×

Turczi István legszebb versei

Payer Imre

2015 // 02
Mindenféle elvontságok, a néhol túlfeszített képiség ellenére a hajszoltan rezignált, mégis derűs értelmiségi társalgás beszédmódjába kerülünk Turczi István színvonalas verseskötetének olvasásakor. A társalgási szellemeskedés szójátékait is alkalmazza a költő, természettudományos, informatikai és szlengszavak vegyülnek a poézis hagyományos topikájához tartozókkal. A derűsen rezignált re­zonőr beszél. Nem társadalmi-politikai költő, nem a képviseleti költészet alakja. Pszichológiai kód se nagyon érvényesül. Inkább horizontális kiterjedés, mint vertikális elmélyülés jellemző költői világára.

Az intellektuálisan kitartott beállítás mindent felülír: erotikát, filozófiát, lírai emlékezetet. A szerző vonzódik a szentenciákhoz, mégis csökkenti azok érvényét (főleg valódi és áljópofaságokkal). Nem tudni, tényleg komolyan gondolja-e a nagy mondásokat. Ez jelentkezik mikro- és makroszinten egyaránt, a szóválasztás stilisztikai szempontjától a különféle műfajok színreviteléig. Ellentmondásos, hogy Turczi láthatóan érdeklődik az avantgárd világa iránt, de az arra jellemző radikalizmus, szélsőség, a képtelenségek iránti vonzódás idegen tőle. Témái a költészet leghagyományosabbjai: erotika, magányban való lételmélkedés, sírfelirat. A hagyományossággal függ össze, hogy a költő virtuóz módon alkalmazza az általa választott félrímes, strófikus jellegű verstani formációt, profi a ritmika, a rímelés. A költői feldolgozás módja a sajátos nála. Feltűnő a széles horizont, a mindennapok is előbb-utóbb egyetemes látószögbe kerülnek. A fő a kon­cept, a metastrukturális szabályozóelv. Innen ered a szerző vonzódása a totálképhez, a kötetben gondolkodáshoz, a műformasorozathoz. Ezért is bukkannak elő minduntalan a világvallások motívumai vagy a világállapot extenzív felmérése.

A motivikus variáció szerint épülnek fel a ciklusok is. Három részből áll a könyv (és mintegy utószóként Tarján Tamás megvilágító erejű tanulmányát olvashatjuk). Az erotikus versek az első ciklusban (Hormonautika) erősen narcisztikus jellegűek. A vizualitás az átvivő közeg. Mintha filmet nézne az ember, amelyet a rezonőr folyamatosan kommentál: „Végre elmozdul. Ahogy arcom fölé áll, / saját tükrét nézi: a vágy földi mása. / Terpesztett lába nem tűr ellentmondást. / Alulról szép igazán a felfogása. / »Hatnékom van«, szól, aztán elharapja / következőnek szánt mondatot. / Polip-kézzel nyúl nadrágom felé. / Gombolkozom, tehát vagyok.” (Csend, élet)

Hiába keresnénk itt a zsigeri szenvedély vagy a mámor általi transzcendens magasságba emelkedés diskurzusát. Maga a ciklus címe ironikusan (inkább már szóvicc jellegűen) játszik rá a her­me­neutikára, de azzal ellentétben nem az immate­riális nyelvi közegben, hanem a materiális testiben vél rálelni az önmegértésre.

A rezonőr jelleg a következő ciklus (A memória változása) kontemplatív, meditatív költeményeire is jellemző. Az erdőszéli kert magányában szemlélődő, számot vető ember életfilozófiája kap formát a prózaversekben: „…A szomszédasszonynak elmesélem, hogy / amikor hajnalban kitartó neszezésre ébredve kiálltam / a tornácra, egy szarvas állt közvetlenül a kapu előtt. / Mintha egy mítoszból lépett volna elő.” (Mintha egy mítoszból lépett volna elő)

A hasonlat alakzata a rezonőr beszédmódot hozza létre. A hasonlító eltávolítja a hasonlítottat. Így lesz ebben a költői megszólalásban közvetetté a hagyományos irodalmi szólamkincs, szakrális szentencia, de máshol a természettudományi, informatikai diskurzus és a szleng is. A költői képek mindig a gondolat átvezető közegében érvényesülnek. Gyakran más költők, írók életműve ihleti őket. Turczi István nagy példaképe Vas István (a hozzá írt költeményt a forma is kiemeli, nem egyszerű prózavers, hanem rímes, vagyis makáma).

Bár benső folyamatra hívja fel a ciklus a figyelmet – szemben a korábbi kötetcímmel (A változás memóriája), ezért a megfordítás –, de maga a memória szó jelentése az emlékezettel szemben nem a hagyományos szubjektumépítésre utal, inkább a külsődleges jellegű, mechanikus bevésésre („magolásra”). A kissé rousseau-ista természeti zsáner különben se Turczi igazi helyzete. Lírája nem a romantika természeti kép–lélekállapot megfelelésén alapuló kódra épül. Versbeli megszólalásának, már említettem, nem a mélység a célja, inkább a horizontális kiterjedés, mint a vertikális elmélyülés a jellemző Turczi költői világára. Talán amerikai hatás ez, hiszen a költő széles körűen ismeri a világlírát, maga is színvonalas műfordító, szervezőként személyesen is kapcsolatban áll a külföldi szerzőkkel, jól ismeri a világlíra irányait.

A harmadik ciklus (A láthatatlan emelkedő) elhunyt híres költőket idéz meg. Nem tudni, hogy a különböző híres költők milyen összefüggés mentén kerültek egyetlen szövegkörnyezetbe. Kétséges, lehet-e barátian szellemi rokonságban lenni ennyire eltérő költői hagyatékokkal, személyiségekkel. Innen ered a „népfrontos” jelző Turczi István irodalomszemléletére. Ez mindenképpen humanista szemlélet, amúgy a költő „rögeszmerendje” általi összefüggés. A szerző inkább az életrajzból indul ki, máskor kanonizált művekből. Nem líratörténet, és nem arcképcsarnok. Nem hommage, nem pastiche. A dőlt betűs vendégszövegek inkább montázsszerűen illeszkednek a saját szövegbe. Van mégis fölöttes struktúra, a „transzcendencia-chat”. Ez utalhat arra, hogy a létképletek Turczi költészetében spekulatív jellegűek. Azok a versek a legsikerültebbek a harmadik ciklusban, amelyek hasonló szemléletű költőkhöz szólnak. Akik szintén inkább spekulatív létösszefüggések kifejezésére törekedtek.

Turczi egyes verseiben sok szó esik az alkotás fizikai körülményeiről is, szinte több, mint a mű­vekkel való párbeszéd immateriális eseményéről. A szer­ző mintha többre becsülné a materialitást, mint a szellem immaterialitását, mégis utóbbihoz kötődik, rögeszmeszerűen, az előző ciklusra visszautalva jól példázza ezt Metafile című opusa: „Van, aki mindezt előre-vissza látja. / Összegyűrt pa­pírlap. Eldobott ecset. / Hangfoszlány. Kőpor. Mozdulatsor. / Már folyik a transzcendencia-chat. (Van)

Az összetett szó is utal erre a költői szemléletre, az előtag régimódi, metafizikai, az utótag mindezt mintegy visszavonja egy informatikai szóhasználattal, ugyanakkor – mivel egyetlen szóba sűrűsödik össze a kettő – így is, úgy is értelmezhető ez a költői világ- és emberkép. (AB-ART, 2014)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben