×

Sárközy Péter: Itália vonzásában

Baliga Violetta Lilla

2014 // 12
Roma est patria omnium fuitque [Róma mindannyiunk közös hazája volt és marad mindörökre] – olvasható a római Santo Stefano Rotondo-kör­temp­lomban, Lászai János gyulafehérvári főesperes, római magyar gyóntatópap síremlékén a felirat. És valóban: Róma minden magyar értelmiségi közös hazája, amint az Sárközy Péter legújabb művelődéstörténeti témájú tanulmánykötetéből is kiderül. Az író tökéletesen ismeri a magyar kulturális szempontból érdekes és értékes római emlékeket, hiszen az esszékötet megjelenésének évében kezdte meg 35. tanévét a Római Tudományegyetem magyar irodalom és kultúrtörténet professzoraként, és erről tanúskodik az a hatalmas mennyiségű szakirodalom is, amellyel saját ismereteit és tapasztalatait kiegészíti és igazolja a kötet minden főbb fejezetében. Egyetemi tanári munkája mellett számos művelődéstörténeti tanulmányt és egyéb kötetet is megjelentetett a témában, melyek közül a legkiemelkedőbb munka a Róma magyarországi emlékeit részletesen bemutató Róma mindannyiunk közös hazája címmel megjelent kultúrtörténeti mű. Most megjelent, Itália vonzásában című tanulmánykötetével azt a tényt kívánja megerősíteni mindenkihez szóló, de ugyanakkor nagyon személyes hangvétellel, hogy bárhol járjunk is a világban, mindenhol otthon érezhetjük magunkat. Amikor számtalan esetben találkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen egy Magyarországtól távol lévő városban élni, Cs. Szabó László szavait idézi: „Jó otthon.” A könyv bevezető előadásszövegében kitér a középkorban a francia és az olasz egyetemeken tanuló magyar diákok élettapasztalataira az addig számukra ismeretlen városokban, de véleménye alátámasztása kapcsán nem feledkezik meg a magyarság kulturális életében fontos szerepet játszó Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Balassi Bálint megemlítéséről, vagy Ady Endréről sem, hiszen ő művésztársaival együtt külföldön is magyarnak érezhette magát, és alkotásaiban is érződik az ott átélt kiteljesedés.

Sárközy véleménye szerint, amelynek a kötet egészében igyekszik folyamatos teret biztosítani, a „normális magyarságtudat” fontos lételeme, „sine qua nonja” az európaiság. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Szent István királyunk óta nem választható külön a magyar és az európai kultúra, csak európai magyar kultúra létezik. A könyv kapcsolattörténetről szóló részének első néhány fejezetében a szerző részletesen bemutatja a korábban már említett körtemplomot kulturális és építészettörténeti szempontból, külön figyelmet szentelve a központi oltár márványoszlopán található feliratnak, amely szerint az oszlop nem csupán Szűz Máriának, Jakab és János apostoloknak, valamint István proto­mártír emlékének méltó őrzője, hanem emléket állít szent királyunk, István, fia, Imre herceg és Szent László számára is.

A magyarságtudat másik fontos pillére az irodalmi kultúra megismertetése és megszerettetése. Az európai magyar irodalmi kultúra jeles képviselői közé tartozott Janus Pannonius, Zsámboki János, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, valamint a későbbiekben az olaszországi Árkádia költőakadémia tagjává vált Faludi Ferenc vagy a Debrecenben „olaszos költővé” nevelkedett Csokonai Vitéz Mihály és társai.

A más európai országokban töltött évek alatt számos író kapott kiemeltebb figyelmet Olaszországban, mint Magyarországon, például Cs. Szabó László, Márai Sándor vagy Hubay Miklós. Bár külföldön sikeresebbek voltak, mint saját hazájukban, egy dolog ott is a régi maradt: mindhárman „magyar írók” maradtak, műveiket a magyar közönségnek szánták. A külföldön kötött barátságok ellenére, amelyek a helyi költőkhöz és írókhoz fűzték őket, sosem felejtették el saját identitásukat A háborús időszakokban a hazától való elszakadás politikai jellegű volt, de a béke idejében a kint töltött idő a szellemi fejlődés és épülés eszközévé vált.

Az olasz–magyar barátság az I. világháborúban súlyosan megsérült, amikor Olaszország a magyarok ellenségeként lépett be a háborúba. A kint időző magyar költők és írók megdöbbenve fogadták a híreket. Babits Mihály egy írásában keserűen jegyzi meg: Olaszország egy útszéli nő, aki pénzért bocsátja áruba magát. A magyar költőket és írókat sokáig mellőzték, a színházakban pedig elmaradoztak a külföldi szerzők műveinek előadásai. Az I. világháború végét köve­tően 1919 nyarán Magya­r­országra érkezett olasz alezredesnek, Guido Ro­manellinek köszönhetően – aki újra megszerettette az olaszokkal a magyar kultúrát – azonban a magyarok ismét kezdtek barátokként tekinteni az olaszokra, és újra befogadóbbakká váltak az olasz kultúrával szemben is. 1920 májusában az olasz–magyar kapcsolatok felélesztésére és ápolására megalakították a Corvin Mátyás Társaságot, amelynek elnökségi tisztét a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke, Berzeviczy Albert kapta. A társaság Fiuméból hazatért tagjai, akik a magyar irodalmat és kultúrát igyekeztek megismertetni a fiumei egyetemistákkal, folyóiratot alapítottak, amelyből hat szám jelent meg, majd 1921-ben, Dante születésének 600. évfordulója alkalmából számos ünnepséget rendeztek az ország különböző pontjain. 1923-ban Olaszország visszaadta Magyarországnak a Római Magyar Történeti Intézet irányítását, 140 magyar középiskolában bevezették az olasz nyelv tanítását, az itteni egyetemekre pedig olaszországi tanárokat hívtak meg vendégelőadókként. Ugyanebben az évben írta alá Bethlen István miniszterelnök és Benito Mussolini az olasz–magyar örök barátsági szerződést.

Éppen ezért történhetett meg az, hogy Sárközy Péter és sok más italianista, a magyar irodalom legnagyobbjai sosem érezték magukat külföldön, ha Rómában jártak. Cs. Szabó László szavaival élve: „Rómában az ember (az európai ember) rögtön otthon van, hiszen Rómáról tanultunk az iskolában, Róma az antik és a keresztény kultúra európai bölcsője és terjesztője, a »mindennek átfogója«.”

Az első zarándokokat és diákokat követően máig tart a más európai nemzetekből való kivándorlás az Örök Városba. Ezen utak célja a kulturális múlt felelevenítése, a régi korokból fennmaradt városok megismerése és megismertetése, azoknak a helyeknek a felkeresése és bemutatása, ahol önnön nemzeti kultúrájuk ötvöződik az olasz kultúrával saját nemzetbeli költőiknek köszönhetően.

A gazdag kulturális kincs mellett Róma másik vonzereje a város nyüzsgése. Ahogy egykor Babits Mihály egy Juhász Gyulához írt levelében megem­líti: „a nagy halottak vonzottak Itáliába, de ott figyelmem egy részét elvonták a kis élők, a nagy élet”. A tanulmánykötet lapjain elénk tárulnak a Rómában található magyar vonatkozású emlékek és személyek, a szerző élvezetes stílusában és tanul­ságos saját tapasztalataival kiegészítve. A Szent Elek-templomból küldött koronát Szent István királyunknak II. Szilveszter pápa, a Vatikán tőszomszédságában épült fel 1026-ban a magyarok első római zarándokháza, 1350-ben Nagy Lajos király ezerfős kísérettel vett részt a római szentévi búcsún, és ebben a városban koronázták császárrá Zsigmond magyar királyt, hogy csak néhányat említsünk az Örök Városban történt, magyar szempontból kiemelkedő jelentőségű eseményekből.

A könyv utolsó nagy fejezete a Római Magyar Akadémiával és a római magyar tanszékkel foglalkozik. A 19. század végén Fraknói Vilmos támogatásával alakult meg a Római Magyar Történeti Intézet, amelynek jogutódja az 1928-ban Gerevich Tibor professzor által, Klebelsberg Kunó támogatásával alapított Római Magyar Akadémia lett. Az Akadémiának a mai napig a Borromini-palota ad otthont, és itt dolgoztak többek között a 20. századi magyar értelmiség kiemelkedő alakjai is, köztük Kerényi Ká­roly, Lukács György és Fülep Lajos, a Római Magyar Iskola művészei, Aba Novák Vilmos és Molnár C. Pál, és itt talált a művészete iránt érdeklődő közönségre Károlyi Amy, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Pilinszky János – és számos kortársuk.

Sárközy Péter harmincöt évi kint tartózkodása és tanári munkája során sohasem érezte magát külföldinek Olaszországban, hiszen itt is azt tehette, amiben a legjobb volt: a magyar kultúra és irodalom gyöngyszemeit ismertette meg a saját megfogalmazása szerint „hosszú hajú latin diákokkal”. Nyelvi korlátok nélkül oktatja a magyar irodalmat és művelődéstörténetet, igyekszik megjelentetni odakint a legnagyobb magyar írók és költők műveit. Az Olasz–Magyar Művelődéstörténeti Konferencia szervezőbizottságának tagja, és egyéb művelődéstörténeti konferenciák szervezője, tanulmánykötetek írója. Így valóban otthon érezheti magát Európa egyik legszebb városában, hiszen saját bevallása szerint a haza a közös emlékek és kultúra találkozási helye, amely a „magasban van”. (Nap, 2014)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben