Iratosi néptörténetünkből

Nép és történelem. Ahogy megéljük. Írják… rólunk.

Ki hogy tudja.

Új-Iratos

Egyházközségünk háztörténetében olvassuk: „Ezen közönség fogadott ünnepei évenként. 1-ör Május 1-ő napja, az epe mirigy meg szünése hálás emlékezetére szentelve, = fogadatott 1831-ben midőn az ugy nevezett kholera itt ily nagy pusztálása után meg szünt = Nagy pompával tartatik.” Ugyanerről az epejárásról a Csanád vármegyei kolerajárványokról szóló könyvben lelünk további (nem akármilyen) adatokat. Hogy értsük, mekkora pusztítást végzett köztünk… otthonalapításunk igencsak törékeny 14. esztendejében.

1831-ben Lutz Ferdinánd a battonyai seborvos (körzetébe 10 000 ember tartozik); kétlovas kocsit kap a megyétől, hogy ne késsen, ha valahová hívják. Közelebb a másik megyében, tán csak Aradon lehetett orvos. Ideküldte viszont a helytartótanács járványorvosnak Tornya, Iratos, Kevermes kolerától való megóvására Illés Henrich Lajos Adolfot (hasonló beosztással a megyében ekkor öten voltak). Veszteglőház imitt-amott – Kisiratos felé sehol –, Battonyán járványkórház, százágyas kórház Makón (meg persze Aradon). A 20 000 lelkes Makónak két orvosa van, s patikája. (Gyógyszertárt Pécskán is találni, a pécskai patikárius ekkor kéri, hogy gyógyszertárt nyithasson járási székhelyünkön. Battonya végül 1833-ban kap gyógyszertárat, patikáriusa Schottz János.) Ez évben Kisiratoson ezer ölenként hat őr tartja a kolera terjedését megakadályozni szándékozó kordont, amely innen a Bodzási pusztáig tart. (A vármegye határának őrzésére 400 gyalogos, 53 lovas paraszt másnaponként váltva rendeltetett. Az őr fizetése napi 24 krajcár. A kordon semmit sem ér, rövidesen bevonják.) E „korella-járvány” miatt a megyében 3237 ember esett le a lábáról, 2384-en meghaltak. A valóságban ötödével több kolerás volt Csanádban ekkor, csak eleinte nem ismerték föl a betegséget. Elpusztult a megye népének 4%-a. E kolerajárvány királyi biztosa tájunkon báró Orczy Lőrinc Arad vármegyei főispán. Ez volt népünk emlékezetében a „nagykolera”.

Bálint Nagy Istvánnak a Csanád megyei kolerajárványokról szóló könyvéből tudjuk még: a megyében 1832-ben szeptember 2. és október 16. közt 500 a halott (a battonyai járást ez a járvány elkerülte!). 1836-ban a „kiskolera” pusztít. A legtöbben a battonyai járásban betegedtek meg (seborvos: Povolny József). Battonyán 390, Tornyán 60, Kevermesen 53 a halottak száma. „…Ke­ver­mesen, Iratoson, Palotán… is dühösködni kezdett.” 1855-ben 41, 1866/67-ben 1047 (!) embert vitt el a kolera – más 1844 halálesetről tud. 1873-ban a megyében 2134 embert visz el a kolera, nálunk 81 embert ragad magával ekkor az epemirígy. Járványorvosunk Skribanek Ede doktor.

Az 1900-as évek elején is volt még néhány kisebb kolerajárvány. Az 1909-es Csanádban csak szórványosan jelentkezett, 1914–15-ben már komolyabb a baj, például Királyhegyesen 27-en haltak bele. Valamelyik ekkori (Kisiratost is érintő) kolerajárvány emlékezete: Gergő öcsém regéli 1980-ban, hogy a temető árkában három román meszest ástak el – akkor még tartották a vallást a temetésnél (ők görögkeletiek valának). Vándorkereskedők voltak, itt maradtak a járvány – a vesztegzár – miatt, nem mehettek haza. Máskor így toldja meg: „75 éve kolera vót Kisiratoson! Akkor születött Horváth Károly bácsi, 100 és 1 évet élt, aki a legtöbbet élt itt, Kisiratoson. 1970 tájt mondta, hogy amikor ű gyerök vót, akkor vót ez a kolera. Akkor halt mög három szekeres (román mészárus). Ű tizenkét éves vót. Mindön tizedik möghalt! Nem maradtak mög csak az állapotos asszonyok mög a gyerökök.”

Gondok, bajok bőven, de 1838-ban a 14 Csanád megyei kertészségből csupán két községnek nem volt – hadiadó – hátraléka: Apácának és Kisiratosnak. 1839-ben a plébánia mellett osztatlan négyosztályos elemi iskola nyílik, telket az Asszonyság ad, Szalbekné Török Zsófia, épületet, cserepet, bútort a község.

Gyarapodunk, kikerekedünk, amennyire engedik. Ahogy lehet.

Hogy 1843-ban jöjjön az újabb földesúr–kertészközség szerződés. Egyezség, hogyne. A haszonbérről a földes asszony s a család, valamint a kertészek között.

Amit diktál a…

Ki is? A jegyző csak jegyöz.

Egyező levél, 1843

Özvegy Szalbekné és a község egyezségét közli Kovách Géza falutörténete, ennek ellenére fontosnak tartjuk ideiktatását, mert mind az első évtizedekre, mind a követezőkre vonatkozóan igen fontos dolgokat rögzít, tesz világossá. Aki a pontos szövegre kíváncsi, megtalálja az említett könyvben, mi a mai nyelvhasználathoz igazítva s némileg rövidítve tesszük közzé. A levél a plébániai irattárban őrződött meg. Lelvén leltük 1980-ban a plébánián, rögvest írógépbe pötyögtetvén a szövegét; hogy mentsük, ami – még – menthető. Mely így kezdődik:

„Eggyező levél. – Melynek ereje: mellett egy részről néhai Szalbek György özvegye: szül. Török Sofia Asszonyság Uricsaládjával egyetemben, mint Kiss Iratosi pusztának örökös birtokossai, másrészről ezen pusztán megtelepült dohány termesztő kertészek között következő másolhatatlan eggyessé[g] állapíttatott meg u. m.: 1-ször:…”

1. A tulajdonos család haszonbérbe ad az alább megnevezendő kertészeknek az érintett pusztából 4900 (1100 négyszögölével számolt) holdat a folyó 1843. évi október első napjától kezdve, egész 1859-ik évi oktober első napjáig, vagyis 16 egymás után következő esztendőkre, minden egy holdat 2 forint 48 krajcár pengőben (három ezüst húszast egy forintba számítva), semmiféle devalvációt vagy más pénzváltozást nem tekintvén oly formán, hogy ezen haszonbérbe adott 4900 holdaknak 13720 pengő forintra rúgó egész haszonbér fele, vagyis 6860 pengő forint mindenkor őszkor a dohány sinor felolvasása alkalmával, másik fele pedig mindenkor dohány által adás alkalmával előre készpénzben lefizettessen. E készpénz fizetésén kívül minden egyes numerussal bíró gazda, aki a legelőn kívül 19 holdat bír, tartozik két mázsa jó szín dohányt, két csirkét és 12 tojást a tulajdonos Uraságnak adni.

2. A szerződő felek a kölcsönös biztosítás érdekében arra kötelezik magukat, hogy a meghatározott 16 év előtt 4 évvel a haszonbérletet illető elhatározásukat közlik a másikkal.

3. A kertész község 400 arannyal viszonozva kedveskedik az Uraságnak azért, mert az lemondott a bérlők részéről addig számára teljesített kötelező fuvarokról. [?]

4. A kibérelt földekből több gyöpöt föltörni semmi szín alatt nem szabad, javítani a földet ellenben trágyázással és más módon továbbra is lehet, birkajárás azonban télen és nyáron tilos. A határok [községhatár, gyepű?] fenntartása (felügyelete és jó karban tartása) a község számára kötelező.

5. A szerződésben kötelezett 200 kertész gazda egyik a másikért jót áll, a szavatosságot magukra vállalják a szerződési föltételek megtartásáért.

6. A feles kertészek számát kötelesek a község elöljárói az Uraságnak beadni, ők évenként négy nyári napot az Uraságnak szolgálni tartoznak.

7. A szerződő kertész község fő célja a dohánytermesztés, ezért kötelezi magát a község, hogy minden egyes numerusos kertész legalább négy jugerumot [láncot] dohánnyal beültet, és hogy ezt elérhessék, a község magának fenntartja, hogy a tunya, rest s alkalmatlan lakost kitörülhesse soraiból az Uraság előzetes jóváhagyásával.

8. Malmot, korcsmát, mészárszéket, boltot, és minden Uri jogokat az Uraság magának fenntartja, mindazonáltal a kertészgazdáknak lakodalom vagy temetés alkalmával házaikhoz barátságos vendéglés végett egy-két akó bort behozni szabad lészen.

9. A szerződő kertészek mint haszonbérlők csak a nagyságos megye honi pénztárába adózhatnak, azonban a megye által rájuk vetendő terheknek ezen szerződésre nézve semmi befolyása nem lehet, ellenkező esetben az Uraság pártfogását ajánlja nekik.

10. Az árendális kertészek elhalálozás esetében a bérlet öröklését az Uraság elfogadja, mindamellett az Uraság a jogaihoz ragaszkodik. [?]

11. Ha az árendális éveken túl a haszonbérlő kertészek akármely okból az érintett pusztán meg nem maradnának, házaikat meg nem tarthatnák, azon esetben tartoznak azokat elbontani s onnan elhordani, és valamint az egész pusztát, úgy azon részt is, hol épületek állottak, hasznavehetővé tenni, s azon esetben az utolsó évben fenntartja magának az Uraság, hogy mind őszi, mind tavaszi vetést tétethessen.

12. A haszonbéri évek elteltével a község magának fenntartja a kötendő új szerződésben mások előtt az elsőbbséget.

13. A haszonbéri évek elteltével az Uraság a kertészeket új szerződés nélkül további maradásra nem kötelezheti, úgy a kertészek is új szerződés nélkül tovább meg nem maradhatnak, s ha időközben a telepítés érdemébe akármilyen értelmű törvény alkottatnék is, e szerződésre nem alkalmazható.

14. Kölcsönös megegyezésből e szerződés a törvényes bíróság előtt aláírattatni és hitelesíttetni fog.

A szerződés két egyenlő példányban kölcsönös aláírással és pecséttel megerősítve mindegyik félnek egy példányban kiadatott. „Kis Iratoson Feb­ruár 18-án 1843. – Özvegy Szalbekné msk. – Szalbek Jakab mk. és Szalbek György mk. – ph. Faragó Antal mk. – Szabaday János mk. – Kovács János mk. – Tapasztó Mihály mk. – Horváth József mk. – Almásy József mk. – Németh József mk. – László Mihály mk. – Czank József mk. – és az egész község.” A m[aga] k[ezével] mind aláírván. Hitelesítés 1850-ben Aradon.

Jobbágyvilág-vég

Jobbágy? Hogy lett volna jobbágy a kertész zsellér!

Könnyebb vala a sora; nehezebb.

A jobbágyvilágot, nemes és béres ellentétét, egymással való viaskodását idézi meg A nemes ember kétszáz forintja című népmesénk. Fösvény nemest csap be a bérese: a nemesúr halott testvérét „föltámasztva” szedi rá, szed ki belőle szép summa pénzt.

E hajdani jobbágyvilágot – az iratosi kertész-zsellér világot – idézi föl egy-egy monda s több kincsmonda is. Szalbekék korát.

Mondánkban egy ősz öregember a kürtösi határban megjósolta, milyen véres idők jönnek. A vasúti töltésnél dolgozó édesapjuknak ebédet vivő gyereket arra vesz rá az öreg, hogy bedugja az ujját a gyöp három lyukába. A gyerek az elsőben zabot, a másodikban búzát, a harmadikban vért talált.

– A három luk három évet jelönt – mondta az öreg. – Az első évbe zabbul lösz jó termés, a második évbe búzábul olyan termés lösz, amilyet még nem is láttatok, de a harmadik évbe annyi vér fog folyni, hogy nagyon!

Valahol Almásy-Iratos táján lehetett, ott, ahol a valóban nagyon véres 1848-ban látta meg a napvilágot a falurajzíró utóbb jeles időjóssá váló dédapja.

Választ, már aki

1848-ban volt az első népképviselő-választás. A Csanád megye battonyai körzetéhez tartozó Kisiratoson öten szerepelnek a választási névjegyzékben. Makón 526-an, Apátfalván 210-en, Battonyán 265-en, Dombegyházán 13-an, Kevermesen 6-an – földesurak, kisnemesek, értelmiségiek… Nálunk kisnemes nincs, csak magát kisnömösnek nevező numerusos kertész, aki zsillér létére (mán ekkor) gazdának hiszi magát.

A battonyai kerülethez tartozó Kisiratos választói ez időben s utóbb:

	birtokos	kézműves	kereskedő	jövedelem	értelmiségi	régi jogon	össz.
1848	–	–	–	–	3	2	5
1861	–	–	–	23	3	–	26
1865	–	–	1	52	3	2	58
1869	–	4	–	92	3	–	99

Jövedelem: 100 ft biztos évi jövedelem alapján; értelmiségi: nem nemes értelmiségi; régi jogon: nemes.

Azaz: előbb a két Szalbek (apja s fia?), majd a két Jakabffy (?) szerepelt minálunk a régi jog alapján – nemesként – a választójoggal bírók közt. Kereskedő egyszer tűnik föl – a három értelmiségi nyilván a pap, a jegyző és a tanító (illetve plébános, káplán, tanító-jegyző…). Kézműves is kerül végre! A gazdáink pedig gyarapodnak, gyorsabban, mint a szomszédbeli kevermesiek és dombegyháziak. Bár mindkét csanádi helyen jóval több (16; 8) az iparos.

1872-ben Csanád megye választott törvényhatóságának tagjai közt két kisiratosi: Nemcsik László jegyző és Faragó Mihály „telepítvényes” – pl. a szomszédos Dombegyháza földbirtokosának, Lonovics Ignácnak a társaságában. A szerző, Géczi Lajos 1860-ról szólván azt írja, hogy minden kétszáz lakos után van egy képviselője a községeknek a megyei közgyűlésben: nekünk a kétezer lakos után tíz.

Összeírásra bukkanunk 1857-ből a járási levéltárban, Battonyán (őrzi Gyulán a Békés Megyei Levéltár)… elöljárókról (jegyző, bíró, esküdt), köz­lako­sok lovas csapatáról („a lovasokon fehér ing ’s fehér lábra való ’s lajbli, kerekkalap”), élükön a banderistával, no meg a még számba vehető lovas legényekről…

Bach-korszaki névsorok

A Bach-korszakbeli helyi közigazgatás alkalmazottainak fizetését írta össze Géczi Lajos Csanád megyében. A tanulmány a községi tisztségviselők, szolgák és szegődöttek évi fizetését veszi sorra településenként. Eszerint e tekintetben Kisiratoson 1850-ben ez volt a helyzet.

Lovrits István jegyző	200 eft.	ezüstforint (gabonával egybe vetve)
Czank József bíró	24 eft.	parázspénz
Faragó József esküdt	12 eft.	,,
Tóth István ,,	12 eft.	,,
Tapasztó János ,,	12 eft.	,,
Gujás Ferenc ,,	12 eft.	,,
Perlaky József adószedő	12 eft.	,,
Nagy János lelkész	500 eft.	(gabonával egybe vetve)
Fodor Antal tanító és kántor	200 eft.	(gabonával egybe vetve)

Parázspénznek mondták a tájszótár szerint a készpénzt.

1851-ben Szalbekék eladják Kisiratost Jakabffyéknak, Varga és Ráth uraknak, majd 1858-ban csereszerződéssel a falu a kincstáré lesz, hogy ezzel gazdátlan maradjon a közügy, így a templom, a plébánia és az iskola. 1852-ben Bánkútról katonaság által elűzött (eladósodott) kertészcsaládok Kisiratosra és Almásiratosra is menekülnek – közülük 1853-ban Almásiratoson él 17 család.

Faragó bíró s a jegyző, Lovrits írja 1856-ban Battonyára a járásnak: „Fólyó évi junius 2-án községi barom kuthoz tévelyedvén egy 5-6 éves fiu gyermek, ki magát Miska nevűnek valja, ez egy zömök forma test alkatu, kerek piros képű, szőke hajú és tellyes fogú, ruházattya egy hosszu ing, kiss kerek otska kalap, nyári szövetből zöld színű mandli, és… fútuzótt kiss Laibli, beszél magyarul. Vallomásából az vehető ki, hogy kovátsházi Attyát Szilágyinak hivják, állítása nyomán Apja s Annya megszökött, és Őtet elcsapták. További intézkedés és kőröztetés végett hivatalosan jelentjük.”

A kovátsházi bíró nem ismer ily családot. A bíró utasítja a jegyzőt, hogy „azon talált gyermeket valamely alkalmatos, becsületes házhoz rendes ápolás és ellátás végett oly kijelentéssel adni, hogy az ápolási költségek neki megfognak tesztetni [?]”. Június 27-i irat: „Kisiratoson talált Szilágyi Miska nevezetű gyermeket, Simándi Cs. Kir. Csend Őrök Mátsára vittek – ’s állítólag ottan tartózkodó rokonának átt adandók.” A két aláíró: Faragó József és Lovrits István.

…Pár évtizeddel később a Mácsáról Kisiratosra szökő Kurtucz Gergő nevű gyermek jár majdnem hasonlóképpen. Annyiban nem, hogy ő marad, iratosivá válik maga is.

„Földbirtokos” és „gyáros” parasztok

Majd egy másik összeírás ez évben Kisiratosról és a hozzá tartozó Kisiratos pusztáról (Géczinél).

Kisiratos		Kisiratos puszta	összesen
1813	római katolikus	39	1852
1	görög nem egyesült	–	1
16	református	22	38
6	zsidó	–	6
1836		51	1897
1	papok	–	1
4	hivatalnokok	–	4
283	földbirtokosok	10	293
27	gyárosok, iparűzők	2	29
2	kereskedők	–	2
199	mg-i sm-ok	5	204
5	ipari sm-ok	–	5
26	másféle szolga	–	26
21	napszámosok	1	22
68	idegenek	10	88

Valahogy elvoltunk… faluban, tanyán. Pappal, jegyzővel, tanítóval, ki tudja, még miféle hivatalos emberrel. 293 földbirtokos, minálunk… A pusztainak mondott Szalbek/Jakabffy-szállás valódi uraságai mellett a nemerusos zsellérből lett (kisnömös és nagynömös) gazdák immár – tartozással terhelt, de mégiscsak – saját földdel, gyárosnak aligha mondható szélmalom-tulajdonos a félparaszt-féliparos háziipart és kisipart űzőkkel, a kereskedők száma pedig kettőre szaporodott: megjött Kohn?… (aki a legtovább maradt) (...legtovább bírta). Segédmunkás és másféle szolga is akad már – szerencsére – köztünk, azaz nem vagyunk mindannyian azok, hisz 283-an lehetünk már „földbirtokosok”…

Haladunk.

Szaladni később kezdtünk.

Ki előbb, ki utóbb. Ki akkor is marad, ha ilyen meg olyan – amolyan – gyerökök potyognak az égbül!

Idegöny? Került mán szép számmal.

Ha így haladunk – gondoli az embör fia-lánya kétezör-tizenkettőbe’ –, nem is olyan sokára mi is azzá válhatunk.

Ígön, ígön! Odahaza.

150 évek gyünnek még addig.

Örökös csere

1858-ban erősíttetett meg a földcsere Szalbekék és más urak közt a kincstárral. A mi kontónkra.

Vesztünkre, hasznunkra? Ki tudhatja? Utóbb!

Utóbb könnyű okoskodni.

Mivel ez is napvilágot látott Kovách G. könyvében, a kurta változatnál kurtábban szólunk róla.

Szalbekék a falu egy részét 1851-ben eladták Jakabffy Miklósnak és Jakabffy Tódornak, valamint Varga Ignácnak és Ráth Jánosnak. Rövidesen azonban a maradék kisiratosi Szalbek-birtokot, Varga és Jakabffy birtokát elcserélték a kamara kupai és dombiratosi pusztájával.

Az Örökös cserekötési szerződést a Császári és Királyi Kerületi Pénzügyi Igazgatóság kötötte Szalbek Jakab, Szalbek György, továbbá Varga Ignácz, Jakabffy Miklós és Jakabffy Tódor urakkal, miszerint utóbbiaknak a Békés-Csanád megyében fekvő Kis Iratosi puszta magánbirtokukat ugyanezen megyékben fekvő kincstári Kupai pusztával és kiegészítésül a szintén kincstári Dumiratosi puszta egy részével kicserélik.

Szalbek Jakab, Szalbek György, Varga Ignácz, Jakabffy Miklós és Jakabffy Tódor urak átadják a kamarának minden jog fenntartása nélkül örökös jószágcsere címen kisiratosi magánbirtokukat, amely az 1856-ban készített, mérnökkel hitelesített térkép szerint északtól kelet felé Kutas és Kurtics, Marczibányi Antal Cs. Kir. kamarás birtoka, délről kelet felé Almás-Iratos, Almásy Pál magánbirtokával, délnyugat felé pedig Gróf Nádasdy Leopold és neje, született Tormai Juliánna grófnő nagyiratosi, nyugat felé Glatz Antal s Dulovits András dombegyházai birtokával határos, s hiteles mérnöki felmérés szerint 5590 kishold és 312 négyszögölnyi kiterjedésű területet (holdját 1100 négyszögöllel számítva) foglal magába. Szalbek Jakab és Szalbek György kisiratosi birtokdarabja 620 (1600 négyszögöles) nagyholdat és 200 négyszögölt, Varga Ignácz egyik birtoka 412 és fél nagyholdat, másik birtokrésze („párcellája”) 618 nagyholdat és 1200 négyszögölt, Jakabffy Miklós és Jakabffy Tódor 426 nagyholdat és 1100 négyszögölt, valamint 446 nagyhold és 1400 négyszögölt kitevő másik parcellája az ide telepített kertész községgel együtt a kincstár kezébe kerül. (Ami egyrészt 5590 kishold 312/1100 n. sz. öl, másrészt a teljes elcserélt kisiratosi birtok 2524 nagyhold és 1500 négyszögöl [?], 620 nagyhold 200/1600 Szalbekéké volt, 1031 nagyhold és 400 négyszögöl Vargáé, 873 nagyhold és 900 öl Jakabffyéké… Ha jól számoltunk!)

Miután az ekképpen birtokába átadott Kisiratosi jószággal az eddig ott gyakorlott kisebb királyi és egyéb haszonvételek a kincstárra átmennek, illetőleg arra minden fizetés nélkül átruháztatnak, ugyanannak át adandók

1-ször a Szalbek család kisiratosi birtokrészén lévő kocsmáltatási jog iránt 1852. augusztus 20-ik napján

2-szor a boltjog 1852. szeptember 3-án

3-szor a száraz liszt s úgy nevezett sutu malmok 1852. november 17-én

4-szer a Szalbek család által telepített kisiratosi kertészekkel 1843. február 18-án

5-ször Jakabffy Miklós és Tódor urak kisiratosi birtokrészük iránt Novák Pállal 1853. október 5. kötött szerződések etc etc.

6-szor miután az említett birtokos urak a kupai és dumiratosi (dombiratosi) cserejószág birtokában 1855. november 1-től bent vannak, ellenben a kincstárnak a kisiratosi puszta eddig még át nem adatott s így annak jövedelmét sem kapta meg, a tartozás beszolgáltatandó a „cs. kir. hivatali Cassába”. Kelt Aradon január 21-én az 1858. évben.

Ez időben Forray-Nagyiratos lakóinak egy része odébbállt. A nagybán­hegyesi pusztára 1859-ben bérlőket telepített a kincstár. Nagybánhegyes (akkor, majd darab ideig még: Tótbánhegyes) első lakói azoknak a Nógrád megyei palóc földművelőknek a leszármazottai, akik a század elején e tájra költöztek. Oltvai azt írja: „1818-ban Szalbek György nagyiratosi pusztájára telepedtek mint bérlők. A bérösszeget ott nem tudták fizetni, a bánhegyesi pusztára kerültek, és a török hódoltság előtt virágzott Bánhegyes falu közvetlen közelében létesítettek telephelyet.” Azaz 1859-ben a nógrádi származású iratosiak egy része – zöme? – elhagyta új otthonát, és a bánhegyesi pusztára menekült tovább. A kérdés csak az: a forraynagyiaratosiakról vagy a szalbekiratosiakról van-e itten szó… Mert „palóc” amoda, Forray-Iratoson több, nálunk kevesebb volt.

Mindenesetre 1862-ben elfogják és kivégzik Bogár Imrét, a nagy alföldi betyárt, akiről szép hosszúéneket szerez s énekel sokáig népünk. Az iratosi magyar is.

Gyarapodunk?

1848–49-ről és az akkori iratosi helyzetről adatot nem nagyon találtunk. Ahogy a jobbágyfölszabadítás helyi következményeiről sem, merthogy földjüket a földesúrtól bérlő dohánykertészekre e szabadság nem vonatkozott. Érintette viszont őket az 1873-as XXII. törvénycikk, amely intézkedett a telepítvényes falvak „fölszabadításáról”: ezután a kertészközségek is több évtizeden át magas megváltási árat fizettek, hogy örökös faluvá váljanak. Kevermesen az örökváltság „arany-szerződés”, egy hold ára 256 forint. Hátráltatta a szerződéskötéseket, hogy a kincstár a törvényben előírt haszonbérátlag hússzorosánál magasabb áron értékesítette a földeket. A kisiratosiak például csak „felsőbb nyomásra” írták alá – áll a szakirodalomban. Végül 1875-ben váltják meg a gazdák a földjüket (földbérletüket): családonként átlagosan 8–13 holdat, holdanként 102 forintért – hogy egy életre eladósodjanak.

Az Alföldön a második katonai térképes fölmérés 1884–85-ben Kisiratoson is sok újdonságot jelez, például a kereszt már a helyén a Tódásvégen, a Kis ucca végiben, a Temetőben, a Nagyfalu végin viszont nem mutatja a térképvázlat. „Jakabfy Puszta” a Snájder-dombon, „Jakabfy Tanya” a Szőlős-halmon. „Almásy Wald” (Almásy-erdő) a későbbi Kripta körül, mellette kereszt. „Colonic Almás Irátos” az erdőcske mellett, attól délkeletre két dűlőút után. Almásiratos valóban Kisiratos sarkában… (merthogy a mieink így is emlegetik a szomszéd falut).

Több Csanád megyei helységben a földbérlet megváltásának fizetésére képtelen hátralékosok ellen 1885-ben végrehajtást rendeltek el, így emiatt Kis-Iratoson 209 telepes odébbállt.

Érdekes kimutatással szolgál az Aradi Iparkamara 1892-ben a kisiratosi postahivatal forgalmáról. Eszerint

1300 bérmentes és bérmentesítetlen levél,

480 levelezőlap,

480 nyomtatvány és áruminta,

900 portómentes egyszerű és ajánlott levél érkezett;

260 ajánlott díjköteles levél,

80 csomag (érk. 120),

300 pénzes levél (érk. 20) feladott.

Utalvány érk. 101 db. 3.098 ft-tal,

felad. 500 ” 12.803 ” .

1 db postai megbízás.

Takarékpénztár és chek-forgalom:

befizetés 343 ft.

kifizetés 23 ft.

Hírlap-előfizetés nincs, távirat sem, mert távírda se.

Valamelyest leleplező: jóval több pénzt küldenek innen, mint amennyit mi kapunk.

A falu – vele a magyarság – kifosztása, tönkretétele javában folyt az áldott emlékezetű habsburgi Ausztria-Magyarországon.

A paraszt, a paraszt… A föld, a föld… Mit nem ér.

Ért, míg ért.

Ma már, lassan, kifosztani sem kell. Tönkreteszi magát. Maradék önmagát.

Háborúba menet

…előtti hangulat. Ki érzi, ki nem. Az 1846-os almásyiratosi-pusztai parasztjósdai – háromlukas – jósláshoz hasonló jövendölésről eddig nincsen tudomásunk. Ámbátor.

Tán jelzett már valamit, hogy 1903-ban Nánási Mihály asztalosmester szociáldemokrata népgyűlést szervez, azon 205-en vesznek részt. Ami jelzésnek jelzés, de nem elég. Nem eléggé! Nálunk nem gyújt asztagot az elkeseredett zsellérnép. Ha meg gyújtott volna… Még inkább ő húzza a rövidebbet. Jó uraink hogy vették volna észre, hogy baj van. Igen nagy baj. Baj lehet!

Ugyanebben az esztendőben, 1903-ban új községi iskola építésébe kezdenek, abból azonnal állami lesz, két új tantermet építenek. Ekkor az örökváltság-tartozás és -törlesztés a megyében: Kisiratoson 420 000 (korona) az esedékessé vált tartozás, a törlesztés 33 528,42 (nálunk 7,7%, a megyében az átlag 10%). Talán mert „gyarapodunk”?

Más igen, más gazdagodott. Hogyne, az ország. A Monarkia évtizedei alatt… Ezzel, azzal, amazzal. Csak közben… Mi ott rohadtunk, ahogy vagyunk. Voltunk. S lennénk…

Az 1910-es népszámlálás Kisiratosra vonatkozó adatait értékelve Kovách Géza falutörténetében erre jut: „Elszomorító, hogy 656 parasztcsalád közül csak 305-nek van valamiféle állata, míg 374 cseléd és napszámos nem rendelkezik saját házzal. A több száz szegény emberből kerülnek ki a környező nagygazdaságok alkalmi munkásai, főleg aratáskor, termény-betakarításkor, továbbá állatgondozók, fogatosok, béresek, cselédek…”

Ki mások: Kis Sarusi dédapám, Sarusi öregapám, meg a többi Sarusi-vő… és családja.

Ki, ki: még hogy a maga cselédje, a nagyuraké is.

Hogy miért támad egyesekben az az ötlet, hogy szét kéne mán verni ezt az egészet…

Szét is verték – nagy jó uraink az ellenségeinkkel kart karba öltve.

Világégés, megszállás

Sok örömöt nálunk nem okozhatott az első világháború kitörése. Mármint a családunkban.

Elgondolható: Kurtucz öregapám 28 évesen úgy ment ki a frontra, hogy odahaza három kisfia várta (Jani, aki 1909-beli, Gergő, aki 1911-es, meg öreganyám Pistikája, aki egyéves, amikor ránk borul az első háború)… Őt várta? Hogyne. Meg a betevő falatot. Ami nélküle… A felesége, Boriska „mama” magára maradva bele is rokkan. A következő, megint fiú, csak 1919 végén következhet (Misu lett a neve, mivelhogy édesanyja öccse, aki 18 évesen mocsár alaposan fölkavart vizébe vagy a futóárkot megtöltő vérbe fulladt, Mihály volt), mert 1918 végén csak hazajött a családfönntartó…

Nagy lelkesedéssel biztos nem mehetett a háborúba, de vitézül helytállt (marék kitüntetése bizonyítja). Mert a becsület mégiscsak mindennél fontosabb.

– Kása Anti hun van? – kérdezték az emberek.

– Bevonult a Nagykáderhön!

Mert nem vagyunk egyformák.

A frontról sokan megszöktek, cirokban, kukoricásban bujkáltak – ezt jelentette a Nagykáder, fejtegeti szülőatyád rá jó fél évszázaddal. Ezek a nagykáderiek álltak neki fosztogatni, amikor kitört a Károlyi-féle forradalom. S tart valameddig ez a zűr és zavar, mígnem a gazdafiúk csapata rendet nem teremt.

Sarusi Kis Mihályt 18 évesen hurcolták a frontra „önkéntesként” – hogy otthagyja a fogát: valahol Európában… Valahol, Európában.

Makón 1919. december 20-án összeírják, melyik Csanád megyei község mikor kapott a világháborúban elesettek hozzátartozói, árvái és a megrokkantak után, illetve pártfogói tisztség gyakorlására hadisegélyt. Kisiratos segítésére a megye 1918 januárjában 20, decemberében 108 korona segélyt utalt ki. Kisiratos községben Vetró János egy, György Ilona egy, György Ignác öt esetben kapott hadisegélyt.

1918 novemberének első fele Csanád megyében: kifosztják a vagyonos kereskedőket és a majorokat. Földosztást követelnek, elűzik a jegyzőket. A fegyveresen leszerelt katonákkal a csendőrök nem bírnak, a „csöndfönntartók” beszorulnak kaszárnyáikba. Főleg a nők lázadtak: éhségüket akarták kielégíteni, szenvedéseikért a gazdagokat okolták. A megyei alispán megjegyzése: egész Csanád megyében mindössze két községből jelentheti, hogy a jegyző megmaradt a község szellemi vezetőjének, zavartalanul élvezve a lakosság bizalmát, ez pedig Kisiratos és Kövegy.

Kifosztják a zsidó boltokat, üzleteket és a környező uradalmakat. A szomszédos Kevermesen november 2-án mi nem történik: két zsidó üzletet kirabolnak, a községháza irattárát fölforgatják. Nagylakon, szintén novemberben „Le a zsidókkal, éljen a köztársaság!” jelszó alatt fosztogatnak. A szegénység nálunk is rátámad a környékbeli uradalmakra, nagygazdatanyákra, kereskedésekre – Kohnra is. Fosztogatás, „őszirózsás forradalom”, előjön a már emlegetett zöldkáder. Gazdafiúkból nemzetőrség alakul, igyekeznek rendet tartani a faluban, míg be nem jönnek a „még nagyobb rendfönntartók”, a havas­elvei király katonái.

Öreg Kurtucz Misa (bátya) – apád – regéli 1980 táján: Döme Miklós 1919-ben kommunista vezető volt. A Csatorna-parton lakott, Jani bátyád után a sarkon. Hegedűs Rozi ángyi (Kurtucz Pista bátya felesége) anyjának a második ura. Hámoritól egy nagy szekér búzát hozott haza ökrökkel (dupla kocsi volt, mint a mostaniak, utánfutós, pótkocsis?...).

– Na, az anyád istenit, ezért vagy te kommunista? – mondta neki Tata, Kurtucz Gergő bácsi, aki akkorra hazajött a frontról.

Nagyon nem szerette a kommunistákat. A nagykáderi zöldkáderokat különösen nem, mert míg ő meg a többi tisztességes magyar ember a háború poklát járta, ezek itthon húzták meg magukat. Édes kis sógora, Sarusi Misu helyettük esett el!

Dömét úgy elverték a románok, hogy nem tudott a talpára állni.

Pedig jó nagy lábon élt: 46-os lába volt.

Huszonötöt vertek a talpára.

Azt; ez volt a dózecse csincs.

Behozták a maguk Európájával. Be, de még mennyire.

– Nehéz igaznak lönni, de mögéri – összegezte fél évszázaddal később a tapasztalatait Kurtucz tata.

Mi meg csak.

A kommunistáknak nem volt nagy hatásuk a falura, itt nem alakult „munkástanács”, paraszt forradalmi katonatanács, miegyéb vörös terrorszervezet. Az iratos gazdák ugyanakkor féltek a „magyaroktól”, elveszik a földet, románpártiak voltak. Úgy tartották, hogy a magyarok mind kommunisták; ezért féltek tőlük – emlegeti apád. Ugyanezt mondja Árvai sógor ugyanakkor, 1980-ban az oláhokról. Nem ’19-ben, ’80-ban…

Hogy, sajnos, Magyarországot a magyar gazdák is meg a románok is a vörös rémuralommal azonosították.

Kaptunk a pofánkra!

Megkaptuk.

Ami járt?

Aligha azt.

Hogy 1919 tavaszán bevonuljon Kisiratosra is az oláh had.

Megszabadít magunktól a Dorobánc ezred

Amikor a románok megtámadták a kommünt, a Dorobánc nevű ezred szállta meg Kisiratost. Innen a név! Van Dorobánc nevű falu Konstanca mellett is, csak az román és kisebb! – tudod meg kelletekorán apádtól, aki megjárta az oláh Dobrudzsát. Oláh megszállás áprilisban.

Gyula április 25-én esett el, az aradi francia csapatok lovassága bevonul Elekre, Tornyára, Pécskára. 26-án elesik Békéscsaba. Április 26-án a vörös magyarok elrendelik Makó – és a megye? – kiürítését. Kisiratos Szent György hava végén kerül a havaselveiek kezére. Mindenesetre jó (rossz) egy évig, 1920. június 4-ig, a hazánkat megcsonkító trianoni szerződés megkötéséig törvénytelenül tartózkodnak akár ideiglenesen is a faluban a megszállók. Akkortól viszont… európai jogalappal. Az ő Európájuk elképzelése szerint.

Hogy nekünk mi közünk ehhez az Európához… Az övékhez. Mert van másik Európa is.

Költői kérdés.

Azóta is.

Azóta sem.

1920-ban (Csanád vármegyei) járási székhelyünkön, Battonyán megkezdi működését a magyar királyi fővámhivatal. Két vámút kialakítására kényszerülünk, az egyik a battonya–pécskai, a másik a battonya–tornyai. Mindkettő vasúti és közúti útleveles forgalommal fog működni. Két mellékútra is ráfanyalodunk, hogy teljesen meg ne szűnjön az élet: a dombegyháza–nagyiratosi meg a dombegyháza–kisiratosi (trianoni gyártmányú) átkelőre. Ezek a kisebb határszéli forgalom és a kettős határszéli birtokosok szempontjából bírnak jelentőséggel, vámáruk csak a két főúton szállíthatók – olvasható a Battonya-történetben (Keliger).

Csonka-Magyarország 1921-ben foglalja törvénybe – köszönjük szépen, megvagyunk! – az országrablást, a trianoni hazaszabdalást. Minálunk vlach „földosztás” – magyarán földfosztás. El a magyar birtokostól, el a „megajándékozott” magyar zsellértől! El velünk. Le. Le.

Tria-non.

De nem ám.

A ’21-es polgári (?) román földosztás hasonló volt, mint a ’45-ös kommunista magyar. Legalábbis nálunk! Kisiratoson ugyanis előbb valóban kapott több szegény család földet, majd vagy eladni kényszerültek, megszabadulni tőle, mert olyan messze feküdt a falutól a föld, hogy művelni odajárni nem érte meg, vagy ha mégsem adta oda, elvették erővel. Ahogy később a Marx-hitűek cselekedték velünk: adtak, hogy legyen mit elszedni.

Az öregek emlékezete szerint a község határával délkeleten szomszédos Hámori-dűlőt kiosztotta a román állam az iratosi szegényeknek, hogy utóbb visszavegyék tőlük, s a kürtösi románoknak adják. A legenda szerint az utóbbiak aláírás-hamisítással szerezték meg: állítólag azt írták volna alá a kisiratosiak, hogy átadják a földjüket nekik. Más így tudja: „A kurticsi parasztpárti bíró vötte el tőlük! Ēre más oláj, hogy majd ű, ha mögfizetik, visszaszerzi! A pézt Bukarestbe elkőtötte, főd nincs. Akkor gyütt ëgy gazdagyerök, majd ű! A pízt elbaszta. De el ám!” A magyarja…

„Brădianu, kürtösi, Kokoselnek hívják, mert mindig kiabált. Kokosel eladta az iratosiak földjét Hámorinál. A kürtösiek akkor jól meggazdagodtak. A földosztás az 1920-as években (1921-ben) volt, kaptak valamennyit a mieink is, azt szedte el. 1941 januárjában halt meg” Cocoşel… (öKM 1982). Más így regél: „1921-be kiosztik a magyar birtokokat a magyar parasztoknak! Kokosel kürtösi olá bíró ēvötte: a faluba élő, oláságát tartó Abrudán Grigor, Gergej segítött neki! Aláírást hamisítottak! A falu lëmond a fődrül! Átadik… Gergejt agyon akarik ütni.” Az emlékezők szerint ugyanaz az egykori kürtösi bíró 1939–40-ben vasgárdista vezérként jelent meg újra Kisiratoson azzal, hogy „Elvesszük a piszkos zsidóktul a fődet!”. (Majdnem egyre ment neki: magyar, zsidó? Ahogy a helyzet hozta.)

A falu tájházalapítójának tudomása szerint Hámori eredetileg Hersch­mann volt, zsidó ügyvéd. Anti bácsi úgy tudta, hogy Herschmann László ügyvéd bérelte az ezerholdas birtokot Almásy gróftól.

I. Ferdinánd volt a király, amikor – az 1920-as években – a Hámori-földből ígértek a kisiratosiaknak – kerekíti ki, amennyire tudja, öreg Kurtucz Misa 1980-ban.

A szakirodalom miről nem tud: az 1921-es földbirtokreform nyomán Nagy-Romániában Erdély és a Részek területén hárommillió nagyhold kisajátítását rendelték el (85%-a addig magyar kézen volt). Az oláh részesedés az osztásban 78%, a magyarnak 15 percent jutott. Az is hogy; mint nálunk Iratoson.

Megköszönni még elfelejtettük.

Nagy-Oláhországnak.

A nagyromán földreform elsősorban a környék nagybirtokait érinti – összegez Kovách Géza falutörténete. Ezek a birtokok:

– gr. Nádasdy család, nagyiratosi uradalom, 3507 kat. h.

– gr. Károlyi Tibor mácsai uradalma, 2881 kh.

– gr. Almássy család, kürtösi határban 2881 kh.

– Justh Gyula tornyai uradalma, 798 kh.

– Purgly család sofronyai és más uradalmai, 3737 kh.

– Jakabffy család kisiratosi uradalma, 561 kh.

Nagyrészt kisajátítás lett a vége.

Kisiratoson 323-an igényeltek földet, közülük 264 parasztcsaládot minősítettek méltónak a földbirtoklásra.

A vége a kisemmizésük lett… Alamurján s mások segédletével.

A két háború közt Nagy-Oláhországban

1922-től az új állam nyelvén folyik a tanítás a kisiratosi hatosztályos állami tanodában, magyarul csak a hittanórán lehet megszólalni.

Szép új világ. Ez az volt! Amúgy sem könnyű, de így…

Tata azért ekkorra fölépítette a házát a Kekecsen. Pici telket kapott, hogy arra fölhúzhassa az otthonát. A család emlékezete szerint főleg a csem­pész­kedéssel jött össze a rávaló. Meg a két keze munkájával.

A Kurtucz gyerekek előtt állt az élet. Hogy, mint.

A tata szerint: keressenek!

– Keressetök!

Mert nemhogy földet hagyjon rájuk, magának sem volt sosem. Azon a talpalatnyin kívül, amire házat rakott a Kekecsön.

Keressetök.

– Keressétök mög a betévő falatra valót.

Persze az ipar mégiscsak más… Paraszt amúgy is löhetsz… Hát tanulj szakmát!

Amellett is túrhatod a fődet, ha másképp nem mögy.

Mén, ha a jó Isten mögsegél!

Jani ácsnak készül. Micsik, az apósa tanítja, Micsik Bözsi néni apja. A katonaságnál is ács, aztán cipészködött. Merthogy a második háborúban súlyosan megsérült, ülve esetleg, dolgozhat tovább. Féllábú emberként is gondoskodva a négy gyerekről.

Pista néhány hónapig asztalos, majd cipészinas, de tata elzavarta keresni: Keressön!

Azon nyomban. A második háborúban ő is megsebesül, kocsmáros, majd kántor.

Gergely is tanult szakmát, csak tata nem engedte, hogy végigvigye. Ű is beállt napszámosnak. Hogy lögyön mit önnie a nagy családnak. (Nagycsalád? A két dédszülém a szomszédban, nagyszüleim mög a hét gyerök otthon…) (Ëgyetlen kereső sokáig: tata; a fiúk ahogy nőttek, álltak be a sorba, kenyérkeresőnek.) („Tanulni.” Kinek volt arra ereje?) Gergely a végén éjjeliőr Csabán a volt evangélikus gimnázium melletti házban lévő (cipő?)raktárnál.

Misa volt az egyetlen, akit apjuk az iparba engedett, s ő ott is marad. Ott ragad. A mezei dolgot nem bírta, volt, hogy aratáskor rosszul lett, eleredt az orra vére; gyönge volt a parasztéletre. Elengedte hát tata Hemmert mesterhön Kürtösre, aki aztán vitte magával Aradra… hogy apánk meg se álljon Kons­tancáig. Aztán a kényszer (betegség) miatt vissza…

Béla ezörmestör Mezőhögyösön! A zsellérembörbül 1945 után büszke kisgazda lött, hogy aztán végigrobotolja a kolhoz-évtizedöket. 1990 után boldogan vötte vissza, ami az üvé: azt a pár holdat. De utálta a kommunistákat… (A Kisgazdapárt volt a hozzá hasonlók – a velünk egy húron pendülők – reménye.)

Feri? Katonatiszt lött vóna, ha elvöszi azt a román fátát, aki nagyon gyütt rá. Nem, neki magyar asszony köll! Magyar nagylánybul lött magyar mönyecs­ke! Igön jó tartású, dógos, énekös-táncos kedvű, csupaszív embör lött belülle! Egy kekecsi lagziban Béla bátyussal együtt ropta a csűrdöngölőt a sátor legtetejin… Aradon gyári munkás lött, a sofronyai mészárszékön halt bele a dologba (halálosan mögemelte magát).

Annus nénénk? Mindön parasztasszonyi, gazdasszonyi dógok tudója, a nagycsalád összetartója… Ű marad köztünk legtovább. És persze: otthon, a szülői házban.

Részlet a Lönni vagy nem lönni című készülő kisiratosi falurajzból.