Röptetés
vén dalmata közönyösen baktat a járdán
vizel meg sem áll demarkációs
vonalat húz önmaga és a halál közé
finom csattanás a landrover
kérlelhetetlenül halad tovább
a galamb aprócska tényező
véres testét valaki egyszer lapátra teszi
hiányozni nem fog senkinek
a dalmata rá se hederít
rajta kívül gondolja mindenki
más előbb-utóbb elpusztul aki él
aluljáró vackában vacog
reszketeg féllábú lázas galamb
épp létezik
megtépázott ázott
ócska képek
ferenc a balkonon áll makulátlan
ropogós hófehér ornátus
bűvkörében gyermekek
a híradó szentül állítja
arcukon üdvözült mosoly
mennyei matiné
fehér galambokat eregetnek
szabadjára arany kalitkából
bele a nagy büdös
galambszabadságba
ott helyben az ünneplő
bámészkodó tömeg
szeme láttára
üdvrivalgásuk közepette
lecsapnak rájuk csapzott sirályok
kiéhezett viharvert varjak
tekintet kímélet szemrebbenés
nélkül tépázzák őket
ezúttal csak néhány toll
pár csepp vér hull
hófehér csönd
döglegyek döngenek
vadászbombázók helyett
závár nem kattan
ágyúdörej lapul
piszkos sáros szürke béke
torkolattűznek nyoma sincs
szakadozott piszkos kamuflázs alatt
ólomkatonák tépnek sorszámot
várnak feltámadásra megdicsőülésre
a valódi ütközet véráldozat
a harc a tortúra látókörön kívül
alig puskalövésnyire
moszkvatér blues
Lizának
létezik egy korlátokkal
kordában tartott lépcső
a moszkva tér peremén
a tetejéről indulnak a boldogság
hegyvidéki járatai felfelé
volt nekem egy élőszobrom
ezen a bizonyos moszkvatéren
egy keze volt a legalsó lépcsőfokon
ült időtlen idők óta
sosem láttam hogy lépett volna
egyet is felfelé
naponta megkoszorúztam
tekintetemmel megaláztam magam
némi alamizsnával
aztán eltűnt tán egy hete lehetett
csokrok meg mécsesek
jelentek meg azon
a legalsó lépcsőfokon
egyértelmű üzenet
ma reggel meg megyek
lefelé a boldogságból
a moszkva tér irányában elvegyülni
eltűntek a virágok a mécsesek
némi kutyaszar emberi hányás
látható a végső lépcsőfokon
úgy tűnik valaminek
nagyon vége lett
