×

Egymást szentesítik

Áfra János

2015 // 04
Kínosan egyformák vagyunk, mégsem elég állatiak.

Lesétálunk abba az erdőbe, amit alig hiszünk el,
ott kezdődik az alkony, a kertetektől száz méter.

A születésedkor ültetett fa árnyékába fekszünk.

Nézzük, az ég vonásai hogyan rendeződnek át,
felidézzük gyermekkorunk néhány kapcsolatát.

A szív gyökerei ropogósra őrlik a talajt hátunk alatt.

Hosszú beszélgetésünk közben megkérdezed kétszer,
vajon miért nem alszik téli álmot az ember.

A választ még a legöregebb tölgyek sem tudják.

Viszont ezen az átvirrasztott éjszakán kivirágzik a szem.
Szerinted egy életünk van, szerintem végtelen.

De a kozmosz a legnagyobb temető, ebben egyetértünk.

Mélyet sóhajtasz, és elfordítom az arcom.
Fekete, mint a mennybolt. Te nézed, én csak tartom.

Aztán túlszalad rajtam tekinteted, túl a kerten és az erdőn.

Felállok, hogy átöleljem azt a vastagodó törzset,
amelyik úgy ismeri a kezed, mint a testvéred.

Kinevetsz, majd rájössz, hogy ezt is miattad tettem.

Nem tudom, a fád érzett-e valaha hasonlóbbat hozzád,
de amikor először láttalak, én már emlékeztem rád.

Mégis csak az igazolhat, ami épp most következik.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben