×

Az Úr-o’-logosz és a Lorca tőre; Riasztó, álmaink; Belóg a lóláb

Csuday Csaba

2015 // 07-08

Az Úr-o’-logosz és a Lorca tőre


„Ejakuláció? Erekció?”, kérdezett
Úr-o’-logosz pattogósan,
„Joó, joó, joobb”, nyögtem én a fehér ágyon
bedőlve, könyökölve, míg az Úr középső ujja
keményen dolgozott.
„Sugár a tőr, tüzes hegye csóvát vet
szörnyű mélybe. Ne! Ne döfd szívembe. Ne!” –

Hogy’ félte Lorca azt a tőrt, s hogy’ suhogott
a Gombrowicz vesszeje az Esküvő hősének
felemelt ujjában, a varsói színpadon – „palec!, palec!” –,
s hogy csattog ma is az a pálca hátunkon,
a Nagyérdemű hátán – villant agyamba
ott, az ágyra könyökölve. „De, ugye, nem kell áttérnem a férfiakra?”,
Kérdeztem egy héttel azelőtt Úr-o’-logosztól,
amikor ultrahangképem zárványaitól megriadva
kilátásba helyezte a hetenkénti masszást.
„Dehogy”, felelte nevetve, „egyébként is az
urak farka manapság…” „Ide figyelj – folytatta –,
arról van szó, hogy aminek ki kellene jönni,
félig benned marad. Félig magadba mész. Pedig
muszáj, ki kell ürülnie a tatuskának, érted,
különben ott varasodik, kövesedik, aztán szépen
rákosodik. Kell, érted, hetente, legalább kétszer.
És mindegy, hogy feleség, szerető vagy a
Marok Marcsa. És akkorát tüzelj, mintha célba lőnél!”
(Apropó, lőni. Szegény Federico, a csendőr állítólag
földugta neki a puskacsövet, s mielőtt elsütötte volna
a fegyvert, azt üvöltötte: Most élvezz, köcsög!)

Nem jobb mégis így, bedőlve nyögni a fehér lepedőn?
Nem ez a mégis, ez a receptre, hetente kétszer?
Ó, Uram, ó, Logosz,
ennyivé lett volna a híres öröm?

Riasztó, álmaink


Beriasztott álmaim fölött pisla
érzékelő strázsál: ha jobbra fordulok az ágyban,
zöld, ha balra, sárga. Ha rémülten felülök,
vagy szemérmes tomporom (jobb, ha a tiéd)
izeg-mozog, piros szemét tágra mereszti.
Csak ha merev és mozdulatlan
vagyok, akkor szűnik meg visszaverni képem.
„Jó, ha nem mozogsz, még jobb, ha nem is vagy”,
mondja a fel-riasztó, és már feni fogát
szívdobbanásainkra. Sugártőrével
sorra ledöfi, öldösi szépítő álmainkat.

Belóg a lóláb


(Egy Velázquez-kép alá)

Mintegy. Hiszen csak szellemképe látszik.
De vajon miért e „radírozás”?
Vajon ha ott tartja meg a festő azt a lábat,
ahová eredetileg tette (mit tette,
helyezte, ahová kecsesen illesztette
a bölcs, állati akarat), szóval, ha ott
marad a lóláb, ahol volt, akkor miféle
egyensúly bomlik? Kié? Mié?
A színeké, a téré, az arányoké?
S ha mégis ilyen zavar adódna,
mihez viszonyítva minősülne torznak,
ami a láb tényleges, valós helye?
Mit láthatott a festő? A természet
volt-e tökéletlen, vagy az ő látása torz?
Ecsetje önkéntelen javította ki azt,
ami csak az ő képzeletével lehet tökéletes?
Az a lóláb eleve fölrúgta volna
a könnyedség véletlen tüneményét?

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben