×

(szino)líra

Torzószótár

Aczél Géza

2015 // 04
alacsony

újabban megint sokat gondolok az apámra a nagy háborút övező átkos időkben volt néki egy tűrhető görög–latin iskolája s mikor anno gimnáziumba menetel előtt az ágyamban elkezdtem majszolni az előző napi sütemény maradékát számban azóta sem éreztem az égett tepsi szélén megkérgesedett igazi lekvár önmagán túlbillenő voltát valamelyik deklinációt az olcsó paplan alól riadtan kibányásztam s a precízen hivatalba indulásra készültében megcéloztam a hat -us végű rendhagyó főnévvel a repedt tükörben pár szál haját gondosan eligazgató apámat örülve hogy a mocskos korban még megadatik neki parányi sikerélmény ahogy sorolja őket csöndes elégedettséggel emelve meg a sor végét lenullázva a zavaros történelmet majd sietve a világ egyik legkeskenyebb villamosához szapora járással elment s magam is kocogni kezdtem erős cigarettát dugva a számba a rám leselkedő nyűgös latinórára hol gyakorta megszólt zsémbes hangján az öreg láciumi flóta ez túl jó valld be ezt is apád fordította s én boldog voltam némi elégtételt szerezve neki a vad világban hol alacsony ívben a gazemberek mindent megaláztak

alacsonyrendű

megérezni egy karaktert rábukkanni olykor az igazára egy idő után az elhasználódott ember már meglehetősen fáradt s empátiája ellenére ritmusából lassan kiesve közhelyessé válik sok gondolata borongós őszi alkonyattá a kedve s ha nincs is mindenáron megkeseredve már csak mutatóujját mozdítja miként a nagy karmesterek mintha felszínesen visszaüzennének egykori alacsonyrendű tenderek de ez mégis valami más bár sorra hullnak ki agyadból a nevek órákig felzaklat a futás vagy egy súlyosabb szatyor cipelése beljebb a hátsó szobákban rendíthetetlen valami örökre megcsöndesült béke melyben rettegve bár de várod a végesség első jeladásait s már-már mámorít egy-egy lokalizált tünet mellyel az egyetemes nagy körforgás üzen apró léted felé hogy az anyagban végre már nincsen lefelé hiányzik a napi nagyzolás s a szemérem mindegy mennyi a pénzed kikopnak mögüled a hódításaid miközben rád telepedik az utolsó kozmikus magány s a szép fiatalok közül olcsó vagánynak tűnik valahány kik a győzelemnek fényes lobogóját meglengetik hiszen te a sorsban már régen a közöset keresed nem az egyedit

alagcsövezés

már egyre kevésbé szédít önmagában a vers mint olyan hisz alkatom elleni ahogy vénségemre kezdem precízre formálni a megnyújtott sorokat ízlelve közben a rímeket és újabban szótövek is egyre jobban érdekelnek mint egykoron ha latinórán a megtanult szavak helyett ösztönösen a rejtőző gyökökhöz próbált igazodni a gyermek megérteni a buján szétágazó ismeretlen valót és ha a katedráról dicséret paskolta az alkalmi fordítót enyhe szélhámossággal is belépett egy titokzatos kapun melyből keserves tépődés lett a visszaút a kopogó nyers félmondatok közé mégis ez a félig naturális közeg lett a biztos menedék noha ellentmondásosnak tűnik az egész teremtő viszonyulás így visszanézve ugyanis csak azóta érdekel az alkotás egésze a tökéletes mióta tudom hogy nincs olyan megkésve hát a mélységbe kezd hatolni ez a különös alkonyat s nem a hibátlan zöld gyepek csábítják már hanem az alagcsövezés a szaknyelvbe ágyazottan holmi drénezés mely a létezés gyökeréig visszavezet s stadionok helyett azt fürkészi mi adhat még ihletet ebben a gyarló vegetációban és miféle vágy kényszerít hogy rád nyisson a holnap

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben