×

Bertók László: Ott mi van?

Bakonyi István

2015 // 03
Bertók László eddigi életműve a sokszínűség mintapéldája. Legújabb verseskötete, az Ott mi van? is ezt az összetettséget mutatja föl. Tudatosan felépített, mintaszerűen megszerkesztett könyv a „hosszúkákkal”, a tizenkétsorosokkal és a kétsoros „firkákkal”. Szabadon áradó, helyenként esszészerű, nagy ívű gondolati művek, formailag kötött, a szonetteket fölváltó „egyre közelebb” versek, s aztán a haikukat helyettesítő végső tömörítések, a Firkák a szalmaszálra.

A múló időt idézi meg a költő, megírja a maga „őszikéit”, s közben szívszorító szépséggel emlékezik Fodor Andrásra és Csorba Győzőre. A kétsoro­sok direktebb hangja pedig legújabb közéleti líránkhoz tesz hozzá fontos adalékokat. Ugyanakkor a mindennapi valóságon fölülemelkedni tudó költő gyakran a végsőkig letisztult művei ezek. Ahogyan a fülszövegben olvashatjuk: „A versek a filozofikus látás- és gondolkodásmód, a természet, valamint a belső, lelki környezet mikrorezdüléseinek összekapcsolódásából, keveredéséből állnak össze.”

Igen sokatmondó az első ciklus címe: Menekül, magyarázkodik. Vannak itt közbevetett, zárójeles kérdések, a pontosságra törekvés s ugyanakkor a kétkedés jelzései. A sorsának kiszolgáltatott ember olykor-olykor hamleti kérdései. Persze hogy a lét értelmét kutatja és a végső igazságokat keresi – sok évtizedes sikeres lírikuspályával a háta mögött. Az ember, a költő, aki „…nem érti, hogy / ha nem ő választja ki már az egyre nehezebb, / zavarosabb, átláthatatlanabb gubancból / a megoldandó (a legfontosabb, a legsürgősebb) / tennivalókat, hanem a dolog választja őt / […] / akkor miért szöszmötöl, tesz-vesz, tötyörészik…” (Menekül, magyarázkodik). A közbevetések gyakran megtörik a folyamatot, folyton megállásra késztetik az olvasót, s mindeközben újabb és újabb kérdések tolulnak elő.

Bertók László célba veszi emberi gyarlóságunkat, az emberi kapcsolatok akadályait, a harmónia hiányát. S így jellemzi a szűkebb és a tágabb viszonyokat. Ám fölmutat pozitív példákat, nemes viszonyokat is. Érzékletesen idézi meg a tragikus körülmények között elhunyt barát és költő, Fodor András alakját. A somogyi tájból származó rokon lelket. Hiszen: „Méreiek? Tótiak? Buzsákiak? Fonyód? / Annyi csak, hogy az iránytű Londonban, / Indiában, mindenütt a szülőföld, Somogy?” És emlékezik a másik nagy pécsi poétára, Csorba Győzőre Mi van a halál után? című versében, ahol olvashatjuk a kötet címéül is szolgáló szavakat. „A falnak ezen az oldalán ennyi, / amit tudhatok (remélhetek) ? S ahol te vagy / (ha vagy), ott (lent?, fönt?), ott mi van?” S itt valóban a végső kérdésekre keresi a választ, tizenegy esztendővel a költőtárs halála után. Amikor már nagyjából tisztázódtak a dolgok, kivéve egyet, a legvégsőt.

Az Egyre közelebb című ciklusban a pillanatokat rögzítő, feszesebb, dal formájú versek folytatják az első ciklust záró kérdés boncolását. Néhány jellegzetes cím és tartalom: Lelépni tudni, amikor?; Az alant szálló nap, ahogy; A végén csak a történet marad. És itt is kérdések, sőt: megesik, hogy csupa kérdés a vers. (Vajon csak az öregség, az idő?) Szó esik a mulandóságról, az örökkévalóságról, a madarakról, a növényekről, a természetben élő ember helyzetéről. Nem esik szó – legalábbis direkt módon – mindennapi létünk viharairól, zavarairól. A valóságot finom műszerrel vizsgálja, absztrakciói megadják a többféle értelmezés lehetőségét. Rejtelmes, szépséggel átitatott költői világ ez, ilyen részletekkel: „A mulandó s az örökkévaló, / a tétova álom fölött / sűrű bálákban áll a köd, / de képzelettel elmozdítható.” Igen, s ez a képzelet alkotó, mint a romantikusoknál. Ettől persze nem lesz romantikus költő Bertók, bár érzékenysége akár jeles 19. századi elődeivel is rokonítható. (Nem véletlen, hogy foglalkozott Vörösmarty Mihály életművével is, az Így élt… sorozatban.)

Gyakran melankolikus, elégikus a hangja ezekben a dalokban. Jellemző befejezése például ez: „Ahogy az utadat elállja, / s begyűrődsz mögéje, alája, / ahogy közötte, mint az álom, / jelet hagysz életen, halálon.” A kimondhatatlant próbálja ő is kimondani, hogy aztán a nagy cél megvalósuljon. Legelső korszakától kezdve folyamatosan úgy alkot úgynevezett modern lírát, hogy közben a leghagyományosabbnak mondott szépség és forma nyer új tartalmakat. A megélt idő szellemi lerakódásaként, esztétikai hozadékaként. Olyan az, mint a nyári Balaton színes világa, az ősi erők, az ég, a levegő, a víz harmóniája. S közben érezhető a múló idő okozta keserűség.

A harmadik ciklus, a Firkák a szalmaszálra újabb meglepetést hoz az olvasónak. Sajátos „haiku-­folytatás” ez, szabadabb formájú kétsorosaival, a végső tömörítés újabb szándékával. A mulandósággal számol a bölcselkedő költő, miközben a groteszk sem áll távol tőle. Sőt, néhol morbid, máshol meg emelkedett a hangneme. Rögzíti a betegség, a testi romlás nyomait, gyakran kesernyés humorral. Például így: „Ne orvosokhoz járj, hanem többet szexelj! / Pirít rám egy sápadt, sánta öregember.” A romlékony test és a romolhatatlan lélek közti feszültséget érzékelhetjük. Néhol itt is él a hosszabb műveire jellemző lezárással, illetve lezáratlansággal, a továbbgondolásra serkentve. A másutt rejtett közéletiség itt nyíltabbá válik, de továbbra is a költő szellemi függetlenségének jegyében. A hajdani börtönélet emlékei is földerengenek, vagy éppen közbeékelődik egy későbbi október 23. mozzanata. „Fujdogál a szellő lyukas zászlókon át. / Minden párt ünnepel. Ünnepli önmagát.” Ez a néhány szó igen frappánsan jellemzi a valóságot – az ünnep ürüggyé válását. És leírja „zárkatársi vigaszait” 1955-ből, például így: „– A bör­tön falában mindenkinek van egy téglája. / – Akad, akit egész fal, sőt, öröklakás várja.” Ráadásul tudjuk a tégla szó egyéb jelentését is… Ugyanakkor a vers a vigasz, a menekülés lehetősége is minden korban. S a költő gyerekfejjel élte át a háború előtti és alatti éveket, fiatalon a Rákosi-korszakot, egyre érettebben a „létező szocializmust”, idősebben jelenkorunk kuszaságait. S mennyire igaz a felismerés: „Ha elbaltáztad a paradicsomkertet, / most a saját ve­rejtékeddel teremtsd meg” (Verejtékeddel). A mindenkori ember feladatáról szól itt a költő. Annak a tudatában persze, hogy az „elbaltázás” bizony ismétlődhet. Miként ezt történelmi méretekben is tapasztalhatjuk. Ám ez senkit sem ment föl az alól, hogy verítékével teremtsen. S ebben a világban nem gyönyörű nő Európa (mint a híres Varga Miklós-slágerben), hanem „vén spinévé” fokozódott le. Bizony, ha józanul szemléljük a kontinens folyamatait, igazat kell adnunk Bertóknak…

Látható tehát, hogy többféle formában mondja a költő a magáét, és az is egyértelmű, hogy egyenletes színvonalon, morális és esztétikai értelemben egyaránt. (Magvető, 2014)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben