×

Nyeglében él a nemzet; Öttőke; Csuporelly

Fenyves Marcell

2015 // 02

Nyeglében él a nemzet


sámlira áll a porondon
körbetekint mi a helyzet
ég a kabát a bolondon
oltja magát igyekezhet

dánia majmai körben
mímelik őt esze-hűlten
nézi magát keserűen
álmosz a görbe tükörben

szellem akart fadobozból
melybe saját fia zárta
elszabadulni de jókor
vág oda öccse a bátyja

hát a király neje hol van
nézd liba lett libatollban
pancsol a lóitatóban

meglepetés a nyalóka
tán ezer éve azóta
bömböli álidióta




Öttőke



„Élt egyszer egy mamóka, mamóka”
(Kiss Ottó)
lorca sarja öttőke
öttőke
mégis óvlak őtőle
ó dőre
elrobognál a ’csába
csabára
vésni békés falába
a fába
itt a szellem határa
határa

Csuporelly


Halálhirem a februári Lomban,
hol gyász-szonettel is jelen vagyok;
már több kötetnyi verset összeloptam,
de tiszta kézzel plagizálhatok.

Olyan sötét volt, hogy na, kérem szépen,
ökörnagyságu, gyilkos szúnyogok
támadtak rám. Amíg magamat védtem,
hátam mögött valaki kuncogott.

– Ne félj, beszélő svábbogár vagyok –
szelíden súgta, hosszan hallgatott.
Amíg elláttam: vérben, vértelen
hevert ezernél több szúnyogtetem.

Azóta kettecskén vagyunk;
azóta tűz le ránk a nap.
Madárkalickát akarunk;
egy néma dalos madarat.

Te sem felejted azt a holdat
és késve bár, hiszel nekem:
a fák előttük meghajolnak;
alattuk, rezzenéstelen.

Talán a holtak énekelnek?
Parázsos torku táltosok?
Leányok férfit ünnepelnek,
ki vadgalambbá változott.

isten halott isten halott
bevésve mindenség falába
az isten zombi fogjatok
ne hágjak elsőként nyakára

A csillagok még nem ragyogtak;
időtlen felhők közt a nap.
Az égre kéklőn költözött fel
a sarlós hold, mi fényt arat.

Magányos föld, még ifjú voltál,
de gyilkos gőgű nép lakott,
mely istenverte templomában
imádott egy szörnyalakot.

Tudom, hogy indulnom kell egyszer
hazádba, messzi Éjszaka,
ha trombitába fú negyedszer
az angyal, s hangzik szózata:

„Mert minden földi útnak vége
egy égi ösvény kezdete,
vándor, ki tévelyegtél, végre
jöjj: vár a Cél ígérete.”

Borús egekből hullt alá
halálkiáltó angyalom:
e rút zarándok rám talált.
Árnyékom éjen s nappalon.

Zokogtam csapzott réteken
zihálva, szívem reszketett.
Gyűlölt pokol már rég nekem
a föld, mely élni engedett.

Megint sárkányok szállnak kint az éjben.
Gyíkokról álmodott a szűz.
Az angyal-gyermek tűzzel játszik, éppen
a lángokból Igét betűz.

Sakálnak lökte ételét a vándor;
tekintetében hűlt jelen,
bejárja mégis Héthatárt vagy százszor.
Bejárta? Járná szüntelen.

A torzszülött a holdat nézi, némán
leszúrt, kéklő kardjába dűl,
de angyal leng aranylón túl e szférán,
kométaképpen egyedül.

hallgat a hold de titokban
sejti a szárny zuhanását
tudja mi lángol a tóban
ismeri isteni mását

szörny a világ csak a tenger
mossa kimúlt szemeinket
álmosan ébred az ember
ablakain kitekinget

háromirányu világok
nyílnak a puszta tükörben
minden egyéb odaátok
csöndje ma égszinü körben

Utad felé visz egyre-egyre,
az arcodon pokol-derű.
Kifosztva, daltalan s remegve
megy Orpheusz, ki holt, ki hű.

Varázstalan; talán királyfi,
de földje régen elveszett.
Az erdőn túli erdők fái
közé az éj ereszkedett.

: a berkenyefák nézegetnek
szemükkel fénylő szép alak
és ágaikkal integetnek
feléd ne félj nem bántanak


Világra hozva szörnyeket
magad tápláltad őket,
de megtagadva ős-eget
se bántsd a szenvedőket,

ne csald az ártatlan fiút
a rémek erdejébe,
karácsonyeste van – az Úr
ma megbocsáthat érte.

tyrannosaurus vagyok
megfojt a láncos szájkosár
kapok kaját meg szarhatok
szeretnék megdögölni már

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben