×

Nagyvárosi balladáskönyv

Térey János: Átkelés Budapesten

Haklik Norbert

2015 // 06
Annak fényében, hogy mily fontos szerepet kaptak eddigi munkáiban a városok, elkerülhetetlennek látszott, hogy Térey János önkéntes fővárosiként előbb-utóbb előrukkoljon egy Budapest-kötettel. Műveinek ismeretében az is megjósolhatónak tűnhetett, hogy Térey a verses epika eszközeivel közelít majd a Duna-parti metropoliszhoz. Az Átkelés Budapesten azonban meglepetéseknek sincs híján, bár szerzőnk esetében talán éppen az volna a meglepő, ha puszta írói rutinból teszi az asztalra az új Térey-kötetet.

Térey ugyanis mestere annak, hogy a választott tárgyhoz igazítsa a formát, ami eleve kizárja az önismétlés lehetőségét. A Budapestről szóló, gazdag kisprózahagyomány ismeretében kézen­fekvő lett volna, hogy a Budapest-könyv esetében ez a forma a (verses) novella legyen, és a kiadó is a „Novellák” műfajmegjelölést szerepelteti a cím­oldalon. Tévesen. Igaz, hogy az Átkelés Buda­pesten történeteket mesél el rövid formában, ám a kötet darabjai éppen e történetek bemuta­tásának mikéntje révén köthetőek inkább egy másik magyar irodalmi hagyományhoz: a ballada mű­fajához.

A tárgy ezúttal is indokolja Térey formaválasztását. Mert ugyan mi más teszi a várost mint epikai témát igazán izgalmassá, ha nem az a kettősség, hogy egyszerre biztosít teret a benne történő sorsoknak a városlakók életének helyszíneként, ám mindeközben ezek a sorsok és életek is folyamatosan visszahatnak rá és alakítják. Mindennek és mindenkinek megvan a helye ebben az átláthatatlanul összetett, dinamikus rendszerben. S ha az egyén bármilyen okból kikerül abból a pozícióból (értsük azt földrajzi vagy társadalmi értelemben is akár), amelyet a város logikája neki szánt, akkor szükségszerűen sorsa is kilép megszokott medréből. Vagy visszaküzdi magát oda, ahol a helye van a város felfeljthetetlen összefüggések által meghatározott rendjében, vagy pedig végérvényesen eljegyzi magát a tragédiával. Ez a tragédia azonban nem írható le a drámairodalom ok-okozati viszonyok mentén matematikai pontossággal leképezhető módszerével, hiszen – a városlakó és a város folyamatos, dinamikus kölcsönhatása miatt – összefüggésrendszere átláthatatlanul összetett. Elengedhetetlen eleme a homály. És helyben is vagyunk. Ráadásul a Térey-féle megközelítés nem előzmények nélkül való. Inkább azon kellene csodálkoznunk, hogy Arany János Híd-avatása óta neki jutott az eszébe elsőként budapesti balladákat írni.

Lássuk tehát, hogyan fest egy Térey-féle budapesti ballada. A hurokban című nyitó darab helyszíne a Kádár utcai, már nem létező, hurokvágányos villamos-végállomás. Itt nem a Szondi parancsára „a vár piacára ezüstöt, aranyt, / sok nagybecsü marhát” hordó végvári vitézek tüsténkedése teremt mozgalmas miliőt, hanem az árut rakodó szállítóké, s ehhez nem a tetemre hívás vércsevisongása, hanem bálák és raklapok zaja szolgáltat háttérzenét: „S döngött megint a bamba bádog, / Csörgött az óriási göngyöleg.” A vasúti főmérnök Diószegi egyszerre kedélyes és lekezelő stílusban társalog beosztottjával, az agglegény Mirjucza Gyurival, anélkül, hogy tudná: amikor ő már elindult hazulról, az ifjabb kolléga rendre a felesége ágyába is tesz egy hosszabb-rövidebb kitérőt a munkába menet. Térey Mirjuczáról írva Juhász Gyula felé is elereszt egy kacsintást: „Gyuri zakója szétcsúszott a szerelemtől, / S a nyakkendője félresiklott.” Ám Mirju­czától mi sem áll távolabb, mintsem hogy a nyugatos költőhöz hasonlóan tragikus hősszerelmes legyen: „Pácienseknek hívja barátnőit, / Akik ritkán távoznak úgymond gyógyultan.” Térey a legdrámaibb ponton hagyja nyitva a történetet: abban a pillanatban, amelyben beosztottja s egyszersmind asszonyának szeretője akár szembesítheti is a megcsalt férjet a valósággal. A mű a várandós feleség visszafogottan lírai képével zárul: „Hajni azt gondolta az otthoni függöny mögött: / »Az újév mályva, olajzöld, fűzöld / És bársonybarna. De főleg marcipán.« / Harmatos volt a tekintete.”

A balladahagyomány újraértelmezése talán még inkább szembetűnő a Térey-kötet második, Aki élő, zajjal jár című darabjában, amely a gótikus rémtörténetek világát és a budapesti holokauszt még sok jövőbeni irodalmi feldolgozásra alkalmat adó témáját ötvözi az egyik legdrámaibb s egyszersmind legtradicionálisabb balladai forgatókönyvvel: azzal ugyanis, amelyben a bűn bűnhődés nélkül marad, és végül őrületbe hajszolja tudóját. Egy ifjú pár házat vásárol a budai villanegyedben egy volt belügyes tiszttől. Az ár jutányos, a feleség azonban rémisztő élményekről számol be az új otthonban: néha hörgést hall a szomszéd szobából, s éjszaka lidércfényeket lát. S miután a férj felkéri egy idősebb, mérnök rokonát, adjon tanácsot, hogyan volna érdemes újrarendezni a villa térelosztását, fény derül a ház titkára: a korosabb férfiút, mint megannyi sorstársát, ebben a házban kínozta 1944-ben a Gestapo. A befejezés Arany János legsikerültebb balladazárlatait hangszereli újra a 21. századi Budapest világára, s egyúttal arra is rámutat, hogy a múlt máig itt kísértő árnyaitól lehetetlen megszabadulni anélkül, hogy szembenéznénk velük: „»Miért nem mondtad hamarabb?«, üvöltötte a nő. / Egyre ritkábban néz a tükörbe, // Mivel attól retteg, nem saját arca nézne vissza rá, / Hanem egy rohamosztagosé, / Aki borotvahabos képpel… »Hé, // Beszorult a fürdőszobába egy SS-tiszt!« »Ha-ha, jó vicc.« / »Nem vicc. Éjjel ez a fickó nyugtalanítóan gargarizál.« / »Nem járhat zajjal, ha nem él.« / »Áthatol a testén a kezem!…« / »Ki kell bontanunk az alagsorban a falat, / Hogy megszabaduljon a szellem. / Befalazni az átkot nem elég. Ott fog nekünk / Borotválkozni ítéletnapig!«”

A kötetben még számtalan példát találunk arra, hogy a ballada szereplője olyan helyre keveredik, amely nem neki rendeltetett a város logikája szerint. A főnök hitvesi ágya, valamint a békés otthonnak remélt hajdani Gestapo-főhadiszállás mellett akár olyan ártalmatlannak tűnő helyszíneken is konfliktusba kerülhet a genius loci az odakeveredett emberrel, mint például a Háros-sziget, ahová Bárány, az özvegy énektanár evez át azzal a szándékkal, hogy legalább egy hónapot a szigeten töltsön, amelyet a természet utolsó fővárosi oázisának tekint. Ám becsípődik egy ideg a derekában, ami arra készteti, hogy – már amennyire állapota engedi – hanyatt-homlok visszameneküljön a ma­ga mögött hagyni vágyott civilizáció biztonságába. A Mondj nemet a vasárnapukra férfi főszereplője nem hajlandó kivillamosozni a belvárosból a távoli zöldövezetbe, hogy találkozzék szerelmese családjával, még akkor sem, ha rámegy erre a kapcsolat. Az Early Winter Koppenhágából hazatérő mérnöke elindul, hogy egykori lakhelyükön felkutassa volt feleségének nyomait. Azonban ez esetben csak a locus azonos, a hely szelleme viszont már ismeretlen helyre költözött: a csattanó nyitva hagyja a kérdést, közös múltjukat flashbackeli-e vissza a mérnök, vagy csak egy idegen párt lát szeretkezni az exnej által már évek óta nem lakott egykori otthonukban.

De mielőtt még végképp eloszlatnánk a recenzió olvasói előtt Térey Budapest-könyvének balladai homályát, hadd hívjam fel a figyelmet az Átkelés Budapesten egy másik aspektusára, amely viszont teljességgel előzmények nélküli irodalmunkban. Az új Térey-kötet ugyanis az első olyan magyar irodalmi mű, amelynek olvasását inkább tudom ajánlani elektronikus könyvként, mint papíron. A tartalomjegyzéket ugyanis egy interaktív térkép követi, amely nemcsak eligazítja azt az olvasót, aki személyesen is el kívánna látogatni a Térey-balladákat megihlető helyszínekre, de linkjeire kattintva akár bele is hallgathatunk azokba a zeneszámokba, és belenézhetünk azokba a filmekbe, amelyekre a balladaszereplők hivatkoznak. Olybá tűnik tehát, hogy Térey az Arany-balladák hagyományából kiindulva megírta az első igazán 21. századi magyar verseskönyvet. Ismét egy olyan bravúr a szerzőtől, ami egyszerűségében egyszeri és megismételhetetlen. (Libri, 2014)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben