×

A világgá futó fasor

(barbár szonettek – részlet)

Szepesi Attila

2014 // 11
Plánták dicsérete

Aranyalma, ligetben bókoló boroszlán,
csalafinta csombor, sziklákon csimpaszkodó daravirág.
Gőzölgő teákat illatosító eper.
Vízpartok szelével hadakozó lilafürtös füzény,
s te, piros gólyaorr, kora tavasz vándora, hirtelen tovatűnő.
Avarból kikandikáló szende hunyor,
iringó, ősszel tovarobogó ördögök baljós szekere.
Tüskés jajrózsa s pöttöm mezei kedvencem, a tündér-illatú kakukkfű.
Pénzlevelű lizinka, macskamenta, lapuló nenyúljhozzám.
Javasasszonyok orbáncfüve, bohócsipkában fintorgó pipacs.
Mágus-emlékezetű ezerféle rózsa, ódondad fényudvarú sárkányfű,
Ofélia habon lebegő virága, terebély tündérfátyol,
s te, lándzsás útifűvel párban járó azúrkék veronika, s aki ferde szemmel
sandít utánatok, a borongó vasorrú bábánál is vénségesebb fekete zsurló.

Feketénél feketébb fekete

Komám, Kornéliusz,
a délvidékről szalajtott festő,
víg kocsmák gyakori borvendége
az éjszakát szerette volna megfesteni
egy legalább nyolcszor négy méteres goromba vásznon.
Örökké hadban állt a rakoncátlan festékkel, mert a
feketék nem voltak neki elég feketék, a sárgák eléggé harsogó sárgák.
Próbált koromból és más maga-kiötölt tinktúrákból
alkalmas festéket kotyvasztani, ahogy a boldogult középkori
mesterek, ám amikor századszorra sem sikerült az alkimista akció,
búvalbélelten elballagott a városvégi titkos kuplerájba, ahol
bővérű Marisok, hoppsza-Böskék meg
ringó-csipejű Katók és körtemellű Szilviák
gyógyítgatták mimóza-lelke egyre üszkösebb sebeit.

Koldus ősz

A kis világokat szerettem:
fűszál hegyén a katicabogarak nászát,
a masírozó hangyák menetét,
a bodobácsok bolond karneválját.
Surrogó poszáta bozótba rejtett fészkét,
a csillagpöttyös szalamandrát, holvolt mágusok címerállatát,
ahogy gondtalan csetlik-botlik az avarban.
A tücsköt, ahogy földi lyukából kileskel,
koldus ősz ábrándos muzsikusa.
Szerettem a pocsolyában hemzsegő ebihalakat,
a berken csúszó csigát, a foszló kéreg alá pirregve búvó éji pillét,
a pötty bíboratkát, a gizgazok útvesztőjében csellengő nünükét.
Meg a szélűzte pókhálót, ahogy gazdája elszántan csimpaszkodik rajta,
és nem firtatja, hová sodorja a szél.

Patkány Pisti

A szegedi Mátyás téren, közel a Fekete Madonna kegytemplomhoz
Z-vel közösen béreltünk egy albérleti szobát.
A ház napsugaras homlokzata felett
piros paprikafüzérek himbálóztak a szélben.
Barátom kémiát tanult, amihez én nem konyítottam,
de volt egy közös szenvedélyünk, a barokk zene.
Esténként az öreg lemezjátszón hallgattuk Bach és Händel oratóriumait,
Vivaldi, a veres pap concertóit vagy épp Buxtehude orgonamuzsikáját.
Ilyenkor az ágy alól néha kikandikált egy jókora patkány.
Hiába próbáltuk csapdába csalni vagy fejbe kólintani egy kaviccsal,
sehogy sem sikerült.
Végül megkegyelmeztünk muzikális vendégünknek,
Patkány Pistinek neveztük,
aki hozzátartozik a négyszólamú fúgákhoz meg a bűvös orgonafutamokhoz.

Szent Iván

Csak magam gyújtottam tüzet
a faluszéli kertben Szent Ivánkor.
Az öregek még emlegették a bolondos
ceremóniát, amikor a kapatos legények meg a visongató
leánykák átugrálták a lobogó lángokat.
Néztem a hunyorgó parazsat, és
éjfél felé hirtelen megéledt körülöttem a kert,
nyestek ugrabugráltak valami messzi háztetőn.
A bokorban fülemüle fújta, az erdő felől a
méla fülesbagoly.
Arcomba csapódott egy-egy bolyhos medvelepke,
csillámló szentjánosbogarak
keringtek, a hold körül félálomi denevérek, és
a magasból lerikkantott egy-egy eltévedt bakcsó.

Schéner Miska pipacsai

Évente megrendezték Pesthidegkúton
Schéner Miskáék a Virágcsengető Tavaszünnepet.
Magam is felolvastam ezeken a találkozókon.
Egyszer ki kellett ballagnom a festőhöz egyeztetni az ünnepi programot.
Ő épp egyik kedvencét, a velencei karnevált pingálta – kerge maszkokat,
táncosokat és habókos muzsikusokat.
Lila-kék-zöld-veres festékmaszatos volt az orra hegye, de még a szakálla is.
Miközben megbeszéltük a tennivalókat, elmondtam neki:
Edit közeli születésnapjára festhetne egy virágcsokrot.
Erre félrelökte a velencei karnevált, és miközben magyarázta,
mikor melyik versemet kéne felolvassam, egy durva kartonpapírra
pipacsokat, nefelejcseket és margarétákat pingált,
nem is ecsettel, csak a fürge és lucskos festékbe mártogatott
mutatóujjával.

Plüssmackó

A kisméretű, tán gyufaskatulyányi
fénykép másolatát G. Gyurka küldte el
Marosvásárhelyről, akivel a hetvenes
években keresztül-kasul bebolyongtuk Erdélyt,
Segesvártól Gyergyószárhegyig és
Csíkmadarastól Maroshévízig.
A gyalázatos minőségű kép a Securitáte archívumából került elő,
és azt a történelmi pillanatot örökíti meg,
amikor barátommal kilépünk egy üzlet, alighanem a
vásárhelyi főtér játékboltjának üvegajtaján, valahol a Teleki
Téka alatt, ahol – emlékezetem szerint –
egy plüssmackót
vásároltam a nagyobbik fiamnak, aki
akkoriban két-három éves lehetett.

Tizenkilencen

Élete utolsó néhány esztendejében
apám ki sem lépett a dohos józsefvárosi lakásból.
Hívtuk pedig sétálni, hisz tizenkilencen voltunk gyerekei-unokái,
és valamelyikünk mindennap be-bekukkantott hozzá.
Nem engedte meg a lányoknak, hogy legalább az ingeit kimossák,
és a szoba zugaiból összekotorják a pormacskákat.
Amikor elromlott a bojlere meg a hűtőszekrénye, nem hívhattunk szerelőt.
Azt sem hagyta, hogy megjavíttassuk a televízióját,
pedig korábban lelkesen nézte a Fradi-meccseket meg az olimpiákat.
Konzerveket kotyvasztott, nem olvasott, csak rejtvényt fejtett.
Néha körbe-körbejárt a háromlábú kártyaasztal körül, mert kell a mozgás.
Orvos nem látogathatta, pedig néha rakoncátlanul kalapált a szíve.
Homályos ablakából néhány vigasztalan tűzfalra
meg a kémények hegyében burukkoló galambokra lehetett látni.

A világgá futó fasor

A csip-csup lomok ellepik szobám,
kormos-komor néger maszkok, jávai szertartási csöngettyűk és
a Pannon-tenger hófehér-csipkés csigahéjai.
Sárkányos kínai szelence, pulykatojás kavics a kaukázusi Kura-folyóból.
Margarétás török pipa füstös cserepe a nógrádi vár meredélyéről.
Középkori ágyúgolyók, görbült patkószögek.
Zöldrozsdás pénzérme Tompa Mihály hanvai kertjéből.
Jáspis és ametiszt tojás egy lappföldi mester műhelyéből.
Unokám faragta mátrai fabagoly.
Kővé vált tengeri sün, orsócsiga és
legyezőkagyló a budai hegyekből.
Indián csontsíp – emberpár ölelkezik rajta,
kagyló-kösöntyű Bali szigetéről,
és Weöres Sándor ákombákom tollrajzán a világgá futó fasor.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben