×

Költőink ákáca

Péter László

2014 // 11
A horvát Zrinyi, a tót Petőfi, az osztrák Tömörkény, az oláh Erdélyi József – ahogy ők magyar költők, úgy magyar fa az ákác. Hungarikum. Az etimológiai szótár szerint a latin acacia átvétele; ez ott is jövevény volt a görögből. Magyarul 1783-ban írták le először. Elterjedését, népszerűségét alakváltozatainak gazdagsága bizonyítja: agác, ágác, agáca, ágáca, agács, agagyin, agárc, agárca, agárci, agárco, akáca, ákica…

Most ki akarják irtatni. Holott nemzeti jelképünk lett. Annak ellenére, hogy hívei is tisztában voltak, vannak vele: nagy érdemei és a magyar életben nélkülözhetetlen szerepe ellenére súlyos hibái is vannak. Mint mindennek az emberi világban. Móra Ferenc barátja, az ő díszítőjelzője szerint „a szegedi erdők atyja”, Kiss Ferenc (1860–1952) 1885-től 1923-ig irányította a tanyavilágban az erdőtelepítést. Akáccal kötötte meg a homokot, mert ezt a célt ez szolgálta legjobban. Ám máskülönben neki sem volt túl jó véleménye róla. Szeged erdészete (1927) című tanulmányában ezt írta: „Uralkodó fanem az akác.” „Az Alföldön mindenütt fő fanemet képező akác nem tartozik a talajjavító fanemek közé.” Szorgalmazta az erdeifenyő-, feketefenyő-telepítéseket. De az akác is maradt.



1


Petőfi költészetében az alföldi táj, a Kiskunság jellegzetessége. Mézesheteit 1847 szeptemberében Koltón töltötte; ekkor járt Nagykárolyban, ahol ezt a versét írta:



Ti ákácfák e kertben,
Ti szép emlékű fák,
Amelyeken szivemnek
Oly drága minden ág.

Kedves fák, üdvezelve
És áldva legyetek,
Áldom még azt is, aki
Titeket ültetett.
– – – – – – –
Itt láttam én először
Kedves galambomat,
Itt láttam én először
Ez ákácfák alatt.
(Ti ákácfák e kertben…)



Szabolcska Mihály verse (Ákácfavirág) magyar nótaként, Fráter Lóránd tetszetős dallamával vált közismertté:



Tele van a város akácfavirággal,
Akácfavirágnak édes illatával.
Bolyongok alattuk ébren álmodozva,
Mintha mindenegy akácfa nékem virágozna.
– – – – – – – – – – – – – –
Hová lettél, hová, ábrándok virága?
Te maradtál csak egyedül, akácfa virága.


De ha már itt tartunk, néhány más, ismeretes magyar nóta is emlegeti fánkat. A jeles nótaszerző, Sas Náci zenéjéhez Király Ernő írt szöveget:



Akáclombos kis falumból
Üzenetet kaptam anyámtól.
Akáclombos kis falumból
Búcsúzzam el a legszebb leánytól…


Kalmár Tibor szövege és dallama talán még népszerűbb. Egyszersmind színművek és kabaréjelenetek gyakori paródiája:



Akácos út, ha végig megyek rajtad én,
Eszembe jut egy régi szép regény:
Nyár este volt, madár dalolt a fán,
Ott kóborolt, csavargott egy cigány.



2


Ady Endrétől sem volt idegen a magyar nóta, a cigányzene. A Dankó Pistát köszöntő, dicsőítő verse bizonyság erre. De emlegette másutt is. Egészen szokatlan összefüggésben, önmaga metaforájaként idézte 1910 karácsonyán:



Magyar ákácnak érett táskája
Vagyok talán,
S magot hullajtó, nagy megadással
Szóródjak át víg másoknak falán:
Talán ez a sorsom?


Figyelmünkre méltó, hogy Ady is a népnyelvi változatot emelte költői nyelvébe, és már ő is természetesként rögzítette az ákác jelzőjeként, hogy magyar! Megnyugtat bennünket, hogy évszázaddal később se tekintsük nacionalista elfogultságnak, túlzó nemzetieskedésnek, ha kiállunk ezért az igénytelen, de népszerű fafajtánkért.


Ez idő táj írta Szegeden Móra Ferenc Kertem alján című versében:



Kertem alján
Lombot ontva
Vén akácfa vetkezik.
Ablakomba
Búcsút mondva
Nyújtogatja ágkezit.
– – – – – – – – – – – – – –
Vén akácom,
E világon
Nincsen nálad boldogabb!

Viharával,
Nyomorával,
Átaluszod a telet –
Új virággal,
Lombos ággal
Kelteget a kikelet!



3


Móra Ferenc küzdőtársának, Juhász Gyulának egész költészetét átszőtte az akác. Számára is magától értődően lett magyar jelkép. Nem véletlen, hogy amikor először leírta e fa nevét, a szegedi hősi halottak emlékezetére, a szegedi gyalogezred elesett hőseinek emlékezetére született Negyvenhatosok (1917) című versében, a tanyák jellegzetes természeti képét idézte:



Nagy jegenyék dala zsong, szőke akác mosolyog.



Mint ahogy az sem véletlen, hanem bár ösztönös, de költői következetesség, hogy a legközelebbi előfordulás Tápéhoz fűződik. 1919 nyarán kezdett kijárogatni a város falujába. Első itteni ihletésű verse (Tápén) így kezdődik:



Egy szőke ákác árnyán áll a lóca,
Onnan tekintek a világba most…


A következő említés 1924 júniusából való, és Makó falusias utcájához fűződik (Alföldi utca):



Poros magyar nyár napja ver
Szőke akácot, árva nyárfát…


Espersit János vendégszeretetében volt ezekben a napokban, Kazinczy utcai házának gazdag könyvtárszobájában. Ugyanekkor született a Stanza is:



Írok könyvek közt, írok koponyák közt,
Írok szerelmet, írok végzetet,
– – – – – – – – – – – – – –
Míg künn a nyári nap aranya rátok
Esőzik, szőke asszonyok s akácok!


Ebben az évben még kétszer megfordult a költő Makón. Szeptember 18-án három szegedi tollforgató egyfölvonásosát mutatta be a színház: Juhász Gyuláét (Szép csöndesen), Móra Ferencét (Csőszfogadás) és Réti Ödönét (Viora). Októberban pedig ismét Espersit vendégszerető háza adott tápot számos új vers születéséhez. Az Új Idők 1924. október 26-i számában megjelent Október című vers alatt ott volt a keltezés: Makó. S ehhez a városképhez már hozzátartozott a metaforaként is szereplő kép:



A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.


Már itthon, Szegeden születhetett, novemberben jelent meg a Borok: valóságos és jelképes jelentéseivel. Az ifjúság, a szerelem, a feledés boráról. Ennek vége felé megint ez a kép. A művészet szintén mámorító boráról vallja:



Kiszállok véle e cudar világból,
És kikötök azúros partokon.
És szőke ákác bólint, csöndes béke,
S ez szebb, mint minden Annák szőkesége!


Espersit János naplója őrizte meg Juhász Gyula Dús, őszi nap című versének születésnapját: 1925. október 20. Törvényszerű, hogy szerepet kap benne ez a magyarrá lett fa:



Dús őszi nap: talán ez az utolsó,
S talán azért is oly szép. Bús remek.
Pereg az ákác lombja és az orsó,
Sorsom orsója is gyorsan pereg.


Újabb év, és még mindig Makó: Espersit vendégszerető házában keletkezett a Vidéki rejtekben (1927) című vers. Különleges nevezetessége, hogy Juhász Gyula lírájában, de talán az egész magyar költészetben ebben fordul elő első ízben a rádió:



Csönd és magány révében hallgatom,
Miket susog a hírek rádiója.
Szelíd akácra nyílik ablakom,
Az utcán egy talicska megy kocogva.
Az asztalon virág és könyv terem,
És néha vers…


A mezőváros falusias utcáin nemcsak a talicska volt mindennapos, de arra járt a hazatérő csorda is. Ugyanezen napokban született Tehenek (1927) című verse. Rövid, érdemes az egészet idéznem, mert annyira jellemző Juhász Gyula melankóliájára, amely a tehenek szemében is a maga mélabúját látja visszatükrözni, s olyan szép, mondhatnám, remek az utolsó sora, amely mély magánhangzóival éppen ezt a depressziót adja vissza:



Minden este fáradt baktatással
Elvonulnak ablakom előtt,
Feketén és fehéren kocognak,
És nem látnak soha engem ők.

Nem tudják, hogy felleg jár az égen,
És kigyúlnak fönn a csillagok,
Nem tudják, hogy nyílnak az akácok,
S kémény füstje égbe kanyarog.

Minden este jönnek nagy csapatban,
A szemükben egy bánat borong,
S ami bennük elmondatlanul fáj,
Monoton zokogja a kolomp.


Megfigyelhettük: Juhász Gyula költői nyelvében a köznyelvi akác és a népnyelvi ákác 6:5 arányban fordul elő. A verstani követelményeknek megfelelően. De azt is, hogy kevésbé Szegedhez, inkább Tápéhoz és Makóhoz tartoztak ezek a képek, akár valóságot ábrázoltak, akár jelképet sugalltak. De elégségesen bizonyítják, hogy az ákác, amelyet a magyar költészet avatott magyarrá, kitéphetetlen mind gazdasági életünkből, mind kultúránkból.



4


József Attila egyazon versének két változata maradt ránk. Már a címben is ott a számunkra már megszokott kettősség: Először Akácokhoz!, másodszor Ákácokhoz címmel jelent meg. Az első Bajcsy-Zsilinszky Endre jobboldali radikális lapjában, az Előőrs 1929. november 23-i, a második a szociáldemokrata Népszava 1930. december 12-i számában. Az első versszak első három sora azonos, csak a központozásban van némi különbség. A negyedik teljesen más:



Száz göbbedő, odvas falunkba
homokot kötözni magunkba –
ákácok, vigyázzunk magunkra, –
szisszenő ez, de lombos föladat.


A későbbi változatban a 1. és 2. sorvégi sza­vakban a határozórag elhagyott betűjét (n) hiányjel pótolja, a 3. sorvégi vesszőt fölkiáltójel helyettesíti. A 4. sor így hangzik: „az úri szélben ez a föladat.” A második szakasz az első változatban:



Zizegni minden bizalomra
keserülő mennyei munka.
de kössünk, kössünk lágyan zsongva, –
a homok elfut, a föld megmarad.


Az első versszakból már látszik, hogy a versben a költő úgy szól az akácfákhoz, mintha maga is közéjük tartoznék, többes szám első személyben, s szavaival, képeivel az akácfa ismert rendeltetését (a homokot megköti, a futóhomokot elviszi a szél) szuggerálja belénk. Egy évvel később az illegális kommunista párt tagja, a 2. sort erre cserélte: „keserülő e marxi munka.” Mit akart ezzel a költő kifejezni? Nem tudjuk; talán pusztán a terminológiával, a marxizmus emlegetésével kívánt tüntetni. Szabolcsi Miklós szerint az „úri szél” utalás Adynak Menekülés úri viharból című költeményére. A harmadik és negyedik strófa első változata:



Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa?
Nem sors az egyes ember sorsa –
kötöm én, lám kötöm ujjongva,
a jó fa fogy, az édes táj dagad – –

Recseg az ég odvas falunkba –
fogom én és kötöm busongva –
s csikorogva hordja halomba
hulló, szerelmes hivatalomat.



A marxista változatban a 11. sor két azonos állítmánya (kötöm) közül az egyiket talán csak a változatosság kedvéért kicserélte (fogom). A következő sorban föladva az alliterációt (fa fogy) az állítmány cseréjével (zúg) – a két változatot összevető Tasi József szerint – „harcosabbá vált”. A negyedik szakaszban a változat részben a 2. és 3. sor cseréjében mutatkozik meg, részben teljesen új két utolsó sorban:



Tört águnkat, csörög a lombja,
De meleg földet fogunk föld alatt.



Ennek az alliterációzuhatagnak (négy szó is f-fel kezdődik!) inkább csak verstani érdekessége van; mondanivalója Szabolcsi szerint is erőltetett.


A föltűnő változtatásokat a kortársak is észrevették. Féja Géza a vers első változatának helyet adó Előőrsben Szélkakas költők címmel élesen meg is támadta. „Így jut Marx szoros kapcsolatba mennyekkel” – írta gúnyosan. Utóbb megírta, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre tette elé az Előőrsöt és a Népszavát: „Most azt hiszik majd, úgymond, hogy az első szöveget én cenzúráztam.”



5


Jékely Zoltán szemügyre vette Vihar előtt az erdőn a fákat. A juhar, a szil, a bükk „meg se hökkent”. A kőris már reszket



Mégis, az akácfa
van igazi pácba,
tudja, nemsokára
szörnyű lesz a kára:
villám vágja,
szél szaggatja,
levegőben megforgatja,
sűrű sárba tapodja
fehér fürtjeit!


Gulyás Pál egy akácfa tövében állt, és pillanatnyi élményét öntötte versbe:



Egy jegenyeakác tövében álltam,
Nagy zizegő akác volt. Tetején
őrködött lángsisakkal s lángruhában
az utolsó sugárzó esti fény.

Ilyen akácok zúgnak a regékben…
Letörtem egy ágát s a levelen
a nyár fogyó tüzénél megidéztem
árnyékod, óh hatalmas szerelem!
(A jegenyeakác tövében)



Nadányi Zoltánt Az akácfa halála ihlette versre. Prózában takarékosabban elmondható a költő kedvelte, legmesszebbre ellátszó fa tragédiája: kútgémnek kellett a fa.



Tavasz van körülötte,
sugárzik rá az ég,
száz évig állna még
lombot, virágot ontva…
De most tövére csap a fejsze, és csak a csonk
marad.



Megkavarva a sorrendet, ismét Gulyás Pált idézem. Ő már A halott akác képét festette meg kétsoros fölépítésű versében:



Egy fa meghalt, a többi él:
ne kérdezd, hogy miért.


Nem rágja szánkba, de e tömör két sorból meg az ezután idézendőkből az emberi sors szeszélyes, érthetetlen, logikátlan példázata tűnik elénk. Nem egyedi, mint ahogy Ady tulajdonította magának, hanem egyetemes, tragikus, a fátum, a véletlen korlátlan és igazságtalan hatalmát illusztráló. Az akác itt is az ember metaforája. „Kimentem az udvarra, és / körülfolyt a sötét.”



Ott állt az öt magas akác,
némábban, mint a ház.

Közöttük egy levéltelen
komor volt végtelen .

Nem volt szivében már lehellet,
de mégis állt a többi mellett.


„Nem volt szivében már lehellet”: ezzel a sorral vallott a negyvenöt évesen elhunyt költő, hogy nem fáról, hanem emberről beszél. Így azután mégis Adyval jut egy álláspontra: a maga tragikus sorsát látta bele a halott akácfáéba.



6


Váci Mihály is két verset szentelt e jövevény, de magyarrá lett fának. Az Akác helyzetjelentés. Csak az első három szakaszt tudom idézni:



Sivár vidék hűséges fája
A menekülő porszemek
elé veti magát, megállva
elfolyó barázdák felett.
Körötte a silány homok
minden egy szellő-rezdülésre
omlik, változik, - ő konok
haragvással markol a mélybe!
Dűlők végén áll, pásztorolva
nyugtalan halmok nyájait,
s gyökereit összekulcsolva
a sziknek, lenn, imádkozik.


Meg azt a pár sort, amelyben már e fafajta sajátos rendeltetését fölismerte:



s a sót, miben a szik-göröngy ég,
szikkadva mézzé érleli.


Másik verse az akácfának, az ember példájának, az életért folytatott küzdelmére figyelmeztet. Mint Móra, ő is az akácfa magjával azonosította, vagy legalábbis hasonlította, az emberi létet.



Súlyos magként hullottam én a mélybe,
átjárt, feszített íze, hűvössége,
s ott nyílt ki szívem, mint két sziklevélke.

Gyökereim egyetlen porszemet sem
engedtek szóródni forgószelekben.
Égő szik ez – de benne gyökereztem!


Nemes Nagy Ágnes Akácfa című kis verse a leglátványosabb képet, a virágzásét örökítette meg. Az szokványos, hogy az akácfa lehulló virága akár a hóesés:



Hogyha belegázolok,
hogy zizeg és hogy ropog!
Mit csinálsz te? – kérdik.
Járok, járok, sárga hóban,
színaranyban,
térdig.
Tövises és virágzó szerelemmel
karollak, drága föld! Te se engedj el!
Ne engedj szállni a szelekkel!




A magyar embert hitelesen képviselő tucatnyi jeles magyar költő így tekintett erre a jövevény fára. Amely nem hibátlan, ahogy az ember sem az. De évszázadok óta elválaszthatatlan a magyar tájtól, a magyar embertől.


A mai faállományt meg kell védelmeznünk. Nélkülözhetetlen a homok megkötéséhez és a méhek ellátásához. Az Alföld látványához. Meg költészetünk igazolásához.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben