×

Kortárs kritikapályázat

2015 // 06
A Kortárs folyóirat kritikapályázatán a megadott három mű közül kettőről kellett bírálatot írni. Összesen huszonkét pályázó küldte be negyvennégy írását. Cseke Ákos esszégyűjteményéről tizenhat, Szálinger Balázs színpadi mesefeldolgozásáról tizenegy, Térey János verses novelláiról tizenhét kritika született. Nemcsak a pályázatok magas száma, hanem a pályaművek általában vett magas színvonala is kellemes meglepetés volt. A tárgyilagosan árnyalt megközelítést legfeljebb némi még iskolás rendszeresség vagy tudományoskodó szakzsargon szürkítette olykor. Kis stilizálással talán minden írás közölhető lett volna. Ennek következtében örömtelien nehéz lett a – szerkesztőkből álló – zsűri munkája. A Kortársban az első három helyezett írásait közöljük, az online változatban további nyolc szerzőét.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben