×

Holmi 2.

Az iskolaválasztásról

Thimár Attila

2015 // 03
Nem könnyű most azoknak, akiknek saját jövőjük kitalálása, megfogalmazása közben iskolát kell választani, akár középiskoláról, akár egyetemről van szó. Általában sem könnyű manapság választani bármi közül, mert rengeteg információ özönlik felénk nap mint nap, de iskolát választani különösen nehéz. Régóta azt hisszük ugyanis, hogy az iskola meghatározza azt, milyen emberek leszünk. Legalábbis azt mindenképpen, hogy milyen foglalkozást tudunk választani magunk számára, hogyan boldogulunk majd az életben, mert a tanulás az előbbre jutás segédeszköze volt évszázadokon keresztül. Miként van ez manapság?

Az iskolában megszerzett ismeretek összessége biztosít-e számunkra lehetőséget a nyugodtabb élethez, vagy az a papír, amelyet az iskola végeztével megszerzünk? A papír, amely szavatolja a különféle intézmények felé, hogy „igen, itt egy olyan ember áll, aki az egész intézményi rendszer működésével tisztában van. Nem lesz kieső fogaskerék vagy elguruló csavar a gépezetben. Számítani lehet rá, ugyanúgy fogja működtetni a rendszert, ahogy azt már megszoktuk.” A papír, amely a beépíthetőségünket, csereszavatosságunkat igazolja.

Ebből az következik, hogy az iskola alapvetően konzerválja a tudást, mindenki számára előírja ugyanazokat a kötelező ismereteket, az ettől való esetleges eltéréseket szankcionálja. Érdekelt-e abban, hogy új ismereteket is átadjon, vagy kizárólag a megőrzés a célja?

Napjainkban, a világháló korában a fiatalok, gyerekek információik mennyiségét tekintve több tízszer annyit szereznek be az internetről, mint az iskolai órákról. Ez korábban nem volt így, még akkor sem, ha összeadjuk a családi legendáriumok történeteit, a szülök ismereteit a világról, illetve a baráti mesélésekből megtudható dolgokat. Összefoglalhatjuk ezt úgy is, hogy az iskola már nem versenyképes más információs csatornákkal szemben, sem tartalmilag, sem mennyiségileg. Egyedül egy dologgal tud hatni: intézményi nehézkedésével, intézményi erejével. Ez korántsem kevés, és ha jól meggondoljuk, nem is fölösleges. Pusztán az a kérdés, hogy mindezt az erőt és hatalmat mire használja, illetve miként definiálja magát az az intézmény, amely napjainkban dominánsan csak mint hatalmi intézmény tud részt venni a gyer­mekek életében. Vannak régiók földrajzilag és társadalmilag, ahová a világháló, az információ­robbanás hatása még nem jutott el jelentős mértékben. Ám valószínűleg itt is pillanatok kérdése, és már ott dübörög az okostelefonokon a padló nélküli, komforthiányos otthonokban. Az is bizonyos másik oldalról, hogy ezekben a közegekben az iskola a hagyományos, közösségteremtő funkcióját csak alig-alig tudja ellátni, és a legtöbb, amire vállalkozhat, hogy az írás-olvasást megtanítsa a nebulóknak. Tudjuk, ma már ez sem mindig elérhető cél.

A szociális nevelés keretében minden iskolában sok illemszabályt, társasági viselkedési mó­duszt, szociális kapcsolódási modellt elsajátítanak a diákok, csakhogy ezek többnyire mind olyanok, amelyek 30-40 éve voltak élő „szabványok”, és ma már nem azok. Átalakultak a társas érintkezés szabályai, de sok esetben a kommunikációs formák is. S valljuk be, az is bizonyosnak látszik, hogy a mai tizenévesek sokkal jobban kiigazodnak az új technikai eszközök használatában, az iPadek, tabletek világában, mint szüleik. Ennek következménye, hogy bizonyos ügyeket gyorsabban, hatékonyabban tudnak elintézni. Amikor a különböző oktatási irányzatok a kompetencia alapú képzést akarják megvalósítani, jól tennék, ha számot vetnének azzal is, hogy több, az élet hétköznapi működtetéséhez igazán fontos kompetenciaterületen a diákok tudása sokkal nagyobb, mint tanáraiké. Másrészt azt is be kell látnunk, sajnos, hogy a nem instrumentális kérdésekben, például az emberi kapcsolatok kialakításában, az érzelmek megélésében, a világ szépségeire való rácsodálkozásban a tanárok sokszor nem tudnak kellő segítséget adni a diákoknak.

Milyen szempontokat figyelembe véve válasszunk iskolát? Nehéz ilyet találni, s bizony-bizony nem marad más, mint hogy a belső megérzésünkre hallgassunk. Menjünk be az épületbe, és töltsünk el odabent tizenöt percet. Igen valószínűnek tűnik, hogy megérezzük, jó lesz-e ez a döntés, vagy sem. A többi onnantól már csak magyarázat vagy kifogás, verbálisan, logikailag felépített védőfal, ami mögé elrejthetjük érzéseinket. Ha bátran merjük vállalni, hogy megérzésünk alapján döntünk, egyszerűbbé tehetjük életünket.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben