi írói mozgalom havi folyóirata volt a Magyar Élet, 1943-tól Pista ennek is a segédszerkesztője lett.

1945 után hazatért Vásárhelyre, gyógyszerész lett. Ismét bekapcsolódott, mint gimnazista korában, a cserkészmunkába. A cserkészet a húszas évek végétől fokozódóan, országosan is, de különösen Vásárhelyen Bartók és Kodály nyomán a népdalok szeretetének legfőbb műhelye lett. A 101 magyar népdal, amelyet Karácsony Sándor és Mathia Károly közreműködésével Bárdos Lajos szerkesztett, és amelyet Kodály ellenőrzött és látott el előszóval, cserkészkiadvány volt. Első kiadása 1929-ben jelent meg. Az én példányom, amelyet a szentendrei XI. országos vízi vezetőképző tábor parancsnokságától, Temesi Győzőtől és Klaniczay Tibortól 1943-ban kaptam, a hatodik kiadás volt, és 1942-ben jelent meg. A népdalok kultusza szükségképpen vezetett el bennünket a népi írók megismeréséhez, méltánylásukhoz. Én 1941-ben az Ibolyás erdei őrsvezetői táborban hallottam először a szentesi polgári iskolai tanártól, az V. cserkészkerületi vezetőtiszttől, Tóth Lászlótól, Taci bától a népdalról, s „forgószínpad-kiképzésen” a szegedi piarista diáktól, a tüdőbajban korán elhalt Bakos Karcsitól Veres Péterről, Németh Lászlóról, Erdei Ferencről…

A népi mozgalom

Vásárhely Németh László-kultuszának megteremtésében Pistának kezdeményező szerepe volt. Először ő írt róla, a Kisebbségben megjelenésekor, a Vásárhelyi Ifjúság 1939. november 19-i számában.

A vásárhelyi Bethlen Gábor református gimnázium Petőfi önképzőköre és 111. sz. Erő cserkészcsapata különleges érdemeket szerzett a népi írói mozgalomban. Grezsa Ferenc Németh László vásárhelyi életszakaszáról írott kitűnő könyvében (1979) az önképzőkör irattárából idézte, hogy az 1939/40. tanévre tervbe vették Erdélyi József, Pásztor János, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Németh László meghívását és Németh László Villámfénynél című színművének bemutatását. Bár a fele sem valósult meg, a névsor jellemző.

Eljött 1940. április 13-án Móricz Zsigmond, 1923 óta sokadszor, volt már itt 1940. január 10-én is. Részt vett a gimnázium önképzőkörének az ő egyfölvonásosát (A fejedelem tánca, 1928) bemutató előadásán, majd diákbálján a Fekete Sasban. Aprilis 13-án első ízben vele jött Németh László. Ahogy kedvesen írta: ott kocogott Móricz botja mellett. Így kezdődött az ő egész életművét meghatározó, különleges vásárhelyi köteléke. Természetesen Mátyás Sándornak, Sipka Sándornak, Szathmáry Lajosnak s nem utolsósorban a néprajz akadémikus professzorává emelkedő Tálasi Istvánnak szerepét sem lehet lebecsülni, de bizonyos, hogy a kezdeményezők a gimnázium diákságának világnézetét befolyásoló öregdiákok, Kristó Pista, Dömötör János, Tárkány Szücs Ernő voltak. Kölcsönhatásban a velük együtt gondolkodó fiatal tanárokkal. Erről éppen Pista írt az 1722-ben létesített gimnázium jubileumi évkönyvében 1972-ben. Ebben 1936-tól, a németországi diákcserétől számította a népi írói mozgalom hatása alatt megszülető antifasiszta mozgalmat a gimnázium cserkészcsapatában és önképzőkörében. „Néprajzi gyűjtés és suba alatt folytatott politikai propaganda kiegészítette egymást, s a cserkészkedés minden perce politikai nevelésre is szolgált.” Fontos szerep jutott a csapat 1937-től tíz éven át megjelentetett faliújságának. 1938 márciusában bekapcsolódtak a Márciusi Front munkájába. „Meghívásunkra sorra Vásárhelyre látogatott Zilahy Lajos, Németh László, Tamási Áron, Somogyi Imre és Veres Péter, továbbá jó kapcsolatunk volt Erdei Ferenccel, Györffy Istvánnal, Bartucz Lajossal, Ortutay Gyulával, Szabó Zoltánnal, Gulyás Pállal, Kodolányi Jánossal és Szabó Pállal.”

Szerepe Németh László életművében

Németh László meghívásáról eltérnek az emlékezések. A cserkészparancsnok, Szathmáry Lajos (1903–1994) nem véletlenül tévedett, amikor Kristó Pistának tulajdonította, de Pista szerényen elhárította magától, és azt állította: Dömötör Jánosé az érdem. Ő is rosszul emlékezett. Grezsa Ferenc szerint az írót Vas István Ákos VIII. osztályú tanuló személyesen hívta meg. Ezt Németh László mindjárt idézendő egykorú nyilatkozatában megerősítette. Kristó Pista pedig utóbb, 2001-ben, a Kortársban, Németh László feketelistán című emlékezésében meg is adta magyarázatát. Elmondta, hogy Vas István Ákos szülei szintén a Rózsadombon laktak, ezért valahányszor hazalátogatott, megismerkedésük után fölkereste Németh Lászlót is. Később, már mint a Zeneakadémia hallgatója még könnyebben tehette. Kristó szerint Németh László a vásárhelyieket általában szívesen látta, Vas Istvánt pedig már Vásárhelyen megkedvelte.

Németh László a Magyarország című napilapban négy cikkben is beszámolt első vásárhelyi látogatásáról. 1940. április 14-én Magyar vidék című cikkében soproni, kassai, debreceni, békéscsabai élményei után Vásárhelyre még csak röviden utalt. „»Mi vidékről a lényeget látjuk« – mondta nekem egy rendkívül értelmes tizennyolc éves muzsikus, aki a hódmezővásárhelyi gimnázium nevében hívott meg. Neki Pesten is vannak rokonai, s ha köztük jár, nem győz csodálkozni, hogy azok mennyire nem tudnak arról, amit ők lentről a legfontosabb dolgoknak látnak.” Ez a muzsikus volt Vas István Ákos. „A gimnázium nevében”: Kristó Nagy Pista, Dömötör János és Szathmáry Lajos állhatott mögötte. Érdekes, hogy alakja és szerepe Vásárhelyen feledésbe merült, még a város történetével foglalkozó kutatók számára sem mond a neve semmit. Nyilván azért is, mert 1945 után nyoma veszett; talán Budapest ostroma alatt vesztette életét.

Németh László következő vásárhelyi cikke 21-én jelent meg Az ifjúság kérdez címmel, s benne a gimnázium cserkészotthonában és önképzőkörében szerzett élményeit tette közzé. A cserkészotthonban délután tartott előadásáról beszámolva minden bizonnyal Kristó Pistáról írta: „A trófeás »otthon«-ban szemben ülő fiatalember (egy nemrég végzett öregdiák) pontosan azt olvasta fel kis papírjáról a maguk aggodalmaként, ami nekem is aggodalmam, mikor ebben a megmozdított és kinyílt szemű ifjúságban körülpillantok.” Ez a papírlap, ez az áruló: ez jellemzi Pistát. No meg a kérdések. A magyar sorskérdések 1940-ben. „A maguk jól felfogott helyzetét és állapotát ők ugyanazokban a kérdőjelekben vetik fel, amelyek ellen én az én figyelmeztető kérdőjeleim kifaragtam. A nélkülem készült kérdések s a nélkülük készült válasz oly tökéletesen vágnak, hogy ma alig tehetek okosabbat, mint ha az ő kérdéseiket teszem fel magamnak, s az ő gondjaikra adom meg a feleletet – az egész velük rokon ifjúságnak.” S következik a három kérdés a három válasszal.

Az önképzőköri díszülést este a városháza közgyűlési termében a nyolcadik osztály rendezte. Vendégek: Móricz Zsigmond és Németh László. Itt az önképzőkör elnöke, Dömötör János tartott előadást Németh Lászlóról, Vas István Liszt- és Schubert-műveket és saját szerzeményét játszotta zongorán. Németh László két írását olvasta föl: A nép Eötvös-kollégiuma című tanulmányát és részletet a Lányaim című könyvéből.

A cserkészcsapatnak Új magyar szellemiség címmel 1940. március 26-án megnyitott kiállítását, amelyről Kiállítás Vásárhelyt címmel Németh László harmadik cikke 28-án megjelent, az író nem láthatta, mert már április 3-án lebontották. Csak hallott róla, fölkeltette érdeklődését, és Pistát kérte, hogy küldje el neki ismertetését. Említett emlékezésében Pista így foglalta össze a kiállítás mondanivalóját:

„Ez a kiállítás bemutatta a magyar parasztság gazdasági felemelkedéséért folytatott harcot, s megrajzolta a népi kultúrájú demokratikus Magyarország körvonalait, különös tekintettel arra, hogy a (később) népi íróknak nevezett csoport írói és a falukutatók hogyan ábrázolták az akkori magyar jelent, és hogyan képzelték el az ország jövőjét. Nagyon határozottan dokumentálta ez a kiállítás a népi írók akkor még kialakulatlan csoportjának személyi ellentéteken felülemelkedő tagadhatatlan egységét, s azt is, hogy gondolataik hogyan nyilvánulnak meg különféle folyóiratokban és egyesületi keretekben. Külön rész foglalkozott a modern magyar építészettel, képzőművészettel és zenével s a hungarológia tudományágaival.”

Németh László még akkor így idézte Kristó Pistát: „Mindezt egy ember, egy tanárunk csinálta, magyarázza útitársam, egy nemrég végzett diák, aki Szegedig bekísért.” Szathmáry Lajosról mondta, amit Németh László így tolmácsolt: „Idejött Patakról, s behozta közénk az írókat. Azóta mindenki olvas és »tájékozódik«. A legdrágább könyveket is megvesszük; ki ezt, ki azt, s odaajándékozzuk a cserkészkönyvtárnak. Kár, hogy nem »tetszett« látni (ez a »tetszett« és ez a makacs vissza nem tegezés: ez is a szellem tisztelete) a kiállításunkat! Azt hiszem, elég érdekes anyagot szedtünk össze. – Kiállítás? Milyen kiállítás? – Az »új magyar szellemiség« kiállítása; ezt a címet adtuk neki. Összeszedtünk minden könyvet, folyóiratot, kép-, szoborreprodukciót, vitaanyagot, statisztikát, kimutatást, ami az új »szellem« egységét bizonyíthatta. – S megnézték? – Százhúsz névre küldtünk meghívót; eljöttek hatvanan. Meg is kellett hosszabbítani. – Nem küldenéd el nekem a prospektust? A tárgyköröket nagyjából legalább.

Elküldte, s én meghatottan forgatom a gondosan gépelt papírt. »Önmagunk megismerése – Magyarország felfedezése«, »A megoldás útja«, »Mozgalmak«, »Harc az új eszményekért«, »Tettek«,»Az új irodalom«, »Az új dráma«, »Az új képzőművészet«, »Az új zene«, »Az új magyar szellemiség könyvei«, »Az új magyar szellemiség folyóiratai«, »Hódmezővásárhely és az új magyar szellemiség«. A főcsoportok alatt hol tanáros alapossággal, hol ifjú lelkesedéssel, ami csak oda tartozhatik…” Ezzel egyszerre utalt Szathmáry Lajos és Kristó Nagy István szerepére. Egy főcsoportot részletesebben is idézett: „A megoldás útja: Szellemi téren: Mélyebb magyarságot! Európaibb magyarságot! Öntudatos magyarságot! A népi kultúrára épített igaz magyar műveltséget! Politikai téren: Magyarokat a vezető helyekre. A cél: új középosztály; parasztságunk megerősítése. Eszközök: földreform, adóreform, a tömegek szociális gondozása, munkabérek rendezése, a termelés korszerűsítése, közigazgatásunk és közoktatásügyünk reformja. Mindez nem mint jelszó, hanem mint kiállítási alcsoport… Amiért mi elszórtan, keserves gerillaharcokban külön-külön, egymást marva hadakoztunk: itt együtt van. Együtt mint lélek, s együtt mint kiállítási anyag.”

A vásárhelyi tudósítás nem csak a címbeli kiállításról szólt. Azt a végére hagyta. Így kezdte írását: „A városok közt, melyeket az utóbbi hónapokban sorra jártam, Hódmezővásárhely foglalkoztat a legtöbbet.” Mintha megérezte volna, hogy pár év múlva a sorsát meghatározza az itt töltött néhány esztendő. Először is szóvá tette a biciklis parasztságot, a föltűnően sok kerékpárost: „Annyi biciklit, mint Hódmezővásárhelyt, csak Salzburgban vagy Münchenben láttam.” Név nélkül ismertette a népzenegyűjtő orvos, Péczely Attila (1897–1964) munkásságát, a tanyai tanulók otthonát, konviktusát. Erről egy év múlva A vásárhelyi példa címmel külön is írt a Híd 1941. augusztus 5-i számában. Nem véletlenül nevezték el utóbb Cseresnyés kollégiumnak: híressé vált drámájának honoráriumával támogatta Németh László maga is.

Az április 28-i utolsó cikkben még egy látogatásáról számolt be. A béna poétát, Vöröss Istvánt (1922–1947) Móricz Zsigmond társaságában kereste föl. „Nemcsak tehetséges, de művészileg is érett” – írta róla néhány versének elolvasása után. „Amikor Móricz az első honoráriumát odadugja neki, dadog: »Énnekem igazán az is… éppen elég volt az is.« Más ilyenkor felkel és járkál, hogy ne sírjon.”

Levelezése Németh Lászlóval

Pista szolgálatkészségét bizonyítja, hogy azonnal megküldte a kiállítás „forgatókönyvét”, sőt mellékelte hozzá családjának meghívását is. Ezt köszönte meg Németh László a Pistának küldött első levelezőlapján, 1940. április 26-án:

„Kedves Barátom, nagyon köszönöm az elküldött kiállítási vázlatot s a nyári meghívást. Az elsőt már föl is használtam a Magyarországban, vasárnap jelenik meg. A másodikra is ígéretet teszek, ha ti is megígéritek, hogy a Hódmezővásárhelyről szóló könyvhöz az anyagot összehordani segítetek…”

Sem a nyári látogatás, sem a Vásárhelyről tervezett könyv nem valósult meg. De a levelezőlap magyarázatul szolgál a későbbiekhez, az 1945. évi meghíváshoz. Az író ekkor még így zárta: „Szeretettel köszönt, szüleidet ismeretlenül is üdvözli: Németh László.”

Az ifjúság kérdez és a Kiállítás Vásárhelyt című tudósításait Németh László fölvette a Téli hadjárat (1940), majd a Kisebbségben (1942) című tanulmánygyűjteményének 4. kötetébe, és olvashatók életműkiadásának Sorskérdések (1989) című kötetében is. Ez a két írás Németh László bevezetője Vásárhelyhez.

A következő is levelezőlap: 1942. április 3-án kelt. Németh László Pesten találkozott Kiss Sándorral (1918–1982), az Apponyi-kollégium hallgatójával. Az Apponyi-kollégium két év tanulmány volt az egyetemen a tanárképző főiskola négy éve után, és tanítóképző-intézeti tanári oklevéllel jutalmazta hallgatóit, akik bölcsészdoktorátust is szerezhettek, eltérően a csak főiskolai oklevelet szerzettekkel szemben, akik csak polgári iskolai tanári képesítést nyertek.

Kiss Sándor tag volt a néprajz friss magántanárának, Ortutay Gyulának (1910–1978) Tápé-szemináriumában; a Délvidéki Szemle 1942. júniusi számában Mit tudunk Tápéról? címmel ő foglalta össze a kutatás elkezdéséhez nélkülözhetetlen korábbi szakirodalmat. Kristó Pistával ő is egyik vezetője volt a SZEI-nek, majd tanulmányainak befejezése után Pestre kerülve 1944 végén részt vett a német megszállók és nyilas kiszolgálóik elleni nemzeti mozgalomban. 1945 után a Magyar Parasztszövetség elnökeként a sztálinista diktatúra egyik áldozata lett. 1947-ben letartóztatták, elítélték. 1949-ben szabadult, és kétkézi munkával kereste kenyerét. A forradalomkor, 1956-ban az újjászervezett Parasztszövetség élén állt, de a bukás után, még novemberben el kellett hagynia hazáját. Washingtonban az Amerika Hangja munkatársa, mezőgazdasági szakértője lett. Vasárnap reggelenként én is hallgattam kellemes hangját. 1975-ben vendége voltam az amerikai fővároshoz közeli házában. Autóbaleset gátolta meg, hogy megérje a rendszerváltoztatást. Szép gesztus volt egykori munkatársától, Göncz Árpádtól, hogy 2000-ben így nyilatkozott: „ha megérte volna, ő lenne a köztársasági elnök”. 2000 óta szobra ott áll szülővárosa, Vásárosnamény főterén, s életrajzát írásainak bibliográfiájával szintén ott adták ki 2003-ban.

Kiss Sándor azt közölte Németh Lászlóval, hogy Kristó Pista néhány nap múlva Pestre jön, és föl akarja keresni. Németh László várta, de hiába. Most megírta neki, napközben mikor, hol találja. Aggályoskodott, hogy szegedi előadásával nem rontotta-e el a vásárhelyiek dolgát, s hogy „van-e némi valószínűsége, hogy őszre közösen könyvesboltozhassunk Budapesten”. Ma már egyik utalását sem értjük. Annyit tudunk, hogy Kristó Pista anyai örökségét a Turul Könyvkiadó és -terjesztő vállalat részvényeibe fektette. Természetesen szüleinek beleegyezésével.

Láttuk, Németh László 1940 áprilisában még nem találkozott Pista szüleivel. Grezsa Ferenc a levelezéskötetben, a 437. levél jegyzetében tévedett, amikor azt írta, hogy ekkori látogatásakor ismerte meg őket. Abban már igaza lehet, hogy 1940. november 9-i vásárhelyi útján kereste föl a Kristó családot. A későbbi kapcsolat valószínűsíti, hogy a következő években már levelet is váltottak. Ám csak a Pista édesanyjához 1942. szeptember 9-én írott az első, amely az Égető Eszter (1956) későbbi modelljához küldött levelei közül fönnmaradt.

Köszönettel nyugtázta, hogy Pista édesapja már át is utalta a Turul számlájára a megajánlott tízezer pengőt. Ez nagy pénz volt akkoriban. Vidéken, Vásárhelyen kertes házat lehetett érte venni. „Gondolhatja, igen jól esett – írta Németh László Pista édesanyjának. – Nagyobb elismerés alig érhet, mint hogy egy anya tereli vizeimre a fiát. Én is igyekszem majd, mint már eddig is, az édesanyját is odaérezni Pista mögé.” Tudósította arról is, hogy a Debrecen melletti Bocskay-kertben megvett egy háromszobás, kétezer négyszögöles „birtokocskát”. „Ez lesz az én Cseresnyésem.” Pistát meghívta a szeptember 27-i házszentelőre. Ott is volt, elkérte Németh Lászlótól beszédének kéziratát, s mivel kimaradt az életműsorozatból, az Alföld 1980. decemberi számában közzétette.

„A vásárhelyi meghívást feleségem köszöni, s él majd vele” – zárta levelét Németh László. 1943. május 26-án a Bocskay-kertből kereste föl lapjával Pistát. Zsörtölődött, hogy az Egyesületközi Együttműködés (EKE) Gulyás Páltól új verseket kért. Ez a rejtélyes szervezet 1941 májusa óta szerepelt a kulturális életben, s bizonyára ehhez is köze volt Pistának, aki ekkor már a nemzetvédelmi minisztériumban dolgozott. Németh László nem helyeselte, hogy Gulyás Pál engedett a kérésnek. „Nem lehet kuruckodást űzni, és rádióközvetítésre is alkalmasnak lenni – ugyanakkor. Vagy propagandaminisztérium, vagy népi irodalom.” Ez után, keltezetlen levelében – nyilván valami rossz tapasztalata miatt – „aggódva” küldte a Nagyváradi beszéd (1943. május 15.) kéziratának utolsó példányát: „ha ez is elvesz abban a híres minisztériumban, elveszett a beszéd is”. A fölolvasás a váradi Református Körben egy szórványinternátus javára tartott ünnepségen hangzott el. (Ezen a románok közt szétszórt, erdélyszéli [partiumi] magyarság fiai számára létesítendő internátus értendő.) Nem veszett el: Pista, mint a Magyar Élet segédszerkesztője, közölte a folyóirat júniusi számában. Németh László nem örült Pista tervének, hogy az EKE könyvnapi ünnepségén fölolvassák. „Nem tetszik nekem ez a Propaganda Minisztériumra szerelt E. K. E. Én nem ezzel küzdtem együtt két éve a németek ellen. Majdnem megbélyegző olyan meghívást fogadni el, amelyet a P. M. papírjára szövegeznek.” Hallotta, hogy Kodály nem vállalta az ünnepségen a vezénylést, s arra vet, hogy őmiatta: Szekfű Gyula a barátja, s az ő bírálata a történész ellen (Kiforgatnak múltunkból, 1939) tette Kodályt ellenfelévé. „Százszor megmondtam, nem nekem való a dobogósdi; mindig csak baj lesz belőle, ha kierőszakolják.”

Végül mégis vállalta: május 31-én az Operaházban az EKE Él az örök magyar szellem címmel megrendezett ünnepségén Kisebbségi sors címmel olvasta föl nagyváradi beszédét.

Kérte Pistát, hogy amikor június 11-én Szabadka felől Szegedre érkezik, mozgósítson valakit számára, aki végigvezeti a városon, kikíséri Tápéra, esetleg a tanyákra. Másnap, legkésőbb 13-án Vásárhelyre megy, de csak egy napot maradhat. „A viszontlátásig szeretettel köszönt” – a levél búcsúszavai már ekkor bensőséges, szinte baráti kapcsolatról tanúskodnak.

1945 nyarán Vásárhelyen volt valami nagyobb cserkésztalálkozó. A helyi lapokból bizonyára föl lehetne idézni a részleteket is. Ekkor, itt ismerkedtem meg Tárkány Szücs Ernővel és Kristó Nagy Istvánnal is. Pista parancsolt rám, hogy tartsak előadást a városháza közgyűlési termében. Azóta többször előfordultam ott, legutóbb Szenti Tibort köszöntöttem hetvenedik születésnapján. Első szereplésemkor, lámpalázasan, hebegtem-habogtam; magam sem tudom már, mit mondtam, csak arra emlékszem, hogy bár én nagyon szégyelltem magam utána, hallgatóságom meg volt elégedve mondókámmal. Pista is.

Németh László 1945-től kezdődő „vásárhelyi korszaka” egyértelműen Pistának és édesanyjának, az Égető Eszter modelljának érdeméül könyvelendő el. Nem véletlen, hogy az író az ő Bercsényi utca 27. sz. házukban talált menedéket.

Vásárhelyi kapcsolataim ekkor Tárkány Szücs Ernővel váltak behatóbbá, főként a Puszták Népe révén. Ezt Ernő szerkesztette, Pista szintén írt bele. Főmunkatársa volt a Független Ifjúság és a Nemzedék című lapoknak is.

1945-től Pista már a kisgazdapárt ifjúsági szervezetében töltött be vezető szerepet: a Független Ifjúság Országos Központjának lett igazgatója. E minőségében is beleszólt sorsomba. A szegedi egyetem 1947-ben bölcsészdoktorrá avatott. A nyelvtudományi tanszéken státusba kerültem gyakornokként, demonstrátorként. A Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (Nékosz) a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt égisze alatt működött. A kisgazdapárt ezt nem tűrhette, így megalakította párhuzamos kollégiumi szervezetét, a Magyar Kollégiumi Egyesületet (Make). A Kálvária utca 11. sz. házban működött a Pázmány Péter Népi Kollégium Szentgyörgyi Károly (1920–1990) vezetésével. Ő felsőfokú tanulmányait a szegedi hittudományi főiskolán kezdte, de otthagyta a kispapságot, az egyetem bölcsészeti karán folytatta, és tanári oklevelet szerzett. Egy ideig az egyetem neveléstudományi tanszékén volt gyakornok, de onnan is hamarosan elkerült. 1947 végén gazdasági visszaélés vádjával a rendőrség letartóztatta. (Később a politikai rendőrség ügynökként foglalkoztatta. Bálint Sándorról is jelentett.) Ekkor Kristó Pista javaslatára a Make országos vezetősége engem nevezett ki igazgatónak. Éppen 22. születésnapom táján, 1948. január vége felé vettem át a kinevezési papírt Pesten a Független Ifjúság vezetőitől, akik közt akkor találkoztam először Göncz Árpáddal és Kiss Sándorral. Jólesett, hogy Göncz Árpád, amikor egyetemi tanári kinevezésemet tőle mint köztársasági elnöktől vettem át, erre annyi év után is emlékezett.

Mindössze május elejéig tartott pünkösdi királyságom. Március 15-én egyesült a Nékosz és a Make, az én kollégiumom fölött is Székely Lajos meg Barek István döntött. S bár én hiába ígértem meg nyomtatásban is (Népi szakkollégiumok, Szegedi Friss Újság, 1948. április 28.) a szülőknek, hogy a tanév végéig nem háborgatjuk a kollégisták megszokott életrendjét, Székelyék lelketlen parancsuralmi módszereikkel mégis keresztülvitték elképzelésüket. Én szavamat nem másíthattam meg, leköszöntem. A bürokrácia lassúsága miatt addig még egy fillér fizetést sem kaptam. Végül három és fél hónapi munkámért adtak egy törpeszuper rádiót, amelyet valamelyik gyerek tartásdíj fejében adott a kollégiumnak. Makón voltam már múzeumigazgató 1952-ben, amikor Szent-györgyi, kiszabadulván a börtönből, bepörölt a rádióért: a bíróság elfogadta érveit, hogy az övé volt, így vissza kellett adnom. Ingyen voltam népi kollégiumi igazgató.

De erről Pista már nem tudott, hiszen a Make megszűnt. Ő 1948-ban megint hazatért Vásárhelyre, gyógyszerészkedett. Mikor a viszonyok szigorodtak, 1952-ben ismét fölment Pestre, és ott dolgozott szintén gyógyszerészként. 1957-ben lett a Magvető Könyvkiadó felelős szerkesztője.

Évek teltek, míg megint akadt közös dolgunk. 1973-ban megbízták a Könyvvilág szerkesztésével. Néhány cikkemet közölte. 1982-ben visszatért a Magvető Könyvkiadóhoz, immár főszerkesztőként.

Vitathatatlan érdeme, hogy 1968-ban ő kezdeményezte Németh László összegyűjtött műveinek sorozatban való megjelentetését. Ott voltam 1968. október 9-én a vásárhelyi Petőfi művelődési házban „az irodalom ünnepi estjén”, amelyen bejelentették a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó közös vállalkozását, az életműsorozat megkezdését. Darvas József nyitotta meg, tisztességgel szólt a városban élő Bibó Lajosról, bejelentve az ő kötetének (Subások, 1968) megjelenését is. (Ennek ér­dekessége, hogy a politikai rendőrség az ő kötetének címét használta a népi írókkal rokonszenvező értelmiségiek megfigyelésekor fedőnevül!) A vásárhelyinek számító, akkor debreceni egyetemi könyvtáros író, költő, műfordító Pákozdy Ferenc és a vásárhelyi születésű Papp Lajos verseikkel szerepeltek. Tolmácsolásukban Berek Kati, Bitskey Tibor, Margittay Ági, Koncz Gábor is részt vett. A műsor második felében lépett a közönség elé Németh László. Vallomása szerint legjelentősebb műveit Vásárhelyen írta. Az őt köszöntő taps után „az est rendezője”, Kristó Nagy István adott számot az életműsorozat tervéről. Akkor 18 kötetet terveztek; végül – húsz év alatt – 23 kötet jelent meg. Az első 1969-ben, az utolsó 1989-ben.

Ennek is lett hátulütője. Bebizonyították, hány helyen csonkította meg a kiadó, nyilvánvalóan Kristó Nagy István, Németh László szövegét. Ez persze bűn. Mégis azt hiszem, egyenként kéne elbírálni, mit hagyott ki szemellenzős dogmatizmusból, mit gyávaságból; mit Németh Lászlót és a sorozatot féltő, olykor talán túlzott óvatosságból.

Pistától kaptam meg Szent-Györgyi Albert eladdig ismeretlen, 1938-ban franciául írott kéziratos értekezését. Ezt is ő mentette meg az utókornak. Rokonától, Molnos-Müller Lipóttól (1897–1982) került hozzá. Önzetlenül engedte át nekem, hogy kiadjam. Majzik Istvánnal, a szegedi Bába kiadóval sikerült megjelentetnem, Rakonczai János is önzetlenül, ingyen végzett fordításában, utószavammal, Pista személyes vallomásával (A béke élet- és erkölcstana, Szeged, 2001). Máig sem értem, miért maradt ennyire visszhangtalan. Kéziratát az egyetemi levéltárnak adtam.

Titkos írás

Pistával ezután is leveleztünk. Rólam tudtommal nem jelentett. De Szőnyei Tamás páratlan gazdagságú, terjedelmű és értékű gyűjteményében (Titkos írás. Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956–1990, Budapest, 2012) ő az egyik legszorgalmasabb „szerző”. Saját nevén és Juhász Lajos fedőnéven a névmutatóban több tucat lapszám bizonyítja kivételes buzgalmát. Elfojtott írói hajlamát szorgalmas és alapos besúgói jelentésekben élte ki. 1956 novembere és 1963 januárja között kilenc irattartó telt meg „adatokban és hangulati elemekben gazdag jelentéseivel”.

1963 után nem foglalkoztatták: „sokfelé dekonspirálódott”, sokan sejtették, netán tudták, hogy titkos ügynök. Szőnyei Tamás szerint 1949-től, Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián szerint 1945 óta állambiztonsági szolgálatban állt. Én erről mit sem sejtettem. Mert közben értékeset alkotott. Kiadói munkájáról, az említett Németh László-életműsorozaton kívül, nem tudok. De Báti Lászlóval kétkötetes gyűjteményt szerkesztett a 20. századi angol irodalomból (1970); tanulmánykötetet adott ki az élő világirodalomról (1971); kitűnő gyűjteményt állított össze szállóigékből, közmondá­sokból (Bölcsességek könyve, 1983); alapos történelemszociológiai tanulmányt írt (A nyilasok, 1991); monográfiát William Faulknerról (1966), Edward Munchről (1983), Hézső Ferencről (1986). Tanulmánykötetet írt a vásárhelyi festőkről (1988); kiadta a nevezetes 1942. novemberi lillafüredi írótalálkozó jegyzőkönyvét (1994). Legnagyobb vállalkozásaként egymaga megírta két kötetben a világirodalom történetét (1993).

Nem volt átlagos ember. Lángész volt? Gonosz lángész? Nem tudom. Csak azt, hogy a kor teremtménye volt. A koré, a 20. századi diktatúrák koráé.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben