„A gyűlölet szakadékából”

(Romain Rolland)

Meglepő, milyen elenyészően kevés festmény, rajz, vázlat követte nyomon a népes nagybányai művésztelep alkotóinak első világháborús hadi szolgálatát. Pedig a mozgósítottak igencsak sokan voltak. Hősi halottakat is gyászolhattak közöttük, mindjárt az első évben, s többen tértek meg a frontokról vagy hadifogságból rokkantan, tüdővészesen, ideg-összeroppanásban, munkaképtelenül.

A jelenség ugyanakkor magyarázható. Még azok a festők is, akik rövid szabadságuk idejére, sokszor katonamundérban tértek vissza a művésztelepre, mintha csak felejteni akarták volna az átélt borzalmakat, a természet zsongító szépségeibe merülten folytatták azt, amit a békeévekben abbahagytak. Csak érintőlegesen tartozik a kolónia történetéhez az a kiállítás, amelyet Papp Aurél és Boromisza Tibor századosok, Litteczky Endre és Tóth Gyula hadnagyok (civilben festők) orosz, szerb és olasz hadi élményeikből 1918 novemberében Szatmárnémetiben rendeztek.¹ Közülük a román–magyar kettős kultúrájú Papp Aurél lett az, aki majd expresszionista ízű nagy háborús képeinek sorozatával döbbentette meg a már békebeli évek első tárlatainak látogatóit.

A nagybányaiak kiállításain szinte teljesen hiányoztak a háborús képek, s ez a művésztelepről szóló korabeli írásokban nem is maradt észrevétlen. „Gondolkoznunk kell – olvassuk egy 1922-es kiállítási jegyzetben –, hogy miként lehetett elzárkózni annyira a világot megrendítő eseményektől, hogy azoknak szemernyi nyoma se lássék e legfrissebb műalkotásokon. Miért van ez? Miért van, hogy nem a harcterek vértől gőzölgő, cafatokra tépett embereinek halálba üvegesedett tekintete fagyaszt a falakról, miért van, hogy nem égő falvak és robbantott hidak roncsai döbbennek reánk a keretekből, miért hiányoznak a rohamozó hadak?!”²

Ami ezek helyébe lépett a négyéves világégés után, az inkább valami boldog árkádia utáni vágyakozás, a békére és megbékélésre utaló transzcendens áhítat. Ilyen műveket láthattak a nagybányaiak kiállításain Jándi Dávidtól, Mund Hugótól, Dömötör Gizellától, Pászk Jenőtől és másoktól is.

Ferenczy Valér, a festő és grafikus talán a legelső volt, aki ennek az életérzésnek a kolónia művészei között még a háború véget érte előtt hangot adott. Rézkarcban készült lapjai, az Ara pacis (A béke oltára) három változatában, irodalmi és kultúrtörténeti vonatkozásban is ezért érdemelnek megkülönböztetett figyelmet.

Ennek a föllépésnek a bemutatása és történeti háttere e rövid tanulmány tárgya.

Eléggé köztudott, hogy a nagybányai kolónia egyik alapító mestere, Ferenczy Károly gyermekei közül az ikertestvérek, Noémi és Béni a történelem nagy vízválasztóján, a világháborút lezáró forradalmak idején a radikális baloldali eszmék hívei voltak. Ugyanakkor az idősebb testvér, Ferenczy Valér (1885–1954) távol tartotta magát a politikai küzdelmektől. Ő csak a humanista eszmék bűvöletében élt, meggyőződéses pacifizmusa kizárta, hogy bármelyik küzdő félnek igaza lehet egy öldöklő háborúban. A több nyelvet beszélő, művelt, érzékeny idegzetű festő már a kezdetektől elutasított minden erőszakot, amit széles körű olvasottsága révén a háborúra készülő világban tapasztalt. Nem véletlenül vállalkozott egy, a második világégést előrevetítő angol regény átültetésére (S. Fowler Wright, Prága nincs többé, Genius kiadás, 1937), s ugyanakkor lefordította angol nyelvre Kuncz Aladár Fekete kolostorát, de ez sajnálatosan kiadatlan maradt.

Személyes benyomásai, a kórházakban ápolt sebesültek látványa olyan élményei voltak, amelyek pacifista nézeteiben igencsak megerősítették.

Föltáratlan pályája miatt közelebbit nem tudunk e művek keletkezéstörténetéről. A háborúra utaló rézkarcai (Kórház, Ápolónő, Műtét) az 1914–15-ös évben születtek, és a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában maradtak meg. Ezeket épp legutóbb állították ki a háború kitörésének centenáriumán, 2014 őszén Balatonfüreden szervezett tárlaton.³

A háborúellenes magyar értelmiségi állásfoglalások maradandó értékű mozzanata volt Ferenczy Valér és a hadak útjából önkéntes svájci száműzetésbe menekült Romain Rolland kapcsolata. Ez nemcsak levélváltásukban és személyes találkozásukban nyilvánult meg, hanem a magyar művész Romain Rolland-nak ajánlott rézkarcai elkészültében is.

A háború éveiben a semleges Svájc volt a pacifista mozgalmak szellemi központja. Az itt menedéket talált írók, művészek – vállalva az ellenük folytatott gyűlöletkampányt és a hazafiatlanság vádját – Európa lelkiismeretére apelláltak. Romain Rolland kötetben is közzétette háborúellenes cikkeit, Henri Barbusse Tűz című könyve (1916) is ugyanilyen mozgósító hatású volt. Frans Masereel metszetkönyvei pedig a vizuális szemléltetés eszközeivel szolgálták a tiltakozást. A magyar közvélemény különösen azután fordult érdeklődéssel Romain Rolland munkássága felé, hogy a nagy francia író 1916-ban Nobel-díjat kapott. A Pester Lloydban ez idő tájt jelent meg Rolland drámai fogalmazású verse, az Ara pacis, amit innen vagy más forrásból Ferenczy Valér is megismerhetett.

A magyar művész, aki pár évvel korábban Párizsban sajátította el a rézkarckészítés technikáját, ezt a sokszorosító eljárást találta legalkalmasabbnak a nagy hatású mű illusztrálására. Egyébként nem ő volt az egyetlen, akit megihletett ez a megrázó manifesztációnak érzékelt költemény. Hubay Jenő kantátát írt a szövegére, a bánsági költő és műfordító, Franyó Zoltán pár évvel később magyarra fordította.⁴

Ferenczy Valér még a háborús összeomlás előtt, 1917-ben a három változatban készült rézkarcból kettőt elküldött Svájcba Romain Rolland-nak. A válasz nem késett, s bár a levél eredetije nem maradt meg, a Hatvany Lajos, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelent Esztendő című lap 1918 márciusában magyar fordításban közzétette, majd jóval később, 1925-ben a kolozsvári Ellenzék is újraközölte.⁵

Teljes szövege így hangzik:

„Uram

Szívből köszönöm két szép rézkarcát – nagy örömet szereztek nekem. Elsősorban a nagyot szeretem, árnyék és fény ellentéteit, egét, a térben lebegés benyomását, melyet hangsúlyoz az oltár körívének és a fölébük omló nőalakok körtáncának hirtelen fordulása. A kisebbiken a domborművet szeretem, a fölemelt két karjával fejét körülfogó alakkal. A kettő közül ez a finomabb s egyöntetűbb. A felírat: Ara pacis és az évszám a rézkarcon úgy van elhelyezve, hogy mint címkép is könyvbe illenék. Én arra gondoltam, hogy majd nyugalmasabb időben ezen a címen: »Ara pacis«, cikkek vagy költemények sorozatát könyvbe gyűjteném, talán engedélyt kérnék Öntől, hogy metszetét reprodukálhassam.

Kérem, legyen meggyőződve igaz rokonszenvemről.

Romain Rolland”

A francia író nem feledte Ferenczy Valér gesztusát. Erről Dobossy László Romain Rolland-ról írt könyve tudósít, aki külön fejezetrészt szentelt a levélváltásoknak. Dobossy, a párizsi Magyar Intézet egykori vezetője 1961-ben gyűjtötte kötetbe az életrajznak a francia–magyar kapcsolatokra is kitérő vonatkozásait.⁶ Rolland 1921-ben Hatvany Lajoshoz írt levelében érdeklődött Ferenczy Valérról, aki, mint írta, „figyelemre méltó rajzokat készített” az Ara pacishoz.⁷

Évekkel később, 1926-ban Ferenczy Valér Svájcban tett utazása során személyes találkozót kért Romain Rolland-tól. A betegeskedő író akkor a gurnigelbadi szanatóriumban kezeltette magát, s egy későbbi időpontra kérte halasztani a látogatást. Egy hónap múltán azután valóban létrejött a találkozás. A nagyon elfoglalt író ebédre hívta meg a művészt. Ennek a találkozásnak a korabeli sajtóban is nyoma maradt,⁸ és a művész sokkal később is mint pályája egyik élményszerű momentumára emlékezett vissza.⁹

Míg Ferenczy Valér Nagybányán dolgozott (1927 őszén költözött végleg Budapestre) az Ara pacis rézkarcnyomatú példányait jószerint minden kiállítására beválogatta. Grafikai munkái között láthatták Kolozsváron (1922), Nagybányán (1923, 1924), Nagyváradon (1923), Temesváron (1927).

Kerülhetett belőlük magántulajdonba, de közgyűjteménybe is. A szentendrei Ferenczy Múzeum gyűjteményében a rézkarc három változatának több lenyomata található meg. Alapkoncepciójukban nincs különösebb eltérés. A képek előterében henger alakú oltárról – mintha csak allegorikusan Ábel áldozatára utalna – láng és füst száll az ég felé. Az oltárt táncoló nőalakok fogják közre. Erős fény-árnyék hatások érvényesülnek; a füst sötétje mögül itt-ott a Nap sugarai törnek elő. Az egyik változatban az oltár talapzatán látszik a felirat, az Ara pacis és az évszám.

Valóban, könyvborítónak is megfelelt volna a kép, de erre végső soron nem került sor. Vers és kép azonban, az emberiség száz év előtti drámájának évfordulóján, jelképesen ma is egymás mellé tehető.

Romain Rolland: Ara pacis

(részletek)

De profundis clamans,
A gyűlölet szakadékából
Küldöm hozzád, mennyei Béke, e dalt.
------------
Ó nagy Béke, királyi
Pálcáddal igazítod a rendet
Élet láza fölött,
Vizek mámora fölött,
Tenger ritmusában.

Te dóm, nyugalmas
Méltósággal állsz a gyilkos erők közt:
Sugárzó csipke-ablak,
Melyből a nap vére kibuggyan,
Szivárványos kéve, mit a művész
Harmóniába markolt.

Te nagy madár, az ég ívében kitártan,
Szárnyaid alatt
A mélységet cipeled –,
De hogyha felszállsz,
Túl földi léten összefogod
A múltat és jövőt.
------------
Forraszd össze a kezeket és szíveket,
Melyek egymást keresvén szétszakadnak;
Törd igába a végtelen bikákat,
Gőzölgő testük vad dühét,
Mit harcaikra tékozolnak,
Vezesd le termő televény ölébe,
Hol barázdák mélyén a mag csírázik.
------------


(Franyó Zoltán fordítása)

Jegyzetek

¹ A tizenkettősök hadikiállítása, Szatmári Honvéd, 1918. nov. 1., 6.

² Kertész Mihály, Téli tárlat Nagybányán, Kelet Újság, 1922. dec. 19., 7.

³ Művészet és művészek az első világháborúban, Balatonfüred, Vaszary Galéria, 2014. (katalógus)

⁴ Franyó Zoltán versfordítása a kolozsvári Napkelet 1921-es évfolyamában (1221–1222.) jelent meg.

⁵ Romain Rolland levele egy magyar művészhez, Esztendő, 1918/ 3, 179.; Nagybányán és Felsőbányán, Ellenzék, 1925. aug. 18., 5.

⁶ Dobossy László, Romain Rolland az ember és az író, Akadémiai, Budapest, 1961, 219–220.

⁷ Uo., 219.

⁸ Reiszmann Irma, Látogatás a Ferenczy pár műtermében, Szamos, 1926. szept. 18., 3.

⁹ Murádin Jenő, A Ferenczy művészcsalád Erdélyben, Kriterion, Bukarest, 1981, 78.