×

Holmi 5.

A népszerűség ára

Thimár Attila

2015 // 07-08
A tudományos nézetek néha gyorsan népszerűvé válnak, máskor egészen ismeretlenek maradnak a nagyközönség számára. Mitől függ ez? Az biztos, hogy ami könnyen megérthető, netán megjegyezhető, az könnyen elterjed, sokfelé szajkózzák, akár anélkül, hogy értenék igazi jelentését, netán jelentőségét. Az E=mc2 képlet olyan egyszerű, letisztult vizuális képet mutat, hogy nagyon sokan emlékeznek rá anélkül, hogy a benne szereplő betűk jelentésével tisztában lennének, netán elgondolkodnának azon, hogy miként lehet értelmezni a fénysebesség négyzetét. Azt is megtanulják sokan, hogy Albert Einstein nevéhez fűződik a képlet, de hogy mikor alkotta meg, és milyen gondolati keretben, azt már csak a szakemberek ismerik pontosan. A képlet, azzal együtt, hogy leginkább csak felírni tudják az emberek, hatalmas karriert futott be, pólókon, kitűzőkön, falfirkákon találkozni vele nagyon sokszor.

Hasonlóan nagy népszerűségre tett szert a világ egyik legkülönösebb tudósának, Stephen Hawkingnak a világegyetem kialakulására, illetve a kozmosz történetére-időbeliségére vonatkozó elképzelése. Elsősorban azért, mert olyan népszerűsítő könyveket tudott írni (pl. Az idő rövid története, Világegyetem dióhéjban), amelyekben a nem szakmabeli, egyszerű embereknek magyarázta el nézeteit, sőt nagyon hatásos ábrákkal tudta még jobban beláthatóvá tenni a téziseket.

Miért volt képes erre Hawking. Ő lenne a legnagyobb tudós? E kérdésekre nem egyszerű a felelet. Mint ahogy arra sem, hogy miként tudta túlélni súlyos izomsorvadásos betegségét, amely miatt már évtizedekkel ezelőtt távoznia kellett volna e világból. Ez utóbbi kérdésre talán ott lelhetünk egyszerű magyarázatot, hogy Hawking skót, s mint tudjuk, a skótok igen kemény fából való emberek, a fizikai megpróbáltatásokat szinte bármilyen szintig képesek elviselni. Másrészt egyáltalán nem lehetetlen, hogy Hawking népszerűségi karrierjében végső soron pozitív szerepet játszott kerekes székhez kötöttsége, hiszen a különös és különösen nehéz módon élő tudós „igazsága” izgalmasabbnak, hitelesebbnek tűnhet másokénál. Mára nagyjából kétségtelenné vált, hogy Hawking bizony buisness lett, egy jól felépített marketingkampány szerkezete, ehhez kapcsolódott a róla készült hollywoodi film, amelyben természetesen nem a fizikai felfedezéseit helyezték a középpontba, hanem magánéletének kacs­ka­ringós és természetesen nehéz útját. („A világegyetem működését megértettem, a nőkét viszont nem” – mondta egyszer Hawking.) Hozzátehetjük ehhez persze, hogy másnak is nehéz a magánélete, pedig belőlük nem készül hollywoodi produkció.

Mi lehet hát Hawking titka? Talán tudatosan, talán nem, de végül is eljutott oda, hogy nem a szakmai elitet kell meggyőznie igazáról, hanem az „átlagembereket”, azokat, akik majd döntéshozóként meghatározzák, hogy mit tanítsanak az iskolákban, mit tartsanak modern műveltségnek, miként épüljön fel materiális világképünk. Éppen ezért jellemző, hogy amíg a Hawking-féle kozmoszmodell a 21. század elejére általánosan ismertté vált, hiszen ezt lényegében mindenki megérti, addig a modell bizonyos részei, amelyek elvontabbak, „szakmaibbak”, nem váltak széleskörűen tudottá. Jellemzőnek látom azt, hogy a szakmai szempontból nagyon jelentős, az entrópia törvényével kapcsolatosan tett „nézetváltása” egyáltalán nem kavart fel port a „világon”. Míg korábban úgy képzelte el, hogy az idő maximális tágulási pontjától (tehát amikor a táguló kozmosz a legnagyobb kiterjedését elérte) kezdve az entrópia (az általános szétterjedés-elrendeződés elve) megváltozik és visszájára fordul, addig ezt megváltoztatva utóbbi publikációiban éppen ellenkezőleg tudja feltételezni a folyamatot. A hétköznapi példa erre, hogy amikor a rendezett szerkezetű üvegpohár a földre esik, eltörik, szétrobban, részecskéi (üvegdarabjai) szétgurulnak a padlón, beterítik azt. Ez az entrópia (egyenletes eloszlás) elve mentén jön létre. A folyamat a mi világunkban (korszakunkban) fordítva sosem játszódik le. (A széttört pohár sosem ugrik vissza egészben az asztalra.) De mi lesz, ha az alaptendencia megváltozik, és az egyenletesen terjedő univerzum majd éppen egyenletesen zsugorodni kezd? Korábban úgy gondolta, hogy akkor majd minden a visszájára fordul, így például az entrópia elve is. Később (ma) úgy vélte, ez nem szükségszerű, az elv érvényben maradása mellett is zsugorodhat a világegyetem. Noha ez a nézetváltás valójában nagyobb, mint a „kopernikuszi fordulat” (ahol csak a Nap és Föld mozgásának egymáshoz való viszonyáról volt szó), a szélesebb közvélemény mit sem tud róla. Hozzá kell tenni, hogy nagyon tiszteletre méltó, hogy Hawking változtatni tudott korábbi véleményén, és nem ragaszkodott hozzá makacsul haláláig.

Idetartozik még, hogy míg az entrópia működésére vonatkozó alapelvét megváltoztatta, a szorosan hozzátartozó keretrendszert, az idő szerkezetére vonatkozó nézeteit nem. Az időt továbbra is lineárisan előrehaladónak képzeli el – a Nagy Bumm­­­tól a Nagy Reccsig. A szemlélet itt tehát rugalmatlan maradt. A Hawking-kódban, már ha van ilyen, talán ez a legnagyobb kérdés. Miért nem tudott elszakadni a folyamatos linearitás mint fo­lyamatképző szerkezet alapelvétől, hiszen jó al­kalom lett volna erre a fekete lyukak vizsgálata, de akár az antropológiai elv kidolgozásának néhány aspektusa. Ám ő végig megmaradt a Nagy BummNagy Reccs struktúrában. A napjaink világképét leginkább meghatározó tudós gondolati világában meglehetősen merevnek és egysíkúnak tűnik. Bizony nagyon sokat gondolkoztam: vajon miért? Vajon miért nem jutottak eszébe olyan időbeli struktúrák, amelyek nem ezen linearitás mentén szerveződnek? Olyanok például, mint az alteritás időkezelése – s ezen nem a párhuzamos világok lehetőségét értem, amelyet továbbra is párhuzamosan lineárisan történő világokat je­lentenek –, a ciklikus folyamatok léptékváltásának, tükröződésének (akár fraktálelrendeződésű) lehetőségei, vagy akár a bekövetkező események véletlenszerűségének lehetőségei („nem értem a nőket”). Ezeket tán nem vélte tudományosnak? Vagy ezeket nem érzékelte, észlelte? Vagy ezeket nem vélte egyszerűen elmagyarázhatónak, bemutathatónak? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre immár nem kapunk választ. Az viszont biztos, hogy az alapvetően lineáris idő- s ezzel együtt tudatstruktúra egyre kevésbé lesz tartható a jövőben, akár már egy-két évtized múlva sem. Hawking izgalmas és előremutató világképe lassan bezáródik, önmaga foglya marad. Nagyjából úgy, ahogy a lassan hanyatló test bezárta ezt a különleges és kiváló szellemet.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben