×

Holmi 3.

Tudomány és erkölcs

Thimár Attila

2015 // 04
Bessenyei György barátom hosszasan gondolkodott arról, hogy a tudomány vagy az erkölcs az előbbre való. Melyik szigorú tekintete határozza meg másikat? „A belső nevelés két féle: az egyik a tudományokból, a másik erkölcsökből áll. A jó erkölcsöket elibe kell tenni a tudományoknak, vagy a tudományokat vélek egyeztetni [szükséges]” – írta. A felvilágosodás eszméinek forrongásai közepette már pontosan érezte, hogy a tudomány milyen előretörésben van, hogy egyre nagyobb pozíciókat szerez magának a másikkal szemben. Az azóta eltelt kétszáznegyven év alatt olyannyira domináns pozícióba került, ma már az életünk olyan alapvető rétegeibe épül be, hogy természetesnek vesszük: ha nem ismerünk valamit, ha elakadunk dolgainkban, rögtön a szakkönyveket, szótárakat, ismeretterjesztő könyveket lapozzuk fel, vagy internetes adattárat nyitunk meg. Úgy véljük, hogy ezek a letéteményesei az igazságnak, hogy ezek útmutatása, irányítása mellett tudjuk megoldani életünk problémáit. Ez a helyzet nemcsak azon szigorúan vett technikai problémákra vonatkozik, amelyben egy szerkezet leírása szükséges, hogy működését megértsük, de olyan helyzetekben is, amikor semmi ilyesmiről nincsen szó. Jó példa lehet a női vagy az életmódmagazinok legtöbb cikke. Olyat még sehol sem láttam, hogy a kérdésről – legyen az akár egészség, akár főzés, akár párkapcsolat – most nem írunk semmit, itt egy üres oldal következik, kérdezd meg nagymamádat. „Szakértők”, akik tanácsokat adnak, viszont mindenhová írnak, sőt magabiztos mosolyuk nélkül nem is jelenhet meg újság.

A tudományosság (néha tudálékosság) ilyen mértékű „hatalomra jutása” sok kérdést felvet, akár abból a szempontból is, hogy a tudományos világszemlélet rendszere mennyiben rugalmas, mennyire engedi meg más nézetek érvényesülését. Sajnos az erre igazán jó példák azok lehetnek (és reméljük, nem lesznek), amikor egy-egy nagyobb katasztrófa után, annak megelőzhetőségére, illetve okaira keresnek választ majd az emberek (pl. ebolajárvány elterjedése). Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy a tudományos világszemlélet önmagát gerjesztő módon egyre több és több ismeretanyagot állít elő, s annak jelentős részét megpróbálja megtaníttatni a gyermek számára az iskolákban. Ez csak részben jár sikerrel, mert sok olyan anyagot is be kell fogadniuk a gyermekeknek, amelyet azután a későbbi életükben egyáltalán nem fognak használni, sőt amelyek annyira összetettek, hogy a rájuk épülő alkalmazási (technikai) rendszereket sem értik. Hiába tanulják meg a félvezetők elvét, attól még sem a kapcsolók, elektronikus berendezések vagy a számítógépek működését nem fogják érteni. Az eszközöket ugyanúgy a szervizbe viszik, ha elromlanak, ha nem indul be a cirkófütés, szerelőt hívnak majd.


És hol marad az erkölcs? Miként viszonyul egymáshoz az erkölcs és a tudomány világa? A kérdés azért nagyon összetett, mert az erkölcs alapelvei is absztrahált úton, a valóságból elvonatkoztatott elvek mentén jöttek létre, és nem közvetlenül kapcsolódnak a hétköznapi élet gyakorlati tapasztalataihoz. Sőt, éppen azért kell erkölcsösnek lennünk, mert annak következményei jórészt nem rögtön, hanem bizonyos idő elteltével lesznek érzékelhetők számunkra. Erkölcs és tudomány mint egymással érintkező rendszerek két alaphelyzetben lehetnek egymással. Az egyikben céljaik egyeznek, elveik alapján egymást erősítik, útjaik sok részben közösek. A másik esetben céljaik, eredményeik nem azonosak, sőt éppen egymással ellentétes irányba mutatnak. Ilyen például a tudományos eredmények nem jó célokra való felhasználása. Mi lehet akkor a válasz a kérdésre, hogy melyikük előbbre való? A választ megkönnyítheti, ha egy lépéssel távolabb állunk a képlettől, és úgy figyeljük meg azt. Ekkor merülhet föl, hogy vajon lehet-e jó az a dolog, amely szembeállítható az erkölccsel. Átfogalmazva ezt a kérdést: lehet-e jó egyáltalában a tudomány, ha felmerülhet olyan helyzet, amelyben szembeállítható az erkölccsel?


A kérdés tétjét egy kicsit messzebbi területen pillanthatjuk meg igazán, a fenntartható fejlődés fogalmának értelmezésekor. Szükséges-e a fejlődés, ha nem fenntartható? Más szemszögből nézve: a fejlődés miért vált olyan abszolút pozitív tartalmú fogalommá, amely nem tűr magával szembeállított ellenfogalmat, csak akkor, ha az negatív tartalmú? Fejlődés–visszamaradás, fejlődés–korcsosulás, fejlődés–hanyatlás lesznek a használható fogalom­párok, amelyekben a második tag mindig nemkívánatos jelentéstartományt jelöl. De vajon szükségszerű-e ez? Vajon miért anakronisztikus kijelenteni: most úgy döntöttem, hogy hanyatlom egy kicsit?


Bessenyei hosszú eszmefuttatása végén meghátrál, s kezdő tételéből visszalépvén e rész zárásában már azt írja saját magáról, hogy a tudományok területén laikus, ezért nem tud azokról igazi értékítéletet alkotni: „Nem bánom, – hogy ebben is engedelmességemet bizonyítsam; ki adom, hogy ha igazat nem mondottam, visszavonom cselekedetemet, alázatos együgyűséggel alkalmaztatván magamra e közmondást: Cecus de colore [a vak a színekről beszél].” Vajon akkor, 1779-ben, a modern dolgok kezdetén érdemes volt-e visszavonulni, visszakozni?

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben